A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 39. szám - Az ügyvédi kar helyzete és a nyugdíj-alap

320 A JOG. Az ügyvédi kar volt az. mely sok százados alkotmány- | küzdelmeinkben éber figyelemmel őrködött hazánk és nem- | zétünk jogai fölött és ha a feliratok, tiltakozások föl nem I tartóztathaták a jog és nemzet tipró hatalmat, a magyar ügyvéd rázta föl nemzetét s vezette alkotmányvédő harcain véres csaták győzedelmeire. Azt a csekély kapcsot, mely nemzetiségeinket hozzánk fűzé s azok némi jóakaratát megörizé, az ügyvédi kar képezte s az neki köszönhető. Oly erős középosztályt képezett a magyar nemzetben, minő soha egy nagy nemzetnek sem volt. Számos, értelmes, független, szabadságszerető, bátor, vitéz, de a bölcseségig higgadt és áldozatkész s önfeláldozó. Ily tulajdonságok, jelességekkel méltán imponált szellemi, erkölcsi s anyagi hatalmával nemcsak a társadalom összes tényezőinek", hanem ezzel magának a politikai, sőt katonai hatalomnak is. E hatalmat birtokolta az ügyvédi kar századokon át és soha sem élt azzal \ issza. Mint depositumot, becsülettel és erélylyel hiven őrizte a nemzetnek. E befolyás, e hatalom csikartatott ki kezéből alig egy évtized óta. A politikai hatalom idézte elő meghasonlásunkat a társadalommal; ragadta magához befolyásunkat a nemzetre s fölkeltette a meghasonlást, irigykedést sorainkban s megteremte a jóllakott és éhező ügyvédek osztályát. Addig a magyar ügyvédi kar az volt, minek lennie kellett : önzetlen, áldozatkész, jogvédő testület; ma szűkkeblű űzérhad, vagy tehetetlen szabadonc, élénken illusztrálva Petőfi »Kutyák és farkasok dalát.« Ily alakban valóban nem érdemel jobb sorsot, csak legfölebb a helyzetüket kellene elcserélni: de azt nem érdemli meg, hogy a nemzet millenáris ünnepélyességeinél, mint megbilincselt gonosztevő hurcoltassék föl. Méltó letéteményesei voltunk-e századokon át azon befolyás és hatalomnak, melylyel a nemzetre bírtunk ; hűen kezeltük-e azt? — az kétséget nem szenved : de hogy ez kezeink közül kicsikartatott s a politikai hatalom kezébe helyesen adatott-e át az — oly politikai kérdés, mely ezen cikkecske körén kivül esik s mit a jövő fog eldönteni. Vájjon a billenium igazol-e oly hű őrködést, mint a millenium? Jött az illetékszabályok segitségére a bélyegtörvény, ügyvédi rendtartás, bagatell-, büntető-, kihágási törvény, magas miniszteri rendeletek, melyek mind kiváló figyelemben részesitik az ügyvédeket. A közjegyzői törvény a jogügyletek egy jó részét kiszakitá jövedelmeinknek s a másik maradványért a községi jegyző sikerrel küzd nemcsak velünk, hanem a közjegyzőkkel is. Értékbizonylatot a községi jegyzőtől kell kérni; a kézbesítés, sok esetben szükségelt községi azonossági bizonyítvány kiadása hatáskörébe tartozik és ha eközben nem képes rábírni emberét, hogy okmányait, bekeblezéseit vele eszközöltesse: kezében van a legrettenetesebb büntető hatalom, az adóvégrehajtás; mert minden községi jegyző egyúttal adóvégrehajtó is. Tudtunkkal csupán egy törvényhatóság van, mely községi jegyzőit eltiltotta a magánügyletektől ; mig a többi, pl. Szilágyvármegye, a községjegyzői díjszabályzatban kimondotta, hogy : »a községi jegyző a magánügyletek eszközlésénél elkövetett hiba, járatlanság, sőt rosz akaratból okozott kárért sem felelős; fegyehnileg nem büntethető, kártérítésre nem kötelezhető.<•< A zugirászatra vonatkozó törvényünk hasznavehetetlen ; egy zálogváltó, vagy örökösödési per keresztülviteleért bíróságaink nem Ítélnek annyi munkadíjat, mint a mennyit a zugirász vagy községi jegyző kap egy csekély értékű zálog-, vagy tulajdoni jog bekeblezéseért. Személyünk — jóllehet legtöbb veszélynek van kitéve — nem részesül annyi védelemben, mint az utolsó közrendőré; üzletkönyveink nem bírnak annyi hitelességgel, mint a házaló szatócsé. És mert az igazságszolgáltatásnak tényezői vagyunk, felelőssé tesznek annak összes hibáiért s mert a társadalom legmiveltebb elemei vagyunk, felelősséggel tartozunk annak összes bűneiéit. Ily helyzetben, mint minő a mostani, valóban nem felelhetünk meg a várakozásnak, sem mint az igazságszolgáltatás, sem mint a társadalom tényezői. És ez egyaránt kárára van az igazságszolgáltatásnak, mint a társadalomnak. Hasztalan kiabálja füleinkbe Delila, ha életerőnktől megfosztott: »Sámson, rajtad vannak a philisteusok! ...« Adja vissza, mit elvett, a munkát és méltó díjazást s a tétlenségre kárhoztatott éhes proletár had ismét színe-javát fogja képezni a nemzetnek. Az a kis kéthasábos cikkecske, mely a »Jog'< 31-. számában látott napvilágot s oly őszinte jóakarattal nagyszerű alakítással reformálni óhajtaná nemcsak az ügyvédség, hanem az egész igazságszolgáltatás és közigazgatás rendszerét, szintén ezt követeli Ezt követni fogja a jólét, tekintély s a közbecsülés, melynek hasznát veheti az igazságszolgáltatás, közigazgatás s hasznát fogná venni a társadalom. Csakhogy ennek megvalósulásához most semmi remény sem fűzhető. Mert a kormány közigazgatási közegeinél inkább eltűri a teljes tudatlanságot, roszakaratot, minthogy önállósági törekvés gyanújában nem oknélkül álló értelmesebb egyéneket, ügyvédeket alkalmazzon. Az ügyvédi pálya pedig hagyományosan föltételezi az önállóság, függetlenségre törekvést. Igaz, mérséklet és eszélyességgel. Csakhogy ez utóbbi nem jő számításba. Midőn a kormány az ügyvédi kar politikai befolyását korlátolta, elvette annak megélhetési alapját. A fürösztő-vizzel kiöntötte a gyermeket. Ily helyzetben csakugyan megsemmisülés előtt állunk ; de mig a kormánykörökben más nézet kerül fölszinre, addig kell, hogy megmentsük a megmenthetőt. Kormányunktól ez irányban mostanában jót nem várhatunk, tehát más fentartási módot kell keresnünk. Kulturéletünk fejlődése megmutatja az utat, melyen haladnunk kell. Segélyalapot kell teremtenünk, mely az érdemeseket kicsiny bajában mentse meg a nagyobb bajtól. S később lehet nyugdíj alap is belőle. De azt sem állami, sem kamarai adóztatással meg nem teremtjük. Az állam adókezelési közegeinek eljárási módja oly gyűlöletes és költséges, hogy egymaga megbuktatná az eszmét, az ügyvédi kamarák pedig alig birják tagjaiktól a fenállásukhoz okvetlen szükséges költséget beszedni. Hogy létesültek nemzeti intézeteink, akadémia, múzeum, színház, olvasóegyleteink, iskoláink, szobraink? Kegyes adakozás, tánc, muzsika-s/óval. Összeköttetésünk van a társadalom minden rétege, minden osztálya, minden tényezőjével. Talpra kell állitani az eszmét, fölrázni a közönyt. Velünk van az egész juridikus osztály, mert helyzetünket az is szégyenli s ha általános lesz a lelkesedés s jelszó lesz »az ügyvédi kar megmcntése«, velünk lelkesül a társadalom szine-java, maga a nemzet, mely képes lesz fölolvasztani a kormány és közvélemény közönyét és ellenszenvét. Színi és műelőadások, szüret, majális, vadászat s bálok teremtették meg mindenünket, mire a nemzet büszke s muzsika-szóval összetáncolhatjuk s zongorázhatjuk azon összeget egy év alatt, mely csiramagját képezheti egy tekintélyes segély- és nyugdíj-alapnak. A kormány talán minket is becsül annyira, mint a lótenyésztés emelésére alakult társaságot. S ha igen, nekünk is megengedi adómentesen egy olcsó sorsjáték rendezését. Es ha félévenkint egy forintos sorsjegyekből nem tudunk elhelyezni egy milliót, akkor nem érdemlünk sem segély-, sem nyugdíj-alapot, sem jobb jövőt. Főurainktól is várhatunk annyit, mint a Radeczky-szobor kapott s főpapjainktól is kapunk annyit, mint mennyit egy jubileumra áldozott.