A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 11. szám - A zsidó irás és aláírás váltójogi érvényéről

94 a JOG. névaláírás legyen a váltón látható. Ellenben a kérdéses aláírásnál épen az a baj, hogy az illető váltónyilatkozatának - melyet a vtörvény okvetetlenül az Íráshoz köt — a váltón kellőleg kifejezést nem ad, miután erre oly irásnemet használ, melyet e szerint érvényesnek tekinteni nem lehet. Hát magánjogunkra nézve kétségtelen a zsidó irás érvénytelensége ? A mi az 1867 : XVII. t.-cikket illeti, mely az izraelitáknak a polgári és politikai jogok teljes élvezetét biztosítja és az egyen joguságot ö reájuk nézve is kiterjeszti, első tekintetre ugy látszik, mintha a jogegyenlőség elvét »de lege non distinguente nec nostrum est distinguere« elvénél fogva a»zsidó nyelv, illetve irásra is ki lehetne terjeszteni, de az usus e felfogással szemben- mint tapasztaljuk — a régi mederben haladva, határozottan ellenkező irányt követ és ehez képest a kérdésben forgó aláirást olybá veszi, mintha csak puszta kézjegy lenne. A joggyakorlat ezen látszólag önkényes magatartása indokolt és párhuzamosan halad a törvényhozásnak újabban nyilvánult tendentiájával; ugyanis az 1868 : VI. t.-c. kötelességévé teszi a minisztériumnak gondoskodni arról, hogy a törvény a kihirdetés után azonnal a magyar korona országában »divatozó« nyelveken hiteles fordításokban köztudomásra hozassák. Ezen fordítás tudvalevőleg zsidó nyelven soha nem eszközöltetett. Ha figyelemre méltatjuk azon körülményt, hogy az izraeliták a magyar államban külön, önálló nemzetiséget nem alkotnak s így sem a közigazgatási, sem a törvénykezési életben a magyar nyelven kivül, más külön nyelv hivatalos használatára igényt nem tarthatnak; továbbá azt, hogy a tulajdonképeni zsidó nyelv az izraeliták közt is oly ritka, gyér, hogy helyi korlátoltságánál fogva egyáltalán nem alkalmas arra, hogy külön elismerést magának kivívjon: ez okból csak helyeselhetjük azon felfogást, mely a zsidó nyelvet a divatozó nyelvek köréből végleg kirekeszti. Ugyanezen szellemben intézkedik az ezen törvényt módosító 1881. évi LXVI. t.-c. is, melynek 9. §-a emiitett rendelkezést csaknem szószerint átvette.5 Támogatja ezen helyes törvénymagyarázatot az l868:XLIV. t.-c. is, mely a különféle nyelvek hivatalos használatáról intézkedik ; nagy fontosságot tulajdonítunk e tekintetben a 8. §. 3-ik pontjának, mely akkép hangzik: »abiró az idézési végzést a megidézendő fél érdekében, ha rögtön kitudható, annak »anyanyelvén«, különben .... tartozik kiadni.« Hogy a bírónak az idézési végzést zsidó nyelven kiadni soha eszébe nem jutott és nem jut, ez oly elismert tény, melyet aligha fog valaki kétségbe vonni. Ha ez áll, ugy ezen körülményből méltán következtetést vonhatunk le arra, hogy a zsidó nyelv közfelfogás szerint nemcsak nem »divatozó nyelv«, de sőt még »anyanyel v«-k ént sem jön figyelembe.** Idézett két passus teljesen elegendő a feníorgó kétely eloszlatására, vájjon az 1867 : XVII. t.-c. felöleli-e a zsidó nyelv kérdését is egyszersmind vagy nem? — az imént előadottakból implicite következik, miként az 1840 : XXIX. t.-c. 4. §. ezen alaptörvény által érintetlenül hagyatván, ilyen nyelv-, illetve irásnem existálásáról, legalább olyanról, mely a törvénykezésnél hivatalból respectalandó lenne, szó nem lehet. Ha tehát a zsidó nyelven szerkesztett okirat csak annyiban jön birói figyelembe, mennyiben különben is elfogadható bizonyíték kíséretében előfordul, a szóban levő aláírás az egyszerű köt5 Hogy az értelmezés helyes alapon nyugszik, ez iránt lásd Korbuly > közjogának« Fésűs által rendezett 4. kiadásának 217. 1. 5. pontját, melyben szerző érintett passus magyarázatául zárjelben a német, horvát, román, szerb, tót, olasz nyelvet emliti meg és a zs. nyelvet habozás nélkül kizárja. Ónként értetődik, hygy magánjogi életünkben a nemzetközi nyelvek használatában ez által legkisebb változás sem történik, miután ezek cosmopolitikai jellegüknél fogva a nemzetközi magánjog alatt állanak. Ugy szintén váltójogunk terén is részint a vtrv. világos rendé kezései, részint a váltójog intézmény lénye, természete és céljánál fogva ezeknek használati jogosultsága kétségbevonhatatlan ; törekvésünk nyilván csak oda irányul, hogy kimutassuk, miként a zs. nyelv a magyar állam területén semmi jogosultsággal nem bir, nyelv gyanánt nem szerepel s ilyenként számba sem jön. 6 Ez még nagyobb világosságot vet a kérdéses nyelv állapotának tisztázására, mint előbbi rendelkezés, mert, mig előbbire még mindig lehetne rá fogni, hogy az pusztán ezen nyelvnek a magy. állam arányának feltüntetésére szolgál, a mi könyen azon téves magyarázatra szolgáltatna alkalmat, mintha ott, hol nem a zsidóságnak a főorganummal, hanem az egyesek egymás közti jogi érintkezéséről van szó, ez figyelembe lenne veendő, addig a törvénykezésre vonatkozólag idézett passus e magyarázatot eo ipso kizárja; különben az ^anyanyelv- kitétel önmagában is többet fejez ki, mint a másik kifejezés. vényen sem bir jogi érvénynyel és csak puszta kézjegynek van minősítve, mennyivel több okunk van ennek érvényét megtagadni ott, hol — mint a váltólevéliiél — a kötelezettséget elvállaló félnek nyilatkozata az Írásbeli formán alapszik, melyet a létrejött szóbeli megegyezés soha és semmi körülmények között pótolni nem képes. Ily körülmények közepette nem fogadhatjuk el azon érvelést, mely a váltótörvény hallgatásából és különösen azon körülményből, hogy a szakértekezlet az eredeti javaslat 16. §-ában foglalt intézkedést, mely szerint »a zsidó betűkkel tett aláírás kézjegynek tekintendő«, elvetette, ennek érvényes voltára következtet; hanem ellenkezőleg hajlandóbb vagyunk elhinni, miszerint a szakértekezlet nem azért ejtette azt el, mintha az 1844 : VI. t.-c. 2. §-ának a zsidó aláirást tilió intézkedésével ellenkező elvet óhajtott volna meghonosítani, hanem igenis azért, mivel jogrendszerünkben ennek kézjegy minősége ugy is általánosan el lévén ismerve, eszébe sem jutott, hogy ez váltójogunk szempontjából valamikor kérdésessé válhatik — a kézjegy pedig másfelől váltótörvényünkben határozottan el van tiltva; felteszszük inkább róla, hogy azért nem tiltakozott kifejezetten ellene, mivel ezen eljárásával hihetőleg a modern jogtudomány egyik axiómának törekedett megfelelni, melynek jelszava az, miként a jó, rendszeres törvénykönyv a szabályok felesleges szaporításától mindenkor tartózkodj é k.7 Annyival is inkább kell utóbbi feltevésnek helyességét elismernünk, mivel Erdélyben is a zsidó irás érvénytelensége és a zsidó aláírás kézjegy minősége több alkalommal félreismerhetetlenül lett kinyilvánítva, ugyanis kimondatott ez precíze az 1814 évi október 22. és 1846. évi március 4-én kelt udvari rendeletekkel és az ezekben foglalt általános elv ott a váltólevelekre nézve is mindig irányadónak tekintetett, mert a vrszabály. hird. nyiltp. 7. §-a az 1844 : VI. t.-c. 2. § át határozottan fentartotta és .említett udvari rendeletek a később kihirdetett ált. polg. trkönyv függelékében 52. és 53. sz. alatt felvétettek. Ha megfontoljuk azon körülményt, miként az új váltótörvény mindenáron egységet akart teremteni, lehetlen ama számos tényekkel szemben ellenkező álláspontra helyezkedjünk, mert a váltótörvény hallgatásának olyan erőt, hatályt tulajdonítani, hogy ez képes legyen annyi szabványt annak indirect intézkedésével és egész szellemével ellenkezőleg minden helyes indok nélkül hatályon kivül helyezni, az nem lehet. Nem lehet itt a »1 e x speciális derogat generáli« elvének alkalmazásáról szó, mert ez múlhatatlanul feltételezi a határozott, világos szavakban nyilvánuló speciális rendelkezést, a mit itt hiába keresünk. Egyébiránt ha szemügyre veszszük a váltótörvénynek, mint ! ülönös jognak, szószerinti szövegét, valamint ennek egyes jogintézményeit, a mint előttünk feküsznek, szinte nem is találunk módot reá, hogy a kérdéses aláírás elfogadhatóságát belé magyarázhassuk, a nélkül, hogy a theoria hangozhatta vezérelvekkel szemlátomást ellenkezésbe ne jutnánk. Kettő forogna szóban, de ezek egyike sem vehető itt igénybe. Az egyik módja lenne a kiterjesztő magyarázat. A magyarázó működés tulajdonképi tárgyát mindenkor a törvényben foglalt kifejezések és mondatok képezik, mi a szavakban nem foglaltatik, azt a törvényből kimagyarázni sem lehet. Az interpretatiónak tisztán feladata az adott szófoglalatból épen azon gondolatot kinyomozni, melyet e szavakkal ki fejezni a törvényhozó kétségtelen szándéka volt.8 Váltótörvényünk a fenforgó kérdés megfejtése tekintetében egyetlen egy mondatot vagy kifejezést — bár csak megközelítőleg is — nem tartalmaz, igy a magyarázat segélyével a problémát megoldani nem lehet. A másik az analógia. Ez abban különbözik előbbitől, hogy mig annak egyedüli célja a törvény kétes értelmű, homályos vagy sokszor világos szavai éltelmének is kiszélesbitése, kitágítása, addig ez a legis7 V. ö. Herczegh magyar magánjog I. részének 20. lapját ; továbbá Suhajda »Tanulmányok«-nak 163. lapját. 8 Nicht der Gedanke des Gesetzgebers — jegyzi meg helyesen Kostin System 60. lapján — wie dieser auf welch immer mögliche Art erweisbar ware, sondern nur der Gedanke, wie derselbe in den Worten des Gesetzes, wenn auch mangelhaft, Ausdruck gefunden hat, ist durch die Auslegung festzustellen.