A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 2. szám - Hazai jogunk megengedi-e a conversiót? 1. r.

10 A JOG. clausus« mellett arlstocraticus hajlamoktól és szellemi elfajulástól félti. Kétségtelen, hogy az ügyvédek számának megkötése azok megélhetése biztosításához nagyban hozzájárulna. De azért azt, a mitől dr. Dell'Adami ur félti az ügyvédeket, mereven oda állítani nem merném. Mert ha az állana, akkor a jelen viszonyok között nem tapasztalnánk, hogy anyagi jólétnek örvendő ügyvédeink igen nagy része foglalkozik a jogtudomány mivelésével és mindeniket a munkásságra serkenti a nemesebb ambitio. Mig az, kit a sors ily kedvező körülmények közé nem juttatott, távolról sem gondol arra, hogy a mindennapi megélhetésre elkerülhetetlenül szükséges törvény ismeretein kívül, ismereteit még más irányban is gyarapítsa. íme ezt igazolja a tapasztalat. Ebből pedig nem csak hogy a dr. Dell'Adami ur állítására nem lehet következtetni, hanem ép ellenkezőjére annak. De nagyon téved szerintem dr. Dell'Adami ur akkor is, midőn ugy vélekedik, hogy tisztán az ügyvédek érdeke kívánja azok számának megkötését, valamint ha azt hiszi, hogy az újabb függő viszonyt teremtene. Előttem sokkal magasabb szempontok lebegnek akkor, midőn az ügyvédet a bírótól teljesen függetlennek óhajtom tudni, vagy midőn a "numerus clausus« létesítése mellett szót emelek. És e magasabb szempont: az igazságszolgáltatás érdeke. Minél függetlenebb lesz az ügyvéd a bírótól és minél inkább biztosítva lesz az ügyvéd megélhetése, meggyőződésem, hogy igazságszolgáltatásunk jó hírneve azon mértékben fog emelkedni és annál nagyobb lesz annak tekintélye is. Hogy a javasolt reformok az ügyvédnek is javára szolgálnak, még nem azt teszi, hogy azt létesíteni nem kell. Mert a mily mértékben javára szolgál annak, százszorosan emeli a közhitelt és előnyére lesz a nagyközönségnek. Mert a javasolt reformok létesítésével mig egyrészről független ügyvédi kart teremtünk, másrészt megszűnik a minden áron való percsinálás iránti hajlam, vagy ilyennek vadászása, mire ma sokakat az önfentartás ösztöne hajt. S vájjon nem az igazságszolgáltatás és nagyközönség érdeke egyaránt követeli-e ez állapotok javítását ? Vagy ha tisztán az ügyvéd érdeke követelné is a javasolt reformokat, nem ép oly a nagyközönség szolgálatára rendelt közege az igazságszolgáltatásnak, mint a közjegyző? Ennek megélhetéséről gondoskodni a törvényhozás szükségesnek tartotta, az ügyvédéről azonban nem? Nagyon téves szerintem az ügyvédet a pap, katona, gazda, iparos, kereskedő, vagy csak az orvos és mérnökkel is összehasonlitani. Mert míg ezeknek széles e világon mindenütt kenyeret ad képzettségük, az ügyvédre bátran alkalmazhatjuk a költő szavait, hogy: »A nagy világon ekivül, nincs számodra hely« stb. Ezekre tehát egy és ugyanazon mértéket alkalmazni nem lehet. A mi pedig a »numerus clausus« gyakorlati alkalmazását illeti, távolról sincs eszembe azt kinevezéshez kötni s ez által ismét függő viszonyt teremteni. Szerintem az ügyvédek száma olykép lenne megkötendő, hogy minden nagyobb város, vagy járásbíróság területén az ügyvédek száma meghatároztatván, igen természetes, az eddig szerzett jogok tiszteletben tartása mellett, ezen meghatározott mennyiségen túl az ügyvédi gyakorlat senkinek sem engedhető meg. Az ügyvédi kamara tagjai közé felvétel pedig, mely egyidejűleg a gyakorlatra is jogosit, a jelentkezés sorrendjében történik. A jelentkezőnek tehát szabadságában áll működése teréül az ország bármely pontját választani, irodája megnyitására azonban a kamara által csak akkor nyer a jelentkezés sorrendjében engedélyt, ha az általa választott helyen lemondás, elhalálozás, vagy más okból egy hely megürült. Hol tehát itt a függő viszony? Ezekkel igyekeztem kimutatni egyrészről azt, hogy az ügyvédek számának megkötése függő viszonyt nem tereint, másrészről pedig, hogy a javasolt reform létesítését nem egyedül az ügyvéd érdeke, de ennél sokkal fontosabb valami, az igazságszolgáltatás és a nagyközönség érdeke is haagosan követeli. E lapok hasábjain megjelent többször idézett közleményein azon részénél, mely a tömeggoudnokságok mikénti kirendeléséről szól, az általam javasolt egyszerű reformot azért nem helyeselte a t. szerkesztőség, mert szerinte nem hagyható figyelmen kivül a megbízhatóság, főleg nagyobb tömeg-vagyon kezelésénél. Élve ez alkalommal, lehető rövidséggel e megjegyzésre csak annyiban kívánok reílectálni, a mennyiben szerintem e megjegyzésben nyilvánuló felfogás téves. Felfogásom szerint a csekély értékű tömeg kezelése ép ugy feltételez bizalmat, min' a másik. Az egyiknél elkövetett visszaélés ép ugy büntettetik, mint a másiknál. A tömeg értéke tehát szerintem figyelembe nem jöhet. Mert megbízható ügyvéd és megbízható ügyvéd között különbséget nem ismerek. Mert az ügyvédnél nem a vagyoni garantia nevelheti a bírósággal szemben a megbízható ágot, hanem a jellemtisztaság. A vagyoni garantia lehet befolyással a nagyközönségre megbízhatóság tekin'.etében, de egy bíróságra nem. Egyébként a megbízhatóság tekintetében utalok közleményem azon passusára, hol a szenvedő választóképességből kizárandónak tartom azt az ügyvédet a vétség vagy bűntény mérvéhez bizonyos időre, ki akár fegyelmileg, akár bünfenyitő úton büntetve volt. Felfogásom szerint tehát javaslatom alkalmazásának, természetesen a szükséges óvintézkedések megtartásával, mi sem áll útjában. Hogy a zugirászat megszüntetése ép ugy az igazságszolgáltatás, mint az ügyvéd érdeke, már számtalanszor elmondatott. Ennek kiirtása pedig szerintem csak a kötelező ügyvédi képviselet által eszközölhető. Sietek azouban megjegyezni, hogy ezt inkább a beadványokra kívánom érteni s egyáltalában nem tartom szükségesnek azt kimondani, hogy a fél magát személyesen ne képviselhesse. Hanem ha képviseltetni kivánja magár, akkor óhajtom, hogy azt csak ügyvéd által tehesse. Valamint azt is, hogy csak ügyvéd s közjegyző legyen jogosított a fél részére beadványokat szerkeszteni, köteles lévén azt ellenjegyzésével is ellátni. Szerintem az igazságszolgáltatásra annyira káros zugirászat egyedül így lesz kiirtható teljesen. íme ezekben igyekeztem szer'ny nézetemnek a szőnyegen levő kérdésben kifejezést adui. S ha sikerült ezzel az ügynek csak egy szemernyit is használnom, akkor ez iránybani fáradozásomat, melyre sem írói vagy feltűnési viszketeg nem vezérelt, sem tehetség, sem hajlammal nem birván különben sem erre, dúsan megjutalmazottnak találandom magamat. azai jogunk megengedi-e a conversiót? Irta : Dr. ULLMAN SÁNDOR bpesti ügyvéd és országgy. képviselő. A m. kir. pénzügyminiszter több államadóssági címletet convertálni óhajtván, a conversio kérdésének jogosultsága actuális jelentőséget öltött. Conversio alatt azon műveletet értjük, melynél fogva az adós választást enged hitelezőjének, hogy kölcsöntőkéje után vagy fogadjon el ezentúl az eddiginél alacsonyabb kamatot vagy vegye vissza kölcsöntőkéjét ;') az előbbi esetben kisebb kamatozású kötvénynyel cseréltetik ki a magasabb kamatozású kötvény; utóbbi esetben a hitelezőnek kölcsön tőkéje rendelkezésére bocsáttatik s illetőleg visszaadatik. Néha még külön praemium is szokott azoknak fizettetni, kik a kisebb kamatozású kötvényeket készek cserébe fogadni, de ez a transactio a kérdés jogi oldalát nem érinti, mert a csere mindkét fél szabad beleegyezésén alapulván, irreleváns, hogy mi indítja a feleket a csere megkötésére. S azért a conversio jogosultságának kérdése csakis a második esetben, vagyis abban az esetben vehető szemügyre, midőn az adós hitelezőjének az erre kikötött határidő eltelte előtt és ennek akarata ellen bocsátja tőkéjét rendelkezésre. Ha a conversio kérdését igy fogjuk fel, akkor a conversio jogosultságának kérdése azonos avval a kérdéssel : vájjon az adós jogosítva va n-e a teljesítésre kikötött határidő eltelte előtt is teljesíteni? Mielőtt e kérdés taglalásába bocsátkoznánk, lássuk mily állást foglal el a tudomány és a külföld törvényhozása e kérdéssel szemben. A római jogi felfogás határozottan kedvez az adósnak, mert oly kötelmeknél, melyek teljesítésére bizonyos határnap ki van kötve, meg van engedve az adósnak, hogy a In') S t o c k : Die öftentlichen Abgaben und Schulden. 3'jO. 1.