A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 31. szám - A közösség megszüntetésének legegyszerűbb módja

A JOG. tulajdonosokul kebeleztetnek be. Ha már most ily közös tulajdonostársak egyike illetőségét elkiilönitve, kivenni akarja, ebbeli jogát csakis a közösség megszüntetése által érvényesítheti. Ház es beltelek lévén kérdésben, a természetbeni megosztásról a dolog természeténél fogva szó sem lehet, előáll tehát a másik megoldási mód, vagyis hogy a természetben feloszthatlan ingatlan közárverésen eladassák s a befolyandó vételárból mindenik tkkvi tulajdonos tulajdona arányában részesüljön. De miként eszközölje ki a közösség megszüntetését kívánó fél az ily csekély értékű ház és belteleknek birói árverésen leendő eladását? Közösség megszüntetése iránt rendes pert lejáratni, az igen hosszadalmas eljárás s azonfelül, miután ily perekben a bíróságok a perköltségeket, megokolva azzal, hogy a közösség megszüntetése mindenik tulajdonostárs érdekében történik, rendesen kölcsöuösen megszüntetik, felperesnek nagyon sokjába kerül, elannyira, hogy a költségek az ö illetőségét gyakran majdnem felemésztik s így alig marad neki valami csekély összeg a vételárnak reá eső részéből. A felvetett kérdés legegyszerűbb megoldását találja a végrh. törvény 204. §-ában, a mely §. szerint a telekkönyvileg bekebelezett tulajdonos jogosítva vau az illetékes telekkönyvi hatóságnál ingatlan birtokának önkénytes árverésen való eladását kérni ; miután pedig ezen most hivatolt szakasz harmadik kibekezdése értelmében az ily árverés elrendelése és a további eljárás az ingatlanok végrehajtási árverelésére vonatkozó szabályok szerint történik, annak 156. § a dl pontja értelmében pedig, ha a községekben fekvő ház és beltelek kiváltási ára 500 frtot meg nem halad, ez esetben nemcsak a kért hányadra, hanem az egész ingatlanra rendelendő el az árverés, önkényt következik, hogy egy ily becsértékű ingatlannak résztulajdonosa nem köteles előbb a közösség megszüntetése iránt birói Ítéletet kieszközölni, hanem egyszerűen hányadára az önkénytes árverést megkéri, a bíróság pedig azt a végrh. törvény 156. §. kötelező rendelkezésénél fogva az egész ingatlanra elrendelvén, az egészen elárvereltetik s a befolyandó vételárból bekebelezett tulajdonjoga arányában ki-ki illetőségét megkapva, a közösség megszüntetése gyorsabban s kevesebb költséggel megoldást nyer. Ép igy eszközölhető a közösség megszüntetése mindazon esetekben, a hol a közös ingatlanok kikiáltási ára a végrehajtási törvény hivatolt 156. többi pontjaiban jelzett összegeket meg nem haladja. Ausztria és külföld. A vád képviselete s a rendőrség' Angliában. Azt hiszem, nem csalódom, ha azt állítom, hogy dr. P. T. Aschrott berlini járásbiró a legnehezebb feladatok egyikét vállalta magára akkor, midőn Anglia büntető-rendszerét és börtönügyét tűzte ki tanulmányozásának céljául. Köztudomású dolog, hogy Angliában a büntetőjogot pár speciális törvény, de annál több rendelet, szokásjog s elméleti férfiak compilativ munkálkodásai szabályozzák ; ezen óriási anyagból kihalászni az előjogot; rendszert önteni a ihaosba; a büntetőjog egyes intézményeit mozaikszerűen összeállítani : mesteri feladat. Ezen nehéz feladatot oldotta meg szerző a legtökéletesebben, a mit bizonyít a német és angol szakirodalom átalános dicséretet visszhangzó ismertetése, melvlyel a könyvről szól. A munka, melynek címe »S t r a f e nsystem und G e f á n g n i s s v e s e n in E n g 1 a n d«, oly tartalomdúsan van megírva, hogy arról röviden, pár szóval megemlékezni vétek lenne s pedig annyival inkább, mert a külföldi szaksajtó szerint Aschrotté az első munka, mely a német- s angol jogirodalomban rendszeresen s tökéletesen feltünteti az angol büntetőrendszert. Ezeket jelezve, az alábbiakban szerzőnk nyomán ismertetem a vád képviseletét s a rendőrség szervezetét Angliában. A vád képviselete az, mely Anglia büntető eljárását a continentalis államok alaki jogától leginkább elütövé teszi. Itt, a bűnvádi üldözés lényegében magánszemélvek kezdeményezésére van bizva. Csak kevés, a rendszert alig érintő esetben történik a bűnös üldözése az állam, illetőleg államilag szervezett orgánum által; tehát az angolok eljárása a popularis vádat uralja. Ezen szabály alól kivételesen a bűnvádi üldözést kieszközli az Attorney General, legfőbb igazságügyi hivatalnoka a koronának, ki bizonyos bűncselekményeknél (misdemeanours) lép közbe. Nagyobb jelentőségű szerepe van már a Treasury Solicitornak, ki az eljárást köteles megindittatni, ha a pénzügyminiszter ] vagy más közhatóság sértetik meg a bűntett által; hatáskörébe tartozik még a bűnüldözés: pénzhamisítás, csalárd bukás és hatóság elleni erőszak esetén. Végül a popularis vád alól kivételt képez egy sajátságos eljárás, mely erőszakos halálozás esetén fog helyet. Ezen eljárást ! vezeti a Coroner, ki esküdtszéket hív egybe s ha a jury erőszakos halálnemet állapit meg s azzal egy meghatározott szemílyt terhel, | a tárgyalást nyomban megtartja. Eltekintve ezen kivételektől, lényegében a sértett magánszemélytől függ az, hogy akar e feljelentéssel élni s igenlő esetben képviseli-e a vádat az eljárás során vagy sem. Azonban az angol polgári jog némi kényszert gyakorol a sértettre a bűnvádi üldözés tekintetében; mert senki civilis uton kártérítést nem igényelhet, mig csak a büntető eljárást le nem folytatta. Továbbá megemlítendő, hogy a ki közveszélyű bűntettnél a bűnös kézrekeritése körül segédkezett, állami pénztárból segélyre tarthat igényt. Végül a rendőrhivatalnokok, constables, tartoznak bizonyos bűntetteket feljelenteni, mely esetben a békebiró által a vád képviseletére utasíthatók. A nép-vádjognak hiányait Angliában már régen érezték. Nyilvánvaló, hogy ily rendszer mellett igen gyakran hiányzott az érdek, mely a polgárokat arra sarkalta volna, hogy a büntető eljárással egybekötött fáradalmakat és egyéb kellemetlenséget magukra vegyék; főkép érezhetővé vált ezen baj akkor, ha a sértett a szegényebb sorsúak osztályához tartozott. Ezenfelül a visszaélések is napirenden voltak. A vagyonos gonosztevőnek módjában állott a bűntettet örökre elpalástolni. Ezen s még más, itt nem emiitett hiányok 1856. óta az államügyészség behozatalának szükségét többször napirendre hozták a parlamentben, minek folytán megindulván a reformmozgalom, törvényjavaslatok keletkeztek. Hosszú vajúdás után végre 1879-ben törvény alkottatott, Prosecution ef offences, mely habár korlátolt hatáskörrel, a közvádlói intézményt léptette éleibe. Ezen törvény szerint a belügyi államtitkár (Home Secretary) 2,000 font sterling fizetéssel egy képzett s tapasztalt jogászt nevez ki, Director of Public Prosecutions-sá, ki mellé még hat Assistants van rendelve. A Director of Public Prosecutions feladata első sorban a rendőri hivatalnokokat és magánszemélyeket a büntettek üldözésénél támogatni. Ezenfelül az Attorney General, kinek felügyelete alatt áll, utasíthatja a vádnak személyesen leendő képviseletére, főkép akkor, midőn az eset fontosságánál vagy bonyolult voltánál fogva a sértett a vád képviseletét elmulasztja, vagy azt hiányosan képviseli. Azonban ezen törvény egyáltalában nem korlátozza a sértett fél vádemelési jogát. Ez a törvény főbb vonásokban, mely az államügyészség szervezetéről és hatásköréről szól. Ezen intézmény gyakorlati jelentősége oly csekély; a Director of Public Prosecutions által képviselt vádak száma oly jelentéktelen volt, hogy 1884-ben ezen hivatal a Treasury Solicitorral egyesittetett. Ezen időtől fogva a Treasury Solicitor saját teendőin felül végzi a megszüntetett Director of Public Prosecutions hatáskörébe utalt hivatali functiókat is. Kiváló jelentőséggel bir e helyütt az eljárási költségek viselésének kötelezettsége is. Régebben ezen költségeket a vádló tartozott viselni. Azonban 1752. óta a gyakorlat f e 1 o n i e s esetén az eljárás költségeit a grófság terhére rótta. Később ezen gyakorlat a csekélyebb jelentőségű bűncselekményekre is ki lett terjesztve. 1836-ban az eljárási költségek felét; 1846-ban pedig az összes költségek viselését átvállalta a kincstár. Hogy a bűntett ellen való repressióról némi fogalmat alkothassunk, szükségesnek mutatkozik még a rendőrség szervezetét főbb vonásokban megismertetni. Angliában 1856. óta van a fizetéses rendőrség intézménye behozva. Ez idő óta a policia ugy számban, mint jelentőségben folyton gyarapodik s az összes létszám manapság 34,999 emberre tehető s igy a vidéken 775 lakosra esik egy rendőr; a cityben 56-ra; mig London többi részeiben 404-re. A rendőrség minden kerületben lajstromot vezet a notórius tolvajokról, orgazdákról s az egyébként gyanús személyekről; ezen nyilvántartásnál az a szabály áll, hogy a ki magát egy évig tisztességesen viseli, a lajstromból töröltetik. A notórius személvek összes száma tett 1884-ben 35,757-et; ebből magára Londonra esett 2,203. Megjegyzendő itt, hogy a nyilvántartási könyvekbe bevezetettek száma folyton csökken. Igy 1873/4-iki adatok szerint ezen egyének száma 43,555-re rúgott; tehát az apadás '/o-od.