A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 7. szám - Az erőszakos nemi közösülés kísérlete. 1. r.

56 A JOG. séget és meddő munkát erélyesebben üldözik, a felülvizsgálat kevesebb időt vesz igénybe, az indokolás a legtöbb esetben megtakaritlatik; a hátralék évről évre fogyna s egy pár év alatt, ha nem is állana be az egyensúly, de számba vehető restantiáról szó sem lehetne. Szerény véleményem tehát, hogy a betegség diagnózisa nem a perek tömkelegében, nem a perrendszerben, hanem az igazságszolgáltatás alanyaiban keresendő. A képviselőházban legtöbb s azt hiszem legérvelőbb panasz van a szertelen meddő költekezés miatt s valamint az államháztartásnál őzen krőzusi költekezés: ugy az igazságszolgáltatás terén az időfecsérlés, a meddő munka a noli me tangere. Mert a mi ott a pénz s annak könnyelmű elköltése, az itt az idő pazarlása, a meddő munka s valamint ott ugy itt is, önérzetes s a hol kell, drákói gazdálkodás nélkül a konversio, rente vagy perrendszer általi egyensúly reménye sysiphusi munka. Egy szinte nem kevésbé fontos a hátralékok eltüntetésére a bírósági szervezet elodázhatlan revisiója, melytől az igazságszolgáltatás és az ügyvédség jelenlegi állapota a legtöbbet várja. Az igazságszolgáltatás magas intézőjének előleges értesítés nélküli megjelenése az igazságszolgáltatás csarnokaiban, a sok nyugdíjazás, új erők felvétele, érdem szerinti előléptetései, s egyéb lontos intézkedéseit ezen baj megszüntetésére látom egyenesen irányozva s nekem nagy reményem van a közel jövőben. Dr. Hotorán Jakab, világosi ügyvéd, \ Az erőszakos nemi közösülés kísérlete. Irta : Dr. IIE1L FAUSZTIN fiumei kii. ügyész. Az e. n. k. kísérlete két szempontból vehető szemügyre. Egyrészt azon határvonal megállapítása szempontjából, mely a megkisérlett bűntettet a bevégzett bűntettől, másrészt azon határvonal megállapítása szempontjából, mely a kísérletet a szemérem elleni erőszaktól elválasztja. Amott a kísérlet végpontja, emitt a kísérlet kezdőpontjának meghatározásáról van szó. Amott a kérdés az, kísérlet forog-e fenn csupán, vagy már bevégzett bűntett; emitt a kérdés az, fenforog-e egyáltalán kísérlet. Jelen sorainknak ez utóbbi kérdés, a kísérlet kezdőpontjának kérdése képezi célját A nagyméltóságú m. kir. Curiának állandó judicaturája következetesen s teljes határozottsággal azon álláspontot emeli érvényre, mely az e. n. k. kísérletének fenforgásához a »specificus véghezvitel« megkezdését követeli. Sajtó utján közzétett ítéletei közül csak kettőről van tudomásunk, a melyekben az ellenkező álláspont kifejezésre jutott. Az egyik 1884. évi október hó 30-án 6,267. sz. a. ítélet, (B. Jog Tára 9. k. 265. lap), melyben legfőbb bíróságunk — fáj dalom, indokolás nélkül — kísérletnek minősítette azon vádlott cselekményét, a ki nemi közösülésre irányzott szándékkal a nőt erőszakkal földre teritette, szoknyáját felhajtotta s a nő altestérc reáfeküdt. Az indokolás hiányát annál inkább kell sajnálnunk, minthogy ez Ítélet megváltoztatta a kir. tábla ítéletét, mely a cselekményt a btk. 233. §-a szerint szemérem elleni erőszak bűntettének minősítette s minthogy ezen minősítés a Curia addig is követett gyakorlatának megfelel. Az elsőbir. ítélet ellenében, mely az ügyészi indítvány elfogadásával a szemérem elleni erőszaknak is csak kísérletét (!) látta fenforogni, indokolásra kevésbé volt szükség. A második, 1886. évi február 17-én 6,652/85. sz. a. kelt ítélet (B. J. Tára 13. k. 7. lap) némileg kétséges ugyan. A tényállás, melyben az I. bir. a btk. 321. ^-át, a kir. tábla a 233. §-t látta fenforogni, az volt, hogy a vádlott közösülésre irányzott szándékkal : a) a leányt földhöz verte ; /;) ruháját fölemelte ; c) reá feküdt ; d) hímvesszőjét a leány nemi részébe betolni iparkodott. Kétséges pedig az ítélet azért, mert abban az utolsó, d) alatti ténykedés említve nincs s igy kétely támadhat az iránt, vájjon a minősítésnél ezen ténykedés volt-e az irányadó, vagy az e. n. k. kisérlete ezen momentumtól eltekintve állapittatott-e meg. Ezen két esettől eltekintve, a curiai Ítéleteknek egész sora az e. n. k. kísérletéhez a specificus véghezvitel megkezdését kívánja, így: a) 1880. évi 7,520. sz. ítélet (B. Jog Tára I. k. 308. lap) a btkv. 321. §-ának tényálladékát (személyes szabadság megsértése fajtalanságra irányzott célból) látta azon vádlott cselekményében, a ki II. Rózát az uton megtámadta, földhöz vágta, nemi közösülésre felhívta, száját bedugta, de kiáltásaira, tetten kapástól tartva — eleresztette. »A kísérlethez — igy az Ítélet — szükséges,^ hogy ugyanazon bűntett tettleg kezdetett legyen meg, melynek véghezvitelét a tettes elhatározta; ez az e. n. k. eseténél csak akkor áll elő, ha »épen azon« cselekvés kezdetett meg, mely ezen bűntettet ugy a szemérem elleni erőszak, valamint a fajtalanság többi eseteitől, továbbá a btkv. 321. §-ában meghatározott s egyszóval minden más büntetendő cselekménytől megkülönbözteti . . . jelen esetben a tetces külcselekvése nem jutott odáig, hogy az e. n. k. különös ismérvét képező cselekmény (talán cselekedet) megkezdetett volna«. b) Ugyan igy itélt a m. kir. Curia 1880. évi 8,096. sz. a. Ítélettel (B. Jog Tára I. k. 340. lap) egy tényállás alapján, mely az előbbenitől csak abban különbözik, hogy a tettes nemi közösülésre irányzott szándékának megvalósításában a nő kiáltásaira a helyszínén megjelent harmadik személy közbelépése folytán megakadályoztatott; — »mert a tettleges támadás nem jutott azon fokig, a hol az e. n. k. véghezvitele, tehát valamennyi más szemérem elleni megtámadásoktól megkülönböztető tényi eleme kezdődik <•. Ugyanily értelemben hozatott: c) 1882. évi szept. 22-én 12,371. sz. ítélet (B. Jog Tára 5. k. 46. lap) azon tényállás alapján, hogy vádlott közösülésre irányzott szándékkal a nőt megfogta, földre dobta, reá feküdt, de a segélykiáltásokra érkezett tanú előtt megfutott; — »mert ez még nem oly cselekmény, mely az e. n. k. véghezvitelének közvetlen megkezdését képezné« (az alsóbb bíróságok kísérletet állapítottak meg). d) A Curia helybenhagyása mellett kimondotta a kir. Tábla 1885. évi június 1-én 8,223/85. sz. ítéletében (B. Jog Tára 12: k. 88. lap), hogy »az erőszak alkalmazása nemi közösülésre irányzott szándékkal még nem e. n. k. kisérlete, melyet csak »a közösülés megkezdése« állapit meg«. e) Ugyancsak a m. kir. Curia 1886. évi május hó 19-én 232. sz. a. Ítélete (B. J. Tára 13. k. 10. lap) nem látta az e. n. k. kísérletét azon vádlott cselekményében, a ki közösülésre irányzott szándékkal a leányt a földre nyomta, ruháit felemelte és saját szeméremtestét is ruháiból kiszabadította; mert »mindezek csak »előkészítő cselekmények« (rectius cselekedetek) s a közösülés megkezdését még nem képezik*. Ezen álláspont mellett, tekintve másrészt a consumativ momentum kérdésében a m. k. Curia által rendszerint elfoglalt — és helyes — álláspontot, az e. n. k. kísérletének alig lehet valaha helye; a mint ezt különben fent /;) alatt idézett Ítéletben maga a in. k. Curia is nyíltan e szavakban kifejezi: »az e. n. k. bűntettének természeténél fogva, mely szerint t. i. az ezen bűntett megállapításához a tettes részéről megkívánt ténykedésnek valódi kezdete annak befejeztével oly annyira összeesik, hogy az egyik mozzanatot a másiktól megkülönböztetni is alig lehet — a kísérlet egyáltalán csak nagy nehezen képzelhető«. Részünkről a judicaturánk által elfoglalt álláspontot nem oszthatjuk s azt hiszszük, hogy az ugy az elmélet, mint tételes törvényünk szempontjából alaposan kifogásolható. Az elmélet szempontjából minden félreértés kikerülése végett előrebocsájtandónak tartjuk, hogy nem a subjectiv felfogásnak vagyunk hívei; s nem tekintjük kísérleti vagy tételes törvényünk kifejezését használva, a véghezvitel megkezdését képező cselekedetnek, mindazon cselekedeteket, »melyek önmagukban vagy más körülményekkel kapcsolatban felismerhetővé teszik a tettes azon szándékát, hogy ezen cselekedetek által a bűntettet elkövesse«. Igy értelmezi a véghezvitelt megkezdő cselekedeteket a subjectiv irány túlhajtásáról ismeretes lipcsei Reichsgericht (v. ö. ]>. o. Rechtsprechung 4. k. 45. lap), de ezen, tételes törvényünkkel különben is összeegyezhetlen álláspont nem a mi álláspontunk. Szerintünk a büntető jognak tárgyát az annak védelmében részesülő jogos érdekek képezik; ezen érdekeknek szándékos, bizonyos esetekben pusztán culposus, effectiv megsértése a bevégzett bűntett vagy vétség; ezen érdekeknek effectiv megsértésökre irányzott szándékkal veszélyeztetése a kísérlet. Kísérleti cselekedet tehát mindazon cselekedet, mely a büntető jog által védett érdeket veszélynek teszi ki; mely magában rejti a bűntett bevégzésének veszélyeit. De ezen cselekedetek meg mindenkor kísérleti cselekedetek. A "veszély fogalmának bővebb kifejtésére tárgyunk szempontjából szükség nem forog fenn. Szorítkozhatunk ennélfogva annak megérintésére, hogy a veszélynek ellentéte a veszély hiánya levén, a veszély fogalmához nem szükséges a jogsértő eredmény valószínűsége, hanem elég annak lehetősége is.