A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 41. szám - Közjegyzői okirat vagy tárgyalási jegyzőkönyv

A JOG. 337 l886: VII. t. -c. 30. §-a nem volt hatályban bírósági hivatalnokra bízhassa. 3 Felhívom a kamarát, stb. Budapest, 1887. julius 15-én. A miniszter helyett: Teleszky s. k. államtitkár. Felelet a »Jog« 39. számában felvetett nyilt kérdésre. I. Ezen lapok idei folyama 39. számában közzétett »Nyilt kérdés« megoldásának megkísérlése alkalmából nem lehet ugyan feladatom, a jogi kérdést minden oldalról megvitató fejtegetés tárgyává tenni: mindamellett, ha nem is szükségesnek, de célszerűnek tartom a felek közötti jogviszony tartamára vonatkozó lag, a telekkönyvek életbeléptetése előtti és utáni időköz megkülönböztetése mellett s igy két szempontból kiindulva, a kérdéssel foglalkozni. A csak egyes pontjaiban ismertetett szerződés kelte idejében a nemesi ingatlan tulajdonosának a tulajdonból folyó egyes jogok elidegenítése, illetve átruházása által, vagy ősiségi, vagy úrbéri természetű, vagy pedig csupán magánjogi tekintet alá eső szerződéses (contractualis) jogviszony állott elő. A nyílt kérdésben felvetett jogviszonyt én az utolsó helyen megjelöltek közé sorozom, mert birtoklásnak évi díj melletti átruházása, a zálogos, a birtokjog határozott időhöz kötése pedig censualis jogviszony keletkezését egyenesen kizárja, miből folyólag a felhívott szerződést, sem az ősiségi, sem pedig az úrbéri patens jogok elévitéséről rendelkező része, hatályában meg nem szüntette. Ezen ténykörülmény következményeül tekinthetö, hogy az elől levő, s a telekkönyvi intézményben, s ennek, az ingatlan iránti tulajdon meghatározását illetőleg alapúi szolgáló, s a római jog elveit tartalmazó oszt. polg. törvénykönyv rendszerében teljesen idegen jogviszony, jelesen a beltelek talaja, vagyis az állag és a felépítmény (superaedificatum) vagyis a tar tozék szerint megosztott tulajdonjog e helyszínelést úton változás alá nem vehetett jogi helyzet kényszer befolyása alatt, nyilván könyvileg is kifejezésre jutván, dologbani joggá vált. A telekkönyvezés által ekként érvényében fentartott, s a felépítményre vonatkozólag hatályában új alakulást nyert jogviszonynak a szerződés feltételeiből kifolyó megszüntetését azonban, a telekkönyvi tulajdoni állapot nem akadályozhatja, azon körülmény pedig, hogy a felépítmény zálogjogilag terhelve van, a megoldáshoz jutást csak csekélyebb mértékben megnehezíti. A telek tulajdonosa a birtoklót, úgyis mint a felépítmény tulajdonosát nem kényszeritheti ugyan az épület kő- és fa elemeire felbontása s ily elértéktelenitett állapotbani elhordására: tulajdonjogra alapított birtokper útján azonban kötelezheti arra, hogy az épületek, ha nem is előállítási, hanem a hasznosság szerint igazodó becsértéke megtérítése mellett, a telket tartozékaival együtt birtoklásába bocsássa. Nem vonható kétségbe, hogy a telek birtoklása a 32 év leteltével jogilag megszűnt, tényleg azonban, miután a telek tulajdonosa feléledt joga érvényesítését annak idejében igénybe nem vette, a birtoklásban levő pedig az évidíjat megszakítás nélkül fizette, a szerződés továbbra is érvényben tartatott. — A szerződés ily módoni érvényben tartása azonban, nézetem szerint, a s z e r z ö d é s n e k ú j a b b i 32 évre való hallgatag meghosszabbításával azonosítható nem lévén, az első 32 év letelte után a felek tetszésétől függőnek tekinthető annak hatályon kívüli helyezése, s nem tartom valószínűnek, hogy a telek tulajdonosa részéről támasztandó birtokperben a birtokló alperes, a második év le nem telte indokából, az idő előtt is ég kifogását sikerrel alkalmazhassa. 3 Nem igazságos, hogy a közjegyzőre, kihallgatása nélkül ily intenció ráeröszakoltassék a vele meghasonlásban levő királyi járásbiró vagy elnök egyoldalú előadása folytán. Hát az 1874. dec. 17-én 4, 163. sz. a. kelt igazságügyi miniszteri rendelet mikor helyeztetett hatályon kivül a mult évben kelt közjegyzői novella előtt ? A szerint a hátralékokban gazdag járásbíróságoknak nem is volt szabad hagyatékot tárgyalniok és mégis a lugosi többet tárgyalt, mint a kir. közjegyző. Indokolnom kell még azon állításomat, hogy a telek tulajdonosa miért nem kényszeritheti jogosan a birtoklót az épület elhordására, illetve miért tarthat jogos igényt a birtokló az épület értékének megtérítésére, s érinteni az épületekre jelzálogot nyert hitelező érdekének biztosítására irányuló intézkedéseket. A telek tulajdonosa akkor, midőn a beltelken az építkezést megengedte, ezzel egyszersmind a birtoklás lejárta idejében a telken találtató épületek értékének megtérítési kötelezettségét is magára vállalta. Az épületek megváltása kérdésében az eljárás azonos lehet a zálogvisszaváltási pereknél előforduló, s törvény és decisiók által szabályozott gyakorlattal, vagyis a telket visszabocsátó, a mennyiben felszámitási jogával a hasznos beruházásokra vonatkozólag bármely oknál fogva a per megindítását megelőzőleg nem élne, a telek tulajdonosa részéről megkínálandó lenne a becsérték azon részével, amely a jelzálogilag biztosított követelés levonása után fenmarad; azt annál tanácsosabb tenni, nehogy per esetében, alperes az érték megfizetése iránt a visszkeresetet sikerrel alkalmazva, mint részben pernyertes, a költségek fizetése alól meneküljön. Végül felmerülhet azon körülmény, hogy a felperes által meghatározandó v á ltsági összeg, a jelzálogilag biztosított követelést nem f e d e z i, ez esetben a telek tulajdonosa kárára ugyan, a váltságösszeg ma x i m u mát követelés képezen di, mert a jelzálogos hitelező érdeke csak birói árverés esetében szenvedhet sérülést, a telek tulajdonosa részéről indított birtokper esélyeinek azonban kitéve nem lehet. Miután fejtegetésem több érdekes kérdést érint, nem kétlem, hogy a megindítandó eszmecserére alkalmas alapul fog szolgálni. Zelenka Károly, losonci kir. járásbiró. II. A »Jog« 39-ik számában Kovács Lajos kis-várdai ügyvéd ur által felvetett nyílt kérdésre véleményem az, hogy A. által B-nek, évi taksa-fizetés kötelezettsége mellett, 32 évre szabad építkezésre, még 1825-ben kelt szerződéssel kiadott belső telek, udvartelki (curialis) birtok, illetve zsellér-telek természetével bírván, a telektulajdonos nem követelheti azt, hogy telkéről az épülettulajdonos, az épületeket hordassa el. Az itt felvetett kérdés eldöntésénél az 1853. március 2-án kelt urbéri nyiltparancs 19. és 20. §-ai, nemkülönben az urbéri bíróságok által e kérdésben követett gyakorlat szolgálnak irányadókul, s bár a bíróságok gyakorlata e tekintetben egyöntetűnek nem mondható, az kétségen felül áll, hogy az épület a birtokos tulajdona, a telek pedig a földtulajdonost illeti, e szerint a tulajdonjog meg van osztva s rendszerint ily értelemben telekkönyvezve is. Az urbéri ny. p. 19-ik §-a értelmében azon földek tekintetében, melyek ugyanazon ny. p. 3., 4., 6., 7., 8., 9., 15. 17. §-ai alá nem esnek, vagyis a melyek sem urbéri telkek vagy járulékainak, puszta telkeknek, foglalásoknak, maradványföldeknek, irtványoknak, nádlási haszonvételek vagy szőlőknek nem tekinthetők, »azonban az urbér behozatalakor vagy később benépesittettek, vagy a volt jobbágyoknak különbeni művelés, beültetés, vagy másnemű haszonvétel végett, irásbeli, vagy szóbeli egyezkedés által, évenkénti természetbeni szolgáltatások, adózások, vagy bér mellett örök időkre vagy a család avagy férfiág kihaltáig átengedtettek, a jelenlegi állapot a szerződés vagy eddig divatozott szolgáltatások mellett fentartandó. Az ilyen földeken fekvő tartozások megválthatók. « Az 1836: VII. t. -c. 12. §-a szerint a zsellérek tartozásaikra egyedül a volt földesurral történt szabad egyezkedéstől függvén, 1848. év előtt a volt földesurak zselléreikre nézve a kibecsülést gyakorolhatták. Urbéres bíróságaink azonban a fentidézett nyilt parancs 19. §-a szellemében, azon curiális zsellér-telkeket, melyek az 1836. évi urbéri törvények meghozatala előtti időben évi bér vagy taksa-fizetés kötelezettsége mellett a birtokosok által beépíttettek, s melyek maradékról-maradékra szállva, szabad adás-vevés tárgyit képezték — megváltható földbirtoknak mondták ki még akkor is, ha a telek csupán meghatározott számú évekre engedtetett át. Kivételt csupán azon eset képezett, ha ezen telkek állapota 1848. után a felek által külön szerződéssel szabályoztatott. Ezen elveket szem előtt tartva, jelen esetben A. örökösei nem követelhetik, hogy B. örökösei telkükről az épületeket elhor-