A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 47. szám - Az elidegenítési és terhelési tilalom. 9. r.

392 ugyanezen §. bekezdésében az is foglaltatik, hogy a tartozékok csak akkor foglalandók le és árverezendök el az ingatlannal együtt, »h a más végrehajtató részére még le nem foglaltatta k»; ennélfogva a kir. Curia, mint semmitöszék, azon álláspontra helyezkedett, hogy a korcsmáltatási jogot valamely ingatlan tartozékaként elárverezhetönek csak akkor tekintette, ha ezen jog előzőleg lefoglaltatott és meg is becsültetett. Ha a foglalás és becslés elmaradt, akkor az italmérési jog az árverésen az ingatlannal el nem adathatott s igy tartozék lenni megszűnt. Továbbá ugyanezen passusra támaszkodva a végrehajtatok, a korcsmáltatási jogot külön foglalási alapul vették és külön adatták el, a nélkül, hogy ez a foglalás vagy árverés megszűnését vonta volna maga után; de megtörtént az is, hogy a korcsmáltatási jog tulajdonosa önmaga önként adta el ezen jogát, mint önálló dolgot. Ily körülmények között hozatott az 1881. évi LX. t.-c. (a végrehajtási törvény), mely 131. § ában akként rendelkezik, hogy »a kir. kisebb haszonvételi jog az ingóságok végrehajtására előirt szabályok szerint vétetik végrehajtás a 1 á.« A korcsmáltatási jog tehát nem tartozék többé, hanem fődolog s mint ilyen szerepel a forgalomban s ha a legutóbb idézett törvényszakasz egyebek közt azt is rendeli: »ha azonban a kir. kisebb haszonvételi jog gyakorlata, valamely ingatlannal elválaszthatlanul van egybekapcsolva : e jog az ingatlannal vehető csupán végrehajtás alá«, ez csak annak tulajdonitható, mert a korcsmáltatási jog a telekkönyvek felvétele alkalmával sok helyütt, habár tévesen tartozéknak tekintetvén, mint ilyen, telekkönyvi bejegyzés tárgyává tétetett, holott az az oszt. polg. tkv. alapján készült telekkönyvekbe bejegyezhető nem "lett volna. Időközben harmadik személyek a telekkönyvekben bizva, a korcsmáltatási jogra nyilvánkönyvileg biztosított jogokat szereztek s igy a korcsmáltatási jognak ily esetekben az ingatlanoktól való eíkülönitése csakis időközben nyilvánkönyvi jogokat jó hiszemmel szerzett harmadik személyek megkárosításával történhetnék meg. Ily esetekben a tartozéki minőség még ma is fenáll, a mi azonban nem alterálja a most már általános érvényű azon szabályt, hogy a korcsmáltatási jog nem tartozék, hanem önálló jog s mint ilyen, fődolog (principale.) Mindezek után a »Jog« f. é. 40. számában Zelenka Károly és a 44. számban Veverán József urak által közlőitekre vonatkozólag azon véleményemnek adok kifejezést: 1- ször, hogy a korcsmáltatási jog az oszt. polg. tkv. szempontjából tartozéknak tekinthető nem lévén, telekkönyvezés tárgyát tulaj donképen nem képezhette; 2- szor, ha azonban a telekkönyvbe az anyagi jog rendelkezéseinek mellőzésével mégis bejegyeztetett, akkora tulajdonos mindaddig jogosítva volt azt kitöröltetni, más birtokhoz vagy más ívbe bejegyeztetni, mig rá harmadik személyek bejegyzett jogokat nem szereztek. Azon felfogást tehát, hogy a korcsmáltatási jog bizonyos ingatlanok tartozéka, tekintettel az ősiség eltörlése után alakult viszonyokra, helytelenítem s vitatom azt, hogy a tulajdonos azzal minden tekintetben szabadon rendelkezhetett, tehát, azt akár egyik, akár másik birtokához csatoltachatta, esetleg önálló dologként értékesíthette. Ennyit a Zelenka Károly ur által közölt jogesetre vonatkozólag. Á mi pedig a f. évi 44. számban közölt jogesetet illeti, itt mindenekelőtt megjegyzem, hogy a »n e m e s i jogok« kifejezése alatt mindazon esetekben, midőn a jogosított korcsmáltatási joggal is bírt, a »nemesi jogok* általános kifejezésben ezen speciális jog is benfoglaltatik. Benfoglaltatik pedig nézetem szerint azért, mert a Tripartitumnak ezen értekezésem elején idézett passusa is a nemesi jogokat ezen szavakkal: »quod justis eorum juribus fruendi habeant potestatem« minden specializálás nélkül általánosságban jelöli meg; ha tehát valamely nemes embernek korcsmáltatási joga volt, ezen jog »nemesi jogaiban« benfoglaltatott a nélkül, hogy ennek közelebbi meghatározása szükséges lett volna. Megjegyzem továbbá, hogy az 1878. évi augusztus 1-én eszközölt foglalás alkalmával az ingatlanokkal együtt az 1868. évi L1V. t.-c. 423. §. értelmében a »nemesi jogok« s ezek közt természetszerűleg a korcsmáltatási jog is szabályszerüleg megbecsültetvén és elárvereztetvén, a vevők tulajdonába ment át. Ezzel szemben az ellenfél ellenkező állítása figyelembe csak akkor vétethetnék, ha bebizonyítaná, hogy a lefoglalt »nemesi jogok«-kai a korcsmáltatási jog le nem foglaltatott, puszta állítása ^ a fent idéztem jogi vélelemmel szemben birói figyelembe nem vétethetik s ép igy mellőzendő azon kifogás is, hogy a nemesi jogok közelebbről megjelölve a foglalás alkalmával nem lettek, mert a részletezés csak akkor lett volna szükséges, ha nem az összes >>nemesi jogok«, hanem ezeknek csupán egyike vagy másika foglaltatott volna le. Végül azon körülmény, hogy a korcsmáltatási jog a tagositási költségek fedezése céljából zár alá tétetett, a korcsmáltatási jog tulajdoni iogát és a tulajdoni joggal való szabad rendelkezést, esetleg annak" birói kényszer utján való átruházását csak annyiban korlátozhatja, hogy a zárlat következtében az új tulajdonos mindaddig nem szedheti a korcsmáltatási jog hasznait, illetőleg jövedelmét, mig a tagositási költségek fedezése miatt elrendelt zárlat fel nem oldatik. Azon körülményből tehát, hogy a korcsmáltatási jog jövedelmei a tagositási költségek fedezésére zár alá helyeztettek, azon jog tulajdoni jogára okszerű következtetés nem vonható. Mindezekből a conclusio az, hogy a jelen concret esetben a korcsmáltatási jog szerény nézetem szerint, tulajdoni joggal azt illeti, a ki az 1878. évi augusztus elsején foganatosított végrehajtás következtében megtartott birói árverés alkalmával az ingatlanokat s az ezekkel foglalás alá vett és együttesen elárverezett »nemesi jogokat* megvette. ^ Az elidegenítési és terhelési tilalom. Irta : LÁNYI BERTALAN rimaszombati kir. törvényszéki biró. Y (Kilencedik közlemény.) Az I. 1. c. alrftti esetekben a római jognak egyik positiv intézkedése szemlélhető, melyhez hasonlót a műemlékek fentartásáról szóló 1881. évi XXXIX. t.-c. nem tartalmaz, mert ezen törvény a műemlékek kathegoriájába sorozott építmények elidegenítését nem tiltja, s a fentartási kötelezettséget is csak feltételesen hárítja a tulajdonosra, a mennyiben t. i. oly esetben, a midőn a tulajdonos a műemléket fentartani nem akarja, vagy annak fentartását elmulasztja, avagy az építményen kormányhatósági engedély nélkül átalakításokat tesz, a műemlék kisajátításának van helye (id. törvény 5., 7. és 9. §-ai.). Az I. 2. a. alattihoz hasonló eset hazai jogunkban a hitbizományi helyettesítésnél fordulván elő, erről a végrendeleti tilalom tárgyalása közben fogunk megemlékezni. Behatóbb megfontolást csakis azon kérdés igényel, feltalálható-e a mai jogban, különösen pedig hazai jogunk rendszerében oly törvényi rendelkezés, mely a res litigiosa tekintetében fennállott római jogi elidegenítési tilalomnak megfelelne ? A per megindítása kétségkívül nagyfontosságú anyagi következményeket von maga után, különösen pedig módositólag hat azon jogi viszonyra, a mely valamely dolognak perrel megtámadott birtokosa és a hatalma alatt lévő dolog között fennáll. Igy a jóhiszemű birtokosra, a ki addig a birtokában lévő dologgal tetszése szerint rendelkezhetett, a tulajdoni vagy örökösödési kereset kézhezvétele után teljes felelősség hárul az igényelt dolog megőrzését és fentartását illetőleg, a mi gyakorlatilag alperesnek azon kötelezettségében jut kifejezésre, melynél fogva a dolognak per alatti hasznait, valamint a kárt, mely — eltekintve a véletlen esettől — a dolgon a per folyama alatt ejtetik, a győztes felperesnek megtéríteni tartozik.87 Ennek a felelősségnek tudatában a perbefogott jóhiszemű birtokos bizonyára mellőzni fogja a más által vindikált dolog elidegenítését, nehogy azon veszélynek tegye ki magát, hogy a dolgot az ellene netán pernyertes felperes részére visszaszerezni, esetleg a dolog rendkívüli becsárát megfizetni legyen kénytelen,8* mindamellett kétséget nem szenved, hogy — habár a per folyama alatti elidegenítés által súlyosabbá válhatik azon kötelezettség terhe, mely a pervesztés által az elidegenítő felet érheti : a dolognak peres volta az érvényes elidegenithetést egymagában véve * Előző közlemények a »Jog« 24., 25., 26., 29., 33., 37., 42. és 45. számaiban. 87 O. P. Tvkv. 338. §. Stubenrauch I. 675. 1. UngerSystem 54(). 1., a hol a kereset kézbesítése után beálló felelősség indoka gyanánt azon szabályra történik hivatkozás, hogy a perbe fogott birtokos • ex interposita contestatione et causa in judicum deducta super jure possessionis vacillet et dubitet.« Z 1 i n s z k y, Magánjog 138. 1. 8* O. P. Trkv. 378. §. - Unger i. h 2*. jegyzet. — S tűben, rauch I. 749. 1.