A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 10. szám - A hitbér sajátosságai. 2. r.

A JOG. 77 képeni inditó oka? Kétségtelenül az, hogy felperesnek, habár nem jogerejűleg megítélt igényének realizálása biztosittassék azon veszély ellen, mely a törvény idézett szakaszának intenciója szerint, annak feltételeiben, vagyis jelzett esetben a felebbezésben nyilvánul. És miben különbözik a viszonkeresetével győztes alperes azon felperestől, kinek a végrehajtási törvény 224. §-a biztosítási végrehajtásra jogot ad ? A viszonkeresettel élő alperes épen ugy, mint felperes keresetével csak oly jogot persequál a biró előtt »quod sibi debetur« ; valamint a kereset felperesnek, ugy a viszonkereset alperesnek azon ténye, mely által a bíróság segítségét hivja fel egy bizonyos személy ellen, egy bizonyos jog ervényesithetése céljából. A viszonkereset folytán a perben mindkét fél lényegileg ugyanazon állást foglalja el, felperes alperestől csak külsőleg, csak formailag különbözik, körülbelül mint a római mixta actio-nál, hol »uterqe actor est, et rei, et actoris partes sustinet.<' t Ha a fent mondottak valók, ha alperes víszonkeresete tekintetéből felperesnek tekinthető és a vele szemben álló felperes a viszonkeresetre való tekintettel alperesnek, akkor nincs elfogadható ok a törvénynek idézett szakaszát per analógiám jelzett esetre ki nem terjeszteni; nincs elfogadható ok alperest oly jogkedvezménytől megfosztani, melyet a törvény hasonló feltétel alatt, hasonló esetben felperesnek nyújt. Az 1881 : LX. t.-c. 224. §-a értelmében, az ott elősorolt feltételek alatt felperes javára a marasztalási összeg erejéig rendelhető el a biztosítási végrehajtás ; ebből a contrario következik, hogy az esetben, ha felperes keresetével elutasittatott és a perköltségben elmarasztaltatott, ennek erejéig alperes javára biztosítási végrehajtás el nem rendelhető, ha felperes halasztó hatályú felebbezést adott be. De minthogy az emiitett esetben és azon esetben, melyet a végrehajtási törvény 224. §-a szabályoz, ugy a ratio, mint az occasio legis, ugy a törvénynek felismerhető belső indoka, mint annak külső okozója egy és ugyanaz, a törvény ezen szakaszának kiterjesztő magyarázatát nemcsak az esetek analógiája megengedi, hanem a benignitas aequitatis is egyenesen megkívánja, hogy az előadott esetben alperes javára a viszonkereseti összeg erejéig elrendeltessék a biztosítási végrehajtás. A hitbér sajátosságai. Irta: DREISZIGER KÁLMÁN, közjegyzői helyettes Baján. (Befejező] közlemény.) A hitbér jogi természetéből folyólag továbbá kérdés tárgyát képezheti az, hogy vájjon jogosult-e a férj a válóperben nem vitatott hűtlenséget, a nő által a törvényes elválás folytán esedékes hitbér iránti perben vitatva érvényesíteni ? A fentebbiek consequentiájaként, jogi következtetés nélkül, a hitbér megítélése, illetve erre nézve végrehajtható itélet szerzése iránti perben, a hitbér — alapfogalmánál fogva — mint a törvényes elválasztással, vagyis a házasság megszűnésével is esedékes, a kötelezett ellenében megállapítandó nem volna, mert a hitbér, csak mint hűségbér szerepelvén, esedékessége a házasság megszűnése esetében is a hűségtől feltételeztetvén; a hűtlenség esetére nem lehetne esedékes; de mert a válóperben nem vitatott hűtlenségi vád — az itéletileg kimondott házasság felbontására befolyással nem bírván — a felbontott házasság folytán esedékes hitbérre többé hatással nem lehetvén, természetes, hogy a hitbér megítélése iránti perben, a hűtlenség vitatása figyelembe nem jöhet, mert akkor, mikor a férj a válóper során neje hűtlenségét nem vitatta, azt az esedékesség gátlása céljából a hitbér megítélését és behajtását célzó perben, mint a per lényegére közömbös körülményt, figyelembe nem vehetni és habár alperes a nő hűtlenségét (ha ugyan a bíróság az igazolást megengedné) igazolná is, a értendő, hogy a tárgyalás előtt nem készült volna alaposan, hanem ' ugy, hogy a beszéd beosztása, fordulatai, kimagasló részei ott szü- I lettek a bírósági teremben. Lázas figyelemmel kisérte az ügyész, * a tanuk, a szakértők előadását, az okmányok felolvasását stb., egy szóval az egész tárgyalás menetét s szakadatlanul jegyzett. A mikor aztán reá került a sor, egy pár perc alatt készen volt tervével s nem volt lényeges pont, a mire ne reflektált volna. A per súlypontját kereste és mindig megtalálta s ettől nem tágított. Hiába igyekezett az ellenfél ettől elterelni a figyelmet, ő visszavezette s ugy irányozta, hogy az esküdt szeme merőn arra az egy pontra volt szegezve. Néha egész váratlanul lépett föl. így p. o. az Armand-ügybc-n, mindjárt beszéde elején, óvó figyelmeztetésként kiáltotta oda az esküdteknek: »C'est un immens malheur d'étre riche, quand on parait devant la justice.« Ugy hiszem, még ellenségei sem mondhatják, hogy ez a passus hangulatkészitésre lett volna szánva. Kisebbitői egy ideig azt hajtották — igy akarva csorbítani | hírnevét — hogy kisebb jelentőségű senzációs perekben helyén van, de nagyobb, politikai perekre nem termett. A Trochu- és ! Wimpffen-esetek azonban élét vették ennek az észrevételnek is. Mindent összevéve, Lachaud dísze volt a párizsi barreaunak, egyik első rangú tagja a francia ügyvédi karnak. Befejezésül indikálva volna egy párhuzam a francia és magyar ügyvédség közt. Csakhogy ez igen szomorú s külön tanulmányra méltó példa. Most csak egy pár megjegyzésre szorítkozom. Ott egy hatalmas századok emlőin fölnevekedett kar, mely a 10,000 főt meghaladó »armée irréguliére<'-t nem is említve, az avocat-stagiaires, avouées és agréé vállain magasra emelkedve, az igazságszolgáltatás erős oszlopát képezi. Itt egy forrásban levő, a szó teljes értelmében a létért küzdő elem, melynek önérzete napról-napra nő, de nem nő arányban a munkaerő s a tér, a melyen érvényesülhetne s a tekintély, a melyre igényt tarthat. Államférfiaink ugyan azt mondják, hogy ezek százszor hangoztatott jeremiádák s hozzá jogosulatlanok, mert az ügyvédi karról se lehet egyebet mondani, mint hogy olyan sorsa van, a minőt megérdemel. Csakhogy ez a politikának egy kényelmes formulája, melyet a mélyebbre ható és a jövőt előkészítő politikusnak nem lehet és nem szabad irányadóul venni, mert ilyen jelszók mellett a fejlődés lehetetlenné tétetnék. A XVIII-ik században Károlyi Sándor imigy tanácsolt: »Javaslom mindenkinek, szolgára, prokurátorra, levélre ne bizza magát, hanem maga mindenkor jelen legyen.«4 A prokurator a szolga és a levél között! Egy kurucvezérhez méltó beékelés. A XlX-ik század kurucvezérei sokkal óvatosabbak, simábbak, minthogy ilyen sértő nyilatkozatokat tegyenek, de annyival inkább ott akarnak lenni mindenhol s mindent maguk akarnak végezni. Ebből aztán természetesen az következik, hogy ők utóvégre se lehetvén jelen mindenütt s maguk mindent nem végezhetvén, a mely kérdést nem tartanak égetőnek, vagy az alvezérekre biznak, azok részint ferde irányba tereltetnek, részint sinylenek. Öntudatlanul, akaratlanul is fájó sebeinkre tértem át. Pedig a jelzett párhuzam és alacsony voltunk tekintetében egyszerűen utalni akartam Nagy Dezsőnek a francia ügyvédségről irt értekezésére és a Stiller Mór védbeszédeihez irt előszóra. S ha mégis egy pillanatra igénybe veszem a türelmet, azt egy óhajtás kifejezésére használom föl: vajha összegyűjtetnének kitűnő védőink beszédei s megíratnék ügyvédségünk története, legalább azon idő óta, a midőn Kölcsey oly fényesen védte Wesselényi Miklóst. Tudjuk, hogy Kölcsey ez országra szóló per után 8 napra s jó részt annak súlya alatt, 1838. aug. 24-én meghalt. »A midőn halála hirét Wesselényi meghallotta, székére dőlt, behunyta szemét, kezébe rejté felleges arcát, hosszú ideig mozdulatlanul ült, aztán könnyes szemmel felkelt s ezt mondá: »nem közénk való volt!« (1. Magyar szónokok könyve, kiadja Csengeri A. 1851.) Nem közénk való volt, de mi, ügyvédek is részben magunkénak valljuk, mert az érzés hevénél, a gondolatok emelkedettségénél, a lelki nagyság viszhangjánál, a fenségnél fogva, a magyar ügyvédi szónoklat nagy mestere máig is Kölcsey Ferenc. 4 Dr. Stiller Mór. Védbeszédek sajtó- és bűnügyekben. Budapesten, 1^8!. Pfeiffer Ferdinánd bizom. Bevezetés. 6. 1.