A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 9. szám - A természetes apa nevének az anyakönyvbe való feljegyzésének hatályáról

70 A J OG. elvégre maga is rokonszenvvel kezd fordulni a jog és annak művelői felé. Az utolsó időben számos gyűlölködés és előítélet oszlott el. Az ügyvédi kar is emelkedett erkölcsi tekintélyben s a mi talán még legbecsesebb, a jogszolgáltatás két főtényezője: ügyvéd és bíró, sokkal közelebb állanak ma egymáshoz bizalomban és egymás becsülésében, mint bármikor az utolsó évtized alatt. A természetes apa nevének az anyakönyvbe való feljegyzésének hatályáról. Irta: dr. SIPŐC/C LÁSZLÓ, a budapesti árvaszék elnöke. Ismeretes azon, főleg a katholikus anyakönyvvezetők részéről követett gyakorlat, hogy a házasságon kívül született gyermeknek természetes atyját, ha a kereszteléskor jelen van s magát a gyermek atyjául vallja, vagy mint közönségesen mondani szokták : »nevére iratni« kívánja, a kereszteltek anyakönyvének nemcsak »az észrevételekének szánt rovatában, hanem a »szülők« rovatában is apaként bejegyzik. Ezen bejegyzésnek azután az a következménye, hogy a mindennapi életben az ily házasságon kívül született gyermek a természetes atyjaként bejegyzett egyénnek s nem anyjának vezetéknevét viseli. Számos, ugy magának a gyermeknek, mint másoknak hátrányára való félreértés kútforrása ez, mert majd az apa, majd az anya nevén szerepelvén, részint a családi állapot tekintetében megtévesztésre szolgáltat alkalmat, részint a személyazonosság megállapításának nehézségei miatt számtalan kellemetlenséget okoz magának a gyermeknek és akadályokat gördít hivatásuk teljesítésében a hatóságok elé. Méltán felvethető tehát a kérdés, bir-e törvényes alappal az anyakönyvvezetők fenti eljárása, illetve a természetes apa vezetéknevét ily módon átruházhatja-e gyermekére? Annak, hogy magát a gyermek atyjául valló egyénnek ezen beismerése az anyakönyvnek az észrevételeknek szánt rovatába bejegyeztessék, véleményem szerint, törvényes akadály nem áll útjában. A gyermekek utólagos házasság által való törvényesítése vagy a természetes apa irányában tartása iránti kötelezettsége megállapításának megkönnyebbítése végett az apaság beismerésének a gyermek érdekében felhasználása csak helyeselhető, mások jogait vagy érdekeit nem sértő eljárás. Persze ennek is csak akkor lehet értéke, ha a beismerés bizonyító ereje ellen alapos kifogás nem tehető ; mert az anyakönyv csak annyiban bir közokirat jellegével, a mennyiben a születés és a kerecztelés tényét igazolja, egyéb adatai valósága iránt azonban nem képez bizonyítékot; kétség esetében tehát az anyakönyvben foglalt minden más adat törvényszerűen bizonyítandó. (Curia 1884. deczember 16-án 5.169. sz. határozata.) Ekkép a természetes atyának az apaságot elismerő nyilatkozata csak akkor tekinthető bizonyítottnak, ha az az anyakönyvvezető által az anyakönyvhöz mellékelt teljes bizonyítékul szolgáló magánokirattal (tkrtás 167. §.) vagy a beismerést az anyakönyvvezetőn kívül még egy kifogástalan tanú által kiállított bizonyítvány bizonyítja. Azon eljárás azonban, hogy az apaságot beismerő egyén c/.en nyilatkozata az anyakönyvbe olykép vezettetik be, hogy »az atya a gyermeket nevére íratni kérte vagy irattá és a természetes apát a szülők rovatába is bejegyeztetik — bár oly szabályra, mely azt tiltaná, nem hivatkozhatom — nem bir törvényes alappal azon okból, mert a természetes apa sem az atyaság puszta elismerése által nevét gyermekére át nem ruházhatja, sem törvényes értelemben • szülőnek« nem tekinthető. Az oszt. polg. trkv. 164. és 165. §§-aiban határozottan szabályozza e kérdést, a mennyiben az atya nevének az anyakönyvbe beiratásához a névátruházás hatályát nem köti és kijelenti, hogy a természetes gyermek az atya családnév ere igényt nem tarthat, hanem anyja családnevét v iseli. II}- pozitív rendelkezésű törvényünk vagy szabályunk e kérdésben — tudtommal — nincs. De van elég törvényünk, melyekből megállapíthatjuk, hogy e kérdésben mi a hazai jog. 1 lazái jogunk szerint, ide értve a számos családjogi kérdésben irányadó egyházjogot is — (Qui filii sínt legitimi X. IV. 17.1 — a családhoz tartozást a törvényes házasságból származás határozza meg és pedig a férfi az, ki családot i alapithat, a nő csak kivételesen a fejedelem kegyéből, (lik. I. 7. §.) Csak a törvényes gyermekek tartoznak az apa családjához és bírnak ugyanazon polgári állással. (Hk. I. 22. 3. §.) : »Ex nobili patre et ignobilí matre generati filii, veri nóbiles réputantur ct patris famíliám conditioncmque sequuntur, sed non e converso.« (Hk. JI. 62. 4. §.): »Filii, legitimé generati, in iuribus paternis succcdunt.« A most idézett törvényes ! rendelkezésekben foglalt azon szabályt, hogy a törvényes ! gyermek atyja és nem anyja családjába tartozik és hogy csak a törvényes gyermek követi atyja állását és családját, még inkább megerősítik a kivételes intézkedések. így a Hk. 1. 106 és 108. §. címei kizárják a törvényes I házasságon kívül született gyermeket az apa családjából és az apa elörökölhető jogai- és avaiból. a Hk. I. 8. és 66. címei pedig szólnak azon esetekről, midőn a fejedelem engedélye j következtében a gyermekek nem az apa, hanem az anya állását követik (pracfectio), vagy midőn valaki a fejedelem | által különösen jóváhagyott szerződés alapján lép másnak i saládjába (adoptio). Arra a mondottak szerint tehát van törvény, hogy csak a törvényes gyermekek részesülnek atyjuk családi jogaiban, mások csak a fejedelem engedélyével (adoptio, legitimatio) juthatnak azokhoz, miből következik, hogy házasságon kivül született gyermekek ugyanazt természetes atyjuk egyoldalú, a törvényben meghatározott-feitételeket nélkülöző, cselekvénye által meg nem szerezhetik. A családi állással járó jogosítványok egyike, hogy a törvényes gyermekre átszáll ipso iure atyjának családi, azaz vezeték neve. Ez egyrészt a gyermeknek oly joga, melytől maga az atya sem foszthatja meg, másrészt köteles is a gyermek ezt a nevet viselni, mert az az ő, mint honpolgár, törvényes megjelölésére szolgál, a mennyiben kifejezi a vezetéknév azt is, hogy annak viselője mely családnak tagja. A jogbiztonság és a közrend megkívánván, hogy minden honpolgárnak legyen oly neve, mely által mástól megkülönböztethető legyen, nálunk is mindenkor tiltva volt, hogy valaki más nevet vagy előnevet viseljen, mint a mely törvényesen megilleti. így a m. kir. helytartótanács 1814. évi december 13-án 31,794 sz. a. és 1815. évi május 19-én 13,362. sz a. kelt körrendeleteiben szigorúan tiltja vezetékneveknek önhatalmúan felvételét, azoknak teljes vagy csonkítás, vagy toldás által való változtatását. Ha tehát senki sincs jogosítva családnevét önhatalmúlag ; megváltoztatni vagy családi jogosítványait a fejedelem enge| délye nélkül adoptio vagy legitimatio utján másra átruházni, sőt kiki a maga nevét is csak felsőbb engedély mellett vál • toztathatja meg: következik, hogy a természetes atya természetes gyermekére saját családnevét bárhol és bármily ünnepélyesen tett egyoldalú nyilatkozata által át r u h á z n i jogosít v a i n i n c s. Miből ismét következik, hogy a házasságon kivül szüj letett gyermek nemzője nevét — bár az annak viselését a | kereszteléskor megengedte és az apaságot elismerte ezen í beismerés és engedély alapján törvényesen nem viselheti, hanem csak anyja családnevét használhatja. Ha ez igy áll, t. i. hogy az, ki a házasságon kivül született gyermeket tőle nemzettnek elismerte, vezetéknevét reá át nem ruházhatja, illetve a gyermek ezúton azt mc<> nem szerezheti, úgy mindenesetre tartózkodniok kellene az I anyakönyv vezetőknek az anyakönyvbe azon kérelmet beve| zetni, hogy a gyermek az »apa nevére« írassék, mert ez már