A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887 / 43. szám - A bűntett elleni küzdelem. Prins Adolf: Criminalité et repression című munkája nyomán. 7. r.
A JOG. 3Ó9 térítendő 4,500 frt hagyatéki teher erejéig a zálogjognak egyidejűleges bekeblezése mellett — nyilvánkönyvi bekebleztetését kieszközölhesse. Minthogy a hagyatéki javak majdani átvételekor egyidejűleg fizetni kötelezett 4,500 frtnyi összeg tetemesen meghaladja a nyerendő birtoktestek értékét, felperes az itélet végrehajtását, mint tárgytalant és céltalant, nem kérelmezi. Az özvegy, ki hitelintézeti kölcsönt óhajt felvenni, szeretné a perfeljegyzést töröltetni. Kérdés: mily úton eszközöltetheti ezt? A. törvényszék el nem rendeli a törlést, mert hiszen a perfeljegyzést sem ez rendelte el; a tvki hatóság sem rendeli el, mert a tkvi rendtartás 151. §-ának egyik esete sem forog fenn. Mi teendő tehát ? y y (Felelet egy nyilt kérdésre.) K. J. ügyvéd urnák a »Jog« 37. számában közölt nyilt kérdésére következő a válaszom : A bérkocsi-tulajdonosnak a kocsiba vitt podgyászért való lelelőssége hasonló a szükségszerű letéteményes (depositum miserabile) felelősségéhez. Ilyennek jelzi a Code Napóleon, ilyennek az osztr. polg. Trvkv. Alapja: maga a fuvarozási szerződés, melynek alakszerűden ki sem fejezett járulékát képezi. Midőn a kocsitulajdonos vagy meghatalmazottja a fuvarozási szerződést megköti, e felelősség ipso facto előáll, a nélkül, hogy egy külön szavatossági Ígéret szükséges volna. A kereset feltétele, hogy a kocsis a tárgyak beviteléről tudomással bírjon. E kérdésnél egészben a praetori receptumra támaszkodhatunk. Ugyanis a receptum nautarurn §-nál a hajó-, kocsitulajdonos nemcsak omnis culpaért, hanem minden vagyoni kárért is felelős s az utas actio de recepto, önálló keresetet nyer, mely minden kárnak megtérítésére irányul, eredt legyen az akár culpa in eligendo-ból, akár emberei vagy mások vétkességéből. Ki van véve a casus és vis major-ból származó kár, de ezt — nézetem szerint — kifogásoló alperes tartozik bizonyítani. Itt megjegyzem, hogy a kocsitulajdonos felelősségének — a mint ezt dr. Mayet Ignác ur tette — hosszú és rövid fuvar szerint való megkülönböztetése indokoltnak nem látszik, mert a rend szerinti podgyászért való felelőssége feltétlen magánál a szerződésnél fo°va. A hosszú és rövid fuvarból legfeljebb a podgyász »rendszerinti« voltát, tjhát mennyiségét s igy a felelősség tárgyát lehet megállapítani. Véleményem szerint helyesebb distinguálni ott, a hol rendes, közönségesen vinni szokott podgyászról és más a kocsiba helyezett dolgokról van szó. Utóbbiakért csak akkor felelős a b é r kocsitulajdonos, ha azok tekintetében a »salvum fore« Ígéretet kifejezetten megadta. Nem lehetne pl. észszerűen keresetet adni a bér kocsitulajdonos ellen a bérkocsist szerződtető vendég által a közönséges podgyászon kivül a kocsiba helyezett kosár almáért ! A római jog csakis a kocsitulajdonos, de nem egyúttal a »magister custos«, tehát kocsis ellen ad keresetet. Ennek alapja, hogy a személyzet a szerződésen kivül állónak tekintetik, még pedig akkor is, ha a fuvarozási szerződést a koLSÍs maga kötötte meg, a ki a jogügyletben csakis gazdájának meghatalmazottjaként jelentkezik. Jelenleg azonban már nem lehetne megokolni, hogy a kocsist magát szándékos tiltott cselekményei és culpa lata-ja miatt in subsidium felelősségre vonni ne lehessen. Végül megjegyzem, hogy a felvetett kérdésben a magyar judicatura nem helyezkedik álláspontunkra, mert több ide vágó határozatban az actio de receptonak helyt nem adott. Dr. Orosdy Lajos, ttíróc-szt -mártoni kir. jbirösági 'aljegyző. Irodalom. A törvényszéki szónoklat (Die gerichtliche Redek u n s t. Von dr. Hermáim O r 11 o f f, Landesgerichtsrath in Weimar, Verlag von Louis Heuser 1887. Berlin. Nagy 8° 604 oldal. Ára 13 márka (7 frt 80 kr.). A mióta Németországban és Ausztriában különösen a bűnvádi eljárás tágabb szóbeli alapokra lön fektetve, egyre jobban érzik annak a szükségét, hogy a törvényszéki szónoklatnak alapelveit, fejlődése törvényeit és szabályait fejtegessék és ismertessék, egyre érzik szükségét annak, hogy ily ismertetések által a törvényszéki szónoklatot i magasabb álláspontra emelni törekedjenek. így egyre szaporodik azon művek száma, melyek a törvényszéki szónoklat elméletét tárgyalják és melyeknek célja útmutatót adni azok kezébe, kik hivatásuknál fogva, akár mint védők, akár mint közvádlók azon helyzetben vannak, hogy a törvényszéki termekben az élőszó hatalmával küzdjenek az igazságszolgáltatás érdekében. Rövid néhány év alatt megjelentek, különös tekintettel a bűnvádi védelemre, dr. Frydmann Marcell bécsi ügyvédnek * és dr. Vargha gráci tanárnak ** alapvető munkái, melyek vezérfonalul vannak szánva az osztrák sarjadó védői nemzedéknek, az új bűnvádi perrend által meghonosított esküdtszéki eljárásban. Németországban, tudtunkkal, szerzőnek a cimben megnevezett műve az első, mely az új büntető perrendtartás uralma óta megjelent és melynek szintén azon bevallott célja van, hogy miután nem csupán a bűnvádi, de a polgári per is a szóbeliség elvén építtetett fel, »a fiatal jogászoknak segédeszközt nyújtson első sorban arra nézve, miszerint a törvényszéki szónoklat szabályainak ismeretét elsajátítsák.« Szerző panaszolja, hogy a törvényszéki szónoklat tekintetében az egyetemeken jóformán semmi útmutatás nem adatik és hogy igy az egyetemről kikerülő fiatalság egyszerűen utalva van azon törvényszéki szónoklatokra, melyeket a törvényszéki termekben hall. Ezek azonban — mint látszik — Németországban ez idő szerint még nem szolgálhatnak utánzásul. Csodálatos hasonlatosság van szerzőnek ez irányban Németország tekintetében tett panasza és azon elmélkedések közt, melyeknek kifejezést adtunk magunk is, a hazai törvényszéki szónoklatunk állapotáról irt értekezésben,*** a midőn szerző azt állítja, hogy: *ha a törvényszéki szónoklatok legtöbbjét tekintjük, ugy nagyrészt nálunk bizonyos ügyesség mellett rendszerint nem eléggé kárhoztatandó naturalizálást és formátlanságot tapasztalunk, mely a törvénykezési anyaggal való szónoki elbánásban beéri a pusztán gépiessel és nem törekszik a művészi alkotások után « A törvényszéki szónoklatban való elmaradás okát Németországban szerző természetesen az írásbeliség hosszú uralmában keresi, mely okozta azt is, hogy az irodalom is vajmi keveset foglalkozott eddig behatóbban e tárgygyal. Zachariae, Mallinkrodt, Míttermayer, W o 1 f f az összes írók, kik 1810—1850-ig önálló munkákban e tárgyat fölkarolták. Mint ezek ugy szerző is abból indul ki, hogy a német törvényszéki szónoklatot nem formázhatni a külföldi, különösen a francia példák nyomdokain, hanem önálló, sajátos fejlődést kell neki adni, mely; megfeleljen a német szellem természetének és egyéniségének. Óva int'továbbá szerző az ókor classikus szónokainak gépies utánzásától. Sem kor, sem társadalom, sem gondolkozás, sem eszmekor azonos. Sok lehetett azoknak megengedve, mi most egyenesen kerülendő. A mennyire jogosult tán német szempontból ezen fölfogás, mi nem oszthatjuk azt hazai szempontból, sőt nem eléggé ajánlhatjuk a francia és az angol törvényszéki szónoklatok jobbjainak utánzását. Szerző művének különösen első része (1—176. 1.), mely az általános, illetve elméleti tanokat tartalmazza, bir általános értékkel. Itt menten a különleges német viszonyoktól kimeritőleg előadja azon szabályokat, melyek követendők a törvényszéki szónok által a védbeszédek készítésénél és tartásánál, nem hagyván ki, vagy feledvén el semmit, a mi tárgyára vonatkozik és mi a kezdő szónoknak fölvilágositására és támogatására szolgálhat. Sok útmutatást fog ez irányban különben még a gyakorlott védő is találni, minek okkal móddal alkalmilag hasznát vehetendi. A második rész, mely a gyakorlati útmutatásokat tartalmazza, sok vonatkozással bir a tételes német eljárásra, azonban dacára ennek sok hasznavehető észleletet és tapasztalatot találhatni itt is, mit a gyakorlatban értékesíteni lehet. Szerző tanácsai és útmutatásai nem csupán a bűnvádi eljárás keretében mozognak, hanem — tekintve, hogy a polgári perrend is szóbeliségre van fektetve Németországban — a polgári eljárásra is kiterjednek. Mi különösen fiatalabb védői nemzedékünknek nem eléggé ajánlhatjuk ilynemű munkák olvasását, mert megtanulják belőlük, hogy ha ugyan saját fölfogása, saját egyénisége és tehetsége szerint, azoknak megfelelőleg alkot is magának kiki törvényszéki szónoklatában szabályokat, mégis léteznek általános érvényű és értékű törvények, melyeket a törvényszéki szónoknak * Systematisches Handbuch derVertheidigung im •Str afverfahreu. Wien 1878 Alfréd Hölder. ** Die Vertheidigung in Strafsachen. Wien 1879 Manz'scher Verlag. •M Védbeszédek sajtó- és. bűnügyekben, 1870—188 I. A » Törvényszéki szónoklatunk és ügyvédségünk* című bevezetésben. But'ap:st 1881. Pfeiffer Ferdinánd bizománya.