A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 30. szám - A telekkönyvi betétekről szóló törvény 16. 18. és 53. §-aihoz

A J O Cl vélik az elsőben nem élvezett boldogság részesei lehetni, erkölcsi érzésük és más igen fontos és kényes tekintetek azonban visszatartják attól, hogy concubinátusban éljenek; azokat ellenállhatlan és Leküzdhetlen vágy vezeti és sarkalja törvényes uton és módon mindent elkövetni, hogy céljukat elérjék. Hogy ezen vágy és törekvés sem erkölcstelen, sem jogtalan, bizonyításra nem szorul. De annak valósítása sem esik ezen szempontok alá, ha az illető a miatt hazájának kötelékéből kilép és más államéba belép, mert tisztességes okból az állampolgárságot változtatni szabad. E végből felvételét kieszközölhetné egy s más külföldi államokban az az iránt fenálló szabályokban foglalt leltételek teljesítése által, de az államjogi kapocsnál geográfiai fekvés s közlekedési eszközök előidézte közelségnél és azon számos érdekközösségnél fogva, mely Magyarország és Ausztria között fen áll, vnlamint abból az okból, mert azt hiszi, hogy államunk intézményeit a szabadság szelleme hatja át, mely a többek között azt is kizárja, hogy valamely felekezet dogmái a törvényhozásra mérvadó befolyást gyakoroljanak, vagy pláne más felekezetüeket kötelezzen : az állampolgárok közé való felvételét itt veszi célba. Nem jár ál- vagy titkos utakon és nem használ színleges cselekményeket célja elérésére. Az osztr. államkötelékből kilép s az erről szóló okmánynyal látja el magát. Oly magyar állampolgárral fogadtatja magát örökbe, a ki öt év óta az adózók lajstromába van bevezetve s bir annyi vagyonnal vagy oly keresetforrással, melyből magát és családját fentarthatja. Azzal örökbefogadási szerződést köt, mely az illetékes törvényszék utján az igazságügyminiszterhez terjesztetik fel, a hol az, ha a törvényes formáknak megfelel, rendszerint megerősíttetik. Az ebbeli végzés és a törvényszabta többi kellékek alapján folyamodik a belügyminiszterhez a magyar állampolgárság adományozásáért. Az eszközök tehát, melyeket célja elérésére használ, a törvényesség bélyegét viselik magukon, mert az örökbefogadás alapján való honositást az 1879 : L. t.-c. megengedi. De azt mondják, az örökbefogadás csak színleges cselekmény, illetőleg actus, vagy a mint a »Magyar Közigazgatás* című lap idei 12-ik számában közleményem ellen intézett cikkében mondja : az örökbefogadást az illető egyénre nézve egy más okból szükségessé vált honosítás erkölcsi alapon épen nem álló eszközévé alacsonyította le az emberi önzés. Megeshetik, hogy a legtöbb esetben az örökbefogadások által nem az a családi viszony létesítése vétetik célba, melyre az az intézmény szolgál. De nem áll, hogy az által eszközül alacsonyittatik le. Mert erről csak akkor lehetne szó, ha a cél erkölcstelen vagy törvénytiltotta volna. Úgyde hazai törvényeink szerinti házasságfelbontás és annak folytán új házasságralépés sem az ethicába, sem positiv törvényeinkbe nem ütközik, hanem megengedett és kifogás alá nem jöhető cselekmények, illetőleg actusok. Nem egyéb tehát az örökbefogadás, mint eszköz, mely hamarább juttatja az illetőket ahoz a célhoz, mely törvénveiuk aegise alatt áll s igy annak lealacsonyitásáról szó sem lehet még akkor sem, ha a kérdéses cél összeütközésben áll annak az országnak törvényeivel, melyhez a folyamodók tartoznak ; mert a uemzctközi jog nem korlátozza a szabadköltözhetést oly bevándorlókra nézve, a kik azért hagyják el hazájukat, mert ott bizonyos cselekedetükben akadályozva vannak, melyek a másik államban meg vannak engedve ; másfelől pedig hazai hatóságaink és bíróságaink nem tarthatják más államok törvényeit szem előtt, hanem azokat, melyek nálunk vannak hatályban. Vájjon lát-e Ausztriában valamely hatóság vagy miniszter az ethica ellen merényletet benne, vagy eszébe jut-e akadályokat görditni oly házasságok elébe, melyeket hazai törvényeink kijátszásával magyar állampolgárok ott kötnek, értjük azokat a házasságokat, melyeket magyar honos keresztények vagy Mózes-hitüek ott nem keresztényekkel vagy keresztyénekkel kötnek és melyek törvényeink ezerint érvénytelenek ? Köztudatu, hogy számos magyar állampolgár megy a másik államba, ott csak ideiglenesen telepednek le, az osztr. állampolgárságot meg sem szerzik, felekezetnélküliekké lesznek, az említett házasságra lépnek s annak utána ide visszatérnek s törvénytelen házassági viszonyban élnek, melynek az a fatális következménye van, hogy a gyermekek concubinátusban születteknek tekintetnek. Az angol nemzetet senki sem fogja erkölcstelenséggel vagy vallástalansággal vádolhatni, vagy az idők folyamában egymást felváltott _ kormányoktól az említett ethicai tulajdonokat megtagadni. Es mi történt hosszú időn át ? Az, hogy Gretna-Green scot faluba, mely az angol határon fekszik, évente számosan Angliából és más államokból mertek, hogy ott a békebiró előtt, a ki véletlenül néha kovács is volt, oly házasságokat kötöttek, melyek hazai törvényeik szerint érvénytelenek voltak. Az angol jog értelmében az a házasság, mely külföldön az ott hatályban levő törvények szerint köttetik, érvényes Angliában is. Azok a házasságok évenként l,U0O guinét jövedelmeztek és az esketési lajstromban híres nevek vannak bejegyezve; például: lord Westmoreland, lord Ellcnborough, lord és cancellár Eldon és Krskine stb. Igaz, hogy az ilyen egybekeléseket emberi önzés sugallja, de kétségtelen, hogy az az önzés nemes motívumokon nyugszik ; mert egy szeretett lénynyel a világi és egyházi törvények szerinti házassági frigy kötését veszi célba, mely jóindulatú támogatást érdemel. Es épen ez okból nem igazolt olyan esetekben az ethica merev és túlszigorú álláspontjára helyezkedni és az említett célzatnak leküzdhetlen akadályokat görditni az útjába; a mikor évente csak néhány olyan eset szokott előfordulni, az illető külföldiek rendesen a legelőkelőbb osztályokhoz tartoznak, vagyonosak, kifogástalan erkölcsüek, senkinek terhére nem esnek, jelentékeny kiadásokat tesznek itt az országban, állami és községi adót és felvételi díjt fizetnek ott, a mi által meg van cáfolva azon állítás, hogy ellenszolgáltatás nélkül vennék a magyar állam területének jótéteményét igénybe, hogy érdekében állana selejtesebb, vagy ártalmára szolgáló elemeket távol tartani. S mivel mindezt felsőbb helyt tudják és mivel országunk népesedési viszonyai a lehető legkedvezőtlenebbek és a sűrű kivándorlást megakadályozni nem lehet, ennélfogva a legközönségesebb józan politika azt parancsolja, hogy a honosítás a legliberalisabb szellemben gyakoroltassék ; nem zárkózhatunk el azon meggyőződés elől, hogy voltaképen nem a 8 évi gyakorlat által szerzett kedvezőtlen tapasztalat sugalta annak a gyakorlatnak megváltoztatását, hanem ultramontan befolyás mely alól u. n. liberális aeránkban nem emancipálhatjuk magunkat. Tudva vagy nem tudva, azon befolyásnak tesznek szolgálatot azok a tollak, melyek az örökbefogadás alapján való honosítás megtagadása védelméül cikkeket írnak. telekkönyvi betétekről szóló törvény 16., 18. és 53. §-aihoz. Irta: Dr. SICHERMANN BERNÁT, kassai ügyvéd. A telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló 188i>. évi XXIX. t.-c. 15 — 18 §-ai kivételesen s átmenetileg oly tényeket ruháznak fel jogszerző s illetve megszüntető hatálylval, mikhez különben sem az elmélet, sem a tételes törvény hasonló hatályt fűzni nem szokott. Igen természetes tehát, hogy a telekkönyvi betétek szerkesztésével megbízott közegek felelősségük érzetében az idézett szakaszok intézkedései és a törvény ezzel kapcsolatos rendelkezéseinek alkalmazása körül a lehető legszigoruabban fognak ragaszkodni a törvénynek betűihez. Kívánatos lett volna tehát, hogy ép a döntő szakaszok oly szabatosan szövegeztettek legyen, miszerint azok értelmezéséhez még a kételynek látszata se férjen. Ezen követelménynek azonban egyáltalán nem felel meg a törvény 53. §-ának 2-ik bekezdése: »Ha a 18. §. eseteiben a végzés a telekkönyvi tulajdonosnak saját kezeihez szabályszerűen nem kézbesittetett: a bizottság a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzését mellőzi«, stb. stb., mert minő esetekről szól a 18. §. ? »A tényleges birtokos tulajdonjoga jegyzendő be végre : ha a telekkönyvi tulajdonos legalább 3 év előtt elhalt, vagy holléte legalább 3 év óta nem tudatik«, stb. stb. A 18. §. tehát egyáltalán »végzés kézbesitéséről« nem szól, hanem igenis szól oly esetekről, melyekben az (idéző) végzésnek a telekkönyvi tulajdonos saját kezeihez való kézbesittetése fogalmilag ki van zárva; ha tehát a szerkesztő-bizottság ragaszkodik az 53. §. 2-ik bekezdésének betűszerinti értelméhez, akkor hiába igazolja a tényleges birtokos a 18. §. első bekezdésében elősorolt tényeket, tulajdonjoga nem fog bejegyeztetni! más szóval a 18. §. csak írott malaszt marad. Miután pedig a törvényhozótól nem tételezhető fel. hogy a 1-. §-t puszta decorationak szánta volna, kétségtelen, hogy az 53. §. második bekezdése és a 18. §. közötti ellentmondás nem ^/.ándékoltatott. Ezen ellentmondás tehát csak egy fejthető meg, ha elfogadjuk, miszerint az 53. §. 2-ik bekezdésében a szövegezés alkalmával tollhiba csúszott be, jelesül, hogy ezen bekezdés szándékolt szövege igy kezdődött: »ha a 16. §. eseteiben stb.« és csak tollhibából lett 16 helyett 18. írva.