A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 26. szám - A birói administratio nehezítése - A végrehajtási törvény 14.. é s 15. §§-aihoz

£L JOG 219 Elek ellen azért, mert ez, mint helyettese, az esküvel eldöntött igényperbeli ítéletben megnyugodott. Miért ? Mert az eskü - bizonyítást a távol lakó és elő nem állitható tanuk címén megengedhetőnek nem tartja. No hát, ily kötött útlevélszerű pert eléguek tart a kir. itélö tábla — mely ily ügyekben többnyire végérvényesen határoz — a sokszor rabló módon megrohant örökös tulajdonjogának megvédésére ? Én ezt nagy hibának tartom s nem kisebb igaztalanságnak, s megmondom, miért. Ha nem a végrehajtásokkal, hanem már a perrel fordulnak az örökös ellen : ekkor — de lám, csakis akkor — érvényes marad azon elv, mit nekem a »Jog« érdemes egyik szerkesztője magán levélben felelt, hogy: »hogy az örökösök csakis a hagyaték erejéig felelősek az örökhagyó tartozásaiért. Ez esetre szól a Curiának 1887. évi november 2i-én 4,781. sz. a. kelt következő döntvénye : »Orökösök ellen végrehajtható marasztaló ítélet nem hozható, annak bizonyítása nélkül, hogy az örökhagyó után maradt örökség és miből áll az<<. (A »Jog« 1888. évi 14. száma.) Szintén a Curia 1888. évi február 28-án, i 127/v. sz. alatti határozata szerint: »az örököst esküre bocsátja annak igazolása végett, hogy az örökhagyónak vagyona nem maradt « Ezen magas kijelentésekben azon helyes törekvés revelál, hogy az örökösök a netáni hagyatéki hitelezők túlkapásai ellen megvédessenek, s ha ezen jogvédelem megilleti őket akkor, ha perbe vonatnak, be nem látom, hogy miért fosztassanak meg ettől akkor, ha egyenesen a végrehajtást vezetik ellenük, hisz ez még szükségesebb ilyenkor. Ha azon másodbirói felfogás, melyet ismertettem, törvényes, akkor én soha sem merném tanácsolni, hogy olyan ember, kinek vagyona van, bárminő gazdag örökséget elfogadjon, mert a leltár jogkedvezményének fentartása mellett is ki lehet téve annak, hogy gombamódra hitelezők támadnak, kik a hagyatékot ügygondnoki képviselettel beperlik és marasztalják, a saját javait is lezárolják s olyan igényperre szorul, melyet nehezebb megnyerni, mint ternót csinálni. Ha a végrehajtási törvény 14. §-ának ily értelmezés adatik, akkor természetes, hogy soha senki sem fog a 15. §. értelmében kérni végrehajtást, mivel a 14. §. alapján kért és rendelt végrehajtással lefoglaltathat érvényesen olyan vagyont is korlátlanul, melyről a 15. §. szól. Úgyde akkor miért van a 15. §. ? Akkor merőben fölösletudott felemelkedni, — épp ugy lett Mettray mintaképe a franciáknak. Mettray mintájára Í862-ig öt nagy állami intézet keletkezett kizárólag fiuk részére és 24 magánintézet részint fiuk, részint pedig leányok számára. A későbbi évek folyamán ezeken kivül még több állami és magánintézet is létesült. A német- és franciaországi javitóházak közt levő nagy különbség már abban is nyilvánul, hogy mig a németországi intézetekben a növendékek átlagos létszáma alig haladja meg az 5U-et, addig Franciaország magán javítóintézeteiben e szám 155-re, az állami intézetekben pedig 232-re megy. A la mettray-i intézetet kivált az állami intézetek vették minta gyanánt; ez állami intézetek egy közös terv szerint szerveztettek, mig ellenben a magán javitóházak, melyek az ország különböző vidékein önállólag egyesek és társulatok közreműködése és áldozatkészsége mellett keletkeztek, nem egy, hanem különböző rendszerek szellemében lettek szervezve. Mig Mettrav-ben, valamint más állami intézetekben is a növendékek feletti felügyeletet kiszolgált katonák gyakorolták, addig a magánosok és testületek által fentartott javitó coloniák vezetése nagyrészt szerzetesekre bízatott. Annyi áll, hogy a franciaországi javítóintézeteket nagyobb részben papok léptették életbe* s még mai nap is számos ily intézet azok kezében találtatik. Csaknem minden departementban találunk kolostorszerü épületet, melyben az elhagyatott, csavargó s erkölcsileg kisebb-nagyobb mértékben romlott ifjúság keresztényi szeretettel ápoltatik és neveltetik. Mindezen intézetek első sorban a munkát jelölték ki nevelési eszközül s főleg pedig mezei és kerti munka által igyekeznek a bűn ösvényére lépett növendékeiket hasznos és jóravaló polgárokká nevelni. A mi a fentebb említett mettray-i coloniát, Francia* Hogy mily módon és mily eszközökkel, arra nézve eklatáns példa a Roussel abbé javitóliáza, melynek ismertetése, keletkezése talán egy más társlapban lesz olvasható. gest alkotott a törvényhozás, a mit feltenni nem lehet s nem szabad. Akkor a magyar justitia hullámzó tengerén, hol a becsületes járatú hajók oly bizonytalan sorsnak néznek elébe, egy törvénykezési kalózság fejlődik ki, mely az örökösök magánvagyona ellen operál, s az örökség nem lesz egyéb lépvesszönél, mely a jóhiszemű örököst csapdába viszi. [Ól értem én, hogy a végrehajtás stádiumában szigorra és gyors eljárásra van szükség, de az igényperek által űzött visszaélések sem ismeretlenek előttem ; de ezt a roppant szigort csak ott látom helyén, hol a kötelezett személy ellen közvetlenül vezettetik a végrehajtás, de az örökös ellenében ennek az eljárásnak helye nem lehet, mert hiszen a végrehajtási törvény 14., 15. §-ai épen azért statuálnak kivételeket s szabnak meg bizonyos korlátokat,. Ha a 15. §. a törvényből merőben hiányoznék, akkor is már a 14. §. is korlátot képezne, de igy annál inkább kell az örököst a végrehajtás elrendelése előtt meghallgatni és tisztán felderíteni, hogy örökölt-e valóban, mit és minő értéket a hagyatéki terhekkel szemben, mi a tiszta cselekvő állapot? E nélkül az örökös a tág lelkiismeretű uzsorások martaléka lehet. Azon körülmény, hogy a végrehajtási törvény 14. és 92. §-ai közölt a törvényben összefüggés van jelezve, nem alterálja jelzett álláspontomat, mert természetes, hogy az igényper szoros és szigorú remédiuma fenhagyandó a foglalás túlhajtása esetén az illető örökösnek, de ebből nem következik az, hogy a 14. §. esetén a lefoglalandó tárgyak örökölt volta s egyénisége igazolandó nem lenne. Sőt a 14. §-ról a 92. §-ra való utalás épen ezen igazolási kötelezettséget bizonyítja, mert csak ily szorosan rendelt végrehajtás túlzásával, t. i. az egyénileg meghatározott tárgyakori való túlterjeszkedéssel lehet összekapcsolva ama sajátságos intézkedés, — a mi eddigi fogalmaink szerint paradoxonnak látszott, — hogy maga a végrehajtást szenvedő élhet igénykeresettel. Ha az itt vitatott magyarázat a 14. §-ra nézve nem helyes, I akkor én nem tudok különbséget tenni a 14. és 15. íj. között s akkor kérdezem a világosabban látóktól: 1. Minő különbség van a 14. és 15. §-ok között, és melyiknek kell alkalmazást nyernie akkor, ha a hagyatékban talált, vagy abból az örökösre szállott tárgyakra kéretik ugyan a végrehajtás, de a kérésben nem igazoltatik, hogy vannak ilyenek is, melyek azok ; s az sem, hogy vájjon az örökös a hagyatéki terheken túl tiszta cselekvő vagyont is örökölt-e ? 2. Ha az örökhagyó ellen hozott Ítélet alapján az örökös | ellen vezettetik végrehajtás, s ez részint igénykereset, részint a ország ezen nevezete-; javitóiutézetét illeti, az főleg a nemeskeblíí de Metz Frigyes Ágost nagy áldozatkészségének és ritka buzgólkodásának köszöni lételét. De Metznek mint nyilvános bírónak, számtalanszor volt alkalma alaposan meggyőződnie a földönfutó és erkölcsileg veszőfélben lévő gyermekek szomorú sorsáról. Még az 1838-iki évben utazott el e nemeslelkű emberbarát Amerika földjére, hogy ott az elaljasodott gyermekeket nevelő és foglalkoztató intézeteket tanulmányozza s a szerzett tapasztalatok alapján hazájában ilynemű intézetet létesítsen. Hasonló célból beutazta Angol- és Németországot, továbbá Belgiumot és Hollandiát. »Améliorcr la térre par l'homme, et l'homme par la terre« (»A földet az ember — s az embert a föld által javitaui«) jelszóval tette le 1839-ben birói hivatalát, hogy életének hátralevő szakát az erkölcsileg elesetteknek szentelje. Ugyanebben az évben, támogatva barátjától Bretigneres de Courteillestől és a »Société paternelle«-tól, alapitotta de Metz a mettrayi coloniát. A Loire jobb partján, mintegy 8 kilométernyire Tourstól oly vidéken, mely bátran nevezhető Francziaország szőllöskertjénck, folytatja áldásos működését e nagyhírű javitóiskola. A házak falai, párkányai, továbbá fedele, kapui, a melléképületek, szóval mindaz, a mibe a növény indái belekapaszkodhatnak, viruló szőlő cserjével vannak borítva. A különféle szőlőfajok keritésről-keritésre, fedélről-fedélre húzódnak, bevonják a falakat s körülfogják a baraczk- és szilvafát is. De Metz és Bretigneres de Courteilles eleve gondoskodtak arról, hogy az intézet számára lehetőleg termékeny vidéket válaszszanak nemcsak azért, hogy a vérmes franciák élénk képzelmű gyermekei örömet leljenek munkálkodásuk sikerében, hanem főleg abból az okból, hogy az intézet növendékeit egész éven át a szabad ég alatt lehessen foglalkoztatni. Egyúttal oly tárgyakkal is körül akarták venni a növendékeket, a melyek kellemesen hatnak a növendékek lelkére s a melyek majd nemes J érzelmeket keltenek fel benne. (Folytatása következik.)