A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 6. szám - Miként lehetne igazságszolgáltatásunkat a jogi képzettség fejlesztésével javítani?

A J OG. 49 aztán ahhoz képest, a mint ingóságról vagy ingatlanról lenne említés a keresetben, lehetne az ingókra nézve fizetési meghagyást kérni, ha a keresethez a kereső fél bizonyítékait eredetben mellékelte, az ingatlanokra nézve pedig a keresetlevél és további perbeszédeket a törvényben meghatározandó napokon bdliil postai utón vagy másként lehetne s mindeniket az iktató hivatalba kizárólag ügyvédi ellenjegyzés mellett benyújtani, ez által a zugirászatot teljesen elfojtani és a jelenben különben sem szaporodó ügyvédjelöltek Írásbeli teendőinek végzésére az ügyvédséggel nem foglalkozó, de alkalmas, jó irású egyéneket ügyvédi irodákba megfelelő fizetéssel alkalmazni s ez által ezeket is tisztességes foglalkozáshoz és kenyérhez juttatni. A törvénykezési rendtartást ezen kivül sok más szakaszaiban hasznosan lehetne elfogulatlan kezek által alkottatni a közönség és ügyvédség kölcsöuös hasznára, de az ilyen egyéneket nem a katedrába, nem is a fővárosba, hanem a vidéken kell keresni, hol nem a könyvből tanulják az életet, hanem a gyakorlatból. Ha ily irányú lenne egy alkotandó törv. rendtartás és az ügyvédi rendtartás legalább a budapesti ügyvédi kamara által beterjesztett elveknek megfelelőleg minden drákói szigorúság nélkül készülhetne s menne keresztül, az ügyvédek kinevezésére semmi szükség nem lenne, — a meglevők szétosztanának azonnal, mihelyt látnák, hogy a törvényszékek székhelyén az ügyek száma teljesen elapadt s mennének azon járásbírósághoz, hol a keresetforrást feltalálnák. A további túlszaporodás a hosszadalmas tanulással és vizsgákkal ma már annyira meg van szorítva, hogy joggyakornokot különösen járásbíróság székhelyén kapni teljesen lehetetlen — tehát oly mérvben, mint eddig, a szaporodásra gondolni sem lehet a fentebb említetteken kivül azért sem, mert most már a hivatalok is nagyobbrészt ügyvédi diplomával ellátott egyénekkel töltetvén be, ha termeli is az új erőket az iskola, azok más téren találnak foglalkozást és életmódot. Még azt is meg lehet említeni, hogy eljött az ideje minden járásbíróságot telekkönyvi hatósággal felruházni, sőt az általam említett reform mellett ez elkerülhetlen szükséges lenne ; így minden járásnak telekkönyve, peres és peren kivüli ügyei a járás székhelyén összpontosittatván, minden járásbíróság részére kir. közjegyzőt az ügyvédek sorából kellene kinevezni. Ezen reformok által a túlszaporodás megszűnnék, az ügyvédek egy helyre nem lennének kénytelenek összetömörülni s kinevezés vagy választás általi megszorításra épen semmi szükség sem lenne s maradna egy intézmény, mely a kormány subordinatiójáuak nem lenne alávetve, s mint független elem, értelmi magasabb képzettségénél fogva vagyonilag is erősbülvén, e hazában a szabadság zászlaját lobogtathatná és a szabadság védelmében e hazának erős oszlopa lenne. Miként lehetne igazságszolgáltatásunkat a jogi képzettség fejlesztésével javitani? Irta : Dr. BALOGH JENŐ budapesti kir. táblai joggyakornok. A »)og« folyó évi 5. számában Vargha Ferenc kir. alügyész ur jogászaink képzettségének tovább fejlesztése céljából elfogadásra ajánlja azon a békésgyulai kir. törvényszék körében keletkezett eszmét, hogy a törvényszéki székhelyeken működő birák, jegyzők, ügyvédek, ügyészek és közjegyzők jogászköröket alakítsanak s összejöveteleiken egyes jogesetek és elvi kérdések megbeszélése s a szaklapok olvasása által elméleti ismereteiket gyarapítsák. Az eszme — az én igénytelen nézetem szerint is — oly életrevaló, megvalósítása oly üdvös eredményekkel járna, hogy annak támogatására mi szükség sincs, legkevésbé azon beható fejtegetések után, melyekkel azt a tisztelt cikkíró ur kisérte. Részemről a t. cikkiró ur által felhozottakhoz teljesen hozzájárulok és különösen egyetértek vele abban, hogy az elmélet és gyakorlat a jogtudomány terén is elválaszthatlan és hogy jogásznemzedéKÜnk elméleti kiképzése nem ütközik oly nagy akadályokba, mint ezt sokan feltüntetni szeretik. Sőt az előbbi állítás tekintetében én még messzebb megyek s azt hiszem, hogy alapos elméleti képzettség nélkül ma lehetetlen jó gyakorlati jogásznak lenni. Ez állítás beigazolására legyen szabad csak azt felhoznom, hogy a modern törvényhozásoknak — legalább a jogélet egyes ágaiban — öntudatos törekvése az, hogy a törvényekből minden pusztán elméleti részt kihagyjanak. Ez irányzat teljesen jogosult, mert jly móilon eleje vétetik annak, hogy egy a törvén) be átment helytelen elméleti tétel meggátolhassa a jogfejlődésnek helyes irányba való fordulását akkor is, midőn már tarthatatlansága felismerve lett. Mig tehát akkor, midőn a törvényhozás még azt tartotta feladatának, hogy elméleti fejtegetésekbe is bocsátkozzék, ha ekkor a gyakorlat emberei nem érezték oly élénken az elmé| leti képzettség hiányát: addig ma -- merem állítani — egyes I törvényeket nem is képesek kellően alkalmazni, ha a jogélet : amaz ágának elméletét alapos tanulmány tárgyává nem tették. Hogy példát legyen szabad felhoznom, hivatkozom arra, hogy mig egyebek közt a régi magyar váltótörvény (amaz okból, hogy a jogélet ezen akkor meghonosított ágát könnyen érthetővé tegye) egész csoportját vette fel az oly intézkedéseknek, melyeket ma mindenki tankönyvbe valóknak tart: addig — hogy mást ne említsek — büntető törvénykönyvünk első kilenc fejezete csak ugy lesz megérthető, ha annak alkalmazója a büntetőjog átalános tanaiban jártas. Kérdem pl. mit fog tudni a biró a szándék és gondatlanság nehéz, vitás kérdésekké tett és a büntetőjog egész területén végig húzódó tanáról akkor, ha büntető törvénykönyvünk 75. §-át elolvasta ? Kérdem, felvilágosítást fog-e nyerni a törvény 74. §-ából arra nézve, hogy a személyes viszonyoknak minő befolyásuk van a bűnösségre és büntetésre, vagy a 81. §-ból a tekintetben, hogy a tévedés mily jelentőséggel bír a büntetőjogban? Mindezen kérdések s velük együtt még számos igen-igen fontos kérdés, csak kellő elméleti képzettség mellett lesznek megoldhatók. Már maga ezen egy körülmény azt hiszem, eléggé feltünteti, mily roppant tévedésben vannak azok, kik azt állítják, hogy az elmélet a gyakorlati jogászokra nézve nélkülözhető, a kik az alapos elméleti képzettséget feleslegesnek tartják. Ellenkezőleg, elméleti ismeretek nélkül a jogi téren a gyakorlat embere ép ugy nem fog boldogulhatni, mintha a törvényt nem tudná. Mert ha a törvényt át nem érti, képtelen lesz azt helyesen alkalmazni. A mily kétségtelen ez, ép oly tagadhatlan, hogy hazánkban az elméleti tanulmányok a gyakorlati jogászok legnagyobb része előtt népszerűséggel nem birnak, s azok elhanyagolásának fő oka épen ebben fekszik, nem pedig abban, mint ha elméleti kiképzésre nálunk nem is jutna idő. A t. cikkiró ur által kifejtett eszme a társulás utján hivatva volna ezen a bajon segíteni. S e tekintetben a kir. törvényszékek vezetőire várna azon szép és magasztos feladat, hogy a kezdeményezést kezükbe véve, az eszmét megvalósításhoz juttassák. ítélkezésünk színvonalának emelkedése, igazságszolgáltatásunk fejlődése lenne az ő legszebb jutalmuk. Megvalljuk azonban, hogy részünkről ámbár az eszme megvalósításától igen sokat várunk, jogásznemzedékünk képzettségének fejlesztése céljából még más intézkedéseket is óhajtanánk tenni. A későbbi korban kezdett önképzésnek már a dolog természeténél fogva meg van azon nagy hátránya, hogy magasabb képzettséget ritkán lesz képes előidézni. Ma a jogtudomány az ismereteknek oly nagy körére terjed ki, hogy alaposabb képzettség szervezésére csak egy emberélet szorgalmas munkálkodása nyújthat alkalmat. Gondoskodni kellene tehát — szerintünk — mielőbb arrólis, hogy fiatal jogásznemzedékünknek ugy elméleti, mint gyakorlati kiképeztetése a mostaninál eredményesebben eszközöltessék. Jelenlegi jogrendszerünk mellett a jogi tanfolyam két első évét — épen azokat, melyek végén kötelezőleg vizsga teendő — oly tudományokkal foglalkozva tölti a hallgató, melyeket a szorosabb értelemben vett jogtudományok közé sorozni nem is lehet. A római jog egyik legfontosabb alapvető disciplina volna ugyan, de a paudektáknak még hallgatása sincs kötelezőleg előírva, annál kevésbé képezik azok vizsga tárgyát. A négy utolsó félévet s ezek között azon kettőt is, mely a jogtudományok hallgatásának lenne szentelendő, a hallgatók legnagyobb része — tisztelet a kivételeknek — vagy semmittevéssel, vagy azzal tölti el, hogy készül a szigorlatokra, melyekben ismét a jogtudományok annyira háttérbe vannak szorítva, hogy a három "jogtudományi« névvel jelölt szigorlat közül az összes jogtudományok csupán egy szigorlat tárgyát képezik, csak a büntetőjog tartozván még ezek közé a második szigorlat tárgyai közül. Sajnos továbbá, hogy fiatal jogásznemzedékünk önképzéséről sem a seminariumi intézmény meghonosítása, sem jogászegyletek szervezése által gondoskodva nincs. Midőn pedig a fiatal jogász elhagyja az egyetemet vagy jogakadémiát, elméleti továbbképzésére ép ugy nem gondol többé senki, mint a mily rendszertelenül lesz vezetve a gyakorlati jogélet terén való működése. A birói ügyviteli szabályoknak egy §-a