A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 47. szám - Tartozék-e a korcsmáltatási jog?

A JOG. 391 A korcsmáltatási jog tehát személyes nemesi jognak nem volt tekinthető, mert különben, minden nemes ember nemesi jogánál fogva korcsmáltatási joggal is bir vala. A korcsmáltatási jog tehát nem általánor, és személyes nemesi jog. De a birtokos nemes embernek sem feltétlen joga, mert hisz a curialisták és más nemesek is, ha jobbágyaik nem voltak, dacára annak, hogy birtokuk volt, ama jogot csak kivételesen gyakorolhatták s igy azt sem állithatjuk, hogy ama jog a nemesi birtokkal minden körülmények között kapcsolatban lett volna. Mily állást foglalt el tehát a korcsmáltatási jog az 1848 előtti jogrendszerben ? A »Partis I. Titulus 24 « felvetvén a kérdést: Quid sit jus possessionarium ? ezen kérdésre ekként felel: »(§. 1.) Nomine autem juris possessionarii generaliter ntellige: castra, castella, fortalitia, civitates, oppida, villás, possessiones, terras, sylvas et praedia.« A korcsmáltatási jog e szerint a nemesi jogok közt, mint fődolog, mint állag elő nem fordul és a tüzetesen elősorolt és kimerítően részletezett elnevezések egyike alá sem vonható. Ugyanitt találjuk továbbá a 8. §. alatt a következőket: »Pertinentiarum siquidem nominatione communiter intelliguntur et eontinentur omnia illa, quae ad civitatem, oppidum, aut villám aliquam spectant, prout sunt: terrae arabiles cultae et incultae, agri, prata, foenilia, pascua, carapi, sylvae, virgulta, nemora, montes, valles, vineae, promontoria, aquae, fluvii, piscinae, piscaturae, aquarum decursus, molendina ac eorundem loca; et generaliter omnes utilitates ac proventus ipsi civitati aut oppiclo, vei villae deservientes.« A tartozékok ily kimerítő és részletes elösorolása dacára, köztük a korcsmáltatási jogot s egyáltalán az úgynevezett kir. kisebb haszonvételeket névszerint megnevezve mind nem találjuk. Azt hiszszük azonban, hogy nem tévedünk, ha ennek dacára azon nézetnek adunk kifejezést, hogy elődeink a korcsmáltatási jogot és általán a kir. kisebb haszonvételeket járulékos jogoknak, tartozékoknak tekintették. E mellett bizonyít a kezeink közt levő Tripartitum 1779-iki kiadása, melyben az I. rész fent idézett 24. címének 8. g-ánál az »omnes utilitates ac provent usahoz *) alatt következő megjegyzés áll: »Uti sunt: e duci 11 a, macella, braxatoria, fornaces calcariae, latericiae, telonia etc.« Ebből világosan következik, hogy ezen magyarázó megjegyzés az akkori általános jogi nézetnek adott kifejezést, mely szerint a korcsmáltatási jog tartozéknak tekintetett. Kérdés: helyes volt-e ezen jogi nézet? Az 1550. évi XXXVI. t.-c. 6. §-a a korcsmáltatási jog gyakorlása tekintetében következően rendelkezik: »Educillatio autem ipsa .... per Dominos aut Xobiles in suis bonis juxta veterem consvetudinem fieri possit." Az egyedüli forrás tehát, mely ezen kérdés megoldásánál rendelkezésünkre áll: a vetus consvetudo, a régi szokás. Ezen szokás pedig akként fejlődött ki, hogy a korcsmáltatási jog a jobbágyokkal biró nemeseket mindig megillette s minthogy a donatio tárgyát nemcsak az ingatlanok, hanem a glebae adstricti jobbagiones is képezték, tehát mindazon proventus és utilitas, a mi a jobbágyoktól és általuk húzható volt, csakis a földesurat illethette. Itt tehát a korcsmáitatás joga tisztán tartozék jellegű. Tartozéka a jobbágyokkal biró dominiumnak. Más irányban fejlődött a szokás ott, a hol egy községben több földesúr jobbágyai laktak. Itt a korcsmáltatási jog gyakorlata már attól függött, miként szólt az adomány vagy privilégium s igy megtörtént az is, hogy nemesi közbirtokosságban is a korcsmáltatási jog a közbirtokosoknak csupán egyikét vagy másikát illette, de legtöbbször találkozunk mégis azon esettel, hogy a korcsmáltatási jog a közbirtokosokat részarányosán illette s épen azért, mert a szokás ekként fejlődött ki s ettől eltérés csak ott volt, a hol a jog alapját privilégium képezte, ennélfogva a korcsmáltatási jog itt is tartozéknak tekintetett. A curialisták és armalisták végül a korcsmáltatási joggal rendszerint nem birtak s ez nagyon természetes, mert jobbágyaik nem voltak, tehát nem volt fogyasztó közönségük, nem voltak falvaik, a hol a korcsmáltatási jogot gyakorolhatták volna; épen azért ezeknél csak ritkán találjuk fel a korcsmáltatási jogot s ha feltaláljuk, mindig mint privilégium alapján fenállót találjuk. Ezeknél tehát a korcsmáltatási jog csak kivételesen fordul elő. De épen ezen kivételességnél fogva az armalisták és curialisták korcsmáltatási joga nem változtathatta meg ezen jognak általánosan elismert tartozéki jellegét. Ellenkezőleg, az általános szabály kiterjesztetett ezekre is és a korcsmáltatási jog ezeknél is tartozéknak tekintetett, annak dacára, hogy a fődolgot, az állagot íprincipale) képező jobbágy telkekből álló dominiumot nélkülözte. De mert tartozék fődolog nélkül nem lehet, a szokás megteremtette a fődolgot is s ezt majd a curialis birtokban, majd magában a curiai épületben, legtöbbször pedig a korcsmáitatás gyakorlására szolgáló épületben találta meg. A vetus consvetudo tehát a korcsmáltatási jogot, a mennyiben ez nemesi jog volt, tartozéknak tekintette még akkor is, ha az mint önálló jog, mint jus possessionarium szereztetett, vagy privilégium által adományoztatott is; holott ez utóbbi esetben, nevezetesen a curialistáknál, hiányozván a fődolog, melynek tartozékát képezze, fődolognak íprincipale) lett volna tekintendő. A szabad kir városoknak, a bányavárosok körpolgárainak és a jobbágyoknak, ez utóbbiaknak az 1550. évi XXXVI t.-cikkben biztosított italmérési jogát ezúttal megbeszélésünk tárgyává nem teszszük, mert habár különösen a bányavárosok körpolgárainak ma is érvényben levő italmérési joga s ennek történeti fejlődése kiváló érdekességgel bir, mindazáltal ezen fejtegetés keretébe nem illenék, mert mindezek kivételes jellegűek s ott, a hol bizonyos jogviszonynak rendszerinti állását akarjuk megvilágítani, a kivételekre elég rámutatnunk. A korcsmáltatási jog tehát 1848-ig tartozék volt s még akkor is tartozéki jelleget nyert, midőn mint jus possessorium, önálló jogként szerepelhetett volna. Hogy pedig ez igy és nem másként alakult, ennek kulcsa nézetem szerint a hűbériséggel rokon donationalis rendszerben található fel. A donatio s tulajdonképen az ennek jogalapját képező királyi kegyelem volt a jogok kútforrása. A szent korona, mint elvont személy, tényleg azonban a király tette az adományozásokat, melyek legteljesebben jutottak érvényre akkor, midőn adományoztatott a már idéztem jus possessionarium alá tartozó javadalmak egyike vagy másika, többnyire mindnyája s ezekkel aztán az összes tartozékok: »pertinentiae,« Ha már most a jogszerzés legáltalánosabb módja mellett a korcsmáltatási jog tartozékként szerepelt, már a birtokviszonyok és jogi fogalmak megzavarásának elkerülése szempontjából is kívánatos volt, hogy ezen jog minden körülmények közt megtartsa tartozéki jellegét s igy nézetem az, hogy a korcsmáltatási jog az aviticus felfogás és a nemesi jogok szempontjából, régi törvényeink és a kifejlődött gyakorlat alapján helyesen tekintetik tartozéknak. Ezek előrebocsátása után áttérhetünk azon kérdés megfejtéséhez : tartozék-e a korcsmáltatási jog még ma is ? Jelenlegi jogviszonyaink alapját az 1848-iki törvényekben találjuk meg. Midőn megszűnik a jobbágyság, a robot és a dézsma ; midőn egyenjogúvá válik nemes és jobbágy : akkor bezárul a mult és egy új aera kezdődik, melynek jogrendszere a régi alapokon többé nem fejlődhet, miért is új alapkövek letétele válik szükségessé. Az 1848. évi XV. t.-c. eltörülvén az ősiségét, ezzel a régi jogrendszer alapját dönti le, melylyel a régi alapon fekvő egész épület is összedőlt. Az 1852-ik évi november 29-iki nyilt parancs (ősiségi pátens) pedig nem egyéb, mint az aviticitás eltörlésének logikai consequentiája s habár közjogi és alkotmányos szempontból érvényesnek nem tekintethetik, mindazáltal rendelkezései az orsz. bir. ért. 20. §-a által is ideiglenesen fentartatnak, mert az ősiség törvényesen eltörülve, a jogviszonyok pedig az ősiség mellőzésével törvény által szabályozva nem lévén, a régi magánjog érvényébe többé vissza nem helyezhető. Az adományozási rendszer helyébe a jogszerzésnek, mondhatnók észjogilag megállapított módja, de helyesebben járunk el, ha azt mondjuk, hogy az oszt. polg. tkvben meghatározott módjai léptek. A jogi fogalmak a római jogból az oszt. polg. tkvbe átszivárgott rendelkezéseken átszűrődve mennek át az életbe. A telekkönyv behozatik s az ingatlanokra vonatkozó dologi jogok biztositékát nem többé a donationális okmány, hanem a telekkönyvi bejegyzések képezik. Ily átalakulások után, midőn tartozéknak már csak az tekintetik, a mi a fődologtól állagának sérelme nélkül el nem távolitható ; midőn azonban másrészt az alkotmányos aera felvirradásával itt-ott az aviticus fölfogás is visszatér, legkevésbé sem lehet csodálkozni azon, hogy többek közt a korcsmáltatási jog is visszahelyeztetik 1848 előtti állapotába és újra tartozékként szerepel. Az 1868. évi LIV. t.-c. 423. §-a c) pontjában a kir. kisebb haszonvételeket az ingatlanok tartozékai közé sorolja; de mert