A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 11. szám - Döntvényeink és az ügyvédi díjak - Adható-e bekebelezés nélkül jelzálogi biztosítási elsőbbség

A JOG. 91 kérdésének az eddigi rendszertől teljesen eltérő alapon való rendezése. Az ügyvéd kétségkívül sokkal függetlenebb s tekintélyesebb akkor, ha nincs utalva a bíróság jóakaratára ; hivatását szabadabban töltheti be akkor, ha azon ügyben, melyet képv'sel, vagy védeni tartozik, nem látja saját érdekét érintve. Az ügyvédi díj nem azonos a perköltség kérdésével s nincs is elfogadható ok arra nézve : hogy a per bírája a perköltségen kívül egyszersmind az ügyvéd munkadíját is esetről-esetre megállapítsa, mert az ügyvédi díjazás kérdése nem a per, vagy ügyködés természetszerű s ettől elválaszthatlan folyománya s tartozéka, hanem tisztán az ügyvéd s ügyfele közt fenforgó megbízási jogviszonyban leli alapját s ugyanazért a megbízás elvei szerint bírálandó meg, melynek közelebbi feltételeit a biró rendszerint nem is ismeri, következőleg az ügyvédi díjak egyoldalú megállapítása félreismerhetlen ódiummal jár. A fentebbiekből következik tehát, hogy a prt. 252. §. rendelkezése tovább fenn nem tartható s egyszerűen megszüntetendő. Más kérdés az : hogy azon esetben, ha az ügyvédi díj vitás, vagyis akkor, ha az ügyfél ügyvédje számláját honorálni vonakodik, ki legyen hivatva az ügyvédi díj megállapítására ? E tekintetben nézetkülönbség aligha merülhet föl, kiki tisztában van az iránt: hogy erre senki más, csak az ügyvédek öszszességét képviselő Icamara lehet hivatva kamarai bíróság képében s alakjában, a melynek határozata ellen az e tekintetben túlsúlyra vergődött általános nézet szerint egyedül a félnek volna megengedendő a felebbviiel a felsőbb bírósághoz, lenne az vagy a kir. ítélő tábla, vagy a jogegység érdekét szem előtt tartva, a kir. Curia, esetleg ha az országos kamarai intézmény eszméje tért foglalna s szentesítést nyerne, ennek bírósága. De ezenfelül az ügyvédséget fel kell szabadítani az ismert lidércz nyomása alól, a melynek terhe alatt az ügyvédi kar jelenleg is görnyed. A zugirászat azon rákfene, a mely az ügyvédség testén szabadon s büntetlenül élősködik. Ennek kiirtása volna tehát a jelszó, melyet az adott viszonyok közt a legradikálisabb szer helyett ajánlani lehet s illetőleg alkalmazni kell. De e szernek csak akkor lesz üdvös hatása, ha az teljes szigorral és erélylyel vétetik alkalmazásba. Eélrendszabályokkal e bajon segíteni nem lehet, itt a törvényhozás s az állami végrehajtó hatalom kölcsönös s együttes közreműködésére van szükség, mert nyilt titok, hogy a zugirászat bizonyos tekintetben létjoggal bír, a mennyiben tudni való, hogy a megyei administratio közegei gyanánt szereplő körjegyzők sok helyütt megyei statútum alapján oly tágas ügykörrel vannak fel ruházva, a mely a tulajdonképeni hivatásuk körén túl esik, vagyis más szavakkal a perenkivüli eljárás ressortjába tartozó számos oly ügyletek ellátására jogositvák, a melyek a zugirászkodás ismérveit tüntetik föl, mert ki vonná kétségbe, hogy példakép a telekkönyvi beadványok túlnyomó része nem általuk szerkesztetik-e ? a mint másrészről ismét tagadni nem lehet, hogy a részökre törvényhatóságilag megállapított dijszabás a most jelzett teendőket is öleli fel. Ez minden körülmények közt visszás s tarthatlan állapot, a melynek megszüntetése az ügyvédi reform keretébe tartó zik ép ugy, mint azon itt-ott észlelt visszás állapotnak kiküszöbölése is, hogy egy okleveles gyakorló ügyvéd s kamarai tag valamely község, város fizetett elöljárója legyen. Végül még csak azt tartom megjegyezni : hogy a célbavett ügyvédi reform-mű csak akkor leend teljes, ha a szóbeli és közvetlen eljárás rendszere a polgári törvénykezésben is meghonosittatik. Adja az ég, hogy közös törekvéseinket a siker mielőbb koronázza ! y( Döntvényeink és az ügyvédi díjak. Irta : KUN LÁSZLÓ budapesti ügyvéd. Ama nagy temető és bámulatos sirbolt, hol Pompeji és Herkulánum omladékai még ma is uralkodnak a föld alatt, azt mutatják, hogy a római birodalom és állam, öldöklő fegyverek, háborgó természeti erők s a népvándorlások dúló árja alatt elpusztult, örökre megsemmisült. Ellenben törvényei, jogalkotásai ime háromezer év múlva is élnek, érvényben vannak s egész világrészek éltető szellemét képezik. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy Verböczy is annyira beleszeretett a római s egyházi jogba, ugy, hogy egész Corpus |urisunkat ezekből összekompilálni bölcs és becsületes dolognak I tartotta. Az igaz, hogy lopott; de ha már ezt tette, jót lopott, öntudatosan, szakember módjára. Bezzeg nem így van mai embereinkkel. Ezek is lopogatják s utánozzák a római jogszolgáltatás forrásait, de sajnos, ki kell mondanunk, hogy bizony nem épen teljes öntudattal s ezen kívül I nagyon kevés értelemmel. Vegyük csak például a döntvények alkotását. Ezek nálunk i a mult században csak a magánjogi konkrét esetekre vonatkoztak s igy keletkeztek a Kovachich- s Eötvös féle »Decisiones Curiales«-ek kiadásai. Ezek egész 1848-ig a jogszolgáltatásnak nagyon alkalmas directio methodikáját képezték, azon természetes körülménynél fogva, mert létezvén nálunk is rendezett magánjogi élet, bírósági döntvényekre mindennap szükség volt. Azonban jöttek az epigonok; jöttek a cseh és osztrák vargákból s virslifőzőkböl faragott birák, a kik szintén neki estek a döntvények csinálásának. De minő döntvények voltak azok ! Most pedig oda jutottunk, hogy a mi legfölebb curiai Ítélet értékével bírhat, már mint elvi jelentőségű döntvény, mint oly sententiális kijelentés adatik ki, a mely valami positiv törvényt pótolna, pedig nem pótol. Ezért van aztán 1838 óta egész máig, a pénzügyi közigazgatási bíróság lombikjaiból kikerültekeii kívül, tömérdek kötetekre menő döntvénytárunk teli csupa sententiákkal s nem decisiókkal, melyek természetesen hemzsegnek az ellentétességektől ugy, hogy az eddig megjelent döntvényeket bátran »pro« s »kontrákra« lehetne felosztani, a nélkül, hogy a kötetek száma közt bármily különbség mutatkoznék, mindenesetre azonban érdekes képét nyernénk a baráti s családi összeköttetéseknek. A perrendtartást módosító 1381 : LIX. t.-c. 4. §-a szerint már szükségesnek látta a törvényhozás a curiai »decisiókat« az ügyek eldöntésénél irányadóknak kimondani s igy ezek hivatva volnának pótolni a törvényt, ha bíróságaink, dacára a törvény határozott intézkedésének, nem hivalkodnának szüntelenül oly módon, hogy a »Curia is csak oly exekutiv közeg, mint mi s alkotmányos jogállamban függetlenül járunk el«. Nálunk természetesen függőségre mutat az is, ha a törvény köti a bírót. Innen származik aztán az az undorító zagyvalék, mely judikaturánkban épen a Curia decisióival szemben kifejlődött, mivel ezek egyes konkrét esetekben ritkán juttathatók érvényre. Így a többi közt a járásbíróságok hatáskörébe utalt kisebb polgári perekben, melyekben egyes törvényszékek gyakorolják a legfelsőbb bíráskodást, mindjárt az ügyvédekre vonatkozó s ekként kellőkép ellenőrzött díjpereknél is tapasztaljuk az extravaganciákat ; de maga a legfelsőbb fórum is extravagál folytonosan a legmerészebb módon, ugy, hogy a legutolsó szatócs tudja, hogy hol perelheti követelését, de az ügyvédek, ez a per excelleace jogász testület nem. Kell-e ennél nagyobb szégyen törvényhozásunk s judikaturánkra s nagyobb csapás az ügyvédi karra, melyet ide-oda uta sitanak akkor, a midőn keresetét érvényesíteni óhajtja, s ezzel nem tudtunk tisztába j ö n i 1868. év óta, valószínűleg azért, mert ügyvédi érdekek forogtak szóban. S ezen a dolgon annyival inkább megütközünk, mert az illetékességi kérdésekben véglegesen döntő kir. itélő táblánk egyik kitűnő birája, dr. 1 m 1 i n g Konrád, a perrendtartás mag y ar á z a t a című dolgozatában szintén megütközik azon, hogy az emiitett illetékességi kérdéssel még most sem vagyunk tisztában, pedig mily könnyű volna neki s a kir. itélő tábla elnökének a jogbizonytalanságnak a perrend-novella 4. §-ában kifejezett intézkedésnél fogva, véget vetni. Adható-e bekebelezés nélkül jelzálogi biztosítási elsőbbség? Irta: BOGNÁR MIHÁLY Lengyeltótiban. Dr. Kleckner Alajos ur, a »J o g« folyó évi 6-ik számában félhozván a kérdést, és szerinte, bekebelezés nélkül a jelzálogi biztosítási elsőbbség adása és szerzése, tehát nyilvánkönyvi bejegyzése is lehetséges és nem lehetetlen valami. () ugyanis, a tulajdon szabadságára és a telekkönyvi rendtartás 52. §. d) pontjára alapítja véleményét. Pedig jogrendszerünk s annak a telekkönyvekre alkalmazI ható gyakorlati átvételénél, tehát telekkönyvi intézményünk szelle! ménéi fogva is, bekebelezés, vagy előjegyzés nélkül jelzálogi biztosítási elsőbbség nem adható s ha I mégis adatik, az jogérvény nyel nem bírhat.