A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 13. szám - Adatok a hagyatéki zárlat kérdéséhez

110 A JOG. a biróság . . . gondoskodik« s azon további indokolással, hogy a járásbíróság csakis az 568. §-ban előirt előleges biztosítási intézkedések megtételére jogosított, megsemmisítette s a járásbíróságot az iratoknak, illetékes intézkedés végett a per bíróságához leendő áttételére utasította. A kir. törvényszék ennek folytán a hagyatéki zárlatot épen oly értelemben, mint a járásbíróság tevé, elrendelte. E végzés ez idő szerint még jogerőre nem emelkedett s így kilátás van reá, hogy a hagyatéki zárlat — esetleges felfolyamodás okán - dacára annak, hogy már közel egy éve kérelmeztctett s azóta maga az örökösödési per is, bizonyítási eljárással már befejeztetett, még hosszú időn át nem lesz foganatosítható. A miként ezen concret eset kézzelfoghatólag bizonyítja, égető szükség van reá — és pedig az örökösök érdekeinek biztosítása céljából — hogy ezen kérdésben bírói gyakorlatunk egyöntetű megállapodásra jusson És ez — igénytelen nézetünk szerint — figyelemmel a törvény ide vonatkozó intézkedéseire, nem oly szerfelett nagy nehézségekkel járó dolog volna. A polgári törvénykezési rendtartás ö60. §-ában megállapítván a hivatalos beavatkozás eseteit, 568. §-ában következőleg intézkedik : »Az 560. §. eseteiben köteles a biróság a leltározást haladék nélkül eszközölni s arra nézve, hogy az örökség foglalás, elrejtés vagy eltékozlás ellen biztosítva legyen, a kellő ideiglenes intézkedéseket megtenni, szükség esetére zárgondnokot rendé In i.« Az iránt tehát nem lehet kétség, hogy a hagyatéki eljárás folyama alatt, vagyis a perre utasító végzés meghozataláig a zárlat elrendelése, még ha — mint a fent közölt curiai határozat helyesen kimondja — a pttrt. 588. §-a alapján, vagyis az esetben kérelmeztetik is, midőn az iratoknak perre utasitás végett a per bíróságához leendő beterjesztése a tárgyalás adatai szerint már evidenssé vált, kizárólag a hagyatéki biróság hatáskörébe tartozik. Hogy azonban a perre utasító végzés jogerőre emelkedése után kérelmezett zárlat — habár az abban, a hagyatéki eljárás körül elkövetett mulasztás- pótlása iránt történt s igy látszólag a hagyatéki eljárás körébe utalt intézkedésnek képezi is folyományát — nem a hagyatéki, hanem a perbíróság által rendelendő el, az a pttrt. 588. §-a értelme szerint teljesen bizonyos. Mert midőn az 588. §. azt rendeli, miszerint: »A peressé vált hagyaték biztosításáról és kezeléséről, ha ez iránt az érdekeltek között megállapodás nem történt, a biróság mindaddig gondoskodik, mig az örökség átadása jogérvényes ítélet folytán nem eszközölhet ő«, — habár implicite, de elég világosan megmondja azt is, hogy »biróság« alalt csakis a per bírósága érthető. De igy hozza ezt magával a dolog természete is, mert — mint mindnyájan tudjuk — az örökösödési perhez, legtöbb esetben becsatoltainak a hagyatéki iratok is s ez okon a zárlati intézkedés sürgős és hosszadalmas eljárás esetén veszélyessé válható jellegére, más szóval az örökösök életbevágó érdekeire figyelemmel, csakis a per bírósága lehet az, mely a zárlat kérdésében a célszerűségi tekinteteknek legmegfelelőbben intézkedhetik. Már pedig e fontos érdeket a törvényhozó szem elől nem téveszthette s szerintünk nem is tévesztette. Maga azon tény, hogy a hagyatéki eljárás folyamán mulasztás történt, csakis arra jogosítja fel a per bíróságát, hogy a hiányok pótlása iránt, a perre utasitás kérdésének eldöntése előtt intézkedjék; ha pedig ennek dacára, egyidejűleg a perre utasitó végzést is meghozza, tekintettel arra, miszerint ez által a hagyaték jogilag is peressé válik, a pttst. 588. §-a ellenére, a pótlólagos eljárás folytán elrendeltetni kért zárlat tárgyában teendő lépéseket nem odázhatja el magától pusztán az okon, mivel azok a hagyatéki eljárás során lettek volna megejtendők. Szükségesnek tartjuk e helyütt felemlíteni azt is, hogy bíróságaink körében az örökösödési per folyamán kérelmezett zárlat elbírálásánál alkalmazandó törvény kérdésében is merülnek fel nézeteltérések. Vannak ugyanis, kik azt állítják, hogy ez esetben közönséges zárlatról lévén szó, a kérelem az 1881. évi LX. t.-c. alapján lesz elbírálandó, mig mások hagyatéki zárlat kérdésének fenforgását látván, a concret esetet az 1868. évi L1V. t.-c. vonatkozó szakaszai alá vonandónak tartják Es az utóbbiaknak kétségtelenül igazuk van, mert midőn az 1868. évi LIV. t.-c. 588. §-a kimondja azt, hogy: »A peressé vált hagyaték biztosításáról . . a biróság mindaddig gondoskodik, mig az örökség átadása jogérvényes ítélet folytán nem eszközölhető«, az örökösödési per folyamán kérelmezett zárlatot félreérthetetlenül hagyatéki zárlatnak declarálja. Mindezen — nézetünk szerint — könnyen tisztázható kétségek azonban csakis annak égető szükségét illustrálják, hogy a részletekre ki nem terjedő s ez okon folyton ingadozó és az örökösökre nézve gyakran pótolhatatlan károkat hozó örökösödési eljárásunk addig is, mig perrendünk korszerű reformja teljesen keresztül vihető lesz, tekintettel arra, hogy az 1881. évi LIX. t.-c. a bajokon lényegesen nem segített, novellaris uton szabályoztassék. Kényszerithető-e hatóságilag a gazdatiszt, ki szolgálatát előleges felmondás és jogos eltávozási ok nélkül időközben elhagyta, szolgálatába való visszalépésre? (Nyilt kérdés.) E törvényhozásilag nem szabályozott és a gyakorlatban felette fontos kérdés megvitatására szolgáljon például a következő két eset. 1 - s ő eset. A mezei gazda felfogadja B. okleveles gazdát írásbeli szerződvény mellett 18s7. április hó 24-ig terjedő időre gazdatisztjének. 15. gazdatiszt azonban, ki egész fizetését kivette, minden előleges felmondás, vagy jogos eltávozási ok nélkül egyszerűen azon okból, mert időközben egy más mezei gazdával C-vel előnyösebb szerződtetést eszközölt, a szerződési idő. lejárta előtt ott hagyja előbbi szolgálatát, eltávozik előbbi főnökétől A.-tói, kit távolléte miatt egyidejűleg levélben értesít és tényleg megkezdi szolgálatát új főnökénél, C-nél. 2 - i k eset. A. felfogadja az oklevél nélküli, de a mezei gazdaságban gyakorlati jártassággal biró B.-t írásbeli szerződvénnyel 1887. április hó 24-ig terjedő időtartamra gazdatisztjének. B. azonban, ki fizetését teljesen kivette, szintén azon okból, mert időközben C-vel előnyösebb feltételek mellett szerződött, felmondás és jogos eltávozási ok nélkül, szerződési ideje lejárta előtt eltávozik A.-tól, kit távollétében erről levélben értesít és tényleg beáll új főnöke, C szolgálatába. Van-e joga most A.-nak az adott esetekben vagy azok egyikében a jogtalanul eltávozó B.-t hatósági kényszer utján szolgálatába visszahelyeztetni és őt szerződése betartására kötelezni i E tekintetben egyedül az 1876. évi 13. t.-c. volna hivatva rendelkezni, mely a gazda és cseléd közötti viszonyt szabályozza és a hol az 57. §-ban kimondatik, hogy a jogtalanul eltávozó cseléd a gazda kívánatára, szolgálatába való visszatérésre hatóságilag kényszeríthető. Ugy, de ugyanezen törvénycikk 3. §-a pontjában az is kimondatik, hogy azok : a kik tudományos előkészültséget s általában magasb miveltséget feltételező, habár folytonossággal járó szolgálatokat teljesítenek: cselédeknek nem tekinthetők, miből következik, hogy ily egyénekre az 1876. évi 13. t.-c. intézkedései nem akalmazhatók. Az előadott 1 ső esetben B. okleveles gazdatiszttel szemben tehát az 1876. évi t.-c. egyáltalán nem lehetne alkalmazható. Kérdés azonban, hogy ez esetben is per analógiám, valamint a 2-ik esetben feltétlenül nem volna-e kieszközölhető a jogtalanul eltávozó gazdatisztnek hatósági kényszer utján szolgálatába való haladéktalan visszahelyeztetése ? Mert ha feltesszük, hogy a jogtalanul eltávozó gazdatisztnek ily váratlan és rögtöni kilépése főnökének, ki talán nem is birtokán, hanem egy harmadik helyt lakik, tetemes megkárosítását okozhatná és mezei gazdasága célszerű kezelésére jövőre felette bénitólag hatna; ha vesszük, hogy a gazda ebből eredő kárait gazdatisztjével szemben — annak rendszerinti vagyontalansága miatt — a törvény rendes utján leggyakrabban nem fedezhetné; ha végre vesszük, hogy a gazdatiszteknek ily önkényü strikeolása a gyakorlati gazdasági életben igen nyomasztó következményeket eszközölne és az egész kezelési rendszer felforgatását eredményezné : e szempontok méltánylásával igen üdvös volna a földbirtokossági gazdaközönség érdekeire nézve az 1876. évi 13. t.-c. 57. §-ának első bekezdését az adott esetekre törvényerejű intézkedés utján kiterjeszteni, illetve kimondani, hogy a jogtalanul és időközben eltávozó gazdatiszt az illetékes közigazgatási hatóság által, a gazda kívánatára, szolgálatába való visszatérésre kényszeríthető. Azon reményben, hogy az illetékes jogászkörök érdeklődését kinyerni szerencsés leszek, kérem a t. szerkesztőséget e közleményemet becses lapjában kiadni szíveskedjék. Lengyel Kristóf, torifai ügyvéd.