A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 19. szám - Végrehajtói díjak meg nem tartott árverés esetében

7G R. joa. N. Mihály vádlott a hatóság elleni erőszak büntette miatt emelt i vád alól felmentetik és a K. B. T. K. 46. §-a alá eső hatóság j elleni kihágásban mondatik ki bűnösnek s ezen kihágás miatt a i K. B. T. K. 22. §-a alapján, a B. T. K. 27. §., illetve az 1887. évi VIII. t.-cz. 1. §-a czéljaira fordítandó 25 frt pénzbüntetésre s ennek behajthatlansága esetén a B. T. K. 53. §-a alapján három napi tartamú elzárásra Ítéltetik, a pénzbeli marasztalások tekinte­tében pedig a kir. itéló táblának Ítélete a felhozott és általa elfogadott indokoknál fogva helybenhagyatik. Indokok: A kihallgatott és a végtárgyaláson megesketett tanuk vallomásában nincsen adat, vagy bizonyíték arra nézve, hogy N. Mihály vádlott a házánál nejét illetőleg végrehajtást foganatba venni kivánó F. Antal kir. járásbirósági végrehajtót hivatalos eljárásában erőszakkal vagy veszélyes fenyegetéssel olvképen illette volna, hogy a megfenyegetett bírósági végre­hajtóban és az általa felhívott tanukban bűntett vagy akár csak vétség elkövetésével való fenyegetés által a veszély közvetlen be­következhetése miatt alapos félelmet gerjesztett volna, s ez által a végrehajtást meg is akadályozta volna. N. Mihály ezeknél fogva a hatóság elleni erőszak büntette miatt emelt vád alól felmentendő volt. Tekintve azonban, hogy a vádlott a bírósági végrehajtót megkezdett hivatalos eljárásában a tanuk összhangzó vallomásai szerint a tanukkal együtt kiutasította, s a végrehajtót betyárnak | is nevezte, sértő és fenyegető szavakkal illette s ekként sértegette: 1 a nevezett vádlottnak ezen cselekménye az imént hivatkozott törvényszakasz alá esü kihágást képezvén : vádlott ezen kihágás­ban bűnösnek volt kimondandó s büntetése, tekintve, hogy testi sértés vétsége miatt tizennégy napi fogházzal már büntetve volt, az Ítélet rendelkező részében meghatározott mértékben volt kiszabandó. (,1888. márczius hó 8-án, 1887. évi 5.293. sz.) A magyar királyi pénzügyi közigazgatási biróság döntvénye. 42. szám. Községeknek vagy városoknak a tulajdonát képező köz­vágóhidak használatából befolyó jövedelme képezi-e 111. oszt. kereseti adó tárgyát ? (Az 1888. évi 607. számhoz.) Határozat: Községeknek vagy városoknak a tulajdonukat képező köz­vágóhidak hasznalatából befolyó jövedelme III. oszt. kereseti adó tárgyát nem képezi. Indokok: Az 1875. évi XXIX. t.-c. 2. §-ának 111. pontjában részletesen fel vannak sorolva mindazok a haszonhajtó üzletek vagy foglal­kozások, melyek III. oszt. kereseti adó alá tartoznak. Azonban a községek vagy városok tulajdonában levő s köz­költségen felállított közvágóhidakat s azoknak kezelését az idézett §-ban jelzett haszonhajtó üzletek vagy foglalkozások fogalma alá tartozóknak tekinteni nem lehet, mert ezeknek a közvágóhidaknak célja és rendeltetése nem az, hogy jövedelem forrásul szolgáljanak, hanem hogy ezen intézmény által a közélelmezési és közegészségi kívánalmaknak elég tétessék. Az a körülmény, hogy a közvágóhidak használatától a köz­ségek (városok) vágatási s egyéb az intézménnyel egybekötött díjakat szednek, még nem állapithatja meg az e díjszedésből eredő jövedelemnek keresetadó alá vonhatását, még akkor sem, ha az a jövedelem a költségeken felül fölösleget, vagyis tiszta nyereményt mutatna is, mert egyrészt az intézmény célja nem a haszonhajtás, másrészt pedig az esetleges nyeremény, mely ismét csak a községek közszükségleteinek fedezésére fordittatik, nem magánüzletből vagy vállalatból, hanem közintézvényből származik. A fenebbiekben kifejtett szempontok egyébiránt az állat­egészségügyről szóló 1888. évi VII. t.-c. rendelkezéseiben is találják igazolásukat, mely törvény 14. §-a nagyobb forgalmú köz­ségekben kötelezőleg követeli a közvágóhidaknak a községek által való felállítását. Minthogy tehát a közvágóhidak felállítása és kezelése a köz­ségeknek a közegészségügyre vonatkozó kötelességének folyo­mánya, az abból eredő esetleges jövedelmet nem lehet a magán­vállalkozásból származó nyereménynyel azonosítani, hanem az ugy jelentkezik, mint a község által közigazgatási működése körében szedett díjilleték. Mely indokból kikellett mondani, hogy a községeknek, j vagy városoknak a tulajdonukat képező közvágóhitlak haszná­, latából befolyó jövedelme III. osztályú kereseti adó tárgyát nem képezi. Kelt a m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróságnak Budapesten 1883. évi április hó 18-án tartott teljes tanács üléséből. Hitelesíttetett : A m. kir. pénzügyi közigazgatási bíró­ságnak Budapesten, 1888. évi április hó 25-én tartott tanács­ülésében. A magy. kir. pénzügyi közigazgatási biróság elvi jelentőségű határozatai. I la a liadmentességi díj a megelőző évbe?i kiveteti egyenes j adók és földtehermentesitési járulék alapján lett kivetve, az adó alapba a megelőzött évben kivetett ált. /öv. pótadó is betudandó. (1887. évi 12,74/.. sz-) Feles juhászok III. oszt. kereseti adót fizetni kötelesek. (1887. évi 12479- sz.) A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek alkalmazottjainak kifizetett jutalmak, az üzleti adó megállapi­1 fásánál a nyers jövedelemből levonandók. (1887. évi 11,033. sz-) Az ingatlan javakra vonatkozó és illetékszabás végett kellő időben és törvényszerűen felszerelten a tkvi hatóságnál bejelentett jogügyletek után járó illeték, ha e bejelentéstől szdntitott öt év alatt ki m m vettetik, elévül, még akkor ís ha a tkvi ha/óság a jogügyletet a" elévülési határidőn belül illetékszabás végett közölni elmulasztotta. (1888. évi fan. 2-án, 14334. sz.) 1. 'Jogerőre emelkedett határozattal leirt adót újból előírni nem hihet. 2. Hidak fentartására szánt alapok kamatjövedelme : tőke­kamat-adó tárgyat képezi. {1888. évi január 3-án, 13,676187 sz.) Váltóbeli hitelösszegek biztosításául s zolgáló jelzálog kitörlésére engedélyek akkor is csak ívenként 5o kr. állandó bélyegilleték alá esnek, haa jelzálog-lekötés nem részvénytársaságok, pénzin­tézetek, vagy egyletek, hanem egyes magán egyének részére tör­tént. (1888 évi január hó 3-én 1,907/87 sz.) Közkereseti társasági tagoknak betéteik után szerződésileg biztositol't kamatjövedelme és nyereségé jutaléka tőkekamatadó tár­gyát nem'képezi. (1888. évi január hó 5-én 12,326/87. sz.) Kivonat a „Budapesti Közlöiiy"-böl. Csődök: Reményi Ferene és neje e., nagyváradi tszéle, bej. jun. 12, félsz. jun. 18, csb. Jelencsik István, tmg. dr. Makay Pál. — Oppenheim Lina e., budapesti tszék, bej. jun. 2, félsz. jun. 25, csb. Chira Elek, tmg. dr. Hauev Sándor. Weisz & Kohn e., temesvári tszék, bej. jun. 18, félsz. jun. 17, csb. Kisztics János, tmg. Hirsch Ignácz. — Altmanu Lipótné e., budapesti tszék, bej. jun. 2, félsz. jun. 27. csb. Chira Elek, tmg. dr. Schreyer Jakab. — Gelb Lipótné e., budapesti keresk. és váltótszék, bej. jun. 2, félsz. jun. 20, csb. Istvánífy József, tmg. dr. YVellisz Vilmos. Gömbös Kálmán e., szombathelyi tszék bej. jun. 16, félsz. jul. 16, csb. Tura József, tmg. nárai Szabó László. — Hermán Ignác e., sz.-fehérvári tszék, bej. jul. 3, félsz. jul. 24, csb. Madarassy István, tmg. Pieger Adolf. — Heller Hermann e., m.-szigeti tszék, bej. jun. 12, félsz. jun. 19, csb. Korányi Frigyes, tmg. Kökényesdy Mihály. — Uartlik János e., komáromi tszék, bej. jun 11, félsz. jun. 19, csb. Hegymeghy László, tmg. dr. Palko­vits Jenő. — ISnrmáz ZsivkÓ e., fehértemplomi tszék, bej. máj. 5, félsz, jun. 5, csb. dr. Lallosevits János, tmg. dr. flartberger Gyula. — Dentsch Zsigmond e., b.-gyulai tszék, bej. jun. 28, félsz. jul. 25, csb. Bócz Géza, tmg. Dutkay Béla. — Krausz Dávid e., szolnoki tszék. bej. jun. 2, félsz, jun. 18, csb. Stróbl Károly, tmg. Pásztor Ferenc. Pályázatok: A nagyszebeni tszéknél aljegyzői áll. máj. 14-ig. — A kassai tszék és a szepsi jrbság mellé magyar-tót t o 1 m á c s i áll. máj. 8-ig. — A gödöllői kir. közjegyzői áll. máj. 30-ig — A szeg­szárdi kir. ügyészségnél al ügyészi áll. máj. 13-ig. — A besztercei tszék­nél telek könyvvezetői áll. máj. 16-ig. — A pestvidéki tszéknél egy II. oszt. jegyzői áll. és egy aljegyzői áll. máj. 18-ig. — A rózsa­hegyi tszéknél díjas joggyakornoki áll. — A szolnoki jrbságnál díjas joggyakornoki áll. jun. l-ig. Nyonr<'">tt a „Pesti könvvnvomda-i-éssvény-társaság"-nál. (Hold-utcza 7. szám.)

Next

/
Thumbnails
Contents