A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 33. szám - A királyi közjegyzőség Magyarországban

Hetedik évfolyam. 33. szám. Budapest, 1888. augusztus 12. Szerkesztőség: V. Rudolf-rakpart 3. sz. Ki idóliivdtíil: V. Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE, A MAGYAR ŰGYVÉOÍ, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS. — Dr. STILLER MÓR. ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve : egész évre fél negyed » 6 frt - kr. 3 » — » 1 » 50 » Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postantalványnyal kül dendők. TARTALOM : A királyi közjegyzőség Magyarországban. Irta : Z i m á n y i Alajos kir. közjegyző Budapesten -- A perbehivás. I. Irta : dr. Ster n Lázár, ügyvéd N.-Kikindán. II. Irta: dr. Baintnei Hugó, egyetemi tanácsjegyző Kolozsvárit. — Bizonyos nap lejártáig szóló váltó érvényességéről. Irta : dr. Görner József, Lúgos. — Az elidegenítési és terhelési tilalom. Irta: Lányi Bertalan, rimaszombati kir. törvényszéki biró. — Magyar könyvkereskedelmi szokásjog. Közli: Benkö Gyula könyvkereskedő Budapesten. — Nyilt kérdések és feleletek. (Feleletek . I. Irta : dr Ha m v a i Lajos, huszti ügyvéd, stb.) — Sérelmek. (Igazságügyi miseria és még valami. Irta : Molnár Sándor, kolozsvári ügyvéd.) — Iroda'om. (A magyar ügyvédség Dr. R e i n e r Ignáctól. Irta : dr. Gruber Lajos.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. MELLÉKLET : Jogeletek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények Kivonat a »Budapesti Közlöny• -bői. (Csődök. — Pályázatok.) A „Jog Tör véti y tára" t. előfizetői jelen számunkhoz mellékelve veszik a folyó éuitöruények 20. és 21. ívét {303—304.1.) Az esetleges reklamációkat kérjük 8 napon belül hozzánk intézni. ssA királyi közjegyzőség Magyarországban. Irta : ZIMÁNYI ALAJOS, kir. közjegyző Budapesten. A jelen év augusztus hó első napja a közjegyzői intézményre nézve évforduló napot képezett. Tizenhárom év folyt le augusztus 1-én azóta, hogy ezen intézmény Magyarországban tényleg életbe lépett. Az életbeléptetés idejében, sőt már azt megelőzőleg is átalános szép remények voltak ez intézményhez fűződve ; az akkori jogélet nagyszabású alkotásai között mélyre ható befolyás és életrevalóság volt ez intézménynek szánva. A magyar haza gazdászati, társadalmi és jogi viszonyaiban történt nagy átalakulások közt a közjegyzői intézmény sikeréhez a közvárakozás oly erős volt, hogy ennek felvirágzását és a jogéletre ható jótékony befolyását mindenki biztosra vette. Ennélfogva kitűnő és sok évi gyakorlatban képzett jogászok vállalkoztak a közjegyzői állások betöltésére, mindegyik közülök azon hazafias elhatározással, hogy a honpolgárok jogbiztosságát eszközlik, megőrzik és a törvényhozás által nekik igért közbizalom és közhitelesség erejénél fogva a hazai jogrend elérésében közreműködnek. Nem is lehetett ez máskép, és a szép reményeknek jogosultsága is volt akkor, mert az előbbi magyar jogrend alapját képezett ősiségi rendszer idejében előbb fennállott közhitelű helyek, a káptalanok, conventek csak egy kasztnak, a nemességnek jogi érdekeit szolgálták, s mégis e téren nagy tisztelet és tekintélynek örvendettek. Az ősiség eltörlésével azonban és a jogeg\ enlőség elvének behozatalával, másrészt pedig a földbirtok leiszabadulásával, a közlekedés és forgalom óriási emelkedésével amaz egyoldalú közhitelű helyek fennállása lehetetlenné válván, ezen nagy átalakulás folytán a jogviszonyok ezerféle elágazása és sokasodása, a közhitelű helyeknek korszerű rendezését sürgősen megkivánta. Mindezek által tehát indokolva volt a bizalom, remény és várakozás, melylyel akkor a közjegyzői intézmény általában üdvözöltetett. Ámde, hogyha a lefolyt tizenhárom év után egy visszapillantást megtéve, a hazai közjegyzőség mostani állását figyelemre méltatjuk: megdöbbenve kell tapasztalnunk, mennyire ellenkező kisszerű mását adja ma ezen intézmény ama képnek, melyet az életbeléptetés idejében a közvárakozás felállított. Akkor azon gondolat vezérelt mindenkit, hogy a törvényes jogelvek változtával, a felette elágazó törvények és rendszabályok közt a honpolgárok jogügyleteikben eligazodni alig birván és a jogbiztosságot mindinkább elérni óhajtván, tehát legalább is a fontosabb következményekkel járó jogügyletek közjegyző előtt lesznek kötendők, részint a közhitelességre való tekintetből, részint a perek elkülönítése végett. Tehát a közvárakozás már akkor megérlelte azon eszmét, hogy a honpolgárok jogérdeke e részben kényszerrendszabályokat igényel. Továbbá akkor azt várta általában mindenki, hogy a jogviszonyok keletkezésének egyik főalapját képező örökösödési ügyek és a messze jövőbe kiható osztályok kizárólag, vagy legnagyobb részben szükségképen királyi közjegyzők által rendeztetnek és kizárólag az ő hivatásukhoz utaltatnak Valamint az is közvárakozás volt, hogy a bíróságok terhein a közjegyzőség könnyíteni fog, oly perenkivüli ügyek rendezésével, melyek birói Ítéletet nem igényelvén, közhitelű perenkivüli ténykedéssel rendezhetők, kivált csödügyekben és vételári vagy egyéb vagyoni felosztásoknál. Ha ez mind igy következett volna be, ez esetben a közjegyzői intézmény csakugyan jótékony befolyásával a jogrend megszilárdítására áldásthozóvá vált volna; a királyi közjegyzők pedig az ő életfeltételöket képező közbizalomnak, tekintélynek, köztiszteletnek azon fokán állanának, mely őket joggal megilleti és mely nélkül a közjegyző működése semmit érő. Most azonban tizenhárom év multával mindezen várakozásnak csak árnyékát látjuk, mert a közjegyzői intézmény nemcsak nem virágzott fel, hanem inkább hanyatlott. Pedig az alkalmazott közegek, a királyi közjegyzők ép oly hazafiúi buzgósággal, szorgalommal, kitartással és szakértelemmel törekszenek az intézményt virágzóvá tenni, mint a hogy a közvárakozás feltételezte, sőt mind a kamarák, mind a közjegyzők országos egylete a kormánynak és az illetékes hatóságoknak előterjesztéseket tettek, kérelmeket nyújtottak be, feltárván az észlelt hiányokat és a javító rendszabályok szükségességének okait. Hol kutassuk tehát mégis azon okokat, melyek a közjegyzői intézmény felvirágzását, fejlődését és áldásos működését ennyire gátolják. Legvilágosabb, legalaposabb képét adja a jelen állapotnak a királyi közjegyzők irattárainak áttekintése és tanulmányozása Bármelyik királyi közjegyzői irattár Magyarországban nagyobb részben névaláírások, másolatok hitelesítéséről való úgynevezett krajcáros ügyleteket tüntet elő ; a jogi okiratok ellenben elenyésző csekély számban fordulnak elő és ez utóbbinak áttekintéséből kitűnik, hogy a közjegyzői okiratoknak per nélküli végrehajthatóság joghatályát nemcsak hogy egyes magán ügyfelek nem vették igénybe és ügyleteiket inkább hivatatlan és jogi szakértelemmel nem biró egyének, kivált községi jegyzők, vagy más zugirászok közbejöttével vétetik fel; hanem a mi még feltűnőbb, a közintézetek, egyházi és kincstári uradalmak, községek, közalapítványok, árvapénztárak jogügyleteik és fontos szerződéseik megkötésénél a közjegyzői okiratok közhitelű jogerejét és végrehajthatóságát szintén figyelembe sem véve, jogügyleteiket inkább magánokiratokban kötik, melyek pedig nem teljesítés esetén csak külön per utján érvényesithetők. így tehát inkább a perlekedés