A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 7. szám - Kritikai szemelvények az öröklési jogról szóló törvényjavaslatból. 3. r

a JOG. tétnek. Azt mondja továbbá e §. »az akkor már életben volt leszárrnazók«, kik ezek? Nem kételkedem, hogy azok az előbbi házasságból született és előbb törvényesített leszármazók, de ép ugy ráillik e kifejezés az ajándékozáskor fenállott házasságból az ajándékozás előtt születettekre, kik azonban külön fordulnak elő. A második bekezdésben zavarólag hat az elsőnek ismétlése, még pedig annál inkább, mert itt már az életben volt leszármazók további leszármazói s az akkor fenállott házasságból született gyermekek leszármazói nem említtetnek s igy azt lehetne gondolni a törvény szavai szerint, hogy itt csakis az elsőfokú leszármazók értetnek, pedig bizonyos, hogy az örökhagyó előbbi s az ajándékozáskor fenálló házasságaiból eredt minden leszármazóiról van szó. Mindezen kérdés ugyan részint az indokokból, részint a javasolt §. céljából megfejthető, de mert ezek figyelembevételére okvetlenül szükség van, hogy e §-t kellőleg megértsük, ennek másképen leendő szövegezését ajánlanám; körülbelül talán ily1 ormán : »Ha az örökhagyó életében ajándékozással kevesbítette vagyonát, a törvényes örökösödésre hivatott szülei, az ajándékozáskor vele élt házastárs, az ajándékozás előtti, ugy az ajándékozáskor fenállott házasságból született, vagy törvényesített leszármazók és ezek leszármazói követelhetik, hogy kötelesrészük a hagyatéki vagyon és az egy vagy több alkalommal elajándékozott vagyon együttes értéke szerint szabassék ki; az ajándékozás után kötött házasságból születtek, vagy később törvényesíttettek s ezek leszármazói azonban ez értékösszeszámitásra csak akkor tarthatnak igényt, ha az örökhagyónak ily hozzászámitásra jogosult előbbi leszármazói is vannak." E szövegezés véghatározatában még a formában is világosan ki van emelve a korlátozás, mely esetleg az ajándékozás utáni házasságból született leszármazókra szól s igy a 68. §. második bekezdése is érthetőbbé válik, mintha az eredeti szöveg tartatnék meg, melyben a korlátozást először keresni kellene. A 69. §. igy szól: »A kötelesrész első sorban (lul. §.) a hagyatékból elégítendő ki, még pedig akkor is, ha a 64. §. alapján a kötelesrész a hagyatéki vagyon és az elajándékozott vagyon együttes értéke után szabatik ki. Ha a hagyaték a kötelesrészre jogosítottak igényeinek kielégítésére elégtelen, a kötelesrészek aránylagos levonás alá esnek.* A kötelesrészre jogosítottak jogviszonya a megajándékozottakkal szemben a 101. és köv. i*-ban szabályoztatik, itt az örökösöknek egymás közti viszonyáról van szó s ezért a 69. §. azon kifejezését: »első sorban«, kihagynám. Mert az örököstársakkal, mint ilyenekkel szemben a kötelesrésznek csakis a hagyatékból való kielégítéséről lehet szó s ezért ha a mondott kifejezést fentartjuk, egy új jogviszony elemét vonjuk be, melynek itt helye nincs s mely csak a 101. s köv. §-ban találja tárgyalását és megoldását és kihagynám annál inkább, mert itt igen helyesen, a másodsorban való kielégítés meg sem említtetik s meg sem is említtethetik, mert nem ide való. De meg ha a 67. §. alapján való kiszabás esete fenn nem forog: a másodsorban való kielégítésről még beszélni sem lehet s ekkor az általam nehezményezett kifejezés egészen értelmetlen. Ugyan e 69. §. végét sem tartom a szándékolt határozat szabatos kifejezésének, midőn azt mondja: »Ha a hagyaték a kötelesrészre jogosítottak igényeinek kielégítésére elégtelen: a kötelesrészek aránylagos levonás alá esnek.« Vegyünk fel egy példát; az örökhagyónak három leszármazója van; A., R, C. életében elajándékozott 20,000 frtot, hagyatéka 4,000 frt és a 67. §. esete forog fenn. A. van örökösnek nevezve, B. és C. a kötelesrészre szorítva. Az elajándékozott 20,000 frt a 4,000 frt hagyatékhoz számítva tesz 24,000 frtot, ezután B. kötelesrésze 4,000 frt, C-é szintén 4,000 frt, de a hagyaték a kötelesrészre jogosítottak (ez esetben csak B. és C. a kötelesrészre jogosított, A. pedig az örökös) igényeinek nem felelvén meg, mert a 4,000 frt hagyatékból 8,000 frtot kifizetni nem lehet, a javaslat fent idézett határozata szerint a kötelesrészek aránylagos levonás alá esnek ; le kell tehát mindegyiktől vonni 2,000 frtot s ekkor kötelességrészük fejében a hagyatékot egymás közt megosztják, A.-nak az örökösnek pedig nem marad semmi; hanem követelheti a reá eső kötelesrészt a 101. §. értelmében a megajándékozottól. E szembeszökő igazságtalanságot a javaslat nem akarhatja, de nem is akarja, mert az indokokban felhozott példából látom, hogy ily esetekben az örökösnek legalább is annyit szánt, mennyi a kötelesrészre szoritottakra esik ; tehát nem a kötelesrészek esnek aránylagos levonás alá, hanem az örökrész és kötelesrészek egyenlittetnek ki aránylagosan, a jelen esetben ugy, hogy mind a három leszármazó a hagyaték V^-át kapja, még pedig s azt határozottan állítom, A. ö r ö k-része, B. és C. pedig kötele s része fejében. De minthogy az örökös annyit sem kapott, mennyit kötelesrésze kitenne s ezért ugy ő, mint örökös, mind a kötelesrészre szorított B. és C. a 101. §. értelmében a megajándékozottól követelhetik, hogy az igy rájuk esett részt a kötelesrész erejéig pótolja. De minthogy ez aránylagos kiegyenlítésnek csak akkor van helye, ha csupán kötelesrészre jogosultak örökösödnek, ezt a törvényben világosan ki kell mondani, mert a jelen szövegezésből az tisztán ki nem vehető. Itt egyszer mindenkorra megjegyzem, hogy a javaslat az eddig használni szokott szükségörökös helyett egy új műszót vett fel, a »kötelesrészre jogosított* elnevezést. E kifejezés, megvallom, egészen szabatosan jelzi mindazokat, kik az örökhagyó után szükségképen örökösödnek, de másrészt szavainak értelménél fogva néha szűkebb jelentőségű amannál s félek, hogy ez több esetben zavart fog okozni. Többször elolvastam e 69. §-t s gondolkodva fölötte, eszembe jutott egy igen tisztességes vagyoni viszonyok közt élő család, jó nő, bájos két gyermek, az élettel könnyen megalkuvó házi ur, szives vendéglátás, kedélyes és kedves társaságok. Ez igy tartott jó sokáig, míg végre a sors megirigyelte e hullámtalan életet és egy intriguáns szép nő képében két kézzel kavarta fel e sima tükröt s oly hullámokat keltett, melyek utóbb a család boldogságát és vagyonát is egyaránt elsodorták. A házi ur beleszeretett az őt minden kitelhető módon magához vonzó szép nőbe, elhanyagolta nejét, gyermekeit, barátait és ismerőinek tág körét. Vagyona elején lassan, utóbb rohamosan apadt, egyik pénzzavar a másikat érte és a jó nő és gyermekek utóbb csak azért látszottak lenni, hogy a sülyedt férj elvadult kedélyes kitöréseinek tárgyul szolgáljanak és mikor utóbb már a nő is megsokalta e sanyarú állapotot s férjét keserű szemrehányásokkal illette, ez a helyett, hogy tévedéseit belátná, felbőszülve megfogadta, hogy még halála után is éreztetni fogja velük boszujának súlyát. S ugy tett, mint mondta; miután vagyonának tizenkilenc huszadrészét ama cselszövő nőre pazarolta, végrendeletet tett s általános örökösövé e nő gyermekét nevezte, saját neje & gyermekeiről meg sem emlékezett. Vájjon nem kellett volna-e ez embert gondnokság alá helyezni? A hagyaték leltározása után kitűnt, hogy a 200,000 frtnyi vagyonból csak 10,000 maradt, a többi a maitresse kezén kallódott el, mind ennek ajándékozta. Az örökhagyó két gyermeke nagykorú lett, az örökös kiskorú. Az árvaszék e kiskorú érdekében vérig zaklatja a kötelesrészre jogosultakat, de minthogy ezek sem tágítanak, utoljára a törvényszék perre utasító végzést hoz s nem is az örököst utasítják perre, mert őt ettől a végrendelet védi meg, hanem az örökhagyó nejét és gyermekeit. .. tessék e vázlatot kiegészíteni. Hát nem lehetne ezen másként segíteni ? Nem lehetne a dolgot ugyanazon végeredménynyel egyszerűsíteni ? S nem lehetne-e ily esetekben legalább a férj halálával a család nyugalmát biztosítani ? De bizony lehet, csak legyen elég bátorságunk a külföldi törvénykönyvek által követett utat egy rövidke időre elhagyni s egy újat megkisérleni. Azt hiszem, találhatunk valamit, mi más módon ugyan, de célhoz vezet, még pedig biztosabban minden kétely nélkül; ide igtatom s ajánlom jogásztársaim figyelmébe, bírálják meg; ha nem jó, vessék el, de ha megállja helyét, ha mindjárt új is, ajánlom elfogadásra. Én jónak tartom. Én t. i. a 69. §. helyébe ezen §-t tenném: »A ki ajándékozás által vagyonát kevesbítette s a 64. §. esete fenforog, halála esetére megmaradt vagyonának csak azon részérő] rendelkezhetik, mely az elajándékozott érték levonásával fenmaradt, az ezentúl terjedő rendelkezése semmis ; s e rendelkezésre is a jelen törvény szabályai alkalmazandók.* Ha pedig az elajándékozott érték a hagyaték értékét túlhaladná, a kötelesrészre jogosítottak a megajándékozottól annyit visszakövetelhetnek, mennyi a hagyatéki értékhez adva, kötelesrészük kiegészítésére szükséges.* Nem szükséges indokolnom e §-t, azt hiszem,' világos és könnyen felfogható. Csak annyit mondok, hogy számtani eredményben megegyez a javaslat 69. §-á v a 1 és vele tulajdonképen ugyanazonos. De egy hibája van, az, hogy új és még nincs auctoritása. Szerezzünk neki! * Nehogy ezt valaki kiváltságositott rendelkezésnek tartsa.