A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 21. szám - A kérdések fontossága az esküdtszéki eljárásban. 2. r.

176 A JOG. m ü s é g c k lehetőleg k i k ü s z ő b ö 11 e s s e n c k, hogy abból könnyen legyen tájékozottság szerezhető. Végül kimondandónak vélném, hogy a bírság a megrövidített illeték 2 - 5-s z ö r ö s é t tesz i, hogy ekként az illetékkiszabási hivataloknak, illetve a pénzügyigazgatóságoknak rrí ód adassék ott, hol sem könnyelműség, sem rosszakarat fenn nem forog, hanem a bélyegrövidités csak megbocsátható elnézés vagy a törvény félreértéséből ered, enyhébb büntetést alkalmazni, mig a maximum csupán szándékos rövidítéseknél vétetnék alkalmazásba. Ily intézkedések által a létező bajokon gyökeresen volna segítve s azért ismételten ajánlom szerény nézeteimet az illetékes körök nagybecsű figyelmébe. A kérdések fontossága az esküdtszéki eljárásban.* Irta : dr. JÁROSSY KAROLY, abruij-szánlói kir. járásbiró. (Második, befejezíi közlemény.) A rendelet nem is engedhette meg ezen kérdés feltételét, mert a birói eljárásban fölösleges kérdéseknek nincs helyük. Ez a kérdés pedig teljesen fölösleges, ugyanazt foglalván magában, a mit a két előző kérdés együtt véve tartalmaz. Ugyanazt a körülményt kétszer állapíttatni meg, a legfölöslegesebb erőpazarlás és ott, a hol ez a harmadik kérdés törvényes, nemcsak a két előző, de valamennyi kérdés elvethető, nüutáu ez a kérdés: »vétkes-e a vádlott ?« mindazt magában foglalja, a mit az esküdteknek a kérdések összeségében megfejtés végett átadni lehet. Az esküdtszéki eljárás több államban ugy van szabályozva, hogy az esküdtek csak ezen egy kérdésre felelnek: bűnös (vétkes)-e a vádlott a panaszolt büntetendő cselekményben? Másutt több kérdésre kell felelniük és ott rendszerint ök is befolyhatnak az egyes körülményekre vonatkozó kérdések szerkesztésére és szaporítására ; de viszont ennek a minden elemet magában foglaló kérdésnek feltételét: »bünös-e a vádlott?« nem követelhetik. Ma a nálunk érvényben levő esküdtszéki eljárás rendszere egy kérdésre lenne alapítva, akkor az esküdteknek kellene és elég is lenne a gyakorlatban lévő harmadik kérdésre megfelelni; de miután esküdtszéki eljárásunk a több kérdésíi rendszert fogadta el, a kérdések közé olyant, mely mindent magában foglal, minden más kérdést fölöslegessé tesz, felvenni nem lett volna szabad. Azt vitatni, hogy célszerűbb, jobb lenne az esküdtekhez csak egj kérdést intézni s ebben a tényállaclékot teljesen kimeríteni, a tényálladék elemeiből és körülményeiből folyó kérdéseket pedig egészen mellőzni, hasznos és célszerű lehet egy alkotandó törvény szempontjából; de miután nekünk az esküdtszéki eljárásra nézve törvényes szabályaink vannak s ezekben az esküdtekhez intézendő kérdések tárgyai gyanánt a tényálladék elemei és körülményei fogadvák el: a két első kértlés feltételét elhagyni nem lehet. Ebből következik, hogy ezek egy általános, a ténykérdést teljesen magába foglaló kérdés létjogát előre elveszik és fölösleges voltát is bizonyítják. Talán az esküdtek is tudják, vagy legalább sejtik, hogy ez a harmadik kérdés: »vétkes-e a vádlott?' az előző kérdésekben már benn foglaltatik; talán szeretnék ők is, ha erre felelni nem kellene; de miután a kérdések ellen ők kifogást nem tehetnek, a feleletet erre is megadják. Igazság szerint ilyenkor két feleletnek egyenlőnek kellene lenni; a feleletek azonban rendszerint mind különbözők s ebből a határozat következetlensége származik. Az esküdtek azt is gondolhatják ilyenkor, hogy az a harmadik kérdés talán épen azon célból van feltéve, miszerint a két előző kérdés megfejtése által a vádlottra nehezedő határozat megváltoztassék. Bizonyos az, hogy ök gyakran megragadják a vétkes vádlott felmentésére önkényt kínálkozó ezen alkalmat és nem vétkesnek nyilvánítják azt, a ki a szerintük is büntetendő cselekményt elkövette. Ez a harmadik kérdés tehát először azért fölösleges, mert azt tartalmazza, a mit a két előző kérdés, másodszor pedig azért, mert a két első kérdés a tényálladék elemeit kimeríti. A sajtóvétség tényálladéka ép ugy alanyi és tárgyi elemből áll, mint más bűncselekményeké; a két elem tisztába hozatala által tehát a tényálladék van tisztába hozva. A tárgyi elem itt is a büntetendő cselekmény; az alanyi elem itt is azon személy, a ki a cselekményt elkövette. * Előbbi közlemény a »Jog« 19. számában. Az esküdtszékí eljárást szabályozó rendelet 60. §-ában ez a két elem van a mindenesetre felteendő kérdésekbe befoglalva. Ez a két kérdés rendszerint teljesen elég a tényálladék megállapítására ; m e r t li a létezik büntetendő cselekmény Ss ha a büntetendő cselekményt a vádlott kiivette el, akkor a vádlott vétkes; ha pedig nem létezik büntetendő cselekmény, vagy ha létezik ugyan, de azt nem a vádlott követte el, akkor a vádlott nem vétkes. Harmadik kérdésre tehát rendszerint nincs szükség és a két kérdés a tényálladék elemeit magában foglalván, a rendszerint feltett harmadik kérdés tárgy hiányában, okvetlenül ismétlést foglal magában és csak arra szolgál, hogy a büntetendő cselekmény elkövetőjét az esküdtek ezen kérdés révén felmentsék s a felségjogok körébe lépvén, kegyelmezési jogot gyakoroljanak. ]|y jog gyakorlatát az esküdtszékre ruházni senki sem akarhatta s igy a gyakorlatiján lévő harmadik kérdés helytelenségét is bizonyítja azon tény, hogy az esküdteket a kegyelmezési jog gyakorlatára az a kértlés nemcsak képesiti, de ugy szólván fel is jogosítja. Mit lehet tehát az esküdtszéki eljárást szabályozó rendelet 61. és C2. §-ában a bíróság, közvádló és vádlott részére megadott kértlés szaporítási jog alapján az esküdtekhez intézendő kérdésekbe foglalni ? A mentő körülményeket. Ezekből alkotandók azon törvényes és szükséges kérdések, melyek az esküdteket az igazságtalan határozatok hozatalától megvédhetik az által, hogy figyelmüket a felhozott, de a tárgyalás folyamában talán elmosódott mentő körülménynyel különösen foglalkozni kényszeritik és ha a btkv. 76 — 88. §-aiban felsorolt mentő körülmények bármelyike egyedül, vagy együttesén fennforog, őket az első és második kérdésre atlott megfejtésből származó határozat megváltoztatására jogosítják. A mentő körülmények némelyike ugyan épen nem, a többi pétiig csak ritkán fordulhat elő sajtóvétségek eseteiben; de miután nincs kizárva, hogy egy vagy több mentő körülmény fennforogjon, esetleg állittassék: azért kellett az esküdtszéki eljárást szabályozó rendelet 61. és 62. §-aiban körülirt jogot ugy a bíróságnak, mint a vádlónak és vádlottnak megadni. Ha tehát a vádlott egy mentő körülményt hoz fel, akkor már három, ha többet, akkor háromnál több kértlésnek van helye és ezek mind törvényesek és szükségesek lesznek, inert a vétkesség kérdése mindenikhez elválaszthatlanul hozzá van kötve s mihelyt egy kértlésre 6 szavazat esik, már a vádlott alapos indokból mentetik fel. Ily módon az esküdtek elnöke sohasem jöhet tévedésbe és a kérdések száma nem hozza öt zavarba, tudván azt, hogy a vádlottat vétkesnek csak akkor nyilváníthatja, ha minden kértlésre legalább 7 »igen« esik, de egyetlen kértlésre adott 6 »nem« már a »nem vétkes« kihirdetésérc kötelezi öt. Csak is ily módon jöhet a gyakorlat az esküdtszéki eljárást szabályozó rendelet 69. §-ával összhangba; de ebből az is következik, hogy a mentő körülmények kérdését sem szabat! általánosságban tartani, hanem a kérdésnek az esküdtszéki eljárást szabályozó rendelet 61. §. értelmében valamely körülményre kell vonatkoznia. Igaz ugyau, hogy ez a kértlés: »forog-e fenn mentő körülmény vagy sem?« ily általánosságban is többet érne, mint ez: »vétkes-e a vádlott, vagy sem?« mert legalább a következetlenséget megszüntetné és tudtára adná ugy a vádlónak, mint a vádlottnak, hogy a büntetés kiszabása valamely mentő körülmény miatt marad el. De ez nem elég. Ott, a hol a mentő körülmények egyenkint meg vannak a törvényben állapitva, a hol azokat a birói bölcs belátás nem szaporíthatja, az esküdtek lelkiismeretének sem szabatl azokat szaporítani és ők is kötelesek megmondani azt, hogy a vádlott büntetése melyik mentő körülmény miatt marad el és miután az esküdtek sem vehetnek figyelembe más mentő körülményt, mint az eljárás során felhozottat és miután az esküdtek csak igen- vagy j nemmel felelhetnek: ennélfogva a kérdés csak ugy tehető fel, hogy benne a mentő körülmény megneveztessék. Az esküdtek lelkiismereti és meggyözötlési szabadsága ez által nem lesz korlátozva és ök igy is szabadon döntenek azon kérdés fölött, hogy vétkes-e a vádlott vagy sem ; mert a kértlések ilyen szerkesztése mellett is tőlük függ a vádlott felmentése és ha cselekményét bűntelennek nyilvánítják, vagy ha a mentő körülmény fennforgását megállapítják, senki sem vonhatja őket felelősségre, hogy ezt miért tették? A bizonyítékok szabatl mérlegelésében, a cselekre é n y büntet e n tl ö m i n ös é g é n e k meghat á rozás á b a n, a m e n t ö körül in é n y