A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 4. szám - Hogyan könnyitsünk felsőbb biróságaink túlterheltségén?

felebbvitel általában s mindig a törvényszékekhez történnék. A büntető eljárásban c változtatás, a jelenlegi eljárás lényeges módositása nélkül csak a hatásköröknek egyszerű átruházása utján lenne eszközölhető E téren a rendszeres codexxel már jó előre vagyunk, egyideig a törvényszékekmásodfokú bíráskodásával is elélhetünk valahogy.* A polgári eljárás codexe még alig van túl a fogamzás állapotán, itt már alaposabb s hosszabb időre tűrhetőbb ideiglenes eljárásra van szükségünk. E részben teendő javaslatommal ismételnem kell magamat s ugyanazon reformot indítványoznom, melyet már az 1881. évi LIX törvénycikkbe foglalt prdttási novella tervezetének bírálatakor, a Jogt. K. 1879. évi 23. és 24. számaiban »Lassan járj, tovább érsz, de járj« címmel közétettem. ürömömre szolgált, hogy később ugyanazon eszmét kodifikatoraink egyike, dr. Plósz Sándor egyetemi tanár ur tanulmányi útjából történt visszatérése után a M. lg. 1881 évi februári füzetében »Néhány szó a polg. törvényk. rendtartás ideiglenes módositása« című cikkében, tekintélyek helyeslésére hivatkozva s lényegben velem majdnem teljesen egyezőleg szintén indítványba hozta. Akkori indítványom lényege az volt, hogy a sommás eljárást szakítsuk külön a rendes eljárástól s rendezzük azt be teljesen szóbeli perré a felsőbb fokokon is, lehetőleg csatlakozva a jelenlegi sommás eljáráshoz. A törvényszék, mint másodfokú bíróság szintén szóbeli tárgyalás alapján döntse el a pert s ettől csak a jog helytelen alkalmazása s lényeges alaki szabályok megszegése esetén legyen további perorvoslatnak helye a harmadfokhoz, mely ugyan a felek ügyvédjeit meghallgatva, de az alsóbb fokú bíróságok előtt megállapított tényálladék alapján döntene. 1879-ik évben én még a semmitőszéket óhajtottam volna harmadfoknak, a jog s fejlődés, egységének biztosítása végett s azért, mert a jövő iránti tekintet megérdemli, hogy a szóbeli eljárás bevezetését lehetőleg az ország legkiválóbb birói testülete vegye kezébe. Ma ez már alig lenne keresztülvihető s alig marad más hátra, mint hogy a harmadfokú bíráskodást a királyi táblákra bízzuk; bár ha lehetséges lenne, legjobbnak vélném most is, ha a harmadfok közvetlenül a királyi Curiánál volna Azon segédszereket illetőleg, melyekkel a törvényszékeket növekedett hatáskörük ellátására képesekké tehetnénk, nagyrészt szintén megegyeztünk Plósz úrral. Ezek főleg a peren kívüli eljárásnak a törvényszékektől való elvételében állanának. A hagyatéki eljárás egészen a járásbíróságokra lenne bizható. A telekkönyvek minden hátrány nélkül mindenütt a járásbíróságok kezelésébe bocsáthatók át s ezek a telekkönyvvezetőkben még társmunkaerőket nyernének. Még a felett is lehetne gondolkodni — a mit most újonnan hozok fel — vájjon a cégjegyzék vezetést kapcsolatos teendőivel nem bizhatnánk-e a kir. közjegyzőkre, vagy az eljárás s a feladat némi módosításával magukra a kereskedelmi és iparkamarákra; intézkedéseikelleni felebbezéssel a törvényszékekhez. A cégjegyzékvezetés legnagyobb részt csak nyilvántartás, valódi bíráskodásnak csak kevés tere van abban. Végorvoslatul ugy is a rendes per marad ezen ügyekben. A járásbíróságok teendői is megkönnyithetők az ügy* Pénzügyminiszterünknek legújabb, sok milliós deflcitü mementó mori-ja után kételyünk támadhat arra nézve is, vájjon a nagyon is előhaladott s szép elveken alapuló, de a garanciákat túlozó s e miatt kétségtelenül hosszadalmas és igen drága eljárást teremtő büntető eljárási javaslat egyhamar-törvénynyé fog-e válni s ha igen, vájjon egyhamar életbe léptethető lesz-e? Félek, hogy e codex oly sok birói erőt fog igényelni, a mennyivel nem rendelkezünk s hogy pénzügyminiszterünk lesz annak legnagyobb ellenzője. A kir. Curia csak csekély részben léptette eddig életbe a tervezet elveit s már is észrevehető, mennyivel több birói erőt és költséget emészt fel a büntető eljárás. vitel egyszerüsbitése által. Megkönnyülnének már azzal is, hogy pereikben a jelenlegi terjedelmes jegyzőkönyvvezetés elesnék s a tényállás csak az ítéletek indokolásában nyerne szövegezést. Azonfelül Plósz ur ajánlta az intési eljárást, én a jelenlegi sommás váltóperhez hasonló fizetési meghagyásokat, alakszerű kötvényen vagy bér- és haszonszerződésen alapuló pénzkövetelések iránti perekre; továbbá a kincstárnak, a közalapítványoknak, a megyéknek s a községeknek oda utasítását, hogy kölcsöneiknél s haszonbérszerződéseiknd lehetőleg csak a közjegyzői okmányokat használják, mi által sok ezernyi pernek lenne eleje véve. Tekintettel a fővárosi törvényszék és járásbíróságok nagy elfoglaltságára — ajánlottam, hogy a fővárosban s talán a pestvidéki törvényszék területére is másodfokú bíróság a királyi tábla legyen, mi mellett a hagyatéki és telekkönyvi ügyek a központi törvényszékeknél meghagyhatok lennének, bár itt is egyes bíróra bíznám elintézésüket. És még számos más oly intézkedést ajánlottunk, melyek mind a jelenlegi birói szervezet s az anyagi jog, sőt az eljárási törvények nagyobb mérvű megbolygatása nélkül lennének valósíthatók s melyekre vonatkozólag a netalán érdeklődőket az emiitett régibb cikkek tartalmára utalom. Jelenleg e terv még könnyebben vihető keresztül, mint 1879. és 1881. években, mert azóta szóbeli perrendünk tervezete, sőt kettő is elkészült s igy a szóbeli sommás eljárás munkálatai már készek. Kodifikátoraink bizonyára gyorsan elkészülnének az ideiglenes sommás eljárás kiszakított tervezetével. Nagyobb gyorsaság szempontjából ajánlatos lenne, ha az ideiglenes sommás eljárást nem a törvényhozás alkotná meg, hanem rendelet alakjában való megalkotására s életbeléptetésére az igazságügyminisztert hatalmazná fel, a terv fővonalainak megjelölésével oly módon, mint az a telekkönyvi rendeletekre vonatkozólag az 1886. XXIX. t.-c. 76., 77. §-aiban történt. Ezen alak jobban is felelne meg az alkotás ideiglenes természetének, Nem szükséges e terveknek a jövőre való tekintetből hasznos voltát fejtegetnem. Első tekintetre szembeötlő, hogy a végleges szóbeli perrend számára nem lehetne a talajt jobban egyengetnünk. Begyakorolnék jogászainkat s az élet tüzpróbáján hajtanok keresztül a szóbeli eljárást teljes s nem rnai csonka alakjában. Ez többet érne s inkább tisztázná az eszméket, mint száz ankett. A ki megfigyelte, mennyi kételyt enyésztet el a törvénykezési gyakorlat gyakran rövid idő alatt: csak az fogja kellően méltányolni az ajánlottam ideiglenes kísérlet előnyeit. A büntetőtörvénykönyvek alkotásakor s életbeléptük kezdetén sok oly kérdés felett kaptunk hajba, melyek ma vitán felül állanak s melyekről ma már ki sem beszél, annyira magától értetődő megoldásuk. S igy van az minden más alkotással. Azonfelül viszonyainkra illő szóbeli perrend alkotása a sokban eltérő viszonyokon nyugvó külföldi perrendek mintájára s külföldön szerzett tanulmányok alapján nem is oly biztos, mintha saját magunkon tett tapasztalatokból indulhatunk ki. A ruhát magunkra kell szabnunk, magunkon próba után megigazítanunk — itt tágítanunk, ott megszorítanunk hogy teljesen reánk illő legyen s hogy kényelmesen mozoghassunk benne. A perrendtartás is azon törvényművek egyike, melylyel nehéz kozmopolitikus alapra állani s melynek—mint akár az örökösödési, a családi, a birtokjognak — az illető nép sajátlagos viszonyaihoz kell szabva lennie. Pénzügyi szempontból sem nagyon terhelne meg minket az ajánlott terv. Alig lenne többre szükség, mint egy pár aljárásbiróból s jegyzőből álló személyszaporitásra s talán erre sem. Már régen előadott tervemnek ,elujitására azon remény bátorított, hogy az ma — midőn a tapasztalat napról-napra inkább mutatja peres eljárásunk és ebből eredő állapotaink