A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 12. szám - A kir. táblai kisegítő birák

100 ü JOG. az iránt, vájjon a hosszú évi megszokása felső bíróság igazságszolgáltatásának ilyetén gyakorlásában, nem-e kell, hogy eltompítsa az érzéket a bíráskodás legnélkülözhctlenebb biztosítékai és hogy meglazítsa a lelkiismereteket az igazságosság változhatlan mértéke és határai iránt. A megszokás zsarnok, mely nem erőszakkal, hanem csinyján, észrevétlenül és azért ellenállhatlanul hajtja uralma alá a legerősebb akaratot is, és azért méltán tarthatni attól, hogy a hátralékok kísértetének eltűnése után is még meg fogjuk érezni lidércnyomását igazságszolgáltatásunkban. A jelenlegi igazságügyi kormányzat végre az ezen itt ecsetelt káros következmények teljes tudatára ébredt és azok megszüntetése végett beterjeszté és elfogadtatá a törvényhozás által a kir. táblai kisegítő bi rákról szóló javaslatot. Ezen intézkedést magát csak örömmel üdvözölhetjük. A mit gáncsolni valónak tartunk, az, hogy ezen intézkedés csak most, tehát évek hosszú sora és a legszomon'ihl) tapasztalatok és csalódások átszenvedése után lett foganatba véve. Pedig előre lehetett látni, hogy a mindig dagadó hátralék-árnak gyors és hatályos gátat vetni csak a munkaerő szaporításával lehetett. Előre lehetett látni, hogy a munkaszaporitásnak nem új, kir táblai birói állomások végleges szervezése utján szabad megtörténnie. Ezt sem pénzügyi viszonyaink nem engednék, sem a kir. táblának küszöbön álló jövőbeni újjáalkotása, sem már is túltengő jelen nagysága nem tennék tanácsossá. Ideiglenes eszközökkel legyőzni a bajt, melyeknek előteremtését a körülmények megengedik, melyek meg ne kössék a jövőt és mégis könnyítsenek a jelenen, — ez lehet egyedül ez időszerűit minden bölcseségnek eleje és vége. De, hogy ezt az egyszerű bölcseséget oly sokáig keresték, vagy annak alkalmazásával oly sokáig késtek, — ez az, a mi jelen igazságügyi kormányzatunknál, melynek éles látását és tetterejét csak becsülni tanultuk, méltán csodálkozásba ejt. De miután ezen rég várt és elismeréssel fogadott intézkedés immár el van határozva, csak egyre kérjük még az igazságügyminister urat, hogy ne kockáztassa ezen egész, helyesnek ígérkező gyógymód hatását az által, hogy a gyógyszert fukarul és szűkmarkúan alkalmazza. Mi határozottan keveseljük a kilátásba vett 15 — 18 kisegítő bírót az óriás hátralék-tömeggel szemben. Az 1888. évre készített igazságügyi budget kimutatása szerint a fővárosban és vidéken összesen 572 törvényszéki biró van. Hát csakugyan megakadna Magyarország igazságszolgáltatása, ha szükséghez képest 18 bírón felüli szám vitetnék fel a táblára ideiglenesen ezen nagy birói testületből ? Alig hiszszük. Van továbbá 384 járásbiró. Hát ezek közül nem lehetne-e alkalmazni néhányat, és ideiglenesen az illető járásbíróság vezetését kitűnőbb albiróra bízni, kit ezen kitüntetés csak nagyobb tevékenységre sarkallana. Tartunk tőle, hogy ez a néhány szál kisegitő biró nem fog kisegíteni bennünket a hátralékból; hogy ezek is csakhamar ugyanazon módon, csak kevesebb gyakorlottsággal és azért kevesebb eredménynyel fogják »clbirálni« az ügyeket, mint a »valódi« táblai birák. Vessünk tehát valahára véget azon szégyenletes állapotnak, hogy a biró mintegy az egyik kezében a pert, a másik I kezében az »órát« legyen kénytelen tartani, és hogy e n iick a mutatója jelezze változó futásában az igazságnak ahoz mért szűkebb vagy tágabb határát. Hosszú időn át az óra volt a t ö r v é n y m u t a t ó ; tegyük végre a törvényt ó r a m u t a t ó v á felsőbirósági igazságszolgáltatásunkban. Tegyük lehetővé, hogy a felsöbiró az élettelen óra helyett ismét vehesse kezébe az é 1 ő törvény k ö n y v c t, melyben nyugodtan és zavartalanul addig lapozgathasson, míg megtalálta az igazságot, a judicatura egyedüli célját. Belgiumban az 1808. évi márczius 30-iki decretum értelmében » hátralék « már azon ügydarab, mely nyilvános tárgyalás alá tartozván, 3 hónapon túl van elintézetlen a perjegyzékben, mi utóbbi nálunk körülbelül a becsomózás stádiumának felelne meg. Midőn a brüsseli felébbvitcli bíróságnál az 1885. év 654 polgári darab ilyen hátralékkal végződött, már az 1886. év elején a főtörvényszék elnöke beszédében az újévi fogadtatásnál a királynál felhívta a felség figyelmét e körülményre, mint az illető főtörvényszék igazságszolgáltatásának nagymérvű veszélyére. A parlamentben is azonnal megindult a mozgalom, és a szaksajtó egyhangú jajveszéklésbe tört ki ezen tarthatlan állapotok felett. Addig is, mig szerves intézkedések megtétele lehetővé vált, ott is az ideiglenes munkaszaporitáshoz kellett folyamodni. Ez alkalommal idézte egy szaklap T i e 1 e m a n s főtörvényszéki első elnöknek 1867. október 15-iki székfoglalójának alkalmából tartott beszédje azon gyönyörű szavait, melyekkel a h á t r alékok káros befolyását ostorozza: »a perek hosszú tartama önök előtt is, mint előttem, valóságos csapásnak tűnhetik fel; a jogkeresőkben nagymérvű nyugtalanságot teremt, mely akadályozza őket rendes hivatásukban eljárni; gátot vet az üzletek egészséges lefolyása elé és lehetleniti a vállalkozások eredményét; a roszhiszeműségnek időt enged, hogy aljas cseleit tovább szőhesse és a gazdagoknak fegyvert nyom kezükbe, hogy a szegényeket megronthassák; kifárasztja a tisztességes emberek türelmét és kényszeríti őket, hogy feláldozzák jogaik egy részét, mi a tisztességtelenek előnyére szolgál; családi gyűlöletté növeszti az egyszerű érdekellentéteket, szóval: a perek hosszú tartama szép hazánk fényes paizsán piszkos folt, a melyet minden áron le kell törülni róla.« Mi is azt mondjuk, piszkos folt e z a h á t r a 1 é k szép h a z á n k i g a z s á g s z o 1 g á 11 a t á s á n, m i t m i n d e n áron le kell törülni róla. (Z»r. Stiller Mór. = A telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló törvény életbeléptetésére és gyakorlati foganatba vételére vonatkozó miniszteri rendelet, már e hét folyamán fog napvilágot látni. Az új törvény értelmébeni telekkönyvi átalakítási munkálatok egyelőre csak a pestvidéki kir. törvényszéknél lesznek fogaI natba véve ; célja ennek pedig az, hogy ezen munkálatok kezdet! ben az igazságügyi kormányzat közvetlen felügyelete alatt eszközöltessenek, minden felmerülő kétely legilletékesebb helyről közvetlen megoldást nyerjen és a majdan kiküldeudö birák, segédtclekkönyvvezetök és telekkönyvvezetök itt nyerjék gyakorlati kiképeztetésüket, nehéz és felelősségteljes pályájukra. Jóllehet ezen hivatalos közegek állásai nem véglegesek, mégis nagy a jelentkezők : száma és a 150 et felülhaladja. Bőséges alkalma lesz tehát a kormánynak a legalkalmasabbakat kiválasztani ; örvendetes jelenség I egyúttal, hogy már tapasztaltabb és régebben szolgálatban álló I telekkönyvvezetők is pályáznak, a mi a siker kilátásait nem csekély