A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 12. szám - Ellentétes büntető birósági itéletek s az összetett bizonyitékok

102 íi JOG. nyitó anyagot minden impressiók híján és csakis a tárgy szakbeli méltatásával döntötte el az elsöbirósági határozat értelmében. Ezért meglepő, ha a harmadbiróság a két alsó fórum felmentő Ítéletével szemben marasztaló Ítéletet hoz akkor, a midőn éppúgy, mint a kir. ítélő tábla, tisztán s csakis az irásba foglalt bizonyítási anyag szakszerű méltatása alapján dönti el és pedig végérvényesen a vádlott terhére az ügyet. Nem célunk ezzel a jogorvoslatok rendszere helyes vagy nem helyes volta felett teljesen felesleges doctrinalis elmefuttatásokba boésátkozni, hanem pusztán arra vonatkozólag akarunk egyetmást elmondani, hogy miért jogosulatlan az a meglepetés, a melylyel a két alsóbb bírósági ítélettel szemben álló marasztaló curiai határozat fogadtatik. Azon eset, a midőn a két alsóbb fórum ítéletével szemben a curia marasztaló ítéletet hoz, legtöbbnyire akkor áll elő, ha a vádlott ellen nem közvetlen bizonyítékok, hanem a terhelő adatoknak oly láncolata szóll, melyek logikai alapon való összesítése által válnak bizonyítékká. A bizonyítékokat pedig szabadon mérlegelheti minden biróság s miután a terhelő adatok logikai alapon való összesítése utján válnak bizonyítékká, nagyon természetes, hogy e logikai összesítés a tárgy szakszerű s kiválóbb elmeélt föltételező feldolgozást és méltatást igényel. Az elsőbiróság azonban éppúgy, mint a másodbiróság e logikai összesítésében a terhelő adatoknak s az erre netán alapítandó marasztaló ítéletének meghozatalában feszélyezve van. Mi által ? Hiszen a biró független. Igaz, de az első- és másodbiróság az emberi természetben fekvő tartózkodást tanúsít marasztaló Ítélet hozatalával akkor, a midőn ez Ítéletét közvetlen bizonyítékokra nem alapithatja, mert ha független is, érzi, hogy fölötte még egy fórum van, mely esetleg a terhelő adatoknak általa eszközölt bizonyítékká való logikai összesítését az esetre, ha az helyesnek nem találtatnék, az alsóbb forumok tisztán sugallatszerű meggyőződésének is hajlandó lehet betudni. Ezt elkerülendő, felmentő Ítélet hozatik s előtérbe állíttatnak könnyű szerrel azon adatok, melyek a felmentésre alapúi szolgálnak, a mi sokkal könnyebb, mint a terhelő adatoknak logikai alapon bizonyítékká való összesítése. És ez nem vád az alsóbb fokú forumok ellen, hanem pusztán az emberi természetben fekvő gyengeség konstatálása. És ha ezek figyelembe vétetnek, mindjárt nyilvánvaló, hogy mennyire jogosulatlan, ha a két alsóbb bírósági Ítélettel szemben álló harmadbirósági marasztaló ítélet meglepetést okoz. A mondottak illustrálására szolgáljanak az itt közölt Ítéletek: 3,219/B. 886. sz. O Felsége a király nevében. A kecskeméti kir. törvényszék, mint büntető bíróság, 1886. évi július hó 22-ik napján erőszakos nemi közösülés bűntette miatt vádolt K. Pál elleni bűnügyben következőleg itéll : K. Pál vádlott az ellene, a btk. 232. §. 1. pontjába ütköző erőszakos nemi közösülés büntette miatt emelt vád terhe s következményei alól felmentetik. Indokok : Mert vádlott határozott tagadása ellenében a btk. 232. §-ban meghatározott erőszakos nemi közösülés bűntettének megállapításához szükséges azon körülmény, hogy sértett Sz. Terézzel vádlott közösült vagy céljának keresztülviteléhez erőszakot vagy fenyegetést használt volna, a vizsgálat és végtárgyalás adatai nemcsak elfogadható bizonyítékot nem nyújtottak, — sőt az orvosi látlelet azon észleleténél fogva, hogy sértett egész testén ellenállási jelek nem találtattak, sértett azon állítása, mintha a nemi közösülés rajta erőszakkal hajtatott volna végre, megcáfolva, mi több, úgy a sértett testén, mint a vádlott ruháin az ondó-részek feltalálásának hiánya következtében a bűntény teljes befejezéséhez megkívántató közösülés megtöiténtének lehetősége is kizárva van, a minek pedig — miután a sértett állítása szerint vádlott mellére térdelt és kezét összefogva, erősen a mellére szorítva, vele félóráig küzködött — azoknak, úgy az ondó-foltoknak mindenesetre visszamaradni kellett volna ; azt pedig sértett, hogy öntudatlan vagy akarata nyilvánítására és védelemre tehetetlen állapotban lett volna, még nem is állítja egyrészt, másrészt pedig sértett az anyakönyvi kivonattal és az orvosi látlelettel, úgy a végtárgyalás folyamán igazolt 16 éves erőteljes kifejlett koránál fogva egy személy, kivált korához képest sértetthez viszonyítva, kevésbé kifejlődött vádlott elleni védelem állhatatos és komoly ellenállásra fizikailag is képesítve volt. — Azon körülmény pedig, más bizonyítékok hiányában, hogy sértett szűzhártyája szétroncsolva, szeméremajkai megdagadva, sőt még úgy a vádlottnál, mint a sértettnél egyező nemi betegség találtatott, önmagukban helyes és elégséges bizonyítékot annál kevésbé nyújthatnak, mivel nincs kizárva annak lehetősége, hogy a behatolás nem a férfi hímvesszője, hanem más tárgygyal épen maga sértett által közösülés helyettesítéseként vitetett volna véghez, a kérdéses betegség pedig nem szükség ragály útján, hanem a nemi részeknek túlizgatottsága által is létrejöhet, a mint ez sápkóros nőknél rendszerint jelentkezni is szokott. — Kir. tábl 29071/86. sz h. h. A magyar királyi Curia 1,417/B. 1887. sz. ü Felsége a király nevében. A magyar királyi Curia mindkét alsó bírósági Ítélet megváltoztatásával vádlott a btk. 232. §-ba ütköző és ennek 1-ső pontja szerint minősülő a Sz. Terézia sérelmére elkövetett erőszakos nemi közösülés bűntettében bűnösnek kimondatik és e miatt három évi fegyházra és öt évi hivatalvesztésre ítéltetik. Elmarasztaltatik továbbá vádlott a sértett részére 50 írtban megállapított kártérítési összegnek, valamint az eljárási költségeknek 15 nap alatti végrehajtás terhe melletti megfizetésében s köteleztetik a felmerülendő élelmezési költségeket az államkincstárnak megtéríteni. Indokok: 1886. június 5-én, vagyis a panaszolt cselekmény elkövetése napján eszközlött orvosszakérlői vizsgálat és kiállitolt látlelet szerint Sz. Terézián a nemi közösülés és pedig a látleletben kitüntetett nyomok és sérülések után ítélve, az orvosi vizsgálatot megelőző igen rövid idő előtt végrehajtatott. Vádlott beismeri, hogy azon a napon délután Sz. Teréziával ketten a szolgálatot adó úrnőjük M. Józsefné szőllőjében kapálás végett künn voltak. M. Józsefné hit alatt vallotta, hogy ő is künn volt a szőllőben s úgy 5 óra tájban a leányt a kútra küldötte, ő pedig a szőllőből eltávozott; este felé hazaérkezvén, Sz. Teréziát már honn találta, ki egészen magából kikelve sirva panaszkodott neki, hogy a mint a kútról a szöllőkunyhóhoz visszajött, K. Pál megfogva, bevitte a kunyhóba és ott eröszakot követett el rajta, mely panasz folytán azonnal orvost hivatott és a leányt megvizsgáltatván, az ezen véghez vitt nemi közösülést megállapította. Pár nappal később Sz. Terézia nemi részein takáros váladék észleitett s ennek következtében vádlott szintén megvizsgáltatván, orvosilag megállapittalott, hogy ez ugyanazon infectiosus betegségben szenved. Mindezen adatok egybevetéséből teljes bizonysággal következtethető, hogy az orvosi látlelet szerint a sértetten véghezvitt nemi közösülést a vádlott követte el. Hogy pedig e közösülést a sértetten erőszak alkalmazása mellett hajtotta végre, erre bizonyítékul szolgál: sértettnek a bíróság előtt tett határozott és részletes vallomása, továbbá azon körülmény, hogy sértett a szenvedett erőszakot szolgálatadójának azonnal keservesen elpanaszolta, holott azon esetre, ha beleegyezésével közösült volna, ezt — mint előbb szeplőtelen leány — nemcsak ok nélkül fel nem fedezte, hanem inkább a lehetőségig titkolta volna; s végre az, hogy vádlott magát a fenforgó körülményekkel szemben kétségbe vonhatlan közösülést is konokul tagadásba vette, s ehhez képest merőben hamisan védekezett. Az elsőfokú bíróság tehát felmentő ítéletet hozott, mert nem látta beigazolva (közvetlen bizonyítékok nem voltak) sem a közösülés véghezvitelét, sem az erőszak vagy fenyegetés alkalmazását. Es véleményét könnyű szerrel arra alapitá : 1. hogy az orvosi látlelet szerint sértett testén ellentállásra mutató jelek nem mutatkoztak; 2. hogy a sértett 16 éves, physikailag jól fejlett s mint ilyen, komoly ellentállásra a viszonylag kevéssé jól fejlett 20 éves vádlottal szemben képesítve volt. 3. Az a körülmény, hogy sértett szűzhártyája szétroncsolva, szeméremajkai megdagadva voltak, s az, hogy sértett és vádlott egyező nemi betegségben találtattak, elégséges bizonyítékéi nem tekinthetők. 4. A lehetőségét is kizártnak látta az elsőbiróság annak, hogy a közösülés végrehajtatott volna, mert ondó-foltok nem maradtak vissza sértett ruháján. Az elsöbirósági Ítéletet a másodbiróság az abban felhozott indokok alapján hagyta helyben. A m. kir. curia azonban a bizonyítási anyagot szakszerűen méltatván, a terhelő adatokat logikai úton bizonyítékká egyesitvén, marasztaló Ítéletet hozott. Logikai úton összesítette pedig a következő adatokat: 1. A vádlott beismerte, hogy 1886. évi június 5-én, vagyis a panaszolt cselekmény elkövetése napján sértett és vádlott ketten együtt dolgoztak. 2. Jelen volt egészen délután 5 óráig a szolgálatadó is. 3. Este, mikor a sértett a szőlőből hazaérkezett, nyomban panaszkodott szolgálatadójának, hogy rajta vádlott erőszakos nemi közösülést hajtott végre. Az orvos megvizsgálta s konstatálta, hogy az orvosi vizsgálatot megelőzőleg igen rövid idő előtt hajtatott végre a nemi közösülés. Ebből bizonyos, hogy sértettel a mondott napon délután 5 órától estig, míg úrnőjével találkozva, neki az esetet részletesen elbeszélte, valaki közösült. Hogy nem más, mint vádlottal, a mellett szól az első pont alattin kívül az, hogy 4. pár nappal az eset után vádlott és sértett megvizsgáltatván, mindkettő egyező ragályozó nemi betegségben találtatott. Hogy a közösülés erőszakkal hajtatott végre, igazolja az, hogy : 5. Panaszos mindjárt, mihelyest alkalma nyílt, keservcsen elpanaszolta s részletesen elbeszélte az esetet. Ezt pedig nem j teszi az ezelőtt szeplőtelen leány, ha a közösülés beleegyezésével történt volna, mert az ilyet nem felfedezni, hanem mert szégyen, eltitkolni szokás. 6. Vádlott tagadta azt is, a mi kétségtelen, t. i. hogy sértettel közösült, s igy védekezése hamisnak veendő. A^ terhelő adatokat ekként a curia logikailag bizonyítékká összesité, a mely bizonyíték pedig a marasztaló ítélet alapjául inkább elfogadható, mint sok esetben a kétes értékű tanúvallomások.