A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 21. szám - A részegség jelentősége a bizonyítási eljárásban

A JOG. 177 létezésének e 1 fogadásá ban áll az ö lelkiismereti szabadságuk és nem abban, hogy a büntetendőnek nyilvánított cselekmény elkövetőjét enyh i t ö körülmények alapján, vagy sokszor pusztán a rokonszenv sugallatára nem vétkesnek nyilv á n i t h a s s á k. A most gyakorlatban lévő harmadik kérdés tehát azért is helytelen, mert az esküdteket az enyhítő körülményeknek mentő) körülményekké változtatására s igy a törvényhozás jogának gyakorlására képesiti. I*'. mellett a bíróság hatáskörébe is átlép az esküdtszék akkor, midőn az enyhítő körülményeket figyelembe veszi; mert a vétkesnek nyilvánított vádlott megbüntetése, azenyhitő és súlyosító körülmények figyelembe vétele a bíróság kizárólagos joga és kötelessége. Valamint súlyosító körülmények és a terhelő gyanuokok nem elegendők a vétkesség megállapítására, ép ugy az enyhítő körülmények bármily nagy száma sem szüntetheti meg a beszámítást. Es mégis azt tapasztaljuk, hogy az esküdtek a harmadik kérdés révén a vádlottat enyhítő körülmények alapján »nem vétkesnek* nyilvánítják. Ila az esküdtek ismernék a mentő, enyhítő és súlyosító körülményeket és ismernék ezek hatását, akkor valószínűleg csak a mentő körülményeket vennék ők is figyelembe, midőn ezen kérdésre felelnek: »vétkes-e a vádlott vagy sem ?« de miután ök ezen körülményeket nem ismerik, a kérdés azonban oly általános, hogy őket az enyhítő körülmények mérlegelésére szinte Felhívja, könnyen azt hihetik, hogy joguk van a vádlottat az enyhítő körülmények alapján is nem vétkesnek nyilvánítani és igy a vádlott felmentetik, jóllehet az esküdtek a harmadik kérdésre adott feleletnél külön-külön más enyhítő körülményekre gondolhattak s az egyes körülmények külön kérdésbe foglalása mellett egy-egy kérdésre talán csak egy-egy szavazat esett volna. Az esküdtek azonos értelmű feleleteket csak ugy adhatnak, ha minden egyes körülmény külön kérdés tárgyát képezi s miután bármely kérdésre adott felelet e beszámítás megszüntetésére vezethet, azért a két rendes kérdésen kívül teendő többi kérdésbe is csak döntő körülmény foglalható. A gyakorlatban lévő harmadik kérdés döntő) ugyan, de nem vonatkozik körülményre, tehát helytelen még azért is, mert az esküdteket feladatuk iráut tévedésbe ejti s feleleteik azonos, egységes értelmét megzavarja. figyelembe véve ezek után azt, hogy ezen törvénytelen és fölösleges kérdés képesiti az esküdteket a következetlen határozatok hozatalára és figyelembe véve azt is, hogy ezen következetlen határozatok az igazságot védtelenné, a bünt elbizakodottá, a kedélyeket ingerültekké teszik, a törvények tiszteletét gyengítik, a társadalmat romboló erők és szenvedélyek kifejlődését elősegítik, sőt magát az esküdtszéki intézményt is aláássák; de megfontolva azt is, hogy az esküdtszéki eljáiásra feltétlen szükség van s azt végleg elejteni nem lehet még az esetben sem, ha hatásköre korlátozva lesz s igy ezen intézmény jóhirének visszaállítására közreműködni a biróságoknak is kötelességük : azon következtetést vonhatjuk le az előadottakból, hogy az esküdteknek megfejtés végett átadandó kérdések szerkesztésére az eddiginél sokkal nagyobb gondot kell fordítani.és azokba csak a tényálladék elemeire vonatkozó körülményeket foglalni, ellenben ezen kérdést: ><vétkes-e a vádlott vagy sem?« a most élvé n y b e n lévő esküdtszéki eljárás felszereléséből végleg s mielőbb ki kell törülni. A részegség jelentősége a bizonyítási / eljárásban. Irta : VARGHA FERENC, b.-gyulai kir. aliigyész. A btk. 76. §-a szerint nem büntethető az, a ki a cselekmény elkövetésekor öntudatlan állapotban volt, vagy a kinek elméje meg volt zavarodva s e miatt akaratának szabad elhatározási képességével nem birt. Ma már ugy az elmélet, mint a gyakorlat elfogadja azon tétel helyességét, hogy a részegség azon psychicai állapotok közé tartozik, melyek teljes öntudatlanságot idézhetnek elő s igy a btk. 76. §-a szerint a tettes ily esetben beszámítás alá nem vehető. Mint már emlitém, ezen tétel helyessége el van fogadva — ámde ha ez kifogással nem illethető is — mindazáltal kifogásolható azon stereotyp eljárás, melylyel a részegség a bizonyítási eljárásban kezeltetik. Két formula itt a divatos, mely a beszámítás kérdésének eldöntésénél mathematikai bizonyosságé, csalhatatlan elvként szokott használtatni. Az első formula annak bizonyítását követeli, hogy vádlott birt-e physicai működésképességgel a részegség idejében, mely időponttal a bűncselekmény elkövetése is egybe esik, ha tudott járni, mozogni, ha physicuma képes volt többé-kevésbé rendes működést kifejteni, akkor a beszámítás kérdése igenlőleg oldatik meg, ellenkező esetben nemlegesen. A másik formula szerint az vizsgálandó, hogy a bűnös alany a tett elkövetésére, vagy más azzal egyidejűleg lefolyt eseményekre emlékezik-e vagy sem ; igenlő esetben a cselekmény a tettesnek beszámítható, nemleges esetben pedig a büntetés alól szabadul. Tagadhatatlan, hogy ezen két körülmény a részegség fokának megállapításánál nagy jelentőséggel bir, de kizárólag ezen mozzanatokra Ítéletet fektetni igazságtalan s homlokegyenest ellenkezik a psychologia s a psychopathologia tanításaival. Az első) esetben azon föltétel fogadtatik el föltétlenül ; helyesnek, hogy a szeszes ital teljesen egyenlő hatással van ugy a physicumra, mint a psyehicumra s e szerint részegség esetén öntudatlanság csak akkor volna megállapítható, ha az izomzati működés tehetetlenségre van kárhoztatva. Ez azonban merőben ellenkezik a törvényszéki elmekórtan megállapításával s azonfelül az esetre az öntudatlanságot előidéző részegséget a btk. 76. §-ának keretéből teljesen kizárnók; mert ha az érintett öntudatlan állapot csak az izomzat s a physicuin működésének képtelenségével állana be, ugy ez esetre bűntett nagyfokú részegségben el sem volna követhető, mert ehhez cselekmény kell, ámde midőn az izmok és idegek mozgatag képességgel nem birnak, nyilvánvaló, hogy ily működés sem létesíthető. Ettől az anomáliától eltekintve, téves az, midőn a beszámítási képesség kérdésénél kizárólag arra helyezkedünk, hogy tudott-e a tettes járni, kelni, mozogni, szóval ideg- és izomrendszere mozgásképességgel birt-e vagy sem; mert a psychonosologia tanítása szerint a szeszes italok élvezése nem egyenlő hatással van a lelki és testi erőkre. Lehet, hogy a hatás egyenlően fog nyilvánulni, lehet, hogy az értelem ép oly mértékben homályosodik el, mint a hogy ellankadnak a mozgató erők. Más esetben megeshetik, hogy ez utóbbi erők csaknem teljes épségben s korlátlanul végzik működésüket, mig a szellemi erők annyira korlátozva vannak, hogy a tudat s akarat teljesen kizártnak tekintendő, mig ismét ennek ellenkezője is előfordulhat. A mi a másik bizonyítási formulát illeti, ez megbízhatóbb ; mert az emlékezet csak azt ismétli lelki szemeink előtt, a mi már egyszer tudatunkban volt; tehát ha a bűnös alany nagyfokú részegséggel védekezik, mindazáltal képes visszaemlékezni egyes eseményekre, melyek időrendben a bűntett elkövetésével összeesnek : ez erős alap azon föltevés helyességének támogatására, hogy a vádlott tudva s akarva cselekedett. Azonban ez sem csalhatatlan bizonyosság; nem főkép, ha figyelembe vesszük a népünknél kisebb-nagyobb mértékben ugy elharapódzott iszákosságot s ennek borzasztó elfajulását: a delírium tremens potatoriumot, az iszákosok rezgőörjét, mely azonban nemcsak nálunk, hanem az egész kontinensen egyforma bőséggel szedi áldozatait. Igy pl. Németországban a büntettek 50°/0-a alkohol-kicsapongások következtében jön létre, mig a tébolydákban történő felvételek 25%"a az iszákosság bűne által okoztatik. Tehát nem lehet közönyös ezen kóros tünetekkel, ezen epidémiával szemben sem a társadalom, sem a törvényhozás, de számot kell avval vetni a büntető-igazságszolgáltatás faktorainak is, főkép mai napság, midőn tény s közkézen forgó igazság az, hogy a legsúlyosabb káros hatást gyakorolja a központi idegrendszerre az alkohollal való visszaélés. Ma már eltűntek azon dőre nézetek a tudomány teréről, melyek szerint az iszákosság, mint az ember által előidézett állapot sem mint enyhítő, sem mint beszámítást kizáró körülmény figyelembe nem jöhet. Az orvosi tudomány kimutatja, hogy az idült iszákosság (alkoholismus chronicus) nem szenvedély, hanem agybetegség, mely számos kórodai jel és bonctani leletek által ily betegségnek bizonyul be. Tehát ezeket figyelembe véve, irtózatos igazságtalanságra vezetne az, hogy ha azon esetekben, midőn vádlott öntudatlanságig fokozódott részegséggel védekezik, egyszerűen a physicai I mozgási képességet és az emlékező tehetséget tartanok szem előtt, mint oly csalhatatlan bizonyítékokat, melyek a psychonosologia útvesztőjében biztosan elvezetnek az igazság forrásához. Hagy | nyújthatna támpontot ezen két mozzanat arra nézve, vájjon QZ I alkohollal való visszaélés nem idézett-e elő az agyrendszerben kóros elfajulásokat. Már pedig a kétes beszámítási eseteknél éper. | ez vizsgálandó.