A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 31. szám - Igazságügyi bajok

Hatodik évfolyam. 31. szám. Budapest, 1887. július 31. Szerkesztőség: T. sas - utca 14. szár Kiadóhivatal: T. sas - utca 14. szám. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE, A UAGYAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KDZJEG' Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják E>r. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MÓR. flirvvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. EliDzetésí árai: helyben vagy vidékre bérmentve küldve : egész évre fél » . 3 negyed » . . 1 6 frt Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalránynyal küldendők. TARTALOM: Igazságügyi bajok. Irta: dr. Friedmann Bernát, budapesti ügyvéd. — A váltói jogok érvényesítése a nemzetközi forgalomban, lila: Onaciu Sándor, brassói kir. tszéki biró. — A bűntett elleni küzdelem. Irta: dr. Lukács Adolf, pécsi jogtanár. — A közösség megszüntetésének legegyszerűbb módja. Irta: Kovács Lajos, kisvárdai ügyvéd. — Ausztria és külföld. (A vad képviselete s a rendőrség Angliában Irta : V a r g h a Ferenc, kir. alügyész B.-Gyulán,) — Sérelmek. (Adalék igazságügyi misériáinkhoz. Irta : Raschmann Tamás, ar. maróthi ügyvéd.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. MK.Li.feKLET : Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. Kivonat a »Budapesti Közlöny«-böl. (Csődök. — Pályázatok.) A „Jog Törvénytára" f. évi folyamának t. elö= fizetői jelen számunkhoz mellékelve veszik az 1887. évi törvé= nyek 12=ik és 13-ik ivét (177—195. lap.) Igazságügyi bajok. Irta : Dr. FRIEDMANN BERNÁT, budapesti ügyvéd. A budapesti büntetőtörvényszék és királyi tábla között egy kinos controversia ütött ki, mely nemcsak arra alkalmas, hogy még jobban belésülyeszsze a budapesti büntetőtörvényszéket a restantiákba, hanem a nagyközönségre nézve is érzékeny terheltetéssel és boszantással jár. A budapesti büntetőtörvényszéknél ugyanis az a gyakorlat dívik már vagy 5 — 6 év óta, hogy kivéve azon ügyeket, melyben maga a törvényszék alelnöke elnököl, könnyebbség kedveért valamennyiben az ügy előadója viszi tárgyaláskor az elnöki tisztet. S miután a büntetőbíróság vezetésével megbízott alelnök elegendő administrativ teendővel van elfoglalva, csak imitt amott történik, hogy ö elnököl. Valamennyi ügyben nem is elnökölhetne, még ha semmi administrativ teendője sem lenne, mert a nagy ügyhalmazattal csak ugy lehet némi'eg megbirkózni, ha naponként nem egy, hanem 3 — 4, sőt néha öt tanács is tárgyal vagy ülésezik. Eljárásunk szerint az elnöklő bírónak ismernie kell az ügyet, mert ő vezeti a tárgyalást. Ha nem ismeri jól, akkor vagy az ügyész, vagy a védő ragadják magukhoz a vezetést, már a ki az anyagot legjobban ismeri, vagy pedig épen minden szakszerű vezetést nélkülöz s ilyenkor rendesen ugy összekuszálódik, hogy csak valami pótvizsgálat elrendelésével lehet a hínárból kimenekedni. Nehogy 4—5 biró kizárólagosan azzal legyen tehát mindig elfoglalva, hogy a következő napok tárgyalásait tanulmányozza s miután a közvetlen szóbeliség nem is ismeri az előadói intézményt, a budapesti büntetőbíróság, mint emlitém, ugy segített magán, hogy azon biró, ki a vizsgálat stádiumában mint előadó működött s így az ügyet már ismeri, viszi rendszerint az elnöki tisztet a végtárgyalások alatt. A királyi tábla ezt évek hosszú során át elnézte és nem nehézményezte; néhány hó óta azonban hivatalból megsemmisíti az iiy tárgyalásokat. Ez nem kis baj, mert az utóbbi évek alatt letárgyalt ügyek közül alig van 2°/0 olyan, melyben nem az előadó elnökölt. Ezen ügyek között vannak bonyolult régi ügyek, melyekben számos vidéki tanú is szerepelt, ugy hogy sok ügyben csak 2—3-szori sikertelen tárgyalás után lehetett az ítéletet meghozni. Ha a királyi tábla már most mindezen ügyeket egymásután meg fogja semmisiteni, akkor a budapesti büntetőbíróságnak 2—3 évi egész működése megsemmisül s beláthatlan zavar fog keletkezni. Még nagyobb baj azonban az, hogy e kérdésben a legfőbb ítélőszék sem tudott még egyöntetű megállapodásra jutni. Egy-két tanácsa igazat ad a kir. táblának és helybenhagyja ily irányú megsemmisítő végzéseit, a Curia többi tanácsai azonban az elsőbiróságnak adnak igazat; kimondják hogy a volt előadónak elnökként való működése végtárgya, láson nem képez semmiségi okot. Az ezen tanácsokhoz felkerült ügyekben tehát megint a kir. tábla végzése semmisittetik meg s utasittatik, hogy hozzon érdemleges ítéletet. S ez igy megy párhuzamosan egymás mellett s egymással ellentétesen. Ezen herce-hurca alatt persze csak a nagyközönség szenved, akár mint káros, akár mint vádlott, akár mint tanú van valamely ügyben érdekelve. Rendesen újból kezdődik az ügy, mikor már befejezettnek hitték. De szenvednek alatta az ügyben nem érdekeltek is, sőt az egész igazságszolgáltatás, miután az ily meddő controversiák miatt más ügyek is hátráltatást szenvednek. Meddőnek és hiába valónak tartom pedig ezt a controversiát azért, mert az álláspont, melyből a kir. Tábla és a Curiának egyik része kiindulnak, vagy egészen elhibázott, vagy pedig más végeredményhez kell hogy vezessen. Azt mondják ugyanis, hogy az ügyviteli szabályok szerint az előadói és elnöki functio nem lehet egy kézben s hogy káros lehet esetleg, ha oly egyén vezeti a tárgyalást, a ki mint előadó, előző határozatok által némileg már praeoccupálva van. Ezen érvek elseje nem áll azért, mert az ügyviteli szabályokra való hivatkozás helytelen, a mennyiben azok az írásbeliségen alapuló polgári törvénykezési eljárásra vonatkozólag alkottattak, a bűnvádi eljárás tárgyalási stádiuma pedig közvetlen szóbeli. Amannál az előadónak fontos, sőt döntő szerepe van, mert ő ismerteti az itélő tanácscsal az ügyet és annak részleteit, ott tehát ugyan ő az elnöki teendőket is nem végezheti. Másként van a büntető eljárásnál; itt a vádhatározat meghozatalával megszűnik az írásbeliség, feleslegessé válik az előadó, egyenesen képtelen functiója lenne a közvetlen szóbeli tárgyaláson, hol a felek, a tanuk, a közvádló, a védő, a szakértők maguk és közvetlenül adják elő, a mi mondani valójuk van a törvényszéknek, ott nincs, hogy az előadó mit adjon elő, ily közvetítőre nemcsak hogy nincs szükség, de a közvetlen szóbeliséggel egyenes ellentétben is állana. Ha tehát a végtárgyaláson nincs és nem is lehet az előadónak semmi szerepe, nem lehet szó arról sem, hogy két functio összekeverése történik. A mi pedig a második indokot illeti, az elfogultság