A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 29. szám - Házasságjogi szabályzat a polg. biróságok elé tartozó válóperekben. 4. r.

A J O G. 115 mében I. r. alperes, mint a váltó elfogadója ellen a váltókereset fentartására óvás felvételének szüksége fenn nem forgott és ekép az elfogadó kötelezettségének elbírálásánál azon körülmény, vétetett-e fel óvás vagy sem ? befolyással nem bir. Ellenben elutasítandó volt felperes I. r. alperessel szemben az óvási és Vs% váltódíj iránti keresetével, mert ezen kereseti követelése törvényes alakban felvett óvást feltételez, ilyennek azonban az alább kifejtendőkhöz képest a B. alatti óvás nem tekinthető. Másod, harmad és negyedrendű alperesekre vonatkozóan a másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával az elsöbiróság Ítélete volt helybenhagyandó: mert felperesnek kereseti joga a kibocsátó és forgatók ellenében a váltónak a felperesnél, a telep helyén való bemutatásától és ugyanottan az óvásnak felvételétől feltételeztetik (vt. 43. §.) a B. alatti óvás azonban a visszkereseti jog megállapítására nem alkalmas, ugyanis a váltótörvény 43. §-a szerint a váltó a felperesnél, a jelen esetben tehát L. Izidornál Futakon volt volna bemutatandó, az óvás szerint pedig a bemutatás L. Izidornak Újvidéken a közjegyzőnél és ennek irodájában történt; a váltónak ily módon való bemutatása és az óvás felvétele tehát a törvény fenn idézett rendelkezésének megfelelően történtnek nem tekinthető. A fizetési hely az idegen váltónak lényeges kelléke (vt. 3. §. 7. pont), a kibocsátó ott igéri az intézvén)ezett által a fizetést és valamint a kibocsátók, ugy a forgatók csak azon feltétel alatt vannak visszkeresetileg kötelezve, ha fizetésnek eszközlése a fizetés helyén sikertelenül kiséreltetett meg, a váltóbirtokosnak tehát a váltóban kitett helyen kell a fizetés végett jelentkezni, mint ezt a váltótörvény 43. §-a határozottan rendeli. A törvény ezen határozott rendelkezésétől eltérni a váltóbirtokos nincs feljogosítva, mert a váltótörvénynek ezen nézete indokolásául felhívott 102. §. nem a váltóban már szükségkép megállapított fizetési helyről, hanem nyilván arról intézkedik, hogy a fizetés helyén mily helyiségben, az illető személy üzleti helyiségében vagy lakásán teljesítendő a bemutatás és veendő fel az óvás és ily értelemben engedi meg, hogy ezen cselekmények más helyen, azaz helyiségben, például a tőzsdén is történhetnek az érdekeltek beleegyezésével. Ugyanily értelemben rendeli az idézett §. 2. bekezdése, hogy az üzleti helyiség vagy lakásnak fel nem találása esetében a helybeli hatóságnál, azaz a fizetési helynek hatóságánál tudakozódás teendő. Mindezek alapján, stb. Bűn-ügy ékben. A valamely követelés biztosítására adott zálognak alzálogba való adása nem állapit meg sikkasztást, ha a köretelés is át lett ruházva. A m. kir. Curia: (A nagyváradi kir. törvényszék és a budapesti kir. itélő tábla által sikkasztás vétsége miatt elitélt K. Dávid elleni bűnügyben) . . . tekintve, hogy nincs törvény, mely a kézi záloggal biztosított követelés átruházását s ezzel együtt a zálognak alzálogba adását tiltaná , s mert ebből folyólag az, hogy vádlott a panaszostól ennek adott kölcsön biztosításául átvett dolgot alzálogba adta, büntethető cselekményt nem képezvén, hanem esetleg csak polgári peruton érvényesíthető kártérítési követelésre okot szolgáltathatván, mindkét alsóbb bírósági itélet megváltoztatásával vádlott a vád alól felmentetik s panaszló igényeinek érvényesítésével polgári perutra utasittatik. (Ib87. június 28. 388. sz.) Azon szülő, a ki öugyilkossági kisérletet tett hét éren felüli gyermekét magára hugyja, nem követ el büntetendő cselekményt. (B. T. K. 237. §.) A kecskeméti kir. törvényszék : B. Lászlóné K. Verona, a B. Mária ellenében elkövetett s a B. T. K. 287. §-ába ütköző emberélet elleni bűntettben bűnösnek mondatik ki és ezen tetteért a B. T. K. 287. §. 2. bekezdése és a 2s9. §. alapján az itélet jogerőre emelkedésétől számítandó egy évi börtönre és három évi tartamú hivatalvesztésre Ítéltetik. Indokok: A vizsgálat és végtárgyalás folyamán hit alatt kihalgatott R. Jakabné és özvegy P. Elekné vallomása, Sz. Száli tanuzása és vádlottnak részbeni beismerése által beigazoltatott, hogy midőn vádlottnak M. nevü 14 éves leánya R. Jakabnál mint cseléd állt szolgálatban, mult év július 22-én estefelé Sz. Száli állítása szerint, állítólag azért, mert anyja B. Lászlóné nem anyailag bánt el vele, gyufaoldatot ivott s a mint Sz. Száli közbenjöttével R. Jakabné azt megtudta, és a leányt e miatt és a gyógyítás végett este 10 óra tájban anyjához haza vitette, ez leányát most nevezett és özvegy P. Elekné vallomásaként nem csak befogadni nem akarta, hanem káromkodások közt azzal fenyegette, hogy a már elhalt apja után küldi; midőn azonban R-né kértére a leányt mégis elfogadta, igaz ugyan, hogy még azon éjjel leánya részére tejet hozott, ki abból ivott, de másnap kora reggel, a nélkül, hogy akár a leányához, akár pedig az ott lakó özvegy P. Eleknéhez szólt volna, Szolnokra ment, honnét délután 4 óra tájban érkezett haza és noha leánya akkor sem volt jobban, nem hogy orvosi segély után nézett volna, hanem akkor is egy idegen temetésre ment és a temetőből visszajövet, hallotta csak meg, hogy leánya addig már kiszenvedett. Az tehát, hogy vádlottnak leánya egyedül a segély nélküli állapotbapi hagyás miatt halt el, kellőleg bebizonyíttatott. Ugyanezért vádlottat a B. T. K. 2^7. §-ába ütköző emberélet elleni bűntettben bűnösnek kimondani, a 287. §. 2. bekezdése és a 289. §. alapján elitélni s ebből folyólag az okozott költségek megfizetésében elmarasztalni kellett. A büntetés kiszabásánál enyhítő körülmények nem létében súlyositókul tekintetett, hogy vádlottban leánya betegsége miatt az édesanyai érzés nem csak hogy fel nem támadt, hanem oly szívtelen volt, hogy mindjárt más nap a nélkül, hogy segélyről gondoskodnék, magára hagyta, továbbá, hogy még akkor is, midőn visszatért Szolnokról és látta, hogy leánya arca már egészen sárga és szája fekete azt ismét segély nélkül hagyva, őt épen nem érdeklő temetésre távozott és végül, hogy vagyoni helyzete se oly rosz, mely által azon általa hangoztatott szegénység, mely miatt állítólag kétségbe esett, igazolva lehetne, sőt ellenkezőleg az igazoltatott, hogy ő mint még dologképes nő, házacskával is bir. (188G. március 4-én. 5,535. sz.) A budapesti kir. Ítélőtábla: Habár az elhagyás következtében B. Mária elhalálozott és ez okból vádlott ellen jelen esetben a büntetés a B. T. K. 287. §-a 3. bekezdésének végpontja szerint öt évtől tiz évig terjedhető fegyházban volna kiszabandó : mégis tekintettel vádlott büntetlen előéletére, továbbá arra, hogy bekövetkezett halálát a leány saját tettével idézte elő, végre, hogy a vádlott terhére eső elhanyagolás a leány tette feletti méltó felindulásának következménye, mint oly nagy számú enyhítő körülményekre, melyek miatt ez esetben a törvényes büntetés legkisebb mértéke is aránytalanul súlyos lenne, a kir. itélő tábla a büntetés kiszabásánál a B. T. K. 92. §-át alkalmazza és ez alapon hagyja helyben az elsöbiróság által megállapított egy évi börtönbüntetést, ugy a büntetés nemére, mint tartamára nézve. Egyebekben a kir. itélő tábla az elsöbiróság Ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. (1886. május 3-án. 11,028. sz.) A m. kir. Curia: Az alsóbb bírósági ítéletek megváltoztatásával vádlottnő a vád és következményei terhe alól büntethető cselekmény hiányában felmentetik. Indokok. Vádlottnőnek azon szívtelen eljárásából, hogy öngyilkosság következtében haldokló kis leányát megfelelő segély nélkül hagyta, az alsóbb bíróságok oly büntettet állapítottak meg, mely a büntető törvény legsúlyosabb intézkedései közé tartozik, minthogy azon esetben, hogy ha a fenforgó cselekménynél a B. T. K. 287. §-a alkalmazásba jöhetne, kétségtelenül a másodbiróság által e részben elfogadott helyes felfogáshoz képest ezen törvényszakasznak harmadik rendelkezése volna alkalmazandó s minthogy azon enyhítő körülmények, melyeket a másodbiróság felhozott, szemben a súlyosító körülményekkel épen nem volnának elegendők a B. T. K. 92. §-ának alkalmazására, a fenforgó esetben a 287. §. alkalmazásával vádlottnőt múlhatatlanul 5 évtől 10 évig terjedhető fegyházzal kellene büntetni. Mind a két bíróság, sőt a kir. ügyészség is érezni látszott azt, hogy ily büntetés az elkövetett cselekménynyel arányban nem állana s igy részint a minősítés enyhébb fokában, részint az enyhítő körülmények túlméltatásában kerestek módokat a bírói igazságérzet megnyugtatására. Való ugyan, hogy a 237. §. azt kívánja büntetni és pedig csaknem a legsúlyosabb büntetéssel, a ki az önsegélyre koránál vagy állapotánál fogva képtelen személveket ápolni köteles, segélynélküli állapotban elhagyja; az is való, hogy vádlottnő megfelelő segély nélkül hagyta gyufaoldattal megmérgezett szerencsétlen lánykáját; de már magában vádlottnő mulasztásai nem felelvén meg teljesleg azon fogalomnak, a mit az »elhagyás« szó e törvényszakaszban kifejezni kívánt, mert vádlottnő éji időben, a mint a baleset tudtára adatott, a szomszédoktól tejet hozott és adott leányának ellenméreg gyanánt; igaz ugyan, hogy másnap, korábban elhatározott szándékához képest, a városba ment, pénzt