A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 33. szám - Elidegenítési és terhelési tilalom. 5. r.

274 A JOG. Elidegenítésnek — a kifejezés ethymologiai értelmét tekintve j — valamely jognak a jogosított fél akaratából eredő teljes átru- I házását, tehát csupán csak a szándékolt jog alanyváltoz- I tatást kellene nevezni, azonban a jogi terminológia szerint ezen | meghatározás csak a szorosabb értelemben vett elidegenítés fogai- j mának felel meg. Az elidegenítés fogalmi körébe tehát oly jogi | eredmények is szoktak belevonatni, melyek majd a feltétlen jogvesztéssel azonosak, majd a jogátruházás s az ezzel kapcsolatos jogalanyváltozás fogalmi ismérveit ki nem merítik, majd a jogosított fél positiv cselekvősége nélkül keletkezett tényekhől erednek. így tágabb értelemben vett elidegenítésnek tekintetik : a jognak a jogosított fél akaratával történt feltétlen megszüntetése, (p. o. a dolog szándékos megsemmisítése állal), valamely jognak részleges átruházása, vagy valamely továbbra is fentartott jognak puszta korlátozása u' (p. o. jus in re aliena engedése által), végül a jog gyakorlásának elmulasztása is, és pedig annak ugy j o gelenvésztő (elévülés), mint jogszerző (elbirtoklás) hatásában. Ezen kérdésre egyébiránt még visszatérünk-0; e helyütt főleg azon kört óhajtjuk elhatárolni, mely az elidegenítés tárgyát képező jogokat felöleli, s következőleg azon határvonal kitűzésénél, a melyen tul az e 1 i cl e g en i t h e 11 e n s é g uralma kezdődik, az elvi irányt megszabja. Elidegeníthető minden alanyi jog, amely kifejezetten a jogosított fél személyéhez elválaszthatlanul kötve nincsen A jog személyhezkötöttségének alapját pedig részint a törvény rendelkezése, részint valamely személyes állapot kizárólagossága, vagy a személyi minőség különlegessége, részint magán intézkedés képezheti. Arra nézve, hogy mely jogok azok, a melyek az elidegenithetés általános elve alól a törvény által vétetnek ki, minden egyes esetre alkalmazható szabályt felállítani nem lehet 21; a tételes törvény feladata az e tekintetbeni megszorító intézkedéseket az egyes eseteknél kifejezésre juttatni. Az erre vonatkozó törvényes határozmányok területkörének szabatos megjelölése nálunk annál kevésbé eszközölhető, mert polgári magánjogunk anyagi része codificálva nem lévén, nem bírunk oly forrással, a melyből valamely elvi alapul elfogadható szabály construálásához adatot menthetnénk 22, bár nem vonható kétségbe, hogy hazai felsőbíróságaink gyakorlata, mely magánjogrendszerünk továbbfejlesztésének — ez idő szerint — egyik leghathatósabb eszközét képezi, az ezen kérdés törvényhozási szabályozásánál mérvadó szempontokat félreismerhetlen következetességgel érvemre juttatni igyekszik23. Azonban eddigelé is vannak egyes, speciális kérdéseket tárgyazó törvényeink, melyek bizonyos jogok elidegenítését kizáró rendelkezéseket tartalmaznak. Ugyanis a záloglevelek biztositásáról szóló 1876. évi XXXVI. t.-c. 17. §-ában ki van mondva, hogy a jelzálogintézeteknek jelzálogilag biztosított kölcsönkövetelései, melyeknek alapján záloglevelek kibocsáttatnak, a záloglevelek összeségének biztositékául szolgálnak, azokra végrehajtás nem intézhető, s azokra vonatkozólag — a csőd folytán való értékesítés esetét kivéve — harmadik személyek jogokat nem szerezhetnek. Az idézett törvény 18. §-a ezen korlátozásnak telekkönyvi feljegyzés általi kitüntetését rendeli. Hasonló tekintet alá esnek az 1881. évi LX. t.-c-nek az állami, törvényhatósági és községi szolgálatban álló tisztviselők és hivatalnokok, valamint az ezekkel egy cathegoriába helyezett más alkalmazottak hivatali járandóságaira vezetendő végrehajtás korlátozásáról rendelkező 54—59. íj-ai, - a mennyiben a 60. §-ban kimondatik, hogy a végrehajtási jogot korlátozó intézkedésektől eltérő egyez19 Ez az alienatio constitutiva, szemben a teljes átruházást eredményező alienatio translativá-val. a0 L. alantabb a 3. §-t. 21 B o z ó k y : Pandekták i. h. 22 S t u b e n r a u c h (i. m. III. 627. 1.) az osztr. polg. törvénykönyvnek az 1393. §. szövegezésénél fogva, kizárólag a kötelmi természetű jogokra vonatkozó elidegenítést tiltó rendelkezéseit a kövelkezö elvi alapokra vezeti vissza ; a) a törvény az olyan jogviszonyokat tartja szem előtt, a melyekben a kötelezett részéről valamely különös tulajdonság (szakértelem) tételeztetik fel, mint a meghatalmazási szerződésnél (1010. §.), a munkabéri szerződésnél (1161. §.), a társasági szerződésnél (1186. § ), — 6) a tiltó rendelkezés célját a tulajdonjoggal kapcsolatos nemzetgazdasági érdekek megóvása képezi, mint a visszavásárlási jognál (1070. §.), a visszeladási jognál (1071. §.) és az elővásárlási jognál (1074. §.). 23 így a Curia 1885. évi 4,160. sz. határozatában (B. J. T. IX. k. 31. melléki.) a visszavásárlási jog elidegenithetlennek jelentetett ki. m én y, vagy a végrehajtást szenvedő részéről való lemondás hatálylyal nem bir. A személyes állapot kizárólagosságánál fogva elidegenithetleneknek tekintendők azon jogok, melyek a jogosítottra valamely tisztán személyes viszonyból hárulnak2'. Ide tartoznak legelsőbben is az u. n. legszemélyesebb jogok (jura personalissima), a milyenek : az atyai és a férji hatalom, a hitvestárs és a gyermek joga25, a tudori rang és más személyes méltóság2''. Ezen jogok, az alapjukat képező személyes viszonyban vagy egyéb személyi minőségben rejlő erkölcsi momentumok tulnyomóságánál fogva kizárólag csak egy bizonyos személyt illetnek, s annak halálával önmaguktól megszűnnek ; tehát más személyre sem a jogosított életében, sem annak halála után át nem szállíthatók27. Azonban sokszor a személyhez-kötöttség az át nem ruházható személyes tulajdonság vagyonjogi consequentiáira is terjed ki; más esetekben pedig — bár magának a jog s az annak előfeltételét képező személyes jogviszony átszállásának helye nincsen: a jog gyakorlásának, vagy az abból származó egyes vagyonértékeknek más személyre való átruházása akadályba nem ütközik. Régibb hazai magánjogunk rendszerében az erkölcsi és vagyonjogi szempontok különválasztása — ezen kérdést illetőleg — sem volt következetesen keresztül vive. Így — egyebek közt — a vér- és jogközösségből eredő vagyoni igényeknek más, ezen közösségen kivül álló személyre való átruházása absolute helyt nem foghatott28; nem is említve e helyütt azon, már fennebb vázolt körülményeket, melyek a családi vagyon rendszerinti elidegenithetlensége okából a vagyonjogok átszállását a személyeknek csak egy bizonyos körére szorították. Hazai bíróságaink ujabbi gyakorlatában félreismerhetetlenek ugyan — e kérdésre nézve is — az elvi alapon való fokozatos haladás jelenségei; azonban a kérdést minden részletében tisztázottnak most sem tekinthetjük. A judicatura jelenlegi álláspontja szerint a szükségörökösöknek a törvényes osztályrész kiegészítése iránti joga tekintetik olyannak, a mely sem harmadik személyre át nem ruházható, sem a szükségörökös oldalrokonaira át nem száll 2!l. Szintúgy személyhez kötött jogot képez az élelem, ruházat és 1 a24 Stubenrauch szerint (i. h.) : »Wenn es sich ura Sachenrechte handelt, die aus einem persönlichen Verhaltnisse hervorgehen, welches als die fortdauernde Quelle derselben erscheint«. L. ezenkívül Vécsey i. m. 217. és 218. 1. Bozóky: Pandekták 67. §. III. 25 Bozóky i. m. 62. §. II. 26 Vécsey i. h. k7 Ezen szempontot valószínűleg félreismeri Stubenrauch fi. h.), a midőn azt állítja, hogy az O. P. Tvkv. 1393. §-ának azon rendelkezése, mely szerint a személyhez kötött s a személylyel elenyésző jogok át nem ruházhatók (>Rechle, die der Person ankleben, folglich mit ihr erlöschen, können nicht abgetreten werden«), csak feltételesen, vagyis csak annyiban helyes, hogy az átruházás által az adósra nézve a kötelezettség terhesebbé nem válhatik. Ezen álláspontot nem indokolhatja az 128r>. §-ra való hivatkozás sem, mert az életjáradék iránti követelés — magában véve — nem tartozik a feltéllenül személyhez kötött jogok közé ; az, hogy az életjáradék fizetésének kötelezettsége a felek valamelyikének, vagy egy harmadik személynek halálával megszűnik, csak a jogviszony tartamának meghatározására nézve bir befolyással, magának a jognak lényegét azonban nem érinti. 23 L. Frank i. h. W e n z e 1 i. h. A régibb magánjognak ezen kérdésbeni álláspontját érdekesen illustrálja a Plánum Tabulare 51. sz, döntvénye deact. divisionis, successionis: Si extraneus penes fassionem talem, qua fatens non solum ratam sibi occasione divisionis excisam, sed et quae eundem ex portioníbus per genetricem actualiter possessis respiceret, in ipsum traristulit, contra divisionales fatentis, qui cum decessu genetricis reale, et privatum possessorium bonorum maternorum obtinuerant, ad ineundam divisionem fundamento Part. I. tit. 41, 43 et 45 procedat, a ctoratus condescendit: quia piaecitati tituli fratribus duntaxat et sororibus, qui j u r i s e t sanguinis communitatis forent, activitatem divisionis exigendi, adeoque illám ineundi, tribuunt; Part. I. tit 27 §. 6. in fine, praeterea per expressum statuit, ne ejusmodi communionem et indivisorum bonorum acquisitionem extranei emptores nomine proprio in judicio contendere possint, et ideo nec ex praetenso repraesentationis jure actoratus praetendi potest, cum jura sanguinis nonnisi is, quis juris et sanguinis communionem foret, repraesentare valeat. — Ellenben az 52. döntvény szerint (u. o.) az olyan engedmény, melylyel a nagyapa az öt illető jus visszaszerzését unokáira, illetve ezeknek term. és törv. gyámanyjára átruházza, érvényes, mert ez utóbbi napája és gyermekei által a vér- és jogközösség kötelékén belül áll. 29 Z 1 i n s z k y i. m. 723. §. — Vannak azonban ellenkező határozatok is. így pl. a legfőbb Ítélőszék 10,823/1875. sz. határozata szerint (Dtár r. f. XIII. 24.) a kötelesrész iránti követelési jog nem csupán személyes joga a szükségörökösnek, hanem az ez iránti követelés átszáll a törvényes örökösökre, sőt engedmény utján másokra is átruházható. A Curia legujabbi judicaturájában azonban már a szövegben jelzett álláspont jut kifejezésre.