A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 25. szám - Tulajdoni kereset

210 R. JOG. hagyatéki eljárás során megszerezte, mint jogerősen telekkönyvileg bekeblezett tulajdonos megbízásából, Y, mint amaz ingatlan dolog jogosulatlan birlalója ellen, »tulajdoni keresetet« indítottam s kértem őt a tulajdoni jognak elismerésében s az általa Beltartóztatott* s felperes ügyfelem telekkönyvi tulajdonát képező ingatlan dolognak, felperes birtok és használatába leendő átbocsátásában marasztalni. Alperesi ügyvéd aliegálja, miszerint helytelen jogcímű pert indítottam, mivel szerinte »birtokpert« tartoztam volna indítani. Végre kifejezetten állítja, hogy a tulajdoni pernek tárgya a tulajdonjog lévén, ugyanazért, ha már a tulajdonjogot megszerezte felperes, a tulajdonát képező dolog átboesátását, birtok és használatba adását csakis az említett «birtokkeresetbcn kérhetné. Hét és fél évi joggyakorlatom alatt többfelé tapasztaltam, miszerint a fentivel hason intentióju keresetek néha csakugyan »birtokkereseteknek« s máskor ismét »tulajdoni kereseteknek« neveztettek. Mi tehát a tulajdoni kereset? Mi annak tárgya és helye.s-e, jogosult-e a »tulajdoni kereset« elnevezés? E s melyek azok a birtokkeresetek? I. A tulajdoni kereset eredete a római perjogi »rei vindicatióban« gyökerezik. Midőn a római a tulajdonát képező ingatlan dolgot, az azt jogtalanul birlalótól bíróilag, tehát peruton követelni akarta, a vitás földterületről egy darab földet, egy göröngyöt, az egész vitás ingatlan jelképéül vitt magával a »forumra« azon alkalomból, a midőn ellenfelével ott, a bíró előtt megjelent és letévén azon darab földet, a »vindictával« megérintette s kinyilatkoztatta, miszerint: »hanc ego rem, ex jure Quiritio, meam esse aio.« Magának vindikálta tehát a pertárgya dolgot, mint kizárólagos tulajdonát, fenti kereseti formában. Célja volt ezzel mindenesetre az, hogy a tulajdonát képező eltartóztatott saját dolgát a birlalótól el, a maga saját birtokába és használatába vehesse. A római jog, mint anyajog, egyik gyermeke az »austriai általános polgári törvénykönyv.« A római jogi műveltségben megtaláljuk ma is a legtöbb jogintézmény gyökereit; ezen gyökerek egyik elágazását képezi a fentebb említett »osztrák polgári törvénykönyv* 366. §-a, a holott is feltaláljuk ismét a tulajdoni keresetet »actionem rei vindicationis.« Az 1853. évi május 1-től kezdve Magyarországon is életbeléptetett »Austriai általános polgári törvénykönyve átültette hazánkba is a fenti római jogi eredetű kereseti alakot s dacára, hogy az 1861-iki országbírói értekezlet intentiója szerint az úgynevezett ^ideiglenes törvénykezési szabályok«-kai a magyar polgári törvények visszaállíttattak és igy az osztrák polgári törvénykönyv is sok részben kiküszöbölve lett; mindamellett a tulajdoni kereset »Eigenthumsklage« intézménye ugyancsak az 1861-iki országbírói értekezlet által alkotott sideiglenes törvénykezési szabályok« által fentartva lett s mai napig él s ennélfogva annak a vonatkozó esetekben alkalmazásba vétele jogosult és helyes. Ugyanis a hivatkozott 1861-ik évi »ideiglenes törvénykezési szabályok« 156. §-ra szerint »az osztrák általános polgári törvénykönyvnek* mindazon határozata, a melyek a telekkönyvi rendeletekkel egybefüggésben állanak s a melyek valamely telekkönyvi jog megszerzése, vagy elenyésztésére alapul szolgálnak, az országgyűlés intézkedéséig hatályukat megtartják.« Minthogy pedig az országgyűlés köztudomás szerint a polgári magánjog codificatiójával mai nap is még csak a javaslat kidolgozása s megvitatása stádiumában áll, annálfogva az ideiglenes törvénykezési szabályok fenti szakasza szerint az ingatlan dolgokra vonatkozó jogokat keblező telekkönyvnek, hogy ugy mondjuk, »anyagi magánjogi törvényévé* vált ausztriai általános polgári törvénykönyv 366. §-ára joggal hivatkozhatunk. Nézzük tehát, hogyan adja ezen szakasz a tulajdoni kereset fogalmát ? »A tulajdonosnak azon jogával, miszerint sajátjának birtokából minden mást kizárhat, össze van kötve azon jog is, melynélfogva eltartóztatott sajátját mindenkitől, ki azt birlalja, tulajdoni keresettel bíróilag követelheti.« Az eredetiben: »Mit dem Rechte des Eigenthümers, jeden Anderen von dem Besitze seiner Sache auszuschliessen, ist auch das Recht verbunden, seine ihm vorenthaltene Sache von jedem Inhaber, durch die »Eigenthumsklage« gerichtlich zu fordern.* A »tulajdoni kereset« tehát ezek szerint azon helyes cím, illetve elnevezés, a melyet visel azon törvénykezési formula, a melylyel a tulajdonos a tulajdonát képező (seine) dolgát bármelyik birlalótól, (detentor) a ki azt visszatartja, eltartóztatja, bíróilag követelheti. Tárgya ezek szerint a tulajdoni keresetnek a »tulajdont képező saját dolog« és nem mint sokan vélik, a »tulajdonjog«, mert ez utóbbi nem tárgya, hanem jogalapja a szőnyegen lévő keresetnek. (Z 1 i n s z k y magy. mag. jog mai érvényében. 253. lap, 3. jegyz.) A tulajdoni keresetet tehát csakis a tulajdonos indíthatja, jogalapja azért e keresetnek a » kizárólagos, kétségen kívüli tulaj doni jog«, tárgya a tulajdont képező dolog, tekintet nélkül arra, hogy birta-e azt már azelőtt, vagy sem a felperes, a ki a pertárgya dolgot magának vindicálja s ez által abból minden mást kizárni kiván, mert az az ő tulajdonát, sajátját képezi. II. A tulajdoni keresettel rokonságban állónak látszik, a vélelmezett tulajdonjog alapján indítható »b i r t o k k e r e s e t« melyet az indít, a ki a birlaló ellenében a tulajdon szerzést elegendőleg bizonyítani nem képes ugyan, de képes mindamellett kimutatni, hogy a dolog birtokához való jogot valamely érvényes címen megszerezte s a dolgot, mint valódi brtokos már birta;azonban a birtokból alperesnek a dolog felett valamelyes módon szerzett tényleges birlalása által gátolva van annak birtoklásában. Ezen kereset jogalapja tehát nem a kizárólagos, a* kétségen kívüli tulajdonjog, hanem főként a »birtokhozi jog.c Tárgya a felperes által már birtokolt dolog. Ugyanazért, bár az e részben fentiek szerint szintén érvényben fentartott osztrák polgári törvénykönyv ide vonatkozó 372 — 374. §-aiban e ! kereset is, mint a tulajdoni kereset egyik faja adatik elő; mindamellett ez már tulajdonképeni tulajdoni keresetnek nem annyira, mint inkább birtokkeresetnek nevezhető, (Zlinszky magy. mag. jog mai érvényében, 168. lap, 5. jegyzet) avagy — nézetem szerint — valami középhelyen áll a tulajdoni és a tisztán birtokra irányuló í s arra alapított kereset közt. És minthogy nem igazi tulajdoni kereset, ugyanazért petituma nem is lehet az, hogy alperes felperes tulajdonát tartozzék elismerni, csak az, hogy a birtokra való jogosultságot elismerni s a birtokot átadni tartozzék. (Zlinszky u. o.) Az ausztriai ptkv. 372. §-a ugyanis igy szól: »Ha a felperes a más által eltartóztatott dolog tulajdonának szerzését elegendőleg bebizonyítani nem képes ugyan, de az érvényes címet és a valódi módot, melylyel annak birtokához jutott, kimutatta : azért mégis minden más birtokos irányában, ki birtokának vagy épen semmi, vagy csak gyengébb címét bírja kimutatni, igazi tulajdonosnak tekintetik.* Az eredetiben: »\Venn der Kláger mit dem Beweise des erworbenen Eigenthnmes, einer ihm vorenthaltenen Sache zwar nicht ausreicht, aber den giltigen Titel, und die Art, wodurch er zu ihrem Besitze gelangt ist, dargethan hat, so wird er doch in Rücksicht eines jeden Besitzers, der keinen, oder nur einen schwácheren Titel seines Besitzes anzugeben vermag, für den wahren Eigenthümer gehalten.« íme tehát, különösen a német szövegből kitűnik, hogy itt a súlypont, az alap, a »birtokjog« s csupán az igazolt valódi birtokjognál fogva tekintetik a pernyertes quasi igazolt tulajdonosnak; holott a tulajdoni keresetnél a megszerzett, kizárólagos tulajdonjog kétségen felül emelendő. Az ausztriai polgári törvénykönyvnek, a birtokkeresetre vonatkozó intézkedéseinek gyökérszálai is visszavezethetők egy ismert római jogi actióra, mit csak azért kell felemliteni, mert már a rómaiaknál meg volt e tárgyban az éles distinctió, a mely éles distinctionalis vonalat századok pora s leguleusok sokasága befedni, illetve elsimítani képes nem volt. III. Hátra van még felemlitése egy tulajdonképeni »birtokkeresetnek*, mely hazai joggyakorlatunkban »Sommás visszahelyezési kereset« neve alatt ismeretes s mely kereset nyomaira már saját régibb, országos tételes törvényeinkben (1802 : XXII., 1807 : XIII. t.-c.) reá találunk. Célja legtöbbnyire az önhatalmú birtokfoglalások ellen irányul s védi a tényleges, az épen fenálló állapotot. Jogalapja tehát legtöbb esetben főként a «tényleges birtok.« Tárgya »a birtokba visszaszerzendő dolog«, vagy »jog« további feltétele, hogy a felperes már birta légyen a dolgot, vagy jogot s annak birtokában megháborittatott, hogy továbbá a kereset a háboritás tényétől kezdve egy év alatt megindittassék, stb. Nem kívánok a sommás visszahelyezési kereset módozatai s alakulataival foglalkozni; ennyit is róla csupán az előbbiek kiegészítéséül kell említésbe hozni. Tény az, hogy mind a tulajdoni I keresettől, mind az előbb (II. alatt) emiitett birtokkeresettől i különbözik.