A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 2. szám - Hazai jogunk megengedi-e a conversiót? 1. r.

OG. 11 tárnap előtt is te Íj esi thesse n,, habár a jogosított tőle a teljesítést a határnap előtt nem követelheti (diei adjectionem pro reo esse non pro stipulatore). A kötelezett a kötelem keletkezése után rendszerint azonnal teljesithet, feltéve, hogy a teljesítésre alkalmatlan időt nem választ s kivétel csak annyiban tehető, a mennyiben a teljesítési idő meghatározása a jogosított érdekében történt volna.2) Az újabbkori magánjogi törvénykönyvek eltérő intézkedéseket tartalmaznak. Legszigorúbb e tekintetben a porosz Landrech t,3) mely 56. §-ában kimondja : . Vor der bestimmten Zeit ist der Gláubiger die Zahlung anzunehmen nicht schuldig« — 757. § ában : »Aus dem Darlehenskontrakte wird der Schuldner verplichtet die erhaltene Summe z u r bestimmten Zeit zurückzuzahlen« és 758. §-ában : >-V o r Ablauf dieser Zeit kann er dem Gláubiger die Zahlung auch unter dem Vorwande ve r ánd e r t e r Umstánde nicht a u f d r i n g e n«. Legközelebb áll a porosz felfogáshoz az osztrák polgári törvénykönyv melynek 1,413. §-a így szól: »Akarata ellenére sem a hitelező nem kényszeríthető arra, hogy mást fogadjon el, mint a mit követelhet, sem az adós nem kényszeríthető másnak teljesítésére, mint a mit teljesíteni kötelezve van. Ez a kötelem teljesítésének idejére, helyére és módjára is áll«. Eleknél enyhébb intézkedést tartalmaznak a code civil, mely kétség esetében az adós javára állit fel vélelmet, midőn 1,187. § ában kimondja »Le terme est toujours présumé stipulé e n f a v e u r d u d éb i t e u r« és a szász polgári törvénykönyv, melynek 717. §-a olyképen hangzik, hogy »Im Zweifel ist anzunehmen, dass eine Zeitbestimmung blos zu Gunsten des Verpflichtéten erfolgt ist«. Hivatkozhatnánk a zürichi codexre, a drezdai javaslatra s egyéb törvénykönyvekre is ; de az eddigi hivatkozásokból is kétségtelen, hogy a fenforgó kérdés tekintetében, két ellentétes táborra van oszolva Európa törvényhozása s így tekintve, hogy hazai magánjogunk fejlődésén sem az egyik, sem a másik irány kimutatható és maradandó nyomokat nem hagyott, a külföldi törvényhozásokra való hivatkozás a kérdésnek magánjogi felfogás szerinti megoldására fogható támpontot nem nyújt. Ha ennek dacára nem osztozhatunk azon nézetben,*) mely szerint »hazai jogunk azon irányt vallotta volna mindig magáénak, mely az adósnak tartozásától lehető mentesítésében* nyilvánul s m ntha ez az irány »a gazdasági egyensúly és biztonság zálogát* képezné ; nem osztozhatunk pedig azért, mert hazai jogfelfogásunk, a mint az a birói gyakorlatban századokon át nyilvánult, codifikált kötelmi jog hiányában, épen ellenkezőleg a szerződő feleknek különösen írásbeli m e g á 11 a p i t á.s a i t magyarázta mindig a lchetii legszigorúbban, sem jobbra sem balra nem kedvezve s mert a »gazdasági egyensúly és biztonság záloga« sokkal hathatósabban van megóva, ha »kj mint kötelezte magát, ugy nyert igazságot*, mint ha akár az egyik, akár a másik fél elvállalt kötelezettsége alól helytelenül alkalmazott humanismusból feloldatik: az idézett törvények között mégis van egy, a mely sem hazai jogfejlődésünkre, sem a jogkereső közönség, sem birói karunk jogi felfogására és meggyőződésére befolyás nélkül nem maradhatott s ez az osztrák polgári törvénykönyv. Ha veszszük, hogy ez a törvénykönyv Szent-István korona össze^ országaiban egy évtizeden keresztül érvényben volt, sőt még ez 'idő szerint is az ország egy igen tekintélyes részében élő törvény s hogy egyes, a telekkönyvi jogokkal kapcsolatos viszonyok tekintetében még a szorosabb értelemben vett Magyarországon 2) Windscheid: Lehrbuch des Pandectenrechts II. köt. 71. 1. •'') K o c h : Allgemeines Landrecht für die preussischen Staaten I. köt. 7j$4 1. és II. köt. 3^3. 1. 4) Nemzet 1,556. sz. »A conversió kérdéséhez*. Dr. S z i 1 a s y Adolf. is érvényes; ha veszszük, hogy az erdélyi ügyek utolsó fórumon való elintézésére a kir. Curia, melynek döntvényei magánjogunk majdnem egyedüli forrását képezik, az osztrák polgári törvénykönyv szerint tartozik ítélni, mi természetszerűen az ítéletekben kifejtett jogelvek egyöntetűségét eredményezi ; ha vesszük végre, hogy a magyar magánjog tudományos mivelői hazai források hiányában a kötelmi jogot vagy egyáltalán nem tárgyalják, vagy ha tárgyalják, az osztr. p. tkv. elveit veszik fejtegetéseik zsinórmértékéül : akkor csak a túlságos chauvinismus tagadhatja meg az osztrák polgári törvénykönyvnek befolyását jogfejlődésünkre és jogi meggyőződésünkre, csak a legvastagabb chauvinismus részesítheti az osztr. polg. tkvet ugyanabban az elbánásban, a melyben a távoleső külföld törvényei, akár a porosz Landrecht, akár a code civil, mint hazai jogfejlődésünket soha sem befolyást törvények méltán részesülnek. De mi következik ebből ? Legalább is az, hogy helyesebb uton járnak azok, kik a felvetett kérdés eldöntésénél nézetükkel azon irány felé hajlanak, mely az adóst a kikötött lejárat előtti teljesítésre feljogosítottnak nem tartaj, mint azok, kik5) az osztrák polgári törvénykönyv intézkedéseit a code civil ellenkező intézkedéseivel leronthatni és a római jogforrásokban azon »általános jogi elvet« fellelhetni vélik, mely a szóban forgó kérdésnek megoldásánál szem előtt tartandó. A ki a kérdést a római jogforrásokból merített elvek szerint megoldani igyekszik, annak nem elég a jogforrásokra pusztán utalni, annak még azt is ki kell mntatnia, hogy az illető római jogszabály annak az országnak jogfejlődése által recipiáltatott, a melynek joga szerint megoldandó a kérdés. Ennek bizonyításával az idézett cikk szerzője adós maradt. Ha elisismerem, miszerint ilynemű bizonyítás á'talában nem könnyű, habár nem lehetetlen; ez azonban nem gátolhat engem abban, hogy a concrét kérdés eldöntésénél nagyobb súlyt ne helyezzek oly törvény elveire, melyről, mint az osztr. polg. tkvről, kimutatható, hogy az hazai jogrendszerünkre, judicaturánkra és jogi felfogásunkra kétségtelen nyilvánvaló és maradandó befolyással birt, sőt még ez idoszerint is az ország egy tetemes részének élő jogát képezi. S ebben a felfogásomban még az általános magánjogi törvénykönyv tervezetének kötelmi jogi része sem ingathat meg, mert ha a lex ferenda egyáltalán nem bizonyít sem a fennálló jog mellett, sem az ellen, ugy nem bizonyíthat az különösen akkor, ha a codificatio nem a szokásjog vagy a judicatura által követett jogelveknek rendszeres törvénykönyvbe való foglalására irányul hanem, mint a kötelmi jog indokaiból °) kimutatható, »a lehető unificatiót* tartja szem előtt, ha egyik törekvése az »hogy a civilizált népek törvényei lehetőleg egyenlő elvekre legyenek visszavezethetők*. Abból tehát, hogy a kötelmi jog tervezete a teljesítés ideje tekintetében 213. §-ában azon megállapítást foglalja magában, hogy »az adós a kötelezettséget előbb i s teljesítheti, ha a teljesítés az ő javára állapíttatott meg* — és hogy a kétség esetében a teljesítési id5, az adósnak szolgál javára* — és hogy ezen intézkedések a római jogforrásokból merített elveknek is megfelelnek, nem vonható oly következtetés, mintha jogrendszerünk ez elveket máig is sajátjának vallotta volna. Sőt ellenkezőleg! Kereskedelmi törvénykönyvünk 334. § a is tanúskodik a mellett, hogy jogrendszerünk nem az adós érdekében állított fel vélelmet az esetben, midőn a felek a kötelem teljesítésére egy bizonyos határnapban megegyeztek. De erről még bővebben alantabb. Összefoglalva a mondottakat, eredményként odaállíthatjuk : 6) Dr. Apáthy István: Az általános magánjógi törvénykönyv ter zete. Kötelmi jog. 84. 1. 6) Dr. Neumann Ármin a »Pester Lloyd* 350. számában -Zur K< versionsfrages cimii cikkében.