A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 24. szám - A betudás (collatio) az örökösödési jogban. 6. r.

A JOG. Igaz, e tanok még csak a kezdet kezdeten vannak. Nem volna helyes egyes hatásától félni, vagy ezt túlbecsülni. Jól értei inezve és végletegeiktöl megtisztítva, a törvényhozónak igen hatalmas és igen biztos alapot nyújthatnak. Nevezetesen : a hivatásos bűntettesek az alsóbb kirekesztett (classes déshérités) néposztályhoz tartoznak; brutális, erőszakoskodó character és az érzékenység teljes hiánya mellett, a műveletlen természet indieiumait árulják el. A nyomor összes következményeinek vannak kitéve, u. m. raebitis részegségnek, vérszegénységnek (anémie) és a szellemi erők equilibriuma hiányának. De azért nem lehet a criminalitást egészében tekintve, azt an.thropologiai ténynek tekinteni, nem! mert az socialis t é n y. A hivatásszerű bűntettest lehet ugyan egész alaposan ugy tekinteni, mint egy primitif civilisatió képviselőjét; de ezt nem anthropologiai, (vagy medicinalis) hanem szorosan socialis fejlődési értelemben kell venni; azaz nem testi szervezeténél, hanem socialis viszonyainál fogva lett bűntettessé. A primitif emberek ugyanis sem a jognak, sem az igazságnak, sem a morálnak fogalmával nem birtak ; szerintük a cselekmény jó vagy rosz volta attól függött, hogy érdekeiknek megfelelő volt-e vagy sem; ők dicsőítették és istenitelték az erőt, megengedettnek tartották azt, a mit megtenni képesek voltak. A hivatásszerű bűntettesek a legönzőbb és a legszűkebb látkörön felül nem emelkednek; ők a jog és a morál érzetével nem birnak; (fogalmával talán igen, de érzetével semmiesetre sem) ők becsülik az erőt és megvetik a gyengeséget. Ok tehát a modern civilisatió ellenlábasai és kétségbevonhatlanul közelednek a vad állapothoz. A vadember vadászat, halászat, rablás és támadásokból élt; ösztönei és szükségei kiegyenlítették egymást. A ki mai időben csupán ösztöneinek él, az a többségek eszményével és az eszménynek a törvény általi megállapításával ellentétbe lép: nincs a criminalitás és annak m e gt óriása. Ha a primitif társadalom elveit, érdekeit, mondásait a modern kor roilexeivel összehasonlítjuk, megkapjuk az emberi civilisatió két pólusát. Az egyikben a féktelenség, rohamokban kitörő kedély, a másikban mind ennek ellenkezője. A mii az akkori ember dicsőit, azt a mostani kor bünteti. A inai kor büntette az akkori idők hősét képezi. Minél inkább közeledünk a primitif kor institutióihoz, annál inkább látjuk azt, hogy az erősebb a gyengébbnek árán érvényesül. Es minél inkább közeledünk a modern korhoz, annál jobban érvényesül a. gyengébbek védelmének törvénye az crősebbek ellen. A legtehctetlenebb gazdag is most békében élvezheti gazdagságát és az az athléta, ki őt megrabolni akarja, börtönbe kerül most, holott egykoron, mint erősebb, kényelmesen élvezhette volna győzelme örömeit. Az erkölcsök tehát megszelídültek, az élet s tulajdon biztositékol nyertek és habár a mostani civilisatióban is a műveli lypus mellett a barbár ember typusa megtalálható, mégis a civilisátiónak nagy hatalommal kellett birnia, hogy a múltban az embernek nemcsak lypusát, hanem ösztöneit is megmódositaui és igy a criminalitás felett uralmat venni képes volt. És e tekintetben a fejlődés menete és egyetemlegessége szembetűnően nyilvánul; minden a/, általános chaosból, a különös és szabályszerű felé fejlődik. Attól a ködgomolyagtól kezdve, melvből a csillagrendszer fejlődött; attól a tüzes földgolyótól kezdve, mely sziklák, hegyek, óceánok és rónák rendszereivé fejlődött, egészen azon embryonalis csoportokhoz, melyek a mi bonvolodott társadalmunkká fejlődtek és azon zavart hangokhoz, melyekből a nyelvdialectusok fejlődtek, mind-mind ama törvényuek hódol. A fejlődés és differentiatio ezen törvényét követi a criminalitás is A primitif társadalmak az emberi dolgokra vonatkozó összes fogalmaknak teljes zavaráról tanúskodnak ; a szenvedélyek léktelensé^ében, az érdekek és étvágyak összeütközésében a delictumnak fogalma sem létezik. Mai nap a criminalitás nemcsak kibontakozott az azon kort jellemző érzelemvágyak és eszmék chaosából, h a n e m b i z o n y o s osztályokhoz kötve, 1 o c a 1 i s á 1 v a lett. Egykoron a criminalitás az egész socialis testben el volt terjedve; királyok, fejedelmek, c "• y h á z i f ér fi a k, n e m esek egyaránt zabolátlan ösztöneiknek éltek. Még XIV. Lajos alatt is az Auvergni napok a hatalmasak brutalitásáról tesznek tanúságot. Ma a criminalitás mindig lejebb és lejebb száll; visszavonult a mélyen fekvő rétegekre, mintegy elbujt és sötétben dolgozik. (Folyt, köv.) A betudás (collatio) az örökösödési jogban. Ina: <h. GAAR VILMOS, Sopron. 1^ (Hatodik közlemény) Ujabban felsőbíróságaink eltértek azon elvi állásponttól, hogy mindaz betudás tárgyát képezi, mit a leszármazó örökös szülőjétől ennek életében kapott s azon nézetet látszanak elfogadni, hogy csak az tudandó be, a miről vélelmezhető, hogy az örökségi részbe előre adatott, illetve a minek adományozása által az örökös valamely anyagi, szellemi vagy erkölcsi előnyben részesült.1'* T e 1 e s z k y örökjogi tervezete pedig a következő intézkedéseket tartalmazza: 55. Törvényes örökösödés esetében az örökhagyó leszármazó örököseinek osztályrészébe betudás tárgyát képezi az, a mit a leszármazó örökösök az örökhagyótól, ennek életében kiházasitásül, ónálló háztartás berendezésére, önálló üzlet alapítására vagy folytatására, vagy hivatali állás elfoglalására kaptak. 56. ij. Másnemű ajándékozások betudás tárgyául csak akkor I szolgálnak, ha az ilyen ajándékozásokat az örökhagyó leszármazójának azon kifejezett kijelentéssel adta, hogy az a törvényes örökösödési részbe betudandó legyen. Ha figyelembe veszszük, hogy a betudás célja (mindenkor szem előtt tartva a törvényes örökösödés esetét) a leszármazó örökösöknek örökhagyójuk vagyonában való egyenlő részesítése, akkor semmi okot sem találhatunk arra nézve, hogy a betudás tekintetében különbséget tegyünk az örökhagyónak adományai között. Mert mivel lehet indokolni azt, hogy be nem tudás esetében az egyik örökösnek 500 frtos kiházasitása sérti a többi örökösök egyenlő jogállását, inig egy másik örökösnek tett 5,000 frtos egyszerű ajándék ily hatást nem idéz elő ? S mégis az osztrák, porosz, szász és zürichi törvénykönyv, valamint Teleszky tervezete taxatíve felsorolják a betudás tárgyait; bizonyos adományokat okvetlenül betudatni kívánnak a leszármazó örökrészébe, a többi adományokat vagy épen nem, vagy csak akkor rendelik conferálni, ha az örökhagyó akár az adományozáskor, akár később a betudás kötelezettségét kikötötte. Pedig mindegyik törvénykönyv szem előtt tartotta a betudás intézményének szabályozásánál az aequalitas iuter liberos servanda elvét. Honnan tehát ezen önmagának ellenmondó intézkedés s mikép fejthető ez meg? Itt ismét az örökhagyó vélelmezett akarata kisért s ezen nem létező valami képezi a kiindulási pontot a betudás tárgyainak megállapításánál, mely szerint az örökhagyónak vélelmezett egyenlő szeretete törvényes örökösödés esetében maga után vonja a leszármazókuak a hátrahagyott vagyonban való egyenlő részesedését ; de ezen egyeulő részesedés meg volna zavarva, ha azon értékek, melyeket az örökhagyó még életében azon szánd é k k a 1 adott örököseinek, hogy ezeknek örökrészükbe betudassanak, nekik be nem számíttatnának. Ámde honnau ismerhetjük meg az örökhagyó szándékát, ha ö maga nem nyilatkozott ? Nincs más mód, mint újra (ictió-hoz fordulni s bizonyos adományokra nézve azon tételt felállítani, hogy azok a betudás szándékával adattak. De ezáltal más adományok ips«. i*»r«- kizáratnak a betudás köréből, minek folytán a betudás célja lesz lehetetlenitve, inert a törvény az élet kaleidoskopszerüleg változó viszonyai mellett mindazon esetekre nem gondolhatván, a melyekben az örökhagyó nem kedvezményképen, hanem a betudás kötelezettsége mellett ajándékozta meg leszármazóit, a taxativ felsorolás által szűkebb körre szorítja az örökhagyó akaratát, mint a mennyire az valóban kiterjedt. Épen ez okból az egyes törvénykönyvek, habár abban megegyeznek, hogy a kiházasitásül vagy az önállóságra jutás céljából kapott javak, mint az örökségre adott előlegek betudandók, mégis a betudás tárgyainak megállapitásánál nagyban eltérnek egymástól. így az osztrák polgári törvénykönyv az ajándékozásokat egyátalán nem rendeli betudatni, a porosz Landrecht csak azon ajándékozásokat sorozza a betudás tárgyai közé, melyek ingatlanokban, jogosultságok vagy künn levő tőkék átruházása által tétettek, míg ellenben a szász törvénykönyv a feltétlen collatin mellett a római jog mintájára az egyszerű ajándékozásoknak feltételes betudásáról is intézkedik. Továbbá, mig a zürichi törvénykönyv tekintet nélkül a gyermek teljes vagy nem teljes korára, * Előző közlemények a »Jog« 8., 12., 16., 19. és 22. számaiban. 83 A budapesti kir. itélő tábla lb84. április 21. 9 175. sz. a. és a j kir. Curia 1885. március 11. 5,778/84. sz. a. kelt Ítélete. (Döntvénytár. Uj | folyam. XI. k. 66. sz.)