A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 20. szám - Az indítvány visszavonásának vélelmezése

A JOG. 171 s e k e t (?) megteszi, melyeknek a sértett fél által való foganatosítása nélkül az eljárás nem folytatható,« de hogy melyek legyenek ezek a lépések, azt egyátalában nem mondja meg a határozat. De nem is mondhatná, mert sértett félnek, ha indítványát már egyszer megtette, a bűnvádi eljárásban több teendője nincs. Mihelyt a sértett fél indítványát megtette, ha a büntetendő cselekmény tényálladékának egyes alkotó elemei fennforognak, azonnal a kir. ügyészség fogja magára vállalni a vád képviseletét és az eljárásnak, miután előfeltétele megadva van, most már zavartalanul kell tovább vitetnie mindaddig, míg a sértett fél ellenkező akaratát, vagyis azt, hogy az eljárás beszüntetését kívánja, ki nem nyilvánította. Ezen akaratát a sértett fél nem nyilváníthatja ki hallgatagon, az semmiféle cselekményekből nem következtethető, hanem annak • kifejezetten és kellő határozottsággal ki kell jelentetnie. És az indítvány visszavonását egyátalában nem lehet vélelmezni, mert ha vélelemről lehet szó, ez csak oda irányulhat, hogy a sértett fél indítványát fenntartja, hisz ha vissza akarta volna azt vonni, jogában és módjában állott volna azt a bíróság tudomására juttatni. Epén abból, hogy ezt nem tette, csupán azt lehet következtetni, hogy indítványát fentartani kívánja, hogy ő a maga részéről már mindent megtett, a mit megtenni akar és hogy a folyamatba tett eljárást nem óhajtja félbeszakítani. A sértett félnek egyátalában semmi teendője sincs a főtárgyaláson, ő ott legfeljebb csak mint tanú szerepelhet, de vádló gyanánt a kir. ügyész működik. És e dolgozatban fennebb többször kijelentettük már, hogy sem helyesnek, sem célszerűnek, sem következetesnek nem tartjuk azon eljárást, hogy a sértett fél ismételve megkérdeztetik az iránt, vájjon inditváuyát fennakarja-e tartani. Ez a többszöri faggatás valóban nem való másra, mint arra, hogy oly színben tüntesse fel a dolgot, mintha a bíróság folytonosan szeme elébe akarná tartani a sértettnek, hogy joga van az indítvány visszavonására és ezáltal öt arra mintegy reá biztatni akarná. A kezdeményezést az indítvány visszavonása tekintetében nem a biróságnak, hanem mindig a sértett félnek kellene megejteni. De még akkor is, ha a sértett a főtárgyaláson tagadólag válaszol azon hozzáintézett kérdésre, hogy a tettes megbüntezését kívánja-e, még ekkor is nem a vádat ejti el, mint a Curia mondja. Ezt nem is teheti, mert hisz a vádat a kir. ügyészség képviseli, A sértett fél csak visszavonja indítván} á i És ez nem csupán szóbeli különbség, ennek lényeges elvi következményei vannak. A sértett fél indítványára büntetendő cselekmények intézménye — mint fennebb kimutatni iparkodtunk — a célszerűség követelményén alapszik és különösen a sértett fél kíméletének szempontjára van alapítva. A magánvéd intézménye ellenben a kir. ügyészség vádmonopoljának kikerülését célozza és azért adatik meg a magánegyénnek, hogy oly esetekben, midőn a közvádló hatóság akár tévedésből, akár más érdekhői a bűnvádi eljárás folyamatba tételét nem indítványozza, vagy attól eláll, az anyagi igazság igényei csorbát ne szenvedjenek. És ha a magánegyénnek a közvád jogának való felruházása egyes büntetendő cselekményeknél igen célszerű lehet is, sőt némely apróbb jogsértéseknél e jog kizárólag is a sértett félre ruházható, mégis kétségtelen, hogy épen azon büntetendő cselekmények, melyeket részünkről a sértett fél indítványára büntetendő cselekmények közé sorolandóknak tartunk, melyeknél a sértett fél kímélete irányadó, oly súlyosak, a jogrendnek oly jelentékeny csorbítását képezik, hogy üldözésük a magánegyénre kizárólag nem bizható, hanem mihelyt a sértett fél kijelentette, hogy a bűnvádi eljárás mellőzését az ő érdekei nem követelik, azonnal az állam rendes vádhatóságának kell az eljárást folyamatba tenni és azt a sértett fél ellenkező akaratának kijelentéséig végig folytatni. Mindezek alapján részünkről abban a nézetben vagyunk, hogyha a sértett fél a fötárgyaiásra idézés dacára se jelent meg a tárgyaláson, de indítványát nem vonta vissza, a bűnvádi eljárás a sértett meg nem jelenése dacára tovább folytatandó.3 11 Az 52. számú büntetőjogi döntvény meghozatala előtt hazai bíróságaink egy része, sőt maga a k i r. C u r i a is számos Ítéletében ezen felfogást osztotta. L. a Curiának 1881. évi 8,598. sz. alatt (Büntető Jog Tára III. köt. 158 — 160. 1.) és 1884. március 19-én 11.011. sz. a. (Döntvénytár VIII. k. 150—151. 1.) hozott ítéletét. Ez utóbbi határozat igen helyesen kimondja »hogy a visszavonás, mint kivételes jogosítvány a törvényszékek hatáskörébe tartozó ügyekben feltételezhető nem lévén, annak Ausztria és külföld. Magánjogi codificatio. (Portugallia. Argentinia. Mexico. Belgium. Anglia.) A kötelmi jogi részben legfontosabb a házassági szerződés, melyben a felek egész szabadon állapithatják meg a vagyoni régimet s csak ennek hiányában hatályos a törvényes házasság alatti közszerzeményi jog. (Ez is spanyoljogi eltérés a francia code-tól, mely ingókra teljes közösséget statuál.) Fontos javítás a francia code-dal szemben, mely római mintára a férjt a nő ingóinak tulajdonosává tévén, azok elajándékozását sem gátolja és az ingatlan kezelését s terhelését stb. szintén a férjre ruházza, — azon megszorítás, hogy a nő (közösségbe eső) ingóit is csak terhes ügyletben idegenítheti el a férj és hogy a nő ingatlanait (vagy közszerzeményi felét) a nő beleegyezése nélkül nem terhelheti s nem adhatja el. A kamat kikötés korlátlan. A törvényes kamat 6%. Az egész Spanyol-Amerikában szokásos szerződési kamatláb — mi jellemző a gazdasági állapotra — 24°/0, mit 2°/0-osnak I hívnak, t. i. pro mese. Az örökjogi részből kiemeljük a következőket. A törvényes leszármazók kötelesrésze 4/5 ; ezek hiányában elismert törvényteleneké, ha u. n. na t ura les, hol legitimatio lehetséges lett volna spuriusoknál (ex damil a t o c o i t u, hol a concipiáláskor a nemzők házassága lehetetlen lett volna : a d u 1 t e r i n i etc.) 1/2 hagyaték ; ha pedig törvényessel concurrál a törvénytelen leszármazó, a naturális ugyancsak a 4/5-ből kapja részét, de ez ezen esetben 1/:.-clal kisebb, spurin s ez esetben csak a szabad J/-,-böl tartást kap. Az ascendensek kötelesrésze leszármazók mellett is biztosítva van egy gyermekrészben tartásul, törvénytelen gyermekkel szemben a szabad i/s részben tartásul. A hitvestársnak nincs kötelesrésze, mi ép oly helyes, mint — közszerzemény mellett — természetes. A törvényes örökösök is — igen helyesen — együttes csoportok: 1. leszármazó, ascendens, hitves; 2. testvér (s leszármazója), hitves; 3. hitves; 4. oldalági rokon a 8. fokig; 5. fiskus. A hitves része — ha vagyona kisebb egy gyermekörökrésznél — leszármazók mellett l/l; 1 testvérrel szemben y2, többel szemben 1 ':i hagyaték. A szóbeli végrendelet (5 tanú) csak kivételesen érvényes (in a r t i c u 1 o m ÖT ti Sj ragály etc), spanyol szokás szerint kell nyilvános (közjegyzői) végrendelet. Végre a hitbizományok — kivéve a szabad vagyonjog megkötését unoka javára s a p u p i 1laris substitutiót — tilosak, érvénytelenek. (3,635—36. art.) Látni ezekből, hogy a mexicói örökjog és codex is sokban felülmúlja a mi javaslatunkat, noha nálunk Lafragua vagy Mexico említése is már a tudatlanság gúnymosolyát kelti fel. A francia code egy másik, az 1838. hollandi és 186'j. olasznál is jelesebb átdolgozata készül most Belgiumban. Az első ! javaslatot (avantprojet 2,411. art. indokolással 6 folio-kötet, kiadva 1882—1885.) E. Laurent, a világhírű genti tanár s a legnagyobb élő jogtudósok egyike készítette. E műből s az indokolás foliánsaiból sok kincset meríthetne a mi hazai törvényhozásunk is, ha annak megbízottjai nem volnának egyoldalúan a német minták körére utalva. A szabadelvű kormány bukása folytán a 13 a r a igazságügyminiszter megbízásán alapuló Laurent-féle mű hivatalosan félretétetett ugyan és J. D e vo 1 d e r, a klerikális kabinet igazságügyminisztere, 1884. nov. 15. királyi rendelettel új bizottságot küldött ki, melynek elnöke T e s c h, alelnöke P i r m e z és a mely 3 hattagú osztályban működik, ezek között felosztva a revisio mindig határozottnak kell lenni. Hasonló értelemben hozatott az 1884. évi január 10-én 9,640/80. sz. a. (Döntvénytár VIII. k. 263—264. 1.) hozott határozatait. Ezekkel szemben a téves nézetet emelik érvényre a királyi Curiának 1885. április 23-ikán 8,795. sz. a. (Döntvénytár XII. k. 96 — 104. 1., Büntető Jog Tára X. k. 249—255. 1.), 1885. szeptember 17-dikéu 3,018. sz. a. (Döntvénytár XIII. k. 266-269. 1.) hozott ítéletei, Az 1835. évi november 24-ikén 5,199. sz. alatt hozott határozat (Büntető Jog Tára XI. k. 295—297. 1 pedig az 52. számú döntvénynek azon következményét vonja le, hogy a sértett fél a végtárgyalásra különbeni semmiség terhe alatt idézendő meg. * Előbbi közlemény a »Jog« 17. számában.