A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 23. szám - Mikor tartozik kiküldött végrehajtási iratokat a birósághoz visszaterjeszteni? - A csődtörvény alaki hiányai. 5. r.

194 ü JOG. mény tartalmát képező jogsértő, vagy veszélyez | tető tény (verbális vagy physioai) ismerete. Bizonyos jogi j javak ugyanis csak az esetben vannak megsértve, vagy legalább is veszélyeztetve, ha az embereknek előre meg nem határozható száma vagy sokasága tudomást szerez, vagy szerezhet oly cselekményről, melynek tartalma, coliisióba hozva a jogi javval, létrehozza a büntetendő jogsértést. így vegyük pl. az izgatást; ha a ielhivás egy vagy két emberhez van intézve, sokkal kisebb a valószínűsége annak, hogy az izgató tevékenysége eredményre vezet, mint azon esetben, ha az izgatást egyszerre sokan, pl. egy gyülekezet hallja. Ebből levonható azon szabály, hogy a nyilvánosságnak annál tágabb keretben kell mozognia, minél kevesebb a valószínűsége annak, h o g y a jogi javat veszélyeztető cselekményj ogsértő cselekményt vonhat maga után. Ez áll a j o g v e s z é 1 y e z t e t 8 delictumokuál (Gefahrdungsdelict), másként alakulnak azonban a viszonyok a jogsértő cselekményeknél, hol a nyilvánosságnak nem ez a jelentősége, hanem a hol a nyilvánosig részint tényálladéki ismérvet (190. §.) részint büntetést fokozó körülményt képez (262. §.). Itt nem azért büntetendő a nyilvános elkövetése valamely cselekménynek, mert kausalis lehet bizonyos jogsértésre nézve, hanem azért, mert a jogi javnak megsértése nemcsak a közvetlen sértettet, de a jogrendet, a közület érdekét s igy az államnak minden polgárát sérti, föltéve, hogy az nyilvánosan történik. Ezen cselekmény már nem is jogveszélyeztető, hanem jogsértő ; itt a jogi jav tényleg megtámadtatott. Lássuk ezen cselekménynél a nyilvánosság ismérveit. A vallás elleni vétségnél (191. §.) a jogi védelem tárgya : a vallási szertartások gyakorlatára rendelt helyiségek, illetőleg az azok iránt tartozó vallásos tisztelet; továbbá: a vallási tisztelet tárgyai ; * végül a szertartások végzésére rendelt tárgyak. Kétségtelen, hogy J ezen jogilag védett tárgyaknak tettel vagy szóval való meg- ' sértése a vallásos érzületet sérti; s miután ezen cselekmény a nyilvánosság, vagyis a köztudatba való behatolás nélkül is jogsérelmet foglal magában: ez okból poenalisáltatott. Mig akkor, ha a vallásos tisztelet stb. tárgyait nem sérti ugyan, hanem a vallás szertartásaira rendelt helyiségben botrányt okoz, pl. verekszik. (B. J. T. III. k. 6. lap) vagy ott részeg állapotban jelen (B. Jog Tára III. k. 176. 1.), csak akkor büntethető, ha eme cselekményt nyilvánosan követte el, mert az istentisztelet gyakorlatára rendelt helyiségben elkövetett botrány csak akkor sérti a vallásos érzületet, ha a cselekmény az elkövetéssel egyidejűleg közvetlenül tudatába megy a számszerűleg meg nem határozható egyéneknek. Ha a botrányos cselekedetről való tudomásszerzésnél hiányzik a közvetlenség, vagyis ha a tudomást szerző nem volt jelen s csak mástól hallotta meg a cselekményt, ez esetben hiányozván a nyilvánosság főismérve : a személyek jelenléte s ezekben a közvetlenség által előidézett botrány érzete: eme fogalom nem lesz megállapítható. Ezen ismérvek közvetlenségből levezetett jellege s annak helyessége kézzel foghatóbb lesz akkor, ha a szemérem elleni vétséget (248. §.) veszszük vizsgálat alá ; ezen vétség főismérve az, hogy a fajtalanságot tartalmazó irat, stb. nyilvános helyen kiállittassék, stb. Itt már nem szükséges a nyilvánosság fogalmához az, hogy a fajtalanságot tartalmazó ábrázolatot egyszerre meg nem határozható számú személyek sokasága szemlélje, nem pedig azért, mert a közvetlenség e nélkül is fenforog a közerkölcsiségnek állandó folytonos megsértése miatt; a mennyiben a fajtalanságot tartalmazó ábrázolat nyilt helyen való elhelyezése által minden arra járó egyén erkölcsi érzetét sérti; tehát eme cselekmény láncolatosan vagy egyszerre (pl. csoportosulás esetén) mehet át, de mindig közvetlenül a köztudatba. A 249. §-ban meghatározott szemérem elleni vétségnél a »nyilvános elkövetés« fogalmához már a közvetlen szemlélet szükségszerű követelményéből kiindulva, megkívántatik, hogy a személyek többsége a szemérmet sértő cselekmény elkövetésénél egyszerre legyen jelen, mert a cselekmény momentán jellegénél fogvaa közerkölcsiség folytonos megsértésére nem alkalmas, mint ennek ellenkezőjét láttuk a képes ábrázolatoknál. Hasonlólag áll a dolog a nyilvános becsületsértésnél is (262. §.)• Itt kettős érdeket védelmez a törvény: először a polgári mint ember becsületét s másodszor a közületnek azon érdekét, mely követeli, hogy a közszolgálatban álló egyének ne csak törvény szerinti, de ethicailag is kifogástalan életet folyI tassanak; ha az eképen kötelességét teljesítő hivatalnok becsülci tében megsértetik, a megtorlásnál előtérbe nyomul ama kérdés, hogy a sértésről közvetlenül szerzett-e tudomást a közületi nek bizonyos része, vagy sem. Igenlő esetben épen azért, mert a közhatóság vagy annak tagja a közület szemláttára sértetett meg; a magánérdek mellett a közület érdeke is megsértetett, csakis ez esetben alkalmazhat*) a súlyosabb bünte tési tétel. Ellenben, ha a sértés nem ment át közvetlenül a köztudatba, csak a magánérdek lett mégsértve, mely enyhébb retorsiót igényel. Mindezekből kitűnik, hogy a nyilvánosság személyek jelenlétét tételezi fel, kik közetlenül szereztek vagy szerezhettek tudomást a jogsértő vagy jogveszélyeztető cselekményről. Hogy a nyilvánosság fogalma csak is igy értelmezhető : az nyilvánvalóvá lesz akkor is, ha a kausalitás alapján keressük annak lényegét. Kétségtelen, hogy csak az .számítható be az embernek, a mi az okozhatóság láncolatán föl felé haladva : végeredményképen bűnös akaratában leli kiindulási pontját, hol az akaratcselekvényt véve számba, vagy a tudatot (dolus) vagy a tudás lehetőségét (culpa) találjuk. Már most, ha A. egy vagy két ember előtt egy harmadikról dehonestálva nyilatkozik, s ezek ezt nyilvánossá teszik, és ország-világnak elbeszélik, vájjon ezen eredményért felelősségre lesz-e A. vonható a kausalitás a[apján ? föltéve, hogy A.-t ama két egyénnel a bünrészesség (A. lehet felbujtó, a többi felbujtott) nem köti össze, a felelet csak tagadó lehet; mert A. a priori nem tudta (dolus) de nem i s tudhatta (culpa), hogy B. és C. tovább adja-e a dehonestátiót, vagy izgató nyilatkozatot stb. s igy a subjectiv kausalitás A. ténykedése és B. s C. cselekménye közt hiányzani fog. K-ikor tartozik kiküldött a végrehajtási ratokat a bírósághoz visszaterjeszteni? Irta: Dr. CSETÉNYI SÁNDOR, Szatmár. A végrehajtási törvény 23. §-ának 1. bekezdése igy szól: »Ha nem hivatalból foganatosítandó valamely végrehajtás foganatba vétele a kiküldöttnél 3 hónapon át nem szorgalmaztatik, a végrehajtási iratok a bíróságnak jeleutés mellett bemutattatván, irattárba tétetnek.« E §. igen sok magyarázatra adott már alkalmat s tapasztalatom szerint bíróságainknál a legkülönfélébb gyakorlatot szülte. Szerintem ez intézkedés helyes felfogásának alapját az képezi, mit kell szorgalmazás alatt értenünk ? S ép e tekintetben bíróságaink s végrehajtóiuk gyakran igen scrupulosak Mi a szorgalmazás jellege s különösen, mily aktust kell szorgalmazásnak tekintenünk, e kérdés megoldásának anyagát a gyakorlat s a célszerűségi szempont szolgáltatja. Nem szabad tehát szorgalmazásnak egyedül a végrehajtást rendelő végzés teljesítését tekintenünk, hanem ki kell e fogalmat terjesztenünk minél inkább annyira, a mennyire a hitelezők jogos érdeke s a végrehajtási cselekményeknek minél gyorsabb s a formalitások lehető mellőzésével való teljesítése azt megkívánja. A budapesti V. ker. járásbíróság tudtommal az egyedüli az országban, hol a végrehajtás foganatosítására a kiküldött csakugyan a jelentkezés sorrendje szerint tűz ki terminust. De bíróságaink általában belátták, hogy e szabály merev keresztülvitele káros és veszélyes lehet a hitelező értlekére nézve. Vegyük pl. azon esetet, hogy valaki végrehajtás foganatosítása végett egy városba érkezik. A kiküldő végzést azonnal megkapja s a kiküldöttel nyomban foganatosíthatja a végrehajtási cselekményt. Mennyi idő és költségveszteséggel, esetleg levelezésekkel járna az, ha kénytelen előbb bevárni, mig a végrehajtó a foglalásra terminust tűz. Itt is tehát az a helyes megfejtés, hogy a végre hajtatónak érintkezése a kiküldöttel minél szabadabb s minél kevesebb formalitással járó legyen. Csakis a hitelezőnek a kiküldöttel való könnyebb érintkezése idézheti aztán elő, hogy a foglalás bármikor előleges formalitások teljesitése nélkül eszközölheti") legyen. E szabad érintkezés célszerűsége indokolja azon kívánalmat is, hogy az iratokat a kiküldött egykönnyen be ne terjeszsze a bírósághoz, hanem azok minél tovább nála maradhassanak. A bíróság a foglalás, vagy más végrehajtási cselekmény teljesítésével a végrehajtót megbízván, tudja, hogy ha ez a kiküldetésnek eleget tett, az iratokat 3 nap alatt úgy is beterjeszti s a foganatosítás végett kiküldött közegeknél ép úgy lehetnek az iratok hosszabb ideig, mint a foganatosítás végett megkeresett bíróságnál.