A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 30. szám - Magyar könyvkereskedelmi szokásjog

á JOG. 255 11. Helyes-e a némely tkvi-hatóság által követett azon gya­korlat, hogy azon esetben, ha több tulajdonos nevén álló birtok­test egyik részletének hányadrésze ruháztatik át, — a többi tulaj­donostársak előleges_ Írásbeli beleegyezése szükséges az átíratás illetve bejegyzéshez. Es ha helyes ezen gyakorlat, a tkvi rts. melyik szakaszán alapszik az ? Végül ha a tulajtionos-társak megtagadják az engedélv aláírását, mily című keresettel lehet az átíratást esz­közölni? Dr. S. E. Pozsony. Sérelme k.* I. Az igényperek visszásságai. A »Tog« pellengérjére kiállítást méltón megérdemelné az alábbi két dolog: 1. A fővárosi V. ker. jbiróság végrehajtója Már István ur, egy concret esetben formaszerint reá erőszakolta a feleséget, hogy a férj ellen vezetett végrehajtás ellen igényperrel éljen. V. nélkül a követelésnek havi részletekben fizetését önként elvállalta volna. Ez a hivatalból való kitanitás és felvilágosításnak olyan túlhajtása, mely hátgondolatokra is okot ad. 2. Az erdélyi jbiróságoknál többször elö fordul azon eset, hogy igényperben a meg nem jelenő foglaltatót az igényper költ­ségeiben is elmarasztalják a végrhjt. törv. 98. §-a ellenére. Ez főleg távol lakó foglaltató és távoli képviselet esetén fordul elő A kir. tábla ezen tévedéseket rendszerint ki szokta javítani. Legutóbb azonban 1,193 —1888. sz. a. kelt végzéssel megerősítette az első biróság marasztaló Ítéletét, melyben a foglaltató költség fizetésre köteleztetett, noha a foglalásnál közbe sem jött, hanem a birói kiküldött hivatalból járt el. Ez esetben, ha marasztalásnak helye van, ugv az csak a kiküldött ellen mondathatnék ki. Incze József, kolozsvári ügyvéd. II. Valami a kolozsvár - városi kir. járásbíróságról. Kolozsvárt két járásbíróság van: a kolozsvár-városi és a k o 1 o z s v á r - v i d é k i; utóbbiról ezúttal nem akarunk szólani annyival is inkább, mert felőle előnyösen alig emlékezhetnénk meg ; azonban a Kolozsvár városi kir. járásbíróságot illetőleg — a mai sérelmes időkben — nem kevés örömmel veszünk magunknak alkalmat annak fölemlitésére, hogy főleg mióta most egy éve a járásbíróság élére új járásbirót nyertünk, a polgári osztályban működött albiró is a büntető osztályhoz helyeztetvén át, helyébe másik albiró alkalmaztatott; azóta az igazságszolgáltatás — külö­nösen gyorsaság tekintetében — sokat lendült, a jogkereső közön­ség sokkal közvetlenebbül érintkezhetik bíráival, a kik részéről sokkal több jóakaratot, több ügybuzgóságot, teljes kötelesség és hivatás érzetet van szerencséje tapasztalhatni. Egyet azonban még mindig kénytelenek vagyunk nélkülözni : a külső ügykezelés megfelelő gyorsaságát. Kolozsvár meglehetős élénk forgalmi hely s e forgalmassága megkívánja, hogy az igazság­szolgáltatás hasonló mederben folyjék, mert hiszen a jogbiztonságnak egyik föltétele a gyors igazságszolgáltatás, a mi alatt nem egyedül a legszorosabb értelemben vett birói tevékenykedés, hanem a leg­szélesebb keretű bírósági ügykezelés is értendő. Már pedig ez még mindig hiányzik a kolozsvár - városi kir. járásbíróságnál. Ügyfor­galma folytonosan növekszik, a jelen évé a mult évihez képest az eddig lefolyt öt hónapban 1,300 számmal növekedett; mind a mellett a kezelő- és segédszemélyzet azon létszámban van ma is, mint ezrekkel csekélyebb ügyforgalom mellett volt évekkel ezelőtt. A kiadói és irattárnoki tiszt ugyanazon egy egyén vállára nehezedik, a mi pedig egy 9—12 ezernyi számú ügyforgalomnál olyannyira nem csekély dolog, hogy egyedül nem is győzi, hanem kénytelen az irattári teendők körül egyik — különben a kiadványok letisztázá­sára alkalmazott napidíjas segédkezését igénybe venni. A kiadványok elkészítésére mindössze két napi díjas alkalmaztatik, ezeknek egyike mint most említtetett, igen gyakran a levéltár körül van elfoglalva, a másik pedig egyedül ismét nem győzi a tisztázatot. Ily körül­mények között aztán nem csuda, ha a harmad-negyednap már elintézett beadványok leirás és kiadványozás alatt olykor két három hónapig állanak. Erősen kívánatos tehát, ha az említett járásbíróság mind * Ezen rovatban, programmunkhoz hiven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlöttekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük, ha kívántatik. Velünk azonban az mindig tudatandó. A szerkesztőség. jobban meg akar felelni hivatásának s ha a közönség előtt már eddig is szerzett jó hírnevét csak öregbíteni óhajtja, hogy ha többet nem is tehet, de hasson oda, hogy a levéltári teendők végzésére egy külön egyén alkalmazását eszközölje ki illetékes helyen s ez által a már alkalmazva leső két napidíjas kizárólag csak a kiad­ványok tisztázásával foglaltassék el. A jogkereső közönség a javítást a legnagyobb köszönettel venné. M, Néma Ede. Irodalom. líek Ül Jettck : A közigazgatási törvények és rendé­e t e k kézikönyve, szerkesztette Petrovszky József aradi kir. tszéki biró, XVII. füzet, ára 00 kr. Arad 188X. Jelen füzetben a katonai és mezőgazdasági törvények és rendeletek lesznek behatóan és szakszerűen tárgyalva. — Döntvénytár. A m. kir. Curia, a budapesti kir. itélö tábla és a pénzügyi közigazgatási biróság elvi jelentőségű határozatai. Kiadja a » Jogtudományi Közlöny« szerkesztősége Uj folyam. XIX. kötet. Budapest, | Franklin-társulat. Ara 2 fit. Vegyesek. Ur. Mayer Salamon kormánytanácsos, a bécsi egyetem kitűnő tanára, a ki az összes külföldi jogtudósok közül évek óta a legtöbbet tesz Magyarország igazságügyi viszonyainak ismerte­tése és annyi megrögzött előítélet és ellenszenv megszüntetése érdekében, a f. évben ismét hosszabb tanulmányútat fog tenni hazánkban. A kiváló tudós ezúttal összes igazságügyi viszonyain­kat tanulmány tárgyává teszi, hogy gyűjtendő adatait felhasznál hassa azon nagy érdekű tanulmányában, melyben feltünteti a magyar jogszolgáltatási viszonyoknak és a magyar jogirodalomnak fejlődését az utolsó tizenkét év alatt. Mayer ur, ki az elmúlt évek ben a Dunántúl és Eelső-Magyarországon tett nagyobb körutat, a f. évben az alföldön, esetleg — a mennyiben ideje marad Erdélyben fogja megejteni tanulmányútját. A többszörös felebbezési bélyegzés tekintetében szükséges­| nek tartom e lapok olvasóit ad oculos meggyőzni egy folyó esetem­I röl, melyben már az első felebbezést albiránk okozta, indokolását egy szomszédos perből merítvén, mint azt a kereseti összeg és az indokolási összeg elütése mutatja, ezért a tábla nyakára küldötte az ide •/. a. csatolt végzést, mire ő meghozta a 2/a. új Ítéletet, egy díjnok által lemásoltatván korábbi Ítéletét, ismét a szomszé­dos perre való hivatkozással. így bizonyos, hogy mostani második felebbezésem folytán is csak feloldó végzést kapok a táblától, s ha ekkor rendes ítélet hozatik, kell harmadszor felebbeznem, hol talán érdemleges ítéletet nyerek. De ha igy megy, mint eddig, épen 3 évig várandok. Az e fajta albirák duzzognak azután | Bésánra és reám. Buziás 1888. július 16. N a g y Ferenc h. ügyvéd. A hivatkozott kir. táblai végzés és ujabbi járásbirósági ítélet íme a következők: 43,133/1887. A budapesti kir. itélö tábla Nagy Ferenc | ügyvéd által képviselt B. Pavel és társai felpereseknek Nedelko János 1 ügyvéd által képviselt P.-U. Arthur, mint P.-U. Péter örököse alperes ellen I 33ó frt megfizetése és az eredeti kötelezvénynek kiadása iránt a buziási kir. járásbíróság előtt folyamatba tett és az 1887. évi július hó 17-ik napján 2044. sz. alatt hozott Ítélettel befejezett sommás perében következő végzést hozott: a kir itélő tábla az 1-ső biróság Ítéletét megsemmisíti és az I. bíróságot utasítja, hogy új szabályszerű ítéletet hozzon. Indokok: Felperesnek alperes ellen, végrehajtásnak megszüntetése iránti pőrében az I-s'á biróság 1885. november 30-án 2723. sz. alatt, a kir. itélő tábla pedig ! 16,925/886. sz. a. itélt és a pörös felek, a jelen pörnek tárgyalása során az előbbi periratokra és adatokra hivatkoztak, s ennél fogva a 2,723/85. és 16,925/80. sz. alatti iratok voltak csatolandók, ezen periratok helyett az.onban az elsöbiróság, a D. N ikolajnak, mint Nikolaj örökösének és társainak szintén a jelenlegi alperes ellen lefolyt perében és 2,722/885. é s 50,596/886. sz. alatt levő iratokat csatolva és a fölebbezett Ítéleti indokok szerint az eljáró biróság az Ítélet alapjául a 1!. Pavel-féle periratok helyett aD. Nikolae-féleper­iratokat vette alapul, ésigyitéletétidegen okiratokra fektette, — minthogy pedig az által az eljáró kir. járásbíróság az Ítélet hozatalánál oly lényeges eljárási szabályokat sértett meg, hogy a miatt a pörös ügynek alapos eldöntése lehetetlenné vált, s a kir. itélő tábla az elsö­biróság ítéletét az 1881 : LIV. t.-c. 39. §-a a) pontja alapján megsemmisí­tette. Kelt Budapesten, 1888. évi május hó 4-én. 1,599,888 P. sz. A buziási kir. járásbíróság B. Pavel és társainak P. U. Arthur ellen 336 frt 82 kr. visszafizetése, ugy 3,423 vfrtról I szóló eredeti kötelezvény kiadása végetti ügyében a budapesti kir. Ítélőtáblá­nak 43,133/87 p. sz. a. végzése folytán következően itélt: alperes tarto­zik az 1847. május 29-én 3,423 fitiól szóló kötelezvényt kiszolgáltatni vagy | bíróilag megsemmisíttetni, ellenben felperesek a 336 frt 82 kr. túlfizetés [ visszafizetése iránti keresetükkel elutasittatnak. 1 n cl o k o k . alperes a köt-

Next

/
Thumbnails
Contents