A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 30. szám - Magyar könyvkereskedelmi szokásjog

A J O Cí. vény kiadására vagy megsemmisítésére kötelezendő volt, mert a végrehajtás­megszüntetési perben mindkét bíróságilag megállapittatott, hogy felperesek már 336 frt 82 krral lúlfizették, ezért alperestől a további követelés jog­alapját elvenni kellett. Az 1886. évi 50,596 p. sz. a hozott másodbirósági ítélettel is jóváhagyott 2,722/885 p. sz. a. elsöbirósági Ítélet szerint felpere­sek a túlfizetéseik végett külön perutra utasíttattak azért, mivel ama végreh beszüntetési perben azt is állították, hogy az általuk felhozott s bíróilag is kiszámított 207 frt 26 kron felül is fizettek, erre pedig jelen perben bizo­nyítást nem is ajánlottak, ezen felül a kir. Tábla 50,596/86 sz. a. Ítéletével ezen összegből 43 frt 24 krt levont, felperesi követelés 164 frtra volna leszállítandó, de ezzel is elutasitandók, mert alperes 1847 augusztus 29-től LS61 július 23-ig járó kamatokra nézve az o. p. tvkv. 1480. §-a értelmében elévülés folytán lett pervesztes, mi csak a végreh. besziint. perben állapíttatott meg, mennyiben tehát azon kamatokat neki felperesek fizették, önkényt te'­lék (végrehajtás alatt) alperes pedig jóhiszemüleg vette fel, tehát visszafizetni nem tartozik. Buziási kir. jrbiróság, 1888. május 24. Curiai és táblai értesítések. Arad. P. A. Leitner Gligoreszku M. — Riedl Öd. ügyet a T. f. hó 16-án fo. — Ar.-Maróth. R. T. Melisek Demo É. — Kostyálik M. érk. 16702/88 sz. a., n. e., eld. Sztancsek ; Borsiczki K. — Kabina F. ügy még n. j. fel. — Besztercebánya. B. L. D. Ad 1. Beniács S. D. — Stanek A. és neje érk. 28208/88 sz. a., n. e. eld. Hanrich; ad 2. Rózsahegyi hitel egylet és tsai — Stanek A. és neje érk. 27057/88 sz. a , n. c., eld. Dani­lovícs. — Bihar-Na;ry liajom. L. Gy. Jövő számban. — Biliét. S. N. Az 52172/87 sz. ügyben (Blau — Reiter) rosz kivezetés van a Tábla iktató­jában, tényleg az ügy még elintézetlen. — Bonyhád. K. Á. Bonyhádi Perczel Gy. — Kramolin E. érk. 50727/88 sz. a , n. e., eld Kubicza. — Büd-Szent-MiháJy. F. i. A 7259, 6293, 20358, 32155 ex 88 és 52886 ex 87 sz. ügyek elintézetlenek ; az 58319/87 sz. ügyet a T. még márc. 19-én rend. — Buziás. N. F. Jövő számban. — Bevecser. B. K. Velczenbach M. — özv. Velczenbach J.-né és tsai ügy a C.-hoz érk. 404_'/88 sz. a., n. e., eld. Pósfay. — Buua-FÖldvár. Sz. Gy. Ad 1. Tamási M. és tsai — Kis Dorka M.-né érk. 21880/88 sz. a, n e., eld. Havas; ad 2. özv. Domo­nyik J.-né— Szöcsényi F. és neje érk. 18425/88 sz. a., n e., eld. Piukovits.— Eperjes. Sz. Sz. Csentkó M. és neje — Bauernebel J. ügy a C.-hoz érk. 6469/88 sz. a., n. e., eld. Kaszay. — Erzsébetváros. G. A. Szentágothai Ilager K. és tsa Hager K. & Comp. érk. 817/88 ker. sz. a, n e.. eld Szentiványi. - Fehértemplom. >. Gy. A 183-tól egész 19:!/88 számig terjedő urb. perek még elintézetlenek. — G. F. Ad I. Risztics Sz. — Hollitscher J. érk. 1402/88 ker. sz. a., n. e., eld. Medvigy ; ad 2. Duran A. — Waincz M. érk. 9428,88 sz. a., n. e., eld. Frits. — Sz. T. Ad 1. Meiszner J. D. ügye újabban még n. j. fel a T.-hoz ; ad 2. Hirsch S. — Calciunariu F. érk 6930/88 sz. a., n. e., eld. Adám ; ad 3. Torna F. — Blagoe F. érk. 26677/88 sz. a., n. e, eld. Vavrik ; ad 4. Alexandrovits M.— Alexandrovits Gy. ügy még n. j. fel. — Felsőbánya. M. 21. Miskolczy M. — Sasku csődtömeg ügye és Lánczy — Kunczly örökösök ügy a polg. iktatóban még nincs Nem a keresk. osztályban lesznek? — GálSzéCS. l)r. K. D. Ad 1. ifj. Mandel P. - Schwarcz J. érk. 18905/88 sz. a , n. e., eld. Harmos ; ad 2. Konya János hagyat, ügyét a T. 341/88 sz. a. még márc. 21-én fo. ; ad 3. Tomás A. — Schwarcz M. érk. 31791/88 sz. a., n. e., eld. Vavrik; ad 4 Klein M. — id. Horváth J. érk. 29229,88 sz. a., n. e., eld. Szily ; ad 5. Künsztlinger — Wittner ügy még n. e. ; ad 6. dr. Kemény — gálszécs-terebesi hitelnépbank ügy még nincs fent ; ad 7. Rosenberg — gálszécs-terebesi népbank ügyet (6487/87 sz.) a T. június hó 25-én hh. ; ad 8. Szabó M. — Szabó Gy. és tsai ügy a C.-hoz még n. j. fel, valamint Mandl S. (Grün S.) — gálszécs-terebesi hitelnépbank és tsa ker. ügy sem. — Gyöngyös. F. S. Szabó E. — Német M.-né érk. 16646/88 sz. a., n. e., eld. Káplány. — Kaposvár. Br. S. M. Ad 1. Medits F. — Weisz M. és tsa ügyet a T. 54858/87 sz. a. jun. 4-én hh ; ad 2. Kristóf R. — Vég J. és tsa érk. 20331/88 sz. a., n. e , eld. Piukovits. Dr. Stein — Scháffer ügyről jövő számban. Kapuvár. P. V. Csóka I. — Szabó J.-né és tsa ügyet a T. 6099/88 sz. a. még márc. 13-án hh — Kecskemét. P. L. Tánczos Szabó Mihály és József b ügye érk. 29415/88 sz a., n. e.. eld. Tóth. (Szüneti tárgy.) — P. JH. Stern Ád. és tsa b. ügye érk. 21895, 88 sz. a, n. e., eld. Frenreisz — Keszthely. V. I. Ad 1. Kovács M. — Janzsó J. ügy a C.-hoz érk. 6003/88 sz. a., n. e., eld. Halmosy ; ad 2. Tóth G. — Tóth J. ügyet a C. 5838/88 sz. a. f. hó 4-én hh. ; ad 3. és 4. A 3229 és 4414/88 sz. ügyek a C.-án elintézetlenek ; ad 5. Kozma Hajdú F. — Kozma Hajdú J. ügy a T.-hoz érk. 29236/S8 sz. a., n. e., eld. Knorr ; ad 6. Lenhart A-né — Kiss J. érk. 36366/88 sz. a., n. e., eld, Kisfaludy; ad 7. az 57021/87, 13612/88, 22628/88 p. és 2885/88 v. számok a T.-án elintézetlenek. — Kis-Czell. B. B. Ad 1. Horváth L.-né — Kertész P. ügy ezen felek neve alatt nem található ; ad 2. Tungli K. — Pálfi F. érk. 34000/88 sz. a , n. e., eld. Szily ; ad 3. Sipkovics D. — Sipkovics K. érk. 18777/88 sz. a., n. e., eld. Garam; ad 4. Stern J. — Stankovics A. érk. 33998/88 sz. a., n. e., eld. Fgry ; ad 5. Mukk Á. — özv. Berzsenyi M.-né érk. 21683/88 sz. a., n. c, eld. Horváth Kálmán; ad 6. Böröcz M. — üöröcz P. érk. 34004/88 sz. a., n. e., eld. Tang. — Komárom. Br. B. M. Ad 1. Grünwald S. — Lipscher B. érk. 7954/87 ker. sz. a., n. e., eld. Fluck; ad 2. Hecht Zs. — Stein L. érk. 59611/87 sz. a, n. e., eld. Harmos; ad 3. özv. Schlesinger M.-né — Majnik A. érk. 15150/88 sz. a, n. e., eld. Klimkó ; ad 4. Tamasits J. — özv. Horváth P-né érk. 21470/88 sz. a., n. e., eld. Jekelfalusy; ad 5. Dick József b. ügyét a C. 4946/88 sz. a. f. hó 13-án hh. ; ad 6. Presznyák Ján. b. ügye érk. 3803/88 sz. a., n. e., eld. Andrásovits. — Br. S. A. Ad 1. Ungár K. — Schwon L.ügyet a T. 31198/88 sz a. jun. 28-án ü. k.; ad 2. Grabner M. — Haar I. érk. 28138/88 sz. a., n. e., eld. Skoff; ad 3. Móritz L-né — Szabó Gy. érk. 27526/88 sz. a , n e., eld. Szabó László ; ad 4. Madarász R. — Lestár I. érk. 26405/88 sz. a., n. e., eld. Sztancsek ; ad 5. Kirz L. — Mikos N. érk. 26406/88 sz. a., n. e., eld. Bartos. A töbviről jövő számban. — Körmend. Br. B. E. Ad 9. özv. Hodossy J.-né — Kovács J. érk. 53442/88 sz. a., n. e., eld. Csoók ; ad 10. Hodossy László b. ügyét a T. 19128, 88 sz. n. jun 26-án mv. ; ad 11. Németh János b. ügyét a T. 36547/88 sz a. még ápr. 19-én hh. — Miskolc. B. B. Ad 6. és 8. Weisz F. — Oláh J. ügy és diósgyőri urad. — Kifusz N. ügy még n j. fel; ad 7. özv. Kristek A.-né — Kifusz N. ügyet a T. 6927/88 sz. a. f. hó 10-én hh. ; ad 9. Pap­szász L. — Gőz B. érk. 19715/88 sz. a., n. e., eld Bernáth Géza; ad ll). Antal J.-né — özv. Sztari L-né ügyet a T. 2838/88 sz. a. jun. 19-én fo.; ad 11. Cseh A. és tsai — Menyhárt J. és tsai ügy a C.-hoz érk. 2367/88 sz. a., n. c.. eld. Szászy ; ad 12. Székely J. — Schwarcz J. ügyet a C. 645/S8 sz. a. jun. 20-án rmv. Mohács. N. L. Jövő számban. — Moór. Br. H. J. Borostyán J. — Csincsik J. és tsai ügyet a T. 33004/87 sz. a. jun. 11-én hh. — Nagy-Károly K. J. Strobentz P. — Jasztrabszky K. érk. 4579/88 sz. a., n. e., eld. Jamniczky. — Nagy Körös. Á. S. Fodor E. — V. Szűcs F. érk. 6280/88 sz. a., n. e., eld. Mersics ; az 50435/87 számot (Rácz L.-né — Bozik L-né) a T. márc. 8-án rend. — Nagy-Lak. P. A. Ad 7. ünk M.-né — Sunya P. és tsa ügy még n. j. fel ; ad 8. Kosztka T. — Rosenfeld S. érk. 35063/88 sz. a., n c., eld. Seyfried ; ad 9. Guthy E. — Oöbölös M. és tsai érk. 35735/88 sz. a, n. e., eld. Asztalos; ad 10. Tótoran Steva b. ügye érk. 16947/88 sz. a., n e., eld. Tischler; ad 11. Biettner A és Szekeies F. b. ügye még n. j. fel. — Nagy-Szent­Miklós. S. V. Ad 1. Hajlamasz — Hajlamasz ügy még n. j. fel ; ad 2. Schreyer V. felfolyamodása érk. 36176/88 sz. a., n. c., eld. Hanrich; ad 3. Argyelan D. - Matyei A. ügy még n. j. fel; ad 4. Bender — Genzinger érk. 30001/88 sz. a, n. e., eld. Avarffy; ad 5. Röiich — Roosz J. három rendbéli ügye érk. 19864/88, 198ü5/8S, 19866/88 sz. a., n. e., eld. Knorr; ad 6. Pirker A — Raduker érk. 3U003/88 sz. a., n. e., eld. Avarffy ; ad 7. Geiger — Niesz érk. 27643/88 sz a, n. e, eld. Raics. - Ó-Bt'Csl'. J. Gy. Jövő számban. — Öcsöd. K. J. Pollák J.-né — Nadi S. érk. 4138/88 sz. .i., n. c, eld. Erdélyi. — Pécs. G. 1. Ad h. 1. érk. 4060/88 ker. sz. a., n. e., eld. Ternovszky; ad h. 2. érk. polg. 8357/88 sz. a., n. e., eld. Marienescu. — S.-A.-Ujhely. K. 0. Özv. Lónyay O.-né — Lefkovics S. érk. 52339/88 sz. a., n. e., eld. Weber. — Sopron. Br. T. S. Kocsis S. és neje b. ügye még n. j. fel ; Horváth J. b. ügye érk. ii4660/8S sz. a., n. e., eld. Bellaágh ; Grasl M. — Tranker M. érk. 35862/88 sz. a , n. e., eld. Szilágyi; Gerecsér J. — Hetyey Gy. érk. 12038/88 sz. a., n. e., eld. Vranna; Krizmanits A. és P. — Forsits M-né érk. 23841/58 sz. a , n c, eld. Garam ; Reichardt J. — Bősze I. ügy még n. j. fel. Folytatjuk. — Br. K. J. Kovács A. — Zambó I. érk. 14632/88 sz. a., n. e., eld. Despi­nits; Tóth I. V. és tsai — Steiner F. érk. U2761/88 sz. a., n. e., eld. Fodor. — Szabadka. Br. R. L. Ozv. Milosevics Latovlyev T.-né Marodics M. és E. érk. 4773,88 sz. a., n. e., eld. Oszwald; Marodics M. és neje — Marodics P.-né érk. 6015/88 sz. a., n. c., eld. Oszwald ; Gulyás L-né és tsa — Tóth F. érk. 5947/88 sz. a., n. e., eld. Farkas ; Schaffer S. — Bacsics A. és tsai érk. 26027/88 sz a, n. e., eld. Skoff; Morvay J. — Oravecz I. örökösei érk. 27596/88 sz. a., n. e , eld. Kársa ; Hidegli A. — Verbászi I érk. 30088/88 sz. a., n. e., eld. Bernát Elemér; Jaramazov J. és neje — Buchbinder F. érk. 33410/88 sz. a., n. e., eld Kiszely ; Alezmerits A. — Bergel Gy. és Engler K. érk. 59730/87 sz. a., n. e., eld. Uhlyarik. — Székesfehérvar. Sz. G. Ad 2. Espár J. és neje — Sipos J. és neje ügy még n. j. fel ; ad 8. Molnár J. — Hári P. érk. 14965/88 sz. a., n. e., eld. Frits ; ad 9. Molnár J. — Marton T. érk. 5299/88 sz. a., n. e., eld. Garam; ad 10. Kemény Jánosné b. ügye a C.-hoz érk. 3299/88 sz. a., n. e., eld. Horváth — Szenic. Br. N. M. Öu- M. — M. L ügyet a C, 2188/88 sz. a. jnn. 27-én hh. — Szolnok. Br. T. J. A f. k. Müller E. — Göldner G. ügyet a T. f. hó 17-én rmv. — Tasnád. M. K. Özv. Tarczaly K.-né — Valastyán J. és tsa érk. 32913/8S sz. a., n. e., eld. Szabó L. — TiszolC. A. J. Náray J. A. b. ügye a C.-hoz érk. 3ÓÖ8/88 sz. a., n. e., eld. Ballegh ; Hruska J. és Szentpétery — Albiny M. és tsa ügy még n. j. fel.— Versec K. J. Ad 1., -I. és 3. Az 59823/87, (Hencz Fuhró A. — Stoll­mayer) 50424/87 (Dörmer Müller) és a 3139/88 sz. iBrunner) ügyek még elintézetlenek ; ad 4 és 5. Schaffer & Blau — Gerle J. — Popa Kuzmann — Laczkó V. ügyek még nem jöttek fel; ad 6. Scherter — Kinczer érk 2460i.:/88 sz. a., n. e , eld. Kisfaludy; ad 7. Maneszku -— Cracsun J. ügy még n. j. fel; ad 8. Nasits J. — Pescha Sv. örökösei ügyet a T. 30/33/88 sz. a. jun. 15-én rend. Többiről jövő számban. — Zombor. Sz. M. Ad 1. Karavukova község zsellérei — Karavukova község telkesei urb. ügy érk. 237/88 sz. a., n. e. eld. Béres ; ad 2. Szilágyi M. — zombori adófelügyelö­ség ügye még n. j. fel; ad 3. Weisz M.-né — Kégler József érk. 20112/88 sz. a., n. e., el.l Gottl. — Zsombolya. B. M. A 467, 4968, 6153, 6154, 12767, 12768, 12491, 14725, 13149/ex 88, 56217/87 számok még elintézet­lenek; szerb-klári község — Polexich N. érk. 10251/88 sz. a., n. e., eld. Jekelfalusy; Petri K. — Treisz J. ügy még n. j fel. Folytatjuk. Szerkesztőségi üzenetek. Sch. B. ügyvéd urnák Deltán, A kérdéses döntvényt legnagyobb sajnálatunkra ki nem kereshetjük mindaddig, mig arról nem értesít, vájjon az lapunkba n és annak melyik évfolyamában jelent meg ? Csak ily értesítés mellett tehetünk eleget kívánaténak. — G. urnák M..-L u d a s, és többeknek. Újból csak szives elnézésükhöz kell folyamodnunk a cikkek késedelme miatt. Reméljük azonban, hogy most a nyári hónapokban eleget tehetünk kivánataiknak. A nem actualis érdekű cikkek azonnali közlését lehetetlenné teszi a hónapok óta közlést váró, sőt legnagyobb részben mái ki is szedett cikkek egész halmaza. Tehát kis türelmet kérünk. Nyomatott a „Pesti lrönyvnyomrIa-ré3zvény-tár9asárj"-nál. (Hold-ulcza 7-

Next

/
Thumbnails
Contents