A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 41. szám - Közjegyzői okirat vagy tárgyalási jegyzőkönyv

A JOG. 335 korüli szabályokat megtartotta-e, t. i. a végrehajtási törvény 102. es 103. §-ok rendeleteit, ennek elbírálásához pedig sem az ügyfelek, sem pedig a kiküldött meghallgatására szükség nincsen. Mindenesetre azonban, hogy esetleg az előterjesztés beadásának napja a kitűzött árverés napjával össze nc essék, általánosan utasitandók a kiküldöttek, az árverés kitűzésénél a 103. §-beli hoszs/.abb határidőt tartsák szem előtt. A fennebb kiemelt megszorítás melletti árverést a bíró belátása szerint ez úton is elrendelheti. A másik mód az lenne, a mely már e lapokban ajánltatott, hogy t. i. a végrehajtási törvény 38. §-ára támaszkodva joghasonlatosság alapján az árverés kitűzése ellen csak egyszer engedtessék meg az előterjesztés. Ez azonban vitális érdekeket sérthetne, mert hisz az előfordulhat, hogy a másodszori árverés kitűzésénél is a kiküldött szabálytalanságot követhet el s ez orvosolhatlan lenne. Erre pedig a törvény nem ád jogot. Az előbbi — véleményem szerint — helyesebb, törvényesebb, mert a végrehajtási törvény 36. §-a támogatja s részemről praxisunkban ezt fognám követni.« Ezen cikkben tehát, az, hogy ha a megtartott vagyis foganatosított árverezés ellen adatott be előterjesztés, melynek tárgya tehát csak az lehet, hogy az árverés foganatosítása körüli szabályok (végreh. törvény 106 —110. §-ai) sértettek meg, mi történjék ? —kérdés tárgyát nem képezte s így arra a dolgozat ki nem terjeszkedett. Lepossa jbiró ur azonban úgy látszik kizárólag erre fektette a fősúlyt, pedig ez kérdés és igy vita tárgyát sem képezheti. Ha az ingókra megtartott végrehajtási árverés — előterjesztés folytán — megsemmisíttetik, in integrum restitutiónak helye a dolog természete, de a végrehajtási törvény értelmében sem lehet. A végrh. törvény 108. §-a világosan mondja, hogy árverésnél a készpénzen vett tárgy a vevő birtokába adatik, ez tehát semmiféle bírói intézkedés folytán birtoklásából többé el nem vonathatik, nem az árverés megsemmisítésével sem, mert a végrehajtási törvény 110. §-a kereken kimondja, hogy »az árverésen eladott ingóságok, ha csak a 109. §. szerint ellenkező feltétel nem állapíttatott meg, azonnal a vevő tulajdonába mennek át s az árverési eljárás megsemmisítése a vevő által szerzett tulajdonjogra befolyással nem bir«. Es most végül rátérek a végrehajtási törvény 109. §-ára, mely megengedi, hogy ingók árverésénél is külön árverési feltételek állapíttassanak meg, de mely esetben? felelet törvény szerint: »a mennyiben az elárverezendő ingóságok rendkívüli minősége, vagy a fenforgó körülmények, külön árverési feltételeknek a megállapítását teszik szükségessé«. Lehet tehát oly feltételt is megállapítani, hogy a megvett ingóságok csak az árverés foganatosításának jogerejű bírói határozattal történt jóváhagyása után lépjenek a vevő tulajdonába. De ez csak kivétel lehet, ha t. i. több helyen, csoportonkint több napra vagy hetekre terjedő árverésről van szó, ha a vevő tan nem lehet rendszerint abban a helyzetben, hogy nagy menynyiségü ingók nagy összegre terjedő vételárát egyszerre lefizethesse stb. Mindezekre tehát szabhatók feltételek. De ez, mint mondáin, kivétel és nem lehet rendszerinti szabály a végrh. törvény 108. és 110. §-ai rendelkezésénél fogva. Ha tehát az árverés megsemmisítésével in integrum restituliónak rendszerint helye nincs, mit tehet a jogaiban sértett fél? Csak kártérítési keresettel léphet fel a kiküldött ellen, az 1871. évi LI. t.-c. 20. §-a értelmében. Közjegyzői okirat vagy tárgyalási jegyzőkönyv. (A közjegyzői törvény 128. §-a.) Irta : I3ÉSÁN MIHÁLY, lugosi kir. közjegyző. Jelen év elején élénk discussió tárgyát képezte e lapokban az alaki kérdés, vájjon a kir. közjegyző a közjegyzői törvény 128. §-a esetében, midőn t. i. csak nagykorú örökösök érdeke íorog fenn, a felek közt létrejött osztályegyezséget »k ö zjegyzői okiratba« tartozik-e foglalni, vagy a »tárgyalási jegyzőkönyv« is megálhat? A temesvári kir. közjegyzői kamara területén csaknem mindegyik kir. közjegyzőnek, figyelemmel a felek könnyebbségére, az ügy gyorsabb menetére s a kevesebb költekezésre, a »jegyzőkönyvi tárgyalás« volt gyakorlatban, melynek alapján a bíróságok 10 éven át minden akadály nélkül meghozták az örökség-átadási végzést. Hasonló eset forgott fenn a kassai kir. közjegyzői kamara területén is, tehát az ország másik szélén, bizonyitékáúl annak, hogy úgy a törvény, mint a miniszteri utasítás szerint jogosultnak és törvényesnek látszott a jegyzőkönyvi tárgyalás* is. E kérdést most már érvényesen eldöntötte az igazságügyi miniszter ur, ki is a "jegyzőkönyvi tárgyalás-' jogosult és törvényes voltát elvetette. Alkalmat adott e miniszteri nyilatkozatra egy a lugosi kir. járásbíróság által 10 évi gyakorlat után követett más eljárás ellen a kamarához intézett előterjesztésem, melyet a temesvári kir. közjegyzői kamara magáévá téve, igazságügyi miniszter úrhoz felterjesztett. Indokoltam álláspontomat a »jegyzőkönyvi tárgyalás* megengedhetősége és törvényessége mellett a következőkkel: A) A közjegyzői törvény 128. §-nak nem volt s nem lehetett más célja, mint az örökösöknek hosszas és költséges eljárás nélkül bírói megbízáson kivül ügyeik rendezését lehetővé tenni s ekkép a bíróságokat is sok felesleges munkától megkímélni. /») Hogy a törvényhozás intenciója sem volt más, mint az ily osztályegyezségeket a nagykorú örökösök megbízása folytán jegyzőkönyvbe foglalni s rendszeresen tárgyalni. C) Hogy a közjegyzői utasítás 23. és 24. §-a egymással s a törvényhozás intenciójával ellenkezvén, kiigazításra s módosításra szorul. Mert: A közjegyzői törvény 128. §-a csak az elvet mondta ki általánosságban, hogy t. i. a közjegyző az osztályegyezséget bírói megbízás nélkül is megteheti, de magát az eljárást nem szabályozza, következőleg a rendes jegyzőkönyvi tárgyalást se nem tiltja, se ki nem zárja. Igaz ugyan, hogy a közjegyzői utasítás 23. §-a ily esetben közjegyzői okirat felvételét rendeli el, de minthogy az utána következő 24. §. már »idézés«-röl, »tárgyalás«-ról szól s közokirat felvétele esetében a további eljárást se törvény, se miniszteri rendelet nem szabályozza: az utasítás kétségkívül oly zavartnak s ellentétesnek mutatkozik, hogy azt a helyes és törvényes eljárásra nézve biztos iránytűnek tekinteni nem lehet. De ha már se a törvény, se a miniszteri rendelet biztos kalauzul nem szolgálhat: akkor okvetlenül vissza kell térnünk a törvényhozás intenciójára s a törvény keletkezésének előmunkálataira, mint forrásra. Es ha már ezekre kell visszatérnünk: akkor azt fogjuk találni, hogy mindenütt és mindenkor kizárólag csak is a jegyzőkönyvi tárgyalás tartatott szem előtt. Ugyanis : 1. AZ igazságügyi miniszter ur által 1873. évi május 3-án 385. sz. a. a képviselőházhoz beterjesztett törvényjavaslat 128—131. §-ai, melyek a közjegyző teendőit magán megbízások esetében is szabályozzák, mindenütt és világosan »tárgyalásról* tesznek említést, de sehol »közjegyzői okiratróW, sőt világosan arra is kötelezi a közgyzőt, hogy ha az örökségi javak közt ingatlanok is léteznek, az osztályrészek kijelölése után még a tulajdonjog bekeblezéséről is ő tartozik gondoskodni, a nélkül, hogy erre birói vagy más megbízás szükségeltetnék. Vagyis: nyilvánvaló az intenció, hogy a közjegyző önállóan minden birói megbízás nélkül jegyzőkönyvileg letárgyalhatja a nagykorúak örökösödési ügyeit. Megjegyzem itt még csak azt, hogy mindezeken kivül a miniszteri törvényjavaslatban a törvény 128. §-a is szórói-szóra benfoglaltatik. 2. Az emiitett törvényjavaslatot a jogügyi bizottság átvizsgálván, a képviselőházhoz 1874. január 28-án 563. sz. a. beterjesztett s átdolgozott törvényjavaslatának 128-, 129. és 131. §-ai hasonlóul részletezik a közjegyző teendőit s szintén csak tárgyalásról tesznek említést és csak azt a toldást csatolta a miniszteri javaslathoz, hogy a közjegyző a hagyatéki eljárásnál »a fennálló törvénykezési szabályokat tartozik szem előtt tartani«, a mi különben is önként értetik. De ebből is világosan kitűnik, hogy miután a törvénykezési rendtartás hagyatéki ügyekben csak »tárgyalást« s jegyzőkönyvet* ismer máig is, kétségtelen, hogy »közokiratba« se a bíró, se a közjegyző nem foglalhatja az osztályegyességet. 3. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság 1874. március 1-én kelt jelentésével a képviselőházhoz 615. sz.a. bemutatott közjegyzői törvényjavaslatot újból szövegezte s a hagyatéki eljárásban a fentebb említett részletezéseket, mint fölöslegeseket, egyszerűen kihagyta azon okból, mert a 128. §. úgyis általánosságban kimondja, hogy a közjegyző a nagykorúak közt birói megbízás nélkül is felveheti az osztályegyezséget, világosan kijelenti azonban javaslatának 124. §-ban, hogy a közjegyző a perrendtartás szabályaihoz tartozik alkalmazkodni. Ezen újabb szövegezést a szentesitett törvény is minden változtatás nélkül fentartotta s az előbbi két munkálatban