A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 14. szám - A rágalom és becsületsértés büntethetlensége

117 azt épen nem kell titkolnia ; ha púdig esetleg valamely bűntény miatt hazai bíróságaink elé akar állíttatni (btk. 8. §.), erre a honosítás csakugyan nem ajánlható és pártolandó eszköz. (Mikor amúgy is légió a per!) De a kérelmezőnek van oka az állampolgárságot mihamarább elnyerni és egyszersmind van oka a motívumot elhallgatni. Az örökbefogadás útján honosítandó egy ágy és asztaltól elvált külföldi (főleg ausztriai és katholikus) házastárs és többnyire ennek leendő hitves társai s, kik az unitárius szertartás szerint egybekelni és az osztrák büntető codex 507. §-ának súlya I elöl kitérni szeretnek. E mellett ritkán jut az új magyar állampolgároknak eszébe, itt meg is telepedni, hanem örökbefogadó szülőjükről eredeti hazájukban, hova rögtön visszatérnek, hálátlanul megfeledkezve, a magyar honpolgárságot jó vízmentes köpenynek megtartják, melynek alatta a kettős házasság vádjától mentek. Persze az efféle jegybenjáróknak sietős az útjok, azok nem várhatnak Magyarországon álló 5 esztendeig, mig a honosítási okirat bizonyos feltételek elengedése nélkül kiadatik , mert hogy a miniszter az 5 éven át itt lakott, törvényes kifogás alá nem eső külfölditől a honosítást megtagadta volna, arra alig lesz eset. A minisztérium a dolgot kétségtelenül közönynyel is nézhetné, mert nem lehet tagadni, hogy az ágy-és asztaltól elvált katholikust, dacára annak, hogy a protestáns hitre áttért, újabb házasságkötéstől örökre eltiltani — a spanyol inquisieióra emlékeztető állapot és azt mutatja, hogy mily égető szükség van a családjog reformálására Ausztriában (bizony nálunk is!), azonban itt közjogi és egyházpolitikai tekintetek uralhatják kormányunkat, melyek egyrészt nem engedik a gyakori színlelt átlépéseket közönynyel nézni és azok másrészt fontosabbak, mint ama humánus igyekezet, egyes faggatott külföldieken segitni és a másik államot modern házassági törvények behozatalára quasi kényszeritni. Mindegyik közületnek megvan a maga hátramozditója. Ki ne emlékeznék ama nagy horderejű eseményre, midőn néhai igazságügyérünk 1881. évi március 22-én a keresztény és nem keresztény felekezetűek és a külföldiek polgári házasságáról szólott törvényjavaslatot elsödször a t. ház asztalára ie tette ? Már pedig mindenki meg fogja engedni, hogy midőn kormányunk a magunk clérusával nem bir, a másik államét legkevésbé van hivatva legyőzni. Az emiitett két általános nézpont pedig a következő kérdésekbe foglalható össze : 1. feladata-e a kormánynak az unitárius házasságokat elősegitni ? 2. Opportun-e, hogy az állam a monarchia másik felével a magyar államkötelékbe — ama tudvalevő vagy gyanitható célból való átlépés protegálása áital kollizióba jöjjön ? 3. Szükséges-e, hogy kormányunk az osztrák klérussal szembeszálljon ? 4. Hivatva van-e a magyar kormány a csak színleg átlépő, de facto a külföldön működő és adózó egyének magánérdekeinek szolgálni és magát komödiák objektumává kitenni ? 5. A viszonosság elvénél fogva helyeselhető-e, hogy a magyar kormány az örökbefogadott »gyermekektt« tüstént a magyar állampolgársággal felruházza, holott Ausztriában az adopció nem is jogcím az állampolgárságra ? (ott még érvényben lévő 1814 évi november 5-iki udv. kancell. rdlt.) A feleletet bárki megadhatja magának. Sajnos, hogy egyesek Ausztriából elbocsáttatásukat eszközük ki és Magyarországnn nyomban (mert idővel felvétetnek) nem honosíttatnak ; ez csak az egyes vállalkozók baja, kiknek száma ezentúl elenyészend. A nálunk dívott eddigi gyakorlatra való hivatkozás nem mondható szerencsésnek. A kormány 8 évi gyakorlata nem arra szolgálhat, hogy a külföldiek saját hazájuk törvényeinek kijátszására feibátorittassanak, hanem igenis arra, hogy a kormány a 8 évi tapasztalatból bizonyos és biztos vezérelveket felállíthasson ; mert hogy eleinte a miniszter a felek célzatát még nem tudta, az világos, a felnőttek sűrű örökbefogadása csak az időfolyás által volt észlelhető. Hogy pedig a minisztérium az egyes folyamodóknak nem mondja meg, hogy a 8 évi gyakorlatból mit tapasztalt és hogy mely közjogi és politikai aggályai lehetnének, ha a folyamodó beváltaná, hogy mi célzatból kéri a felvételt: azt csak helyesen teszi; ha máskép cselekednék, legalább is naivsággal, vagy mondjuk, kotnyeleskedéssel kellene a minisztériumot vádolni. Minden kertben akad gyomlálni való, a belügyminiszterében is ; de ne keressünk csomót a kákán. \ A rágalom és becsületsértés büntethetlensége. Irta : NAGY ELEK, kir. alügyész Deésen. (Btk. 266. §.) Egy közelebbről lefolyt s nagy port fölvert affaire alkalmából, mely — különösen a jogászi körökre — mély benyomást tett, idő- és alkalomszerű lesz foglalkozni a kérdéssel: vájjon fentartandó e a btk. 266. tj. rendelkezése s illetőleg bevált-e és mennyiben a törvényhozónak ezen — úgyszólván próbaképen alkalmazott — intézkedéséhez kötött reménykedése, hogy az nem fog a társadalmi érdekek és egyéni jogok rovására elfajulni? Az 1874. évi XXXIV. t.-c. 67. §-a már kiemelte a büntetőjogilag üldözendő cselekmények sorából s fegyelmi vétséggé minősítette az ügyvéd által tárgyalás közben vagy beadványokban használt sértő kifejezéseket. A btk. tovább ment s 266. §-ában ez előjogot kiterjesztette az oly módon elkövetett rágalmazás és becsületsértés tényeire is. Erre azon indok vezette, hogy az ügyvédek a vita, vagy az igazságosnak hitt ügy mellett való lelkesedés hevében kiejtett sértő kifejezések miatt büntető eljárás alá nem vonathatván, a felek képviseletében fesztelenebbül, szabadabban mozoghassanak. Ezen előjog elfajulása ellen abban vélt biztositékot találni, hogy az ügyvédek és közjegyzők tekintetében fentartotta a fegyelmi és rendbüntetések alkalmazhatását. Egy füst alatt azonban (s ép ez tünteti föl rendelkezését kísérletezés színében) előre kijelentette a törvény indokaiban azt is, ha hogy e garantiák erejében csalatkoznék, fog találni a törvényhozás utat és módot a társadalom érdekeit megoltalmazni. Az ügyvédi rendtartás 67. §-ában foglalt kivételes intézkedést, sőt annak a becsületsértésre való kiterjesztését is föltétlenül aláírom. Helyes, méltányos s az ügyvédi kar méltóságának kímélése okából szükséges is, hogy a vita hevében, vagy túlbuzgóságból, hirtelen, megfontolás nélkül elröppent szavak vagy papírra vetett kifejezések miatt, melyek rosz akaratra nem mutatnak s mélyebb sértést nem tartalmaznak, az ügyvéd a büntetőbíróság elé in; hurcoltassék, hanem azon testület ítéljen fölötte, melynek kebelébe tartozik s melynek tekintélye ily esetben szintén sértve van. Ahoz azonban, hogy ez előjog a rágalmazásra is kiterjeszj tetett, szó fér. Egy heves szót, egy röpke kifejezést, mely az ellenfél becsületét megsebzi, a fölhevült indulat könnyen kidob, a nélkül, hogy ahoz a megfontolásnak, rosz akaratnak köze volna. De egy megbélyegző tényt magában foglaló állítást, mely hosszabb-rövidebb leírásból, logice csoportosított mozzanatok tömegéből áll, mely tehát a szellemi erők hosszabb és rendszeres működését igényli: roszakarat nélkül kikoholni, meggondolatlanságból kiejteni nem lehet. Ily cselekvényt tehát, hol a roszakaratnak, a megfontolásnak oly nagy szerepe van, aligha helyes azon szempontból venni bírálat alá, honnan a törvényhozó kiindult. Aztán — lehet tévedek, de — visszásnak tűnik föl előttem az, hogy ily érzékeny jogsértés tekintetében ép azon testület legyen kivonva a törvény általános rendelkezésének súlya alól, melynek kizárólagos hivatása a megsértett jogok védelme és ép oly sérelemért, a mit e hivatása gyakorlata közben ejt! Van azonban az éremnek még sötétebb oldala is. T. i., hogy ezen előjog ki van terjesztve a perlekedő felekre is. Minő indokokból, minő célból, arról a törvény indokolása egy árva szót sem szól. Az érdekeltség izgalma, a vita heve itt is indokul szolgálhat ugyan arra, hogy vigyázatlanul kiejtett sértő szavak miatt a törvény teljes szigora ne alkalmaztassák, de hogy a rágalmazás az ügyfelekre nézve is szabaddá tétessék, azt ugyan aligha lehet indokolni. Nem lehet indokolni azért, mert semmi garantia nincs nyújtva arra nézve, hogy ez előjog a legbotrányosabb módon el ne fajuljon. Mert mig az ügyvéd és közjegyzőt legalább a fegyelmi büntetés fenyegeti, magát a felet úgyszólván semmi. Avagy a rendbüntetés talán? A rendbüntetés ugyan — mai alakjában — nem fog segitni a bajon. Mert azt — ott, a hol egyik-másik törvény megengedi — joga van alkalmazni a bírónak, de nem kötelessége. Ez ; pedig nagy különbség. Megtörténik, hogy a teendőkkel túlhalmozott, elcsigázott biró, csakis azért, hogy ne csináljon magának feleslegesnek I tartott munkát, akárhányszor elégnek tartja, ha a sértő felet