A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 42. szám - Az elidegenítési és terhelési tilalom. 7. r.

A J OG. 345 rendelését annak, hogy az örökös örökjogát a bi- I róság előtt is érvényesítse, biróilag megerősít- • t e s s e. A míg ez az örökösök szabad tetszésére van hagyva, — mint nálunk oly hagyatéki ügyekben, a hol csupán nagykorú örökösök érdekelvék — ott a jogrend nem biztositható, ott megszü- I nik a telekkönyvi hitelviszonyok rendezésének lehetősége, ott napirenden levő dolog lesz az államkincstárnak mérhetlen megkáro- j sitása valótlan s nevetségesen hitvány vagyonbevallások alapján. Ha azonban törvényben kimondatnék, hogy minden örökhagyó után — a mennyiben vagyon maradt — az örökösödési eljárás hivatalból megindítandó, ha egy szóval a hivatalos beavatkozás — a melyet jogelvünk ma is megtűr — j általános szabályi yá tétetnék s nem kivétellé: akkor a kötelező örökö-iödési eljárás megvalósításával a jelenlegi jogalapon reformáltuk örökösödési eljárásunkat. Ez volt az, a mit Zimányi Alajos úr válaszára elmondani kötelességemnek tartottam: sine ira et studio. / Az elidegenítési és terhelési tilalom. Irta: LÁNYI BERTALAN rimaszombati kir. törvényszéki bíró. ^(Hetedik közlemény.) » 4. §. Az elidegenítési és terhelési tilalom fogalma. Az elidegenítési és terhelési tilalom fogalmát szabatosan körülhatárolni, bizonyára nem könnyű feladat. Az erre vonatkozó fogalommeghatározásban mindazon lényeges ismérvek foglalandók össze, a melyek szerint a kértlésben lévő tilalom a személyi cselekvési képesség korlátozásaitól s más jogi megszorítások tói elvileg megkülönböztethető, s a melyek fonalán azon hely is megjelölhető, mely az elidegenítési és terhelési tilalmat a magánjog rendszerében megilleti. E szerint a fogalommeghatározást akként kell construálni, hogy az a tilalom alanyi és tárgyi irányát s ezzel kapcsolatban a tilalom rendszerinti hatályát illetőleg felmerülhető kérdések megoldásánál biztos támpontul szolgáljon ; — már pedig éppen ezen kérdések azok, a melyekre nézve az elmélet és a gyakorlat mindekkoráig végleges megállapodásra nem jutott. Kzen nehézséghez hozzájárul még azon körülmény is, hogy aránylag igen csekély azon jogirodalmi müvek száma, a melyekben az elidegenítési és terhelési tilalom tanának rendszeres, kimerítő tárgyalásával találkozhatunk; — különösen hazai jogirodalmunknak nincsen olyan terméke, mely ezen tárgygyal rendszeresen foglalkoznék, azon ( sekély számú szakírók pedig, a kik magánjogi kézikönyveikben az elidegenítési és terhelési tilalomról megemlékeznek, csak az ezen tilalommal összefüggő egyes kérdésekre terjeszkednek ki, magának a tilalomnak lényegét azonban — elvi alapon ki nem fejtik.GJ — Alábbi fejtegetésünk tehát, mely a tár* Elözü közlemények a »Jog« 24., 25., 20., 29.,3 i. és 37. számában. — A legutóbbi közleményben, a 37. számban a 306. lap baloldali hasábján a felülről számított 15. sorban e helyett »dologiság« tévesen áll »<loIogirány«, mit ezennel helyreigazítunk. A szerkesztőség. 01 A német szakirodalomban is túlnyomöbb azon müvek száma, a melyek a kérdéses tilalom tanát a római jog szempontjából tárgyalják. Ilyenek egyebek közt: Windscheid: Lehrbuch des Pandektenrechts. I. k. 172. a. §. •— Y a n g e r o v : Lehrbuch der Pandekten I. k. 299. §. — Pagenstecher: Die röm. Lehre vom Eigenthum. Vili., IX. B r i n z : Pandekten 134. §., továbbá Schröder fenébb id. monographiája. S e u ffert: Das gesetzliche Verausserungsverbot bei Singular- und Universalverrnachtnissen nach röm. Recht. — L a u k : Zeitschrift für Civ Recht und I'rozess V. 1-21. 1. — Bachofen: Ausgewáhlte Lehren des röm. Civilrechts 57—184. 1 Azon müvek közül, melyek az elidegenítési és terhelési tilalom kérdését az osztrák jog elvei alapján fejtegetik, a következőket említhetjük meg: Steinbach: Ueber die Wirkung der vertragsmássigen und letzwilligen Verausserungsverbote. — Schiffner: Lehrbuch 130. §. — Randa: i. m. 8. §. — U n g e r n e k az általános részt tartalmazó id. munkájában (II k. 176. 1., 14. jegyz. és 178. 1. 23. jegyz. alatt) az elidegenítési tilalomra vonatkozólag csak egyes, általános kijelentések foglaltatnak, a tilalom részletes tárgyalása azonban a dologi jogba tartozónak mondatik. Nálunk azon jogi hókon kívül, kik' az elidegenítési és terhelési tilalmat a római jogról irt tankönyveikben vázlatosan ismertetik (mint pl. V é c s e y i. m. 222. §. L, B o z ó k y i. m. 90. §. 2.), részletesebben foglalkozik a kérdéssel: Zlinszky (Magyar magánjog 206. 1.), a ki az elidegenítési tilalom egyes fajait (ahhoz képest, a mint azok törvényen, végrendeleten vagy szerződésen alapulnak) felsorolván, leginkább a tilalom hatályának alanyi kiterjedését — az absolut és relatív joghatályt — tárgyalja; az egyes alakzatokat azonban, a melyekben a tilalom a gyakorlati jogéletben jelenkezik, egységes elvi alapból le nem vezeti. II a 1 in o s s y (A telekkönyvi rendgyalt kérdésre vonatkozólag: a fogalom tartalmának elemzését s az egyes alkatrészeknek szerkezeti egybeillesztését tűzte ki feladatául, hazai jogi szakirodalmunkban némileg az úttörő kísérlet jellegével bir. Mielőtt az elidegenítési és terhelési tilalom fogalmának construálását illetőleg elfoglalt álláspontunkat közelebbről körvonaloznók, szükségesnek tartjuk az e tekintetben fenforgó tudományos controversiákat röviden szemügyre venni. Az erre vonatkozó nézetek két csoportra oszthatók. Az egyikben azon felfogást látjuk kidomborodni, hogy az elidegenítési tilalom magának a jognak korlátozása. A tilalom fogalma alá tehát csak azon jogi megszorítások sorozhatok, melyek a jogosított személyt — a jogával kapcsolatos elidegenítési jogosultság gyakorlására nézve — érintik. Ezen felfogás szerint azon esetekben, a melyekben az elidegenítés akadályát a jogosított személy cselekvési képességének hiánya, vagy a képviselői minőségben szereplő egyén intézkedési jogkörének korlátolt volta képezi, az elidegenitési tilalom jelenségei fel nem ismerhetők, minélfogva hasonló személyes korlátozások a tilalom fogalmának köréből ki vannak zárva. Ezen nézetet a jogi szakírók túlnyomó többsége osztja; 06 ezek közül némelyek csupán a gyámoltak és gondnokoltak képviseletére hivatott személyekre nézve tesznek kivételt annyiban, a mennyiben a törvény azon intézkedésében, hogy a kiskorúak és gondnokoltak jogai, jelesül azoknak ingatlan vagyona a gyámhatóság jóváhagyása nélkül el nem idegeníthető, a törvényes képviselőt — ezen állásánál fogva — megillető elidegenitési jogosultságnak törvényes elidegenítési tilalom általi korlátozását látják fenforogni. 00 A most reprodukált, mondhatnók, uralkodó nézettel szemben áll azon Íróknak, aránylag kevés követőre talált véleménye, a kik az elidegenitési tilalom fogalmát azon concret alakzatokat kisérő jelenségekből vezetik le, a melyeket a tételes jog a kérdéses tilalom képében feltüntet. E részben különösen a római jogforrásokat véve vizsgálat tárgyává, mindazon törvényes rendelkezésekben, melyek a tilalom hatályának rendszerinti eredményét: a jogátruházás érvénytelenségét s esetleg az elidegenítésre irányzott ügyletből kifolyó egyéb jogok érvényesítésének kizárását előidézni alkalmasak, az elidegenítés tilalmát vélik felismerhetni. Az ez által szükségképen szélesebb alapra fektetett elidegenítési tilalom — szerintök — nemcsak a jognak tényleges átruházása, hanem az elidegenitési ügylet ellen is van irányozva, mely mint ilyen, úgy a kötelmi viszony, mint a kötelem teljesítése végetti traditiónak fogalmi összetételéből áll.<i7 Ezen kiterjedésben az elidegenitési tilalom nem szorítkozik csupán a tulajdonos személyében összpontosuló jogok részbeni elvonásának eseteire, hanem felöleli mindazon rendelkezéseket, melyek az elidegenítésre irányzott ügyletnek, az elidegenitési jogosultság hiányánál fogva bekövetkező egészbeni vagy részbeni érvénytelenszer alapelvei 117. és 118. §-ai) a római jogból és az osztrák judicaturából meritett becses adatokat nyújt ugyan az elidegenítés fogalmának meghatározásához és a tilalom hatályát illetőleg felmerülhető némely kérdés tisztázásához, de fejtegetései a tárgyat egyáltalán ki nem merítik. 65 L. Randa i. m. 185. 1. — Briiu i. m. 55. és 134. §. — Lauk i. m. 2 1, a hol az elidegenitési tilalom ekként van definiálva: »Das Verausserungsverbot ist eine den Inhalt eines R e c h t s, welches seiner regelmassigen Gestaltung nach die Veriiusserungsbefugniss umfasst, insbesondere des Eigenthums, durch Entziehung und Schmalerung jener Befugniss beschrankende Vorschrift«. — Ily értelemben nyilatkozik Zlinszky (i. h. 4. jegyz.) s ezzel egyezni látszik Halmossy álláspontja is (i. h.), bár az utóbbinál azon kitétel, hogy a tilalom u tulajdonos rendelkezési tehetségét korlátolja, nem egészen szabatos s könnyen félreértésre adhat alkalmat. Hasonló jogi korlátozásnak tekintik a tilalmat s a cselekvési képesség hiányában a tilalom hatását fel nem ismerik : Vv* i n dscheid i. m. 172. a. §. 1. — Schiffner i. m. 130. §. 14., 17. — Bachofen i. m 173 1. — A most nevezettek azonban a gyámoltak és gondnokoltak törvényes képviselőinek intézkedési jogosultságára vonatkozólag eltérő véleményben vannak. L. erre nézve a szöveget s a 66. jegyzetet. 06 Ezen nézetet vallja: Windscheid (i h.), a ki abból indul ki, hogy a gyámolt vagy gondnokolt vagyonára vonatkozó elidegenitési jogosultság a törvényes képviselői minőségnek egyik attribútuma; a törvények e tekintetbeni megszorító intézkedése tehát valóságos jogi korlátozás. Hasonló a nézete Schiffnernek (ih) s általában azoknak, a kik a római jogban az oratio Severi név alatt ismert, a gyámoltak és gondnokoltak telkeinek (praedia rnstica et suburbana) fögyámhatósági jóváhagyás nélküli elidegenítését tiltó rendelkezésére vannak figyelemmel. Ezért tartja szükégesnek Bachofen is (i. h.), hogy a tilalomra vonatkozó fogalommeghatározásba a tulajdonos korlátozás mellett a gyámi hatalom korlátozásának esete is felvétessék. 67 V. ö. Schröder i. m. 15 és 28. 1.