A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 38. szám - Mely jövedelmi források állanak az igazságügy terén a kormány rendelkezésére melyek nem aknáztatnak ki eléggé? 2. r.

312 A JOG. A birói hatalom és tekintély eléggé megóva és a bírósági ellenőrzés érvényesítve van az által, ha a bíróság mondja ki, kiket ismer el az örökhagyó örököseiül és kiket jogosít fel a hagyaték átvételére. Az én javaslatomnak épen abban rejlik okszerű értelme, hogy a birói hatalom ok nélkül és szükség nélkül ne alkalmaztassák ott, a hol arra semmi szükség és mentessenek fel a bíróságok azon sok oldalú peren kívüli teendőktől, melyeknél birói döntés nem szükséges és melyek csak a bíróságok munkahalmazát és a kincstár megterhelését okozzák. Ezen könnyítést pedig épen az által lehet elérni, ha birói judicaturát nem igénylő jogi cselekvények a királyi közjegyzőkre bízatnak, kik erre mind értelmi, mind gyakorlati, mind pedig anyagi biztosíték qualificatiójával bírván, törvény által oly közhitelességgel vannak felruházva, hogy az általuk kiállított közhitelű okiratok alapján csak ugy eszközölhető végrehajtás, mint három bíróságon átment jogerejü ítélet alapján. Továbbá dr. Blum ur azon javaslatomat, hogy a hagyaték tárgyalás folyamában a bíró mondja ki, kiket isméiéi örökösöknek és a hagyaték átvételére jogosultaknak, a további eljárás pedig a közjegyző teendője legyen, akkép fogja fel, hogy ez által az örökösödési eljárás kettészakittatnék, az egyöntetűség megszűnnék és hogy a további eljárás, az osztály és átirás a felek tetszésére maradna, szabadságára hagyatnék. Valószínűleg kikerülte dr. Blum ur figyelmét, pedig gyakran tapasztalhatta, hogy árvaszékek, bíróságok a jelenlegi eljárásnál a megtörtént tárgyalás után legtöbbnyirc kicsinyes ok miatt, sokszor látszólagos szeszélyből az iratokat kétszer, háromszor is visszaküldik azon nem is indokolt kijelentéssel, hogy az egyezség sikerülésére, vagy kedvezőbb módosítására remény mutatkozik ; tapasztalhatta, hogy a meg nem egyező örökösök perre utasítása előtt mily szükségtelen, többszörös, hosszadalmas kiegészítő tárgyalások rendeltetnek és igy a jelenlegi rendszerben a tárgyalás nemcsak ketté, hanem sokfelé szakittatik, bonyolittatik, késleltetik. Ennek kikerülése s elhárítására pedig nem lehet hatályosabb mód, mint az általam javasolt azon intézkedés, hogy a bíró állapítsa ugyan meg, kiket ismer el örökösöknek és a hagyaték átvételére jogosultaknak, vagyis kikkel kell tulajdonkép a tárgyalást és osztály iránti eljárást megtartani. Azokkal azután a királyi közjegyző bizonyára gyorsan, a mostani szükségtelen apró tárgyalásoknál bizonyára gyorsabb menetben megköti az osztályegyezséget és annak alapján, vagy ha meg nem egyeznek, határozatlan arányban gyorsan átíratja a hagyatéki ingatlanokat az érdekeltek nevére és az iratok ide-oda küldözgetése nélkül gyorsan kieszközölheti az örökségi illetékek kiszabását, befizetését, biztosítását, mely teendők tudvalevőleg most birói határozat után is előfordulnak. Ezekkel a bíróságokat terhelni, bizonyára szükségtelen. Végre a tárgyalás kettészakitásáról, az egyöntetűség megszüntetéséről az én javaslatom mellett szó sem lehet akkor, midőn épen az egyöntetűség elérése végett kell sürgetni azt, hogy a hagyatéki ügyekben való eljárás minden cselekvénye a leltározástól kezdve egész az ingatlan hagyaték telekkönyvi átírásáig kötelezőleg egy kézbe összpontosittassék, tehát nem szétszakiltassék, hanem inkább egyesittessék. Mely jövedelmi források állanak az igazságügy terén a kormány rendelkezésére, melyek nem aknáztatnak ki eléggé? Irta : MIHÁLKOVICS ÁRPÁD, bonyhádi kir. járásbiró. (Befejező közlemény.) Ezen szükségesnek vélt praemissák után áttérek ama kérdésekre, melyeket cikkem feladatául tűztem s felpróbálok sorolni az igazságügy terén némely oly forrást, melyek nézetem szerint nem aknáztatnak ki eléggé. Ezek, valamivel célszerűbb kezelés mellett, ha talán nem is fognak oly bőven bugyogni, hogy az igazságügyi tárca deficitjét egyszerre elenyésztessék, mindenesetre hozzájárulhatnak ahoz, hogy a kormány a meglévők mellett ne legyen kénytelen új és oly forrásokat nyitni, melyeket az adózók talán nehezebben fognának elviselni: 1. Köztudomású, hogy hagyatéki eljárás keretében évenként százezrek iránti zálogjogok kebeleztetnek be a telekjegyzőkönyvekbe, a nélkül hogy a V'o'/o bejegyzési illeték beszereztetnék s az érdeklett felek által a telekkönyvi hatósághoz intézett megkeresésen lerovatnék. A bélyeg- és illetékszabályok e részben oly zavarosak, hogy azokból kiokosodni nem lehet s miután csak a meg nem becsülhető, a 100 frt értéket meg nem haladó — tulajdonjog és haszonélvezeti szolgalmi jogon kívüli — jogokat tekintik feltétlenül illetékmenteseknek, valamint a 16. tétel kk. pontja alatt az oly bejegyzéseket, melyek törvényesen fel nem osztható ingatlanok értéke fejében járnak, alaposnak mutatkozik azon feltevés, hogy a felosztható dolgok értéke fejében történő tulajdon- és haszonvételi szolgalmi jogok, mint feltétlenül illetékmentes jogokon kívüli más jogok bejegyzései, illetékkötelesek. Hogy e feltevés alappal bír, kitűnik abból, hogy különben még oly csekély értékű hagyatéki ingatlan átadása fejében az örökösökegymás iránti nagyobb összegű követeléseiket is bejegyeztethetnék sub titulo : lemondás. 2. Jönnek hosszú, hosszú megkeresések a hagyatéki bíróságoktól a telekkönyvi hatóságokhoz, melyekben a tulajdonjog először az örökhagyóra, azután az örökösök javára, igen sokszor azok mellőztével — átugrásával — egyenesen a további szerzők javára, a kérdéses okmány bemutatása s a beadványi bélyeg lerovása nélkül kéretik bekebleztetni. A leletek felvételének útját a gyakorlatban — mint az e lapokban is annyiszor hangoztatva volt — a szakközegek képzetlen volta, sokszor a rósz lythographia, de igen sokszor a különben felelős bírónak ilyesektől való természetes idegenkedése állja. A helyes módot kitalálni nem nehéz. 3. Szabályozandó volna azon kérdés, hogy oly esetben, midőn a telekkönyvi hatóságot a per bírósága végrehajtási zálogjog bejegyzése iránt keresi meg: valamely még be nem jegyzett követelésre nézve, lerovassék-e a bejegyzési illeték és miként? Van ugyan egy igazságügyminiszteri rendelet 1877. márcz. 16-áról (50,288. sz. a., mely rendeli, hogy oly esetben, midőn a per bíróságának megkeresésére végrehajtási uton rendeltetik el zálogjog bejegyzése, a telekkönyvi hatóság köteles végzését az illetékkiszabás végett — tekintet nélkül az összegre — az illetékkiszabási hivatallal közölni, ez azonban nem elég praktikusan fogván fel a dolgot, sok zavarnak szülőanyja s a kincstár érdekeit kellőkép meg nem védi. Az illetékszabási hivataloknál, h acsaknem 1 e s z n e k a r r a figyelmeztetv e, m i végett küldetett meg végzés, rendszerint ad acta teszik. 4. A r a b t a r t á s i költségek terén alapos reformok lennének szükségesek s ugy látszik, hogy főügyészségünknél dolgoznak is már valamin, mert nemrégiben gyűjtötték az ide vonatkozó adatokat. Csak azután ennél meg ne állapodjanak. Valóban, hihetetlen állapotokkal találkozunk. Csupán csak egy példát legyen szabad felhoznom, Egy vidéki kis járásban, mely különben egyike az ország vagyonosabb és rendezettebb járásainak: két év alatt 800 frton felül merültek fel rabtartási költségek, Ebből vagyontalanság folytán elveszett mintegy 500 frt, készpénzben nem volt több behajtható, mint harmadfélszáz forint, mi egyébként, ha tekintetbe veszszük, hogy a nép mely osztálya a fogházak rendes lakója : nem csoda. Nézetünk szerint helytelen volt már megállapítani azt, hogy a saját élelmén levő fogoly 26 kr. helyett csupán 10 krt, az u. n. ágypénzt tartozik megfizetni. Ez egyrészről