A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 33. szám - Örökösödési eljárásunk reformja. 1. r.

Hatodik évfolyam. 33. szám. Budapest, 1887. augusztus 14. Szerkesztőség: Y. sas-utca 14. szám. Riadóhivatal: V. sas-utca 14. szám. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEMINEK KÉPVISELETÉRE, A UAGYÍR ÖCIDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MÓR. ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve: egész évre 6 írt — kr. fél » 3 » — > negyed » . . 1 » 50 » Az előfizetés; pénzek bérmentesen legcélszerűbben postanlalványnyal küldendők. TARTALOM: Örökösödési eljárásunk reformja. Irta: Dr. Blum János, kir. közjegyzői helyettes Budapesten. — Közhivatalnok ellen el követett becsületsértés, mint felhatalmazási vétség. Irta: Vargha Ferenc, b.-gyulai kir. alügyész. — Az elidegenítés és terhelési tilalom. Irta: Lányi Bertalan, rimaszombati kir. tszéki biró. — Néhány szó az előterjesztésről. Irta: Lepossa Dániel, m.-óvári kir. járásbiró. — A közkereseti és betéti társaságok tagjai elleni keresetek elévülési ideje. Irta : Dr. Török János, Szolnok. — Sérelmek. (A losonci járásbíróság gyakorlatából. Irta : Dr. Ádám Sándor, Beszterce - Bánya.) — Irodalom. (Útbaigazítás az iránt, hogyan kell magánvégrendeletet alkotni. Készíttetett az igazságügyminiszterium felügyelete mellett. A magyar váltótörvény tankönyve. Irta: Dr. Hermán Sándor.) - Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Szerkesztőségi üzenetek. — Hirdetések. MELLÉKLET : Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények. Ki- Vonat a »Budapesti Közlöny«-ből. (Csődök. — Pályázatok.) ^ Örökösödési eljárásunk reformja. Irta : Dr. BLUM JÁNOS, kir. közjegyzői helyettes Budapesten. ^ (Első küzlemény.) Most, hogy az örökösödési jogunkról szóló törvényjavaslat a ház asztalára már le van téve, időszerű lesz, ha a szakkörök az örökösödési eljárás reformját is napirendre tűzik, — mert bár megéltük már s nyögjük jelenleg is több rendszeres és illetve rendszertelen, s igy alig összeegyeztethető anyagi jogi és eljárási törvény egyidejű functionálását, de ha a jogélet valamelyik terén nem lehetséges a szerves anyagi törvény mellett a számtalan törvény, rendelet, pótrendeleti szabályrendeletekből és praxis forensisböl összetákolt, nagyrészt elavult s még nagyobb részben — a successive s tákolva keletkezés folytán — hiányos eljárás érvényben maradása, ugy az örökösödési jog tere az, melyen ez nem tűrhető semmi körülmények között és pedig nemcsak azon indokból, mert az örökösödési ügyek naponként mélyen belevágnak az egyesek jogi életébe és magángazdaságába, mert továbbá azoknak helytelen ellátása folytán nem csupán az egyes magángazdaságok és azok hitele, hanem az egész közgazdaság és a közhitel, a telekkönyvi nyilvántartás használati becse és a tényleges állapottal megegyezése és folytonos összhangzásban maradása veszélyeztetnek, hanem és főleg mert a jelenlegi örökösödési eljárásunk példátlan zagyvalékos rendszertelensége annak az anyagi örökösö dési jog codificálása alkalmával egyidejű újjászervezését parancsolóiag igényli. Nem szándékom tehát annak bővebb fejtegetésébe ereszkedni, hogy ezen reform okvetlenül és sürgősen szükséges, hanem áttérek magára a reformra. Jelenlegi örökösödési jogunkat azon, az új örökösödési törvény tervezetébe is (a 374. §. 2-ik bekezdésében) átvett sajátságos jogi elv jellemzi, hogy az örökös az örökség birtokába az örökség megnyíltának időpontjában ipso facto jogosult belépni, hogy tehát jogosítva van az örökös a rászállott örökséget azonnal és önhatalmúlag birtokába venni, nem kell tehát a birói átadást bevárnia s igy nálunk nem létezik nyugvó örökség (hereditas iacens). Nálunk tehát az önjogu örökösök jogosultak a rájuk szállott hagyatéki vágyont birtokukba venni, azt maguk közt minden hatósági közbenjárás nélkül fölosztani s csupán oly hagyatékoknál, hol ingatlanok is vannak, tartoznak ezekre nézve az u. n. hirdetményi eljárást és pedig a birtokbiróságnál megindítani, minek folytán a hagyatéki ingatlanok nevükre átiratnak. Ez azonban tulajdonképen nem is hagyatéki eljárás s nem is kötelező, s csakis akkor szükséges, ha a felek nevükre akarják iratni a hagyatéki ingatlanokat. Azonban alakulhatnak oly körülmények, melyek a hatósági beavatkozást az egész eljárásra nézve szükségessé teszik s ezért a fönti elv, mint általános szabály alkalmazása mellett, az emiitett különös körülmények fölmerülése esetében jelenlegi eljárásunk szerint is beáll a bíróságok, illetve gyámhatóságok beavatkozásának s igy a tulajdonképeni örökösödési eljárásnak több esete. A hivatalos beavatkozásnak ezen eseteit a jelen eljárásunkban a prts. 560. §-a s a gytv. 233. §-a szabályozzák, mely előbbinek értelmében a bíróság hivatalból csak akkor lép föl, ha az örökösök közt kiskorúak, elmebetegek, s általában oly személyek vannak, kik gyámság vagy gondnokság alatt állanak, ha a valószínű örökösük valamelyike távol van, ha egyezség hiányában a beavatkozást maguk a felek kérik s végül ha a/, érdeklettek ismeretlenek vagy örökös egyáltalában nem létezik. A gytv. 233. §-a szerint pedig a hagyaték az illető községi kö*eg által hivatalból leltározandó, ha az örökösök közt kiskorúak vagy gondnokság alá tartozó személyek, vagy méhmagzat van, ha a valószínű örökösök valamelyike bár nagykorú, de ismeretlen helyen távol van és ha az örökösök ismeretlenek vagy örökös általában nem létezik. Ezen esetekben azután a bíróság vagy gyámhatóság megbízásából a hagyaték többnyire kir. közjegyző által letárgyaltatik, s ha az egyezség sikerül, a hagyatéki vagyon az örökösöknek átadatik, ha nem sikerül: az egyik rész perre utasittatik s az átadás csak ezen per befejezése után, vagy a per meg nem lett indításának constatálása folytán adatik át a pernyertes vagy perre nem utasított félnek. Ha ingatlanok is tartoznak a hagyatékba, azoknak hivatalból átíratása iránt a hagyatékbiróság az átadó végzésben in tézkedik. Már ezen rövid összefoglalásból is világosan kitűnik, hogy jelenlegi eljárásunk szerint mindazon esetekben, melyekben csupán nagykorú örökösök léteznek s ezek egymásközt a leltár s ?z osztály iránt megegyeznek : semmiféle örökösödési eljárásnak helye nincs, s ilyen eljárás tényleg meg sem indíttatik. Ily esetekben egyéb nem történik (bár a kincstár tetemes kárára ez is évekig húzódik s gyakran egészen el is marad), mint hogy az örökösök egy fölületesen összetákolt hagyatéki vagyonkimutatást terjesztenek be az illetékkiszabási hivatalhoz, s az ez által kiszabott örökösödési illetéket (népiesen: százalékot) lefizetvén, az erről szóló nyugtát azon hiedelemben tartogatják éveken át tulipántos ládájukban, hogy ez az örökölt birtokukhoz való jogukat teljesen igazolja, a telekkönyvi bejegyzésre 101) közül 99 esetben nem is gondolnak. Az megesik ugyan néha, de többnyire csak akkor, ha hitelintézeti kölcsön vétetik föl, hogy ily esetben a telekkönyvi átíratás eszközlése végett a hirdetményi eljárás megindítását a falu utiiversalgenieje, az igen tisztelt községi vagy körjegyző ur a feleknek javasolja s tőlük a szükséges költséget s honoráriumot be is veszi, de azután vagy tényleg meg sem indítja ezen eljárást, vagy rosszul indítja meg s a felek azután kapnak a telekkönyvi hatóságtól egy elutasítói végzést, melyben benne látják ugyan neveiket, örökhagyó nevét s az ingatlanok körülírását, s ezt azután jól elteszik azon szent hitben, hogy ez az ő »telekelésük« ! Igy azután a telekkönyvben gyakran generátiókon át a dédapa marad bein tulajdonosként, sőt adás-vevések folytán egész más családbeli egyének jelentkeznek a hagyatéki eljárás alkalmával telekkönyvi tulajdonosokként, s igy, azt hiszem, teljesen indokolt lesz azon általános közóhaja a szakköröknek, hogy minden örök-