A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 29. szám - A sorrendi végzés materialis hatálya

A J Az általános magánjog s ennek folytán a tkvi rtts 61. §. C? 6.5-... §~ánaI< 1- bekezdése értelmében ahoz, hogy zálogjog létesüljön, első sorban szükséges egy meghatározott követelés fotezése, melyhez a zálogjog oly szorosan van fűzve, hogy annak Ietesülése nélkül zálogjog sem létesülhet s hogy annak megszűntével a zálogjog is ipso jure megszűnik. Ezen jogi elv alól a tételes jog azonban célszerűségi szempontból kivételt állapit meg, megengedvén, hogy bizonyos körülmények között valamely a jövőben csak esetleg létesülő követelés biztosítására is kebeleztethessék be a zálogjog; de ez épen kivétel s ennélfogva minden egyes esetben ugy a zálogjog bekebelezése iránti kérelem alapjául szolgáló^ okiratban, mint az ennek folytán eszközölt telekkönyvi bevezetésben a zálogjog ilyen minőségének világosan kitüntetve kell lennie, mert különben közönséges, vagyis egy már létező meghatározott követelésnek megfelelő zálogjognak leszen tekintendő. Jelei, esetben pedig a kölcsönkötvényben a zálogjog csak egy meghatározott 20,000 frtnyi kölcsönkövetelés biztosítására lett engedve, csak ilyen zálogjog lett kérve s bevezetve, más zálogjog tehát már a tkvi rtts 62. §-a 1 ső bekezdése értelmében sem tekinthető bekebelezettnek. 2. Az elörebocsátott tényállásban kiemeltetett, hogy a 20,000 frtos kölcsönkötvény értékét M. J. cég a bekebelezés foganatosítása után több tételben felvette s hogy ezen több tétel a bank főkönyvében — a pernél bemutatott könyvkivonat szerint — M. J. cég terhére ennek lapja »tartozik« rovatában lett elkönyvelve ; ugyanazon lap »követel« rovatába lettek bevezetve az adós cég által eszközölt visszafizetések. Midőn ezen visszafizetések folytán a cég tartozása leapadt volt s az hitelét újból igénybe vette, az újonan hitelezett összegek ugyanazon főkönyvi lap tartozik rovatában lettek elkönyvelve. Mellőzöm itt most azon kérdést, hogy minő befolyással volt a kölcsön le nem számlálása a kötelezvény kiállítása által a felek között létesült jogviszonyra, hanem áttérek azon további kérdésre : vájjon a kölcsönkötvény által igazolt, a főkönyvi lap »tartozik« rovatában bevezetett első 4—5. tételnek felvétele folytán perfectté vált, kölcsönkötelem az ugyanazon főkönyvi lap »követel« rovatában bevezetett első 5—6. tétel visszafizetése folytán kifizetettnek tekinthető-e, megszünt-c ennélfogva ezen kölcsönkötelem s vele együtt a biztosítására szolgáló jelzálogjog? Miután a hitelintézetnek a főkönyvi lap »követel« rovatában bevezetett első 5—6. tétel alatt részletezett visszafizetések fel vétele alkalmával az adós céggel szemben más követelése nem volt, ennélfogva azok csakis a »tartozik« rovat első 4—5. tételének törlesztésére szolgálhattak, miután továbbá a bank a kölcsönkötvényben körülirt s a bekebelezett zálogjog főjogát képező kölcsönkövetelés értékét csakis a főkönyvi lap »tartozik« rovatának első tételeiben szolgáltatta: ezen tételek törlesztésével a kötvényben körülirt kölcsönkövetelés is kifizetettnek tekintendő. Még azzal a kifogással sem élhet alaposan a hitelintézet, hogy akkor, midőn az adós cég a folyó számla »követel« rovat első 5 — 6. tételének utolsóját fizette, akkor neki a »tartozik« rovat első 4 — 5. tételén kívül már újabb követelése volt az adós céggel szemben ; mert az aptkv 1,416. §-át követő joggyakorlatunk értelmében határozott utasítás nélkül adott fizetés esetén több egynemű tartozás között az előbb esedékes, jelen esetben tehát a korábbi, a kötvénybeli követelést alkotó tételek tekintendők kifizetetteknek. Megszűnvén pedig a követelés, vagyis a főjog, megszűnik ipso jure a mellékjog, tehát az annak biztosítására szolgáló zálogjog is; nem változtat ezen azon körülmény, hogy a zálogjog bekebelezve maradt, mert ezen tényre csakis esetleg a bank jóhiszemű jogutódja hivatkozhatnék, vagyis csak harmadik jóhiszemű személyekkel szemben tekinthető a megszűnt, de bekebelezve maradt zálogjog még létezőnek. 3. A harmadik — s a nm. Curia id. Ítélete által is érin tett — kérdés az, vájjon azon jelzáloghitelezö, a ki a sorrendi tárgyalás alkalmával a megelőző jelzáloghitelező követelését meg nem támadta, jogosítva van e a sorrendi tárgyalás, a sorrendi végzés jogerőre emelkedése, sőt a vételárfelosztás után is ilyen követelést megtámadni, illetve a megelőző jelzáloghitelező által ezen követelésére felvett összegnek saját kezeihez való visszafizetését követelni azon összeg erejéig, melyet kapott volna ő saját követelésére akkor, ha az előző jelzáloghitelező valótlan vagy többé fenn nem álló követelését nem érvényesiti ? Ezen kérdés elbírálásánál első sorban vizsgálandó az, vájjon OG. 241 a végrehajtási eljárás 197. §-a által szabályozott megtámadási kereset egy speciális, csakis az alaki jog rendelkezésén alapuló jogigény érvényesítésére irányuló, vagy pedig olyan kereset, mely az anyagi jogban gyökerező jogigénynek van hivatva hatályt szerezni? Ha pedig a végreh. eljárás hivatkozott §-át ezen szempontból vizsgáljuk, kitűnik, hogy ezen keresetet, vagyis a jogot a megtámadásra nem a végrehajtási eljárás, tehát nem az alaki jog adja meg; mert ezen §. nem mondja azt, hogy az egyik hitelező a másik hitelező követelését megtámadhatja, hanem csak azt, hogy mi történik akkor, ha az egyik vagy másik hitelező követelése megtámadtatik s hogy minő hatással bir ilyen megtámadás a végrehajtási eljárás további menetére. Ezen kereset tehát csakis az anyagi Jogban gyökerezhetik, még pedig ennek azon régi elvén: »neminem cum alterius detrimento et injuria locupletiorem fieri possec ; a mennyiben tehát valamely jelzáloghitelező beigazolhatja, hogy egy megelőző jelzáloghitelező fenn nem álló követelésének kielégítése folytán ö maga kielégítést nem kapott, tehát kárt szenvedett, még pedig az által, hogy a másik jogtalan módon gazdagodott: ezen gazdagodás erejéig tőle kára megtérítését bármikor követelheti s követelhetné még akkor is, ha a végrehajtási eljárás ezen kereset röl meg sem emlékeznék. A különbség csak abban rejlik, hogy a végrehajtási eljárás speciális intézkedése nélkül a megtámadó hitelező kereseti joga csak akkor — ugy szólva — születnék, a mikor a másik hitelező fenn nem álló követelése a jelzálog értékéből már is kielégíttetett, vagyis a hitelező valósággal gazdagodott s igy kárának megtérítését csak a birtokban lévő hitelezőtől követelhetné vissza, mivel azon veszély járna, hogy a megtámadott időközben fizetésképtelenné válhatik; holott a végrehajtási eljárás 197. s következő §-ainak speciális intézkedései folytán azon esetben, ha a kifogások kellő időben jelentetnek be és a kereset is kellő időben indíttatik meg, a megtámadott követelésnek megfelelő érték a per kimeneteléig a megtámadott hitelezőnek ki nem adatik. A torvény ratiója szerint tehát nem lehet más következménye ezen kifogás kellő időben való előterjesztése elmulasztásának, mint az, hogy a kárt vallott hitelező most már csak a birtokban lévő — jogtalanul gazdagodott — hitelező ellen léphet fel keresetével. Azon körülmény tehát, hogy a kifogás a sorrendi tárgyalásnál elő nem terjesztetett, egymagában jogfosztó hatással nem birhat, legkevésbé azonban az elörebocsátott tényállásban jelzett esetben; mert a végrehajtási eljárásnak ez iránybani hézaga folytán, hatásnélküli maradt volna A. B. kifogása még akkor is, ha azt idejekorán, a sorrendi tárgyalás folyamán terjesztette volna elő ; a mennyiben a végreh. elj. 197. §-a második bekezdésének 2-ik mondata ezen szavaiból: »ezen eseteken kivüh, világosan kitűnik, hogy a végreh. elj. a kifogást tevő kifejezőt csak akkor utasítja perre, ha a megtámadandó követelés az adós által nem kifogásoltatik, azon esetről pedig, hogy mi történik akkor, ha az adós és a hitelező támad meg együttesen egy követelést, a törvény nem intézkedik. A dolog természete megkövetelné ugyan, hogy a kifogásoló hitelezőnek beavatkozási jog adatnék azon perbe, a melyet a kifogásolt hitelező az adós ellen indítani tartozik ; a ptls 72. § a határozott rendelkezésénél fogva azonban valamely perbe csak felperesi minőségben és csakis a rendes eljárás során lehet beavatkozni ; ezen általános rendelkezéssel szemben a sommás eljárásban és alperesi minőségben a beavatkozás tehát csak ugy engedhető meg, ha a törvény e tekintetben specialiter kivételeket statuál, mint pl. a végreh. elj. 92. §-ában. Ilyen speciális beavatkozási jogot azonban a törvény a 197. s következő §-okban meg nem állapit s ennélfogva a kifogásoló hitelező érdekét az esetben, ha maga az adós is kifogásokkal él, csakis ugy óvhatja meg, hogy a mennyiben az adós elleni per kimenetele által magát jogtalanul kárositottnak tekinti, külön pert indít a jogtalanul gazdagodott hitelező ellen. Ha tehát A. B. kellő időben is terjesztette volna elő kifogását, tekintve, hogy a bank 20,000 frtos követelését M. 1 adós cég is támadta meg, csak azt érte volna el vele, a mi különben is bekövetkezett, t. i. hogy a folyamatban lévő per minden befolyása s beavatkozása nélkül folyt volna le s ö csak post festum fordulhatna az alaptalan követelést az ö kárára érvényesítő hitelintézet ellen.