A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 27. szám - Több kérdés a végrehajtás foganatosítása körül 1. r.

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a »Jog« 27. számához. Budapest. 1887. július 3-án. Köztörvényi ügyekben. Adalék az utóöröklés, illetve hitbizományi helyettesítéshez. A nagykanizsai kir. törvényszék (1885. nov. 26. 6,103. szám alatt) : Varga I.ajos ügyvéd által képviselt özv. V. Vidáné szül. II. Anna, mint kiskorú gyermekei: V. Bálint, Katalin és 1 Verona term. és törv. gyámja felperesnek Zokál Henrik ügyvéd által képviselt Sz., szül. N. Mária és L. szül. N. Ágota alperesek ellen néhai V. Imre utáni örökség iránti perében következőleg itélt: Felperes keresetével elutasittatik, stb. Indokok; Felperes kiskorú gyermekének örökösödési jogát egyedül néhai N. Ilona B. alatti végrendeletének azon intézkedésére alapítja, mely szerint nevezett örökhagyó összes ingó és ingatlan vagyonát holtiglani haszonélvezeti joggal, ha pedig Imre nevü egyetlen fia meghalna, tulajdonjoggal férjére V. Vidára hagyta, még pedig azon esetre is, ha ez újból megnősülne, azt állítván, hogy habár nevezett V. Vida előbb holt is el, mint fia, a hagyaték azon körülménynél fogva, hogy V. Vida újbóli nősülése esetére is rendeltetett hitbizományi helyettesül s így a helyettesítés a második házasságból származott gyermekeire is kiterjedőnek vélelmezendő, nem néhai V. Imre oldalágú örököseit, hanem V. Vida második házasságából született gyermekeit illeti. Minthogy azonban az érintett végrendelet 3. pontja szerint V. Vida és ez is ugy a hitbizományi helyettesítés általános fogalmából, valamint a végrendelet szavaiból kifolyólag csak azon esetre rendeitetett ki utóörökösnek, ha V. Imrét túléli és sem a végrendelet értelméből, sem a perben előadott körülményekből nem következtethető, hogy az örökhagyó férje korábbi halála esetére és vagyonát saját közeli rokonaitól elvonni s férjének második házasságából származott, reá nézve idegen gyermekeire származtatni szándékozott volna s mert a hitbizományi helyettesítés mint kivételes intézkedés természetével is ellenkezik, hogy az a kifejezetten helyettesitettnek az egyenes örökös előtti halála esetére annak még általánosságban sem emiitett örököseire kiterjesztessék, ennélfogva felperest keresetével el kellett utasítani, stb. A budapesti kir. itélő tábla (1886. május 31., 1,024. sz. a.): A kir. törvényszék ítélete indokolásainál fogva helybenhagyatik. A m. kir. Curia (1887. június 8. 6,103. sz.): A budapesti kir. itélő tábla felebbezett Ítélete, a mennyiben felperes a hagyatéki ingatlanokra nézve keresetével elutasittatott: . . . helybenhagyatik, ellenben a kereseti 743 frt 77 kr. és kamatai tekintetében mindkét alsóbb bíróság Ítélete megváltoztattatik akkép, hogy ezen, Zalamegye árvapénztárának kezelése alatt volt s az 1883. évi szeptember 11-én, 3,745. sz. alatt kelt E. alatti hagyatékátadási végzés folytán alperesnek kifizetett tőkeösszegre s árvatári kamatokra a felperes kiskorú gyermekei V. Bálint, Katalin és Veronának törvényes örökösödési joga megállapíttatik és alperesek végrehajtás terhe alatt köteleztetnek az árvapénztárból felvett ama tőke és kamatösszeget a nevezett kiskorúak részére a megyei árvapénztárba visszafizetni, stb. Indokok: A kereseti ingatlanokra nincs a felperes kiskorú gyermekeinek öröklési joguk, mert azok az alpereseknek és az örökhagyó V. Imrének közös nagyatyjáról néhai N. Istvánról hárultak a nevezett, végrendelet és leszármazók nélkül elhalálozott örökhagyóra. Azon ingatlanok tehát oly ági vagyont képeznek, a melynek öröklésére nem a felperes kiskorú gyermekei, kik nem N. István véréből valók, hanem az alperesek vannak hivatva, (id. törv. szab. 10—12. §§.) Alperesek ezen törvényes örökösödési jogának nem árt az örökhagyó anyjának N. Ilonának B. alatti végrendelete, mert ebben a nevezett végrendelkező örökösül fiát, örökhagyó V. Imrét és csak ennek halála esetére nevezte ki utóörökösül férjét V. Vidát, az alperesek atyját. Az ily utóörökös öröklési joga pedig, ha csak a végrendelkező máskép nem intézkedett, az örökös halálakor nyilik meg s ebből következik, hogy az örökös V. Imre előtt 1873-ban meghalt V. Vida az utóörökséget nem szerezhette meg és második házasságából származott gyermekeire, a kiskorú felperesekre nem szállíthatta át. Ily helyzetben N. Ilona emiitett végrendeletére a kiskorú felperesek öröklési igényt csak akkor alapithatnának, ha abban ők is utóörökösöknek neveztettek volna, de ezt a végrendelet ama kitételéből, hogy V Vida netaláni újabb nősülése esetén is legyen utóörökös, semmikép sem lehet kimagyarázni, mivel ez az intézkedés is csupán V. Vida személyére vonatkozik és a szorosan magyarázandó utóörökösnevezést azokra, kik nem leszármazói a végrendelkezőnek, kiterjeszteni nem lehet. Az árvatári kezelés alatt volt 743 frt 77 kr. pénzösszegről azonban maguk mondják alperesek ellenir-atukban, hogy az kiskorú V Imre öröklött anyai vagyonának jövedelmeiből szaporodott fel a gyámi kezelés alatt V. Imre életében. E szerint ama pénzösszeg megtakarított, tehát oly szerzeményi értékét képezte a kiskorú örökhagyónak, mely a parentalis öröklési rend szerint az ő atyjára és anyjára szállott volna, de mivel anyja más leszármazók hátrahagyása nélkül és atyja is második házasságbeli gyermekeinek a kiskorú felpereseknek hátrahagyásával előbb elhaltak, azért ezen szerzeményi vagyon a felperesekre, mint szülői ágra száll, a nagyszülői ágnak (alpereseknek) kizárásával. Ennélfogva alperesek kötelezendők voltak arra, hogy a mit az árvapénztárból az E. alatti átadási végzés folytán tőke és kamat fejében felvettek, azt ugyanoda a kiskorú felperesek részére fizessék vissza. Marasztalni kellett ebben az alpereseket tekintet nélkül azon külön keresetre, a melyet felperes gyámanyja <>90 frt és járulékai iránt indított •/. szerint alperesek ellen, mert ama kereset indításával felperes nem mondott le s gyámhatósági jóváhagyás nélkül nem is mondhatott le kiskorú gyermekeinek jelen kereseti igényéről. De azon 690 frt iránti követelés, mint a 3'/. alatti hagyatéktárgyalási jegyzőkönyvből kitetszik, nincs is semmi összefüggésben az örökhagyó saját szerzeményi hagyatékával s a kiskorú felperesek imitt megállapított örökösödési jogával, stb. Előjegyzés törvényen alapuló kArtéritési igény biztosítására. (Telekkönyvi rendelet 88. §. d] pontja.) A budapesti kir. itélö tábla: Az első bírósági végzésnek azon része, mely szerint kérelmező tulajdonjog bekebelezése iránti kérelmével elutasittatott, mint nem neheztelt, érintetlenül hagyatik, a zálogjog előjegyzésére vonatkozó neheztelt része azonban megváltoztatik és kérelmező előjegyzés iránti kérelmével is elutasittatik. Indokok: Mert a kérelmező oly okiratot, melyben T. Mihály és neje B. Anna, vagy ezek örökösei az általuk P. Ferencnek eladott ingatlanok vételára tekintetében ez utóbbi, illetve ennek örököse D. Anna javára a kérvényben kitett összeg erejéig biztosítási engedélyt adtak, vagy fizetési kötelezettséget vállaltak volna, fel nem mutatott, sem oly birói határozatot be nem csatolt, melyben T. Mihály és neje B. Anna örökösei az említett adásvételi jogügylet meghiúsítása következtében kérelmező, mint D. Anna örököse részére kártérítésre kötelezve lettek volna; mert e szerint a telekkönyvi rendelet sem 88. §-a, sem 90. §-ának esetei fenn nem forogván, az előjegyzés meg volt tagadandó. (1886. november 11-én, 26,812. sz.) A kir. Curia : Tekintve, hogy az A. alatt mellékelt közjegyzői okirat szerint T. Mihály, valamint a neje után maradt örökösök a hagyaték tárgyalásánál elismerték, miszerint a petrovoszellói 477. számú telekjegyzőkönyvben felvett 503. és 504. rendszám alatti telkek P. Ferencnek eladattak; tekintve, hogy ily visszterhes szerződés nem teljesítése esetében eladók már törvénynél fogva kártérítéssel tartoznak és ily esetben a telekkönyvi rendtartás 65. és 88. §-ainak d) pontja értelmében egy legmagasb összeg erejéig a zálogjog előjegyzése helyt foghat; tekintve, hogy kérvényező C. melléklettel P. Ferenc utáni jogutódlását, D. melléklettel pedig a fentebbi fekvőknek •nevére való átírásának meghiúsítását igazolta :