A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 16. szám - Észrevételek a legújabb igazságügyminiszteri törvényjavaslatokra - Súlyositó körülmény-e a kártérítési képtelenség? 1. r.

A JOG. közvetlenül engedélyezné a jelzálogjogi bekeblezést a hitelező javára, a mi által a jelzálog tárgya iránt a tulajdonjogból kifolyólag fennálló jogi és tényleges rendelkezési szabadságát csak csekély mérvben korlátozná: a tulajdonjogban gyökerező egyik eminens jogosítványról, az elidegenítés, elértékesités és elzálogosítás szabadságáról mondana le s ez által tárgyi rendelkezési képességét teljesen megszorítaná. De egyáltalán véve, kérdés, szerezhet-e a hitelező adósával szemben ily tilalmi jogot, s bejegyezheti-e azt az adós ingatlanára oly módon, hogy az az ingatlanokra vonatkozással bíró nyilvánkönyvi jogok mások általi szerzésének lehetőségét absolutc kizárja s ez által a tilalmi joggal lekötött ingatlanokat — úgy szólván — a jogi forgalmon kívül helyezze ? Ezen kérdés megoldása végett szükséges, hogy a magánjognak az elidegenítési és terhelési tilalmak fogalmára, lényegére és hatályára vonatkozó elveit, — a mennyiben azok hazai jogviszonyainkra is alkalmazást nyerhetnek, — közelebbről szemügyre vegyük. Észrevételek a legújabb igazságügyminiszteri törvényjavaslatokra. Irta: IiORODY GYÖRGY, ügyvéd Nágy-Karblyban. I. Midőn a törvénykezési szünidő újabb szabályozásárúi szóló törvényjavaslatot az igazságügyminiszter ur ö nméltósága pár hóval ezelőtt az ügyvédi kamaráknak véleményadás végett megküldötte, velem együtt sokan azon hiedelemben voltak, hogy a jogászközönség teljesen meg lévén győződve a szerzett tapasztalatokból arra nézve, hogy a törvénykezési szünetnek az 1883. évi XXXIIL törvénycikkben megállapított mérvberii életbeléptetése ugy az igazságszolgáltatás gyorsaságának nagy hátrányára, mint az ügyvédi érdekek érzékeny károsodására, süt maguknak az első folyamodáséi birák és hivatalnokok legtöbbjének kényelmetlenségére vált, — nem fog akadni ügyvédi kamara, mely az emiitett törvénykezési szünet további fentartásának helyességét véleményezné. Meglepetésül szolgált tehát, hogy épen a budapesti ügyvédi kamara, mely ugy tagjai számánál, mint azok jelességénéi fogva, minden tekintetben, tehát a helyes jogi vélemények nyilvánításában is vezérszerepet gyakorolni van hivatva, — a törvénykezési szünidőt módositó törvényjavaslatra vonatkozólag azon véleményének adott kifejezést, miszerint a törvénykezési szünidő inai alakjában nemcsak fentartandó, de még nagyobb mérvben kiterjesztendő. E véleményt olvasva, attól lehetett tartani, hogy azon véleményt más ügyvédi kamarák is magukévá tévén, hason nézetek nyilvánításával az igazságügyminiszter ur ö nméltóságára azon befolyást fognák gyakorolni, miszerint a szünidő újabb szabályozásáról szóló törvényjavaslatot ha nem is végleg elejteni, de legalább is az igazságügyi törvényhozás terén régebben divott szokás módjára »bővebb tanúimányozás«, sőt talán »enquéte«-zés tárgyává fogja tétetni. Hála az égnek, ez be nem következett. Az igazságügyminiszter ur legközelebb beterjesztette törvényjavaslatát az országgyűlésnek; ezzel újabb bizonyítékát adván annak, hogy az igazságszolgáltatás terén mutatkozó bajokat nemcsak éles szemmel felismerni tudja, hanem gyakorlati államférfiuhoz méltóan gyorsan orvosolni is akarja. Azon reményben tehát, hogy a törvénykezési szünidő újabb szabályozásáról szóló, s általában helyes reformot képező törvényjavaslat az országgyűlés által nemsokára törvényerőre fog emeltetni s ez által egy, ugyan rövid életet élt, de már is odiózussá vált intézmény fog megsiratás nélkül sirba szállni, — örömmel üdvözöljük az új törvényjavaslatot. II. Hasonlóképen általánosságban helyesléssel kell fogadnunk azon másik törvényjavaslatot, mely szerint a törvényszékek, mint telekkönyvi hatóságok jogköréhez tartozó peres és peren kivüli telekkönyvi ügyek jövőben egyes birák által lesznek elintézendők. A kit ugyanis a tapasztalat még eddig meg nem győzött arról, hogy a kir. járásbíróságoknál az egyes birák, a telekkönyvi ugy perenkivíili, mint peres ügyeket hason alapossággal intézik el, mint a törvényszékek, azt a miniszteri törvényjavaslati indokolás teljesen meggyőzhette. Altalánosságban tehát helyeslendö azon újítás, mely szerint a telekkönyvi ügyeknek mindenütt egyes birák által leendő elintézésének rendszere szándékoltatik behozatni; azonban a törvényjavaslat amaz intézkedése helyességéhez, mely szerint a törvényszékek, mint telekkönyvi hatóságok hatásköréhez jelenleg tartozó telekkönyvi ügyek, ugyanazon törvényszékek hatásköréhez tartozóknak továbbra is meghagyatnak, s a törvényszékek kebeléből kirendelt egyes birák által fognának elintéztetni, — már szó fér. A törvényszék, mint társasbiróság hatásköréhez ugyanis — véleményem szerint — helyesen csak azon fontosabb ügyek ellátása utalandó, melyek bonyolultabb voltuknál fogva több birói személy tanácskozását igénylik; ellenben mindazon ügyek, melyekről az a közmeggyőződés, hogy azok alapos elintézését egyes bíró is megteheti, a törvényszékek hatásköréből feltétlenül elvonandók, s a kir. járásbíróságok hatáskörébe utalandók. Ha tehát a telekkönyvi ügyek, a miniszteri indokolás szerint is, egyes birák által alaposan elintéznél ők, akkor azoknak kivétel nélkül a kir. járásbíróságok hatáskörébe való utalását tárgyazó reformintézkedés jelenlegi birói szervezetünk s törvénykezési eljárásunkkal sokkal inkább egyhehangzóbb volna, mintsem a törvényszékeket társasbirói természetük lényegével ellenkező egyes birói működésre ki írláti ízni. Nézetem szerint tehát helyesebb volna a telekkönyvi ügyek ellátását kivétel nélkül a kir. járásbíróságok hatáskörébe utalni; s ha lehetne, minden egyes kir. járásbíróságot a saját területére telekkönyvi hatósággal felruházni; minthogy azonban utóbbi óhaj az állam jelenlegi pénzügyi helyzetében, beismerem, ezúttal nem valósitható: addig is, mig az állam pénzügyei jobbra fordulnának, helyesebbnek tartanám, ha a kir. törvényszékek által gyakorolt telekkönyvi hatósági jogkörrel ugyanazon törvényszékek székhelyén lévő kir. járásbíróságok ruháztatnának fel. Ily intézkedés nem képezne előttünk valami ismeretlen újítást. Tudjuk, hogy midőn ezelőtt 11 évvel az országban számos törvényszékek feloszlattattak, a hatáskörűkhez tartozott telekkönyvi ügyek ellátása, a törvényszékek székhelyén működött kir járásbíróságokra bízatott; minek folytán egyes kir. járásbíróságok telekkönyvi hatásköre több szomszédos kir. járásbíróság területére kiterjedt, s ezen kir. járásbíróságok, mint telekkönyvi hatóságok, épen oly alaposan és fennakadás nélkül intézték el a telekkönyvi ügyeket, mint azon törvényszékek, melyektől telekkönyvi hatósági jogkörüket átvették. De pénzügyi szempontból is, mely pedig — ugy látszik — a hivatkozott törvényjavaslat alapindokát képezi, helyesebb volna az emiitett telekkönyvi ügyeket avkir. járásbíróságokra bizni. Xera állanak ugyan rendelkezésemre statisztikai adatok, melyekből pontosan tudhatnám a/, ország minden egyes törvényszékénél hány biró foglalkozik jelenleg telekkönyvi ügyekkel; minthogy azonban tudva van, hogy a törvényszékeknek telekkönyvi hatásköre rendszerint több kir. járásbíróság területét ("deli fel, nem vélek nagyot tévedni, ha azt állítom, hogy az országban jelenleg működő 6,r> törvényszéknél körülbelül 130 birói személy telekkönyvi ügyekkel van elfoglalva ; ha tehát ezen telekkönyvi ügyeket 130 törvényszéki biró helyett ugyanannyi kir. aljárásbiró végezné el, ezen intézkedés által, — minthogy az aljárásbirói fizetés 5()0 frttal kevesebb, — 65,000 frt volna évenkint megtakarítható, mely összeg magában véve nem valami óriási ugyan, de ha megtakarittatnék s célszerűen felhasználtatnék, például a legtöbb bíróságnál felette szűken alkalmazott díjnokok számának szaporítására : ez által a meghozott, de hónapokon ,'it leiratlanul heverő birói határozatok gyorsabb kiadmányoztatása, s ekként magának az igazságszolgáltatás egyik főkelléke : a gyorsaságnak jelentékeny mérvbeni megvalósítása előmozdítható volna. Megengedem, hogy az átmeneti időben alig volna mellőzhető a törvényszéki birák igénybevétele ; de csak addig, mig az egyes törvényszékeknél birói állások nem jönnének üresedésbe, a mikor is azok betöltése helyett, újabb megfelelő aljárásbirói állások rendszeresittetvén, az illető kir. aljárásbirák kezdhetnék meg pénzügyi szempontból előnyösebb telekkönyvi hatósági működésüket. ^Súlyositó körülmény-e a kártérítési képtelenség? Irta: GVURKOV1CH LÁSZLÓ pestvidéki törvényszéki alap. joggyakornok. (Két közlemény) Enyhítő és súlyosító körülmények alatt azon szerfelett változatos eshetőségeket értjük, melyek konkrét esetekben, figyelemmel egyrészt a bűnösség általuk feltételezett fokára s másrészt a cselekmény tárgyi mozzanataira, vagy magát a büntettet, vagy annak büntetését enyhítik avagy súlyosbítják. A tudomány mai állása szerint, dacára kétségtelen fontosságuknak, ezen körülmények kimeritőleg fel nem sorolhatók. A