A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 7. szám - Hogyan könnyitsünk felsőbíróságaink túlterheltségén

A J OG. 55 Minden eddigelé tett intézkedés azonban félrendszabálynak bizonyult be. Mit igazol azon körülmény, hogy a törvényszünetet megalkotó 1883 : XXXIII. t.-c. alig pár évi fenállása után, már is revisió alá kerül, de igazol azon valódi tényállás is, hogy az idézett törvények életbelépte ideje óta sem a perek nem apadtak, sem a felebbezési vágy nincsen korlátozva, sem a bíróságok fel­szaporodott munkája kevesbítve, avagy megkönnyítve nem lett és a meg-meg újult panaszok nyomain ismét előtérbe lépett, azon nehéz kérdés megoldásának mozgalma s a szakavatottak foglalkoznak is vele, hogy miként lehetne az igazságszolgáltatás ismert bajain általában, különösen pedig a felsőbb bíróságok túl­terheltségén segíteni avagy könnyíteni ? Az igazságügy fenálló bajain és a jogszolgáltatás bizonyta­lanságán gyökeres és nagy alkotású reformok behozatalával, minden bizonynyal alaposan és maradandólag lehetne segíteni. Ámde az igazságszolgáltatás minden igényeinek teljesen megfelelő reformokat, a mostani nehéz pénzügyi helyzet nyomása alatt ez idő szerint életbeléptetni részint nem lehet, részint pedig hiányzik arra, a fenálló rendszer megváltoztatásával előállható zavaroktóli félelem miatt, az erős akarat is. Tehát a jelenlegi rendszer keretébe beilleszthető és az államkincstár nagyobb megterheltetése nélkül járó, habár ideig­lenes intézkedések mellett is kell segíteni az égető bajon mi­hamarább, mig a betegség gyógyithatlanná és törvénykezésünk teljes hitelvesztetté nem válik. Es a segítségnyújtás tekintetében az én szerény nézetem is oda irányul, hogy mindenekelőtt a járásbíróságoktól el kellene venni az oda utalt kisebb polgári ügyeket és azok csupán a béke­birákra ruháztatnának át. E célból minden járásbíróság területén a lehetőség szerint és a dolog mennyiségéhez mérten, egy vagy több békebiróság szerveztetnék és azoknál intéztetnének el elsőbiróságilag minden­nemű kisebb polgári perek, tehát azok is, melyek most a jogos kívánalmaknak nem épen megfele'.őleg, a községi bíróságok által döntetnek el. A békebiráktól pedig a kisebb polgári perek, a felek feleb­bezése folytán, — mert az egyszeri felebbezést,a jogkereső közönség érdekében az igazságszolgáltatás előnyére megengedni kellene, — másodfokú elbírálás végett, a járásbíróságokhoz kerülnének. E mellett a járásbíróságok illetékességi körét tágítani kellene. És akkor a törvényszékek bíráskodása alá tartozó perenkivüli ügyek, főleg a hagyatékok elintézése kizárólag oda tartoznék. Es bíráskodhatnának nemcsak 500 forintig, de bármilyen nagy összegig is — mire az 18í.'8. évi LIV. t.-c. korlátai között most is jogosítva vannak — mindennemű adóssági polgári perekben és azon kívül a mostan oda utalt kihágások és vétségeken kivül azon vét­ségekben is, melyekben most a törvényszékek Ítélnek. Ezen munkaszaporitás mellett nem csak kívánatos, de szük­séges is volna, a járásbíróságoknál mostan használatban levő nehézkes, a perek elintézését szerfelett késleltető ügyvitelen akként változtatni, hogy a hosszadalmas és terjedelmes jegyzőkönyv­vezetés helyett a szóbeli eljárás hozatnék gyakorlatba. A szóbeli eljárás alkalmazásba vétele mellett, megkönynyi­tené még a járásbíróságok teendőit azon célszerűnek mutatkozó intézkedés is, ha teljes hitelt érdemlő és az 1868: LIV. t.-c. 166., 167. és 168. §-aiban előirt kellékeknek megfelelő magán­vagy közokmányokon alapuló sommás perekben, előzetes tár­gyalás rendelés nélkül, fizetési meghagyásokat bocsáthatnának ki. A tárgyalásokon meghozott Ítéleteket pedig a meghozatal után. habár egyik vagy másik fél megidéztetése dacára a tárgyaláson meg nem jelennék is, az idővesztéssel járó kézbesittetések helyett kihirdethetnék és a kihirdetés után az Ítélet, ha 8 nap alatt jog­orvoslattal meg nem támadtatnék, jogerőre emelkedhetnék. A törvényszékek pedig a járásbíróságoknál elintézett min­dennemű peres és perenkivüli polgári és fenyítő ügyek felebbe­zési fórumai lehetnének. És munkájok, a tőlök elvonandó és a járásbíróságok hatásköréhez utalandó ügyektőli megválás mellett, nagy részben megkönnyítetnék az által, ha az ott megmaradt polgári és telekkönyvi ügyekben mint egyes bíróságok járhat­nának el. Mindezen javasolt intézkedések foganatba vétele azonban csak ugy érne sokat és ugy közelítené meg a kitűzött célt, ha a bíróságok tagjai tudományos készültségük és képességük mellett, feladatuk magaslatára helyezkednek és nagyfontosságú hivatásuk és tisztjük szem előtt tartásával nagy buzgalommal és szorgalommal járnak el a reájok bízott teendők elintézésében. Mert nem mindig a rendszerben, hanem néha a személyekben is rejlik a baj forrása. Az egyéni buzgalom, jó indulat, ernyedetlen szorgalom, erős akarat és kitartás mellett csodákat lehet mívelni és a rend­I szer hiányain is nagyon sokat lehet segíteni. És ha minden biró ugy fogja fel a dolgot és akként akar 1 feladatának megfelelni, akkor tartózkodnának hanyagsággal vagy felületességgel vádolni a bírákat és még gyanúja is el lenne osz­; látva annak, mely most oly sokszor és sokak által hangoztatik, ! hogy az igazságszolgáltatás lassúsága, a lépten-nyomon előforduló hibák és gyarlóságok nem a rendszerben, nem a törvények hiányosságában, hanem helylyel-közzel magukban a bírák sze­mélyeiben feküsznek és találhatók fel. De ha megkövetelik, a mint hogy meg is kell követelni azt minden bírótól, hogy képzett, értelmes, munkálkodásában tevékeny, fáradhatlan, elfogulatlan és részrehajlatlanul igazságos legyen s magát semmiféle tekintetek által feltartattatni, vagy félrevezettetni ne engedje, ugy joggal megkívánhatják és megvárhatják azon birák is, kik minden idejöket és erejöket feláldozzák, munkássá­gukat és szolgálatukat egyedül az igazságszolgáltatás ügyének szentelik, hogy bennük a munkakedv és kötelességérzet folyto­nosan fentartassék és fokoztassék az által, hogy a kinevezések és előléptetéseknél minden más tekintet kizárásával, egyedül a valódi érdem legyen irányadó. Csanády István, szent.-endrei kir. járásbiró. X IL E valóban vitális kérdés megoldásával foglalkozik két cikk a »Jog« ez idei 4-ik számában. Az érdeklődés égető s a baj tarthatlan bizonyítéka különösen akkor, midőn ezen érdeklődés épen igazságszolgáltatásunk derék bajnokaitól jön; mert hát ott állunk a restantiákkal, a hol a pénzügyminiszter ő nagyméltósága az államháztartás egyensúlyával; a kórállapot lefolyása ott is, itt is ugyanaz. Mi is évről évre keressük a kibontakozást s az év végén növekedő deficittel állunk szemben. Mindkét cikk az 1883. évi Vl-ik törvénycikknek a sommás perekre leendő kiterjesztésében látja a baj, habár momentán hatású orvoslását. Ámde eltekintve e félrendszabálytól, melynél a rendelet sem állapodhatik meg, a kir. törvényszékek csekély munkaerejének s ügymenetének figyelmes szemlélője tanúságot tehet arról, hogy ezeknél a munkahalmaz nem csekélyebb felsőbb­bíróságainkénál, hogy ezeknél egyes polgári perek évekig várják az ítéletet, hogy a járásbíróságoktól felterjesztett kisebb polgári perek, vétségek és kihágások nem nyernek gyorsabb elintézést felsőbb bíróságainkhoz felterjesztett pereknél. Ha tehát a kir. tör­vényszékek hatásköre a sommás perekre is kiterjeszkedik, el­tekintve egyéb, szinte nem kevésbé fontos ellentmondó momen­tumoktól és attól, hogy kicsinyben decentralisált királyi táblákat nyernénk, bátran remélhetjük, hogy a rendes perek gyorsabb le­folyást nyernek a sommás pereknél, a munkadeficit pedig nem­csak nem szűnik meg, de ki nem számitható dimensiót vesz. Altalános a panasz, hogy a törvény épen nem vagy hely­telen alkalmazása (1881. évi LX. t.-c. 37. § a) miatt kielégítéshez csak évek múlva, midőn a makacs ellenfél belefáradt a sok fel­folyamodásba, juthatni. Akár hány alsóbbfokú biró kezében — tisztelet a kivételeknek — a legegyszerűbb sommás per, telekjegyző­könyvi ügy, vétség és kihágás gordiusi csomóvá lesz, mire fel megy a Táblához, e mellett a felterjesztett ügyet oly hiányosan szereli fel, a téayállást oly felületesen veszi fel, hogy az ügy kétszer­háromszor leküldetik, felszerelés és hiány pótlás végett. Akár­hány alsóbb fokú biró érdemleges határozatainak csak 10—15%-a nyer helyeslést felsőbb bíróságainknál. Igaz, hogy ezen meddő munkára az ügyvéd — a ki meri — a felebbezésben felsőbb bíróságaink érdeklődését felhívja, hogy ezen meddő munka fel­sőbb bíróságaink egyik tanácsában derültséget, másikban boszan­kodást szülhet, de kinek jut eszébe, hogy ezen meddő muuka a restantiák kiapadhatlan forrása, kinek, hogy ezen munka a birói függetlenség határát meghaladja, hogy erről évi statisztikát vezessen s erre a magas intézők figyelmét felhivja. Ha az 1868. évi LIV. t.-c. 117., 1881. évi LIX. t.-c. 4!)., 1881. évi LX. t.-c. 31. és 37. §-ai az ügyviteli szabályok és tör­vényes és rendeleti intézkedések, ha nem is drákói szigorral, de önérzetesebben s a törvényhozó intentiójának megfelelöleg kezel­tetnek, a baj fel sem merülhetett volna. Ha tehát elsőfokú bíró­ságaink a Q. által a »Jog« mult évi 37. számában hátralékok cím alatt tulajdonított, az igazságszolgáltatást megbénító szellem­ből kivetkőznek, rideg kasztot nem képeznek, hivatásszerűbben dolgoznak, a meddő munka évről évre kiküldött más más revi­zorok által ellenőriztetik, ha felsőbb bíróságaink a perviszketeg-

Next

/
Thumbnails
Contents