A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 42. szám - A végrehajtási jog köréből

A JOG. 343 végrehajtási törvény határozott intézkedést. Pedig dehogy nem tartalmaz. A 18. §. szerint ingókra intézett végrehajtás foganatosítására az a járásbíróság illetékes, »melynek területén a végrehajtás foganatosítandó.« A 43. §. szerint pedig a végrehajtás elrendelése iránti kérvényben meg kell nevezni azt a járásbíróságot, »melynek területén a végrehajtás alá vonandó ingóságok léteznek« — természetesen a végett, hogy a végrehajtási végzésben ez a járásbíróság jelöltessék meg olyannak, mely a végrehajtás foganatosításában el fog járni. Ezek szerint a felvetett kérdésre határozott nemmel kell felelni. Egyébiránt azt a végrehajtatót, ki a bírósági terület szélén fekvő helyen lévő ingóságokra kívánja a végrehajtást foganatosíttatni, az 1881 : LX. t.-c. 44. §-aira utalom mely módot nyújt neki megelőzni a végrehajtás meghiúsítására célzó törekvést. Kérheti, hogy a végrehajtás elrendelése iránt a szomszédos járásbíróságok mindegyike megkerestessék és akként intézkedhetik azután, hogy a két bíróság kiküldöttjei egy időben jelenjenek meg a végrehajtás foganatosítására, mindenik a saját bírósága területén, [gy hiába lesz átvinnie vagy áthajtania az ingóságokat a végrehajtást szenvedőnek a szomszéd járásbíróság területére, mert ezzel csak azt fogja elérni, hogy azokat ennek és nem a másik járásbíróságnak kiküldötte irja össze. A 32. számban dr. G a a r Vilmos ur megtámadja a budapesti kir. ítélő tábla egyik határozatát, melyben ki vau jelentve, hogy a végrehajtást szenvedő kifizetvén a végrehajtatónak követelését, az utóajánlat folytán kitűzött újabb árverés megtartása előtt, az árverés beszüntetését kérheti. Szerintem e határozat megtámadása egészen jogosult. Az utóajánlat jogi természete körüli nézeteimet kifejtettem a dr. (T. ur által is idézett helyen, továbbá a »Jog« mult évi 14. számában és a Jogtudományi Közlöny« 18S(! és 1887. évfolya maiban. E részben tehát nem akarok ismétlésekbe esni, s véleményemet röviden összefoglalom abban, hogy: miután az 1881: LX. t.-c. 170. és 171. §-ai értelmében akár a végrehajtást szenvedő, akár a végrehajtató az árverés felfüggesztését és annál is inkább megszüntetését csak addig kérheti, míg az árverelők valamelyike ígéretet nem tett; miután az utóajánlat folytán a megtartott előbbi árverés jogilag nem csak meg nem semmisül, hanem a 187. §. értelmében az utóajánlat épen jogerőre emelkedett árverési cselekményt feltételez, mely az ajánlat folytán csak hatálytalanná válik ; miután az utóajánlat maga is az árverésen tett ígérettel egészen egyenlő hatályú, a mi világos onnan, hogy az utóajánlatot épen azért kell hitelesített beadványban lenni, hogy a közhitelesség jellegével bírjon épen úgy, mintha árverés alkalmával tétetett volna, valamint világos abból, hogy a 187. §. szerint az utólag tett ajánlat az ajánlattevőre feltétlenül kötelező még akkor is. ha az annak folytán tartott árverés bíróilag megsemmisíttetik ; miután ezek szerint az utóajánlat folytán már kitűzött új árverés megtartása előtt nem lehet többé szó arról, hogy az ingatlanra árverelési ígéret még nem tétetett volna : a végrehajtás ily stádiumában az árverés a végrehajtást szenvedő vagy a végrehajtató egyoldalú kérelmére többé fel nem függeszthető s be nem szüntethető. A mit ezekkel szemben B ö 1 öni László ur a »Jog« 35. számában az árverési vásárlásnak az adás vevési szerződéssel való összehasonlításából kiindulva mond, ez nem egyéb, mint helytelen theoriából vont következtetés; mert épen nem áll az, hogy az árverési vásárlás is csak rendes adás-vevés a tulajdonszerzést illetőleg, hogy árveréskor eladó rendesen a hitelező (!), esetleg maga a végrehajtást szenvedő, vásárló pedig az árverési vevő. Azokat az érveket pedig, hogy az árverési vevők rendesen speculansok, kiket csak saját érdekük kötelez a vásárlásra, kik mint nyerészkedők a törvény védelmére ritkán szorulnak (!) és kikre ezért a törvény (187. §.) csak kötelezettséget ró, a nélkül, hogy ebből viszont jogot is lehetne származtatni — ezeket, mondom, 1>. ur érvekül jobb, ha fel nem hozta volna. Dr. C setényi Sándor ur érvelésére, ki az eredményre nézve liölöni úrral egy véleményben van, csak azt jegyzem meg, hogy én sem tekintem az utóajánlat folytán tartott új árverést az előbbi árverés folytatásának ; de az utóajánlatot az új árverésen tett, az ajánlóra nézve kötelező, s ezért az e kötelezettségnek megfelelő jogokkal is járó első Ígéretnek tekintem és ezért nem tartora a 171. §. szempontjából annak megtétele s bírói elfogadása után az árverést beszüntethetőnek. Koppányi D. ur ugyancsak a 35. számban leginkább azért veszi védelme alá az említett kir. táblai határozatot, mert a végrehajtási törvény intentiója csak az(?j, hogy a hitelező követeléséhez jusson és a törvénynek legkevésbé lehet a szándéka, hogy az adós megfosztassék vagyonától akkor, midőn kötelezettségének eleget tesz. Erre nézve az a megjegyzésem : hogy a harmadik személyek által már szerzett jogok védelmének szempontjából tán mégis csak némi figyelmet érdemel az időpont is, melyben az adós teljesíteni kívánja kötelezettségét. Mert ha állana az, a mit K. ur mond, hogy a kötelezettségét bármikor teljesítő adóst nem lehet vagyonától megfosztani, akkor az árverést teljes befejezte s jogerőre emelkedése után is hatálytalanná tenni s az elárverezett dolgot a végrehajtást szenvedőnek visszaadni kellene arra az esetre, ha ez a végrehajtónak követelését kielégíti. »Nyilt kérdés« van intézve a »Jog« 32. számában a léuyegében s a mellékes körülményektől eltekintve, a következőkből álló esetre nézve : Több birtokrészletből álló és többek közös tulajdonát képező, egy telekkönyvi jószágtest néhány parcelláira mondjuk az 1. és 2. sorszámuakra nézve a végrehajtást szenvedőnek 7/240. résznyi jutalékára »tulaj donjogigény« van már telekkönyvileg feljegyezve, a mikor ugyanerre a jószágtestre a végrehajtási zálogjog bekebeleztetik. A feljegyzett per egyébiránt már lejárt és az 1. és 2. sorszámú részletekre vonatkozólag felperes tulajdonjoga jogerejülcg meg van állapítva, felperes azonban vonakodik a részére megítélt tulajdonjogot nyilvánkönyvileg érvényesíteni. Ennek folytán a végrehajtató árverést kér a perfeljegyzéssel nem terhelt 3. és 4. sorszámú parcellákból a végrehajtást szenvedőt illető 7/2i0-részre, s na ez e^ nem rendeltetnék, kéri az árverést a pernyertes felperes meghallgatása után az összes 1—4. sorszámú ingatlanokból a végrehajtást szenvedő nevén álló jutai lékra elrendelni. A telekkönyvi hatóság elutasítja az árverési kérelmet mindkéc irányban; a vagylagosan előterjesztett kérelmek másodikát azért, mert a végrehajtási törvény egyik szakaszára sem alapitható — és ehez, azt hiszem, szó nem fér; a kérelmek elsejét pedig azért, mert »az árverés elrendelése esetében az árverési vevő részére a tulajdonjog szemben a telekk. rend. 55. §. a) pontjával bekebelezhető nem lenne.« Kérdés, helyesen történt-e e részben az elutasítás í Szerintem az elutasítás helyes, de helytelen annak indokolása. Az árverés elrendelésének kérdésében csak az lehet az irányadó, hogy a kérvényezőnek a végrehajtási törvény értelmében joga van-e az árveréshez és joga van-e oly értelemben, a mint ö kérte ? Ila joga van, akkor el kell rendelni és a kérelem elutasítását magok után nem vonhatják oly feltételezett, netaláni technikai akadályok, melyek annak idején útjában állhatnak annak, hogy az árverési vevő tulajdonjogának bekeblezése telekkönyvileg foganatositlassék. A kérvényezőnek a törvény értelmében joga lévén az árveréshez, azoknak az akadályoknak elmozdítására végre is kell utat és módot találni. Egészen helyes e tekintetben az a hasonlat, mely az 1881: LX. t.-c. 155. §-ára való utalással az említett cikkben ki van fejtve. Ha tehát más, mint a tkvi rendt. 55. §-a a) pontja nem gátolná az árverést, én ezt elrendelendőnek tartanám. De igenis van az előadott esetben más akadály, az, hogy r.yiWánkönyvileg a végrehajtást szenvedőt a 3. és 4. sorszámú parcellák 7/240-részének tulajdonjoga nem illeti. Előre bocsátom, hogy a telekkönyvi hatóságnak az árverési kérvény elintézésénél a feljegyzett pernek még be nem jegyzett eredményét természetesen nem szabad figyelembe vennie. Előtte tehát úgy áll s dolog, hogy a végrehajtást szenvedő a négy parcellából álló telekkönyvi jószágtest osztatlan 7/.240-részéuek a tulajdonosa. De ez nem azt teszi, hogy ily hányadban tulajdonostárs a telekkönyvi jószágtest alkatrészeit képező négy parcellára nézve egyenkint. Epen úgy nem az, mint valamely háznak osztatlan y3-részbcn tulajdonosa nem mondhatja, hogy őt egyenkint a beépített teleknek, az udvartérnek, a szobáknak, vagy tán még a falaknak és a tetőnek is egy harmada illeti. Az említett esetben a végrehajtást szenvedőnek egyelőre része van a négy parcellából álló jószágtestben, mint egészben, erről mint ilyenről rendelkezhet, erre mint ilyenre végrehajtást és árverést lehet vezetni: de vájjon ama rész fejében az egyik vagy a másik parcella egészben, vagy több parcella különböző hányadokban, vagy a négy parcella mindegyikéből 7/210-része fog-e jutni, ez csak barátságos