A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 9. szám - A tagositási eljárást reformálni kell - Az egyházi javak a magyar jog rendszerében 6. r.

70 A JOG. támadt: azon javak osztálya, melyek az ősiség keretébe tartoztak s ezek voltak a közönséges nemesi javak s azon javak osztálya, melyek bár szintén fiscalis eredetűek voltak, az ősiség rendszerébe nem estek; ezek voltak az egyházi javak. A közönséges nemesi javak jogi rendszere alkotta az ősiség, az egyházi javak jogi rendszere a holt-kéz intézményét. A korábbi, 1351. év előtti időkben, midőn a nemesek birtokaikról az egyház javára szabadon rendelkezhettek, valamint nem volt ősiség, ugy nem volt holt-kéz sem azon értelemben, hogy ez a fekvő javaknak külön magánjogi osztályát eredményezte volna. 1351. előtt a közönséges nemesi s az egyházi javak között csak annyiban volt különbség, a mennyiben ez a physikai és jogi személyiségből, melynek birtokában voltak, a dolog természeténél fogva önként következett és pedig: a mig a nemesi jószág birtokosa birtokával a gazdálkodás szempontjából teljesen szabadon s egészen egyéni belátásához képest rendelkezhetett, addig az egyházi jószágok (javadalmak) birtokosai ily teljesen szabad rendelkezési joggal nem birtak, hanem a birtokukban lévő javakat csakis azon célokra használhatták fel, melyeknek érdekében az általuk vezetett egyházi intézmény fenállott; mig a nemesi jószágok a koronára ismét visszaháramlani szoktak, ilyetén visszaháramlásról egyházi javakra nézve szó nem lehetett, miután reájuk nézve sem magszakadás, sem hűtlenség esete soha be nem állhatott. Az egyházi javak de jure csakis akkor kerülhettek ismét vissza a koronára, ha maga az illető intézmény, melynek birtokában voltak, bármi okból létezni megszűnt; ez pedig nagyon különbözik a nemesi javakra nézve beállhatott háramlástól.1 Végezetül, mig a nemesi jószágok világi személyek birtokában voltak, addig az egyházi jószágok csakis a papok tulajdonképeni egyházi birtokában lehettek. Ez azonban már tételes törvényekből folyt különbség.2 ámbátor azonban az 1351. évi végzemény a közönséges nemesi és egyházi javakra nézve hallgatag két külön jogi osztályt létesített, ezen különbség az ősiség eltörléséig csak külső maradt. Az egyházi javak, a föntebb részletezett s a dolog természetéből önként folyt különbségek kivételével, a nemesi javak általános jogi sorsában osztozkodtak s abban megmaradtak akkor is, midőn 1198-ban a holt-kéz jogviszonyaira nézve külön törvények alkottattak. A szerzést tiltó törvények ugyanis nem az egyházi vagyon külön jogi minősítését célozták, hanem céljuk az egyházi vagyon gyarapo dásának megakadályozása, közelebbről az egyházi személyek jogügyleti (cselekvési) képességének megszorítása volt. Midőn azonban 1848-ban az ősiség, 1852-ben pedig az ősiség rendszerébe tartozó, tehát a közönséges nemesi javak osztályába tartozó nemesi javakra nézve a királyi adományi rendszer, összes folyományaival s ezek között a szent koronának ezen javakra nézve fenállott törvényhatóságával, megszüntetve lett, az egyházi és közönséges nemesi javak között fenforgott külső különbség már benső különbséget is vont maga után, az által, hogy az 1848: XV. t.-c. s 1852. évi november hó 29-én kibocsátott ősiségi nyiltparancs az egyházi javakra nem vonatkozott. Ezek tehát megmaradtak azon közjogi és magánjogi helyzetben, a melyben korábban állottak. Egyúttal azonban azon különbség, mely 1848. előtt az egyházi és közönséges nemesi javakra nézve fenforgott, 181-8 s illetve 1852 után a fekvő javak összes egyéb nemeire nézve is kiterjedt, oly értelemben, hogy immár a fekvő javaknak — az állami javakat leszámítva — két osztálya van: egyházi javak és egyéb javak. Közöttük csak a különböző történeti eredet és fejlődés képez még es fog mindig különbséget képezni. (Befejező közlemény következik.) 1 Az 1542. évi (pozsonyi) XXXIII. t.-c. is azért vonta meg testületektől általában a birtokszerzési képességet, mert: »hujusmodi bona communitati donata, cum haeredes eorum nunquam deficiant, ad riscum regium nullo unquam tempore devolvuntur.« * Számos országos törvényen kivül 1. Decr. Grat. II. P. Causa XVI. Qu. VII. c. 23—25. Világi személyek még igazgatói sem lehetnek egyházi javaknak. (»Non arabis in bove simul et asino« u. o. c. 22.) Ausztria és külföld, Németország. Az ártatlanul elitéltek kártalanítását tárgyazó törvényjavaslat már a birodalmi gyűlés igazságügyi bizottsága elé terjesztetett. A javaslat 9 §-ból áll. Kártérítésre tarthat igényt azon elitélt, a ki a perújítás alkalmával felmentetett, a kin azonban a kiszabott büntetés egészben vagy részben végrehajtatott. Kártérítésre jogosult az ekkép felmentett, és halála után annak hitestársa, ki vele vagyonközösségben élt vagy örököse lön, továbbá fel- és leszármazó rokonai, testvérei és azok gyermekei, ha örökösei lettek vagy a büntetés végrehajtásának elmaradása esetén általa segélyezendők lettek volna. Kártérítésre nem tarthat igényt, a ki szándékosan vagy vétkes mulasztásból oly cselekedeteket vagy mulasztásokat követett el, melyek egymagok vagy kapcsolatban más, előtte tudva levő körülményekkel elitéltetését előidézhették. A kártérítés kiterjed minden vagyonjogi kárra, mely a kártérítésre jogosultnak a büntetés végrehajtása által keletkezett. A kártérítésre kötelezett azon szövetséges államközpénztára, mely a hatályon kivül helyezett Ítéletet hozta, esetleg a mennyiben a birodalmi törvényszék első és utolsó fokúlag határozott a birodalmi pénztár. A kártérítési pert megelőzi az illetékes legfőbb igazságügyi közhatóság határozata. Ehhez nyújtandó be a felmentő ítélet jogerejétől számítandó 3 hó alatt az ügyvéd által ellenjegyzett vagy törvényszéki jegyző által jegyzőkönyvbe vett folyamodvány, melyben a kártérítési összeg és az igényt támogató tények és bizonyítékok felsorolandók. Az igazságügyér határozata ellen, annak kézbesítésétől számitandó 6 hó alatt indítható a rendes per. Ezen határidők egyúttal elévülési határidők. Illetékes azon országos polgári törvényszék, melynek területén a hatályon kivül helyezett ítélet hozatott. A felülvizsgálat és felfolyamodás a főtörvényszék határozata ellen a birodalmi törvényszék elé vitetik. Az államkincstárt az ügyészségek képviselik. Jóllehet, itt is nagy a formalismus és csak ritka esetben sikerülend a szándékos vagy vétkes mulasztás zátonyát elkerülni, mégis már magának az elvnek törvényerőre emelésében is nagy haladást látunk. De miért nem terjed ki a törvény az ártatlanul vizsgálati fogságba helyezettekre is ? Ezek száma sokkal nagyobb és kártalanításuk ép oly szükséges, mint az elítélteké. — És nálunk ? !! Sérelmek. * An dormitat bonus Homerus i (Hihetetlen dolgok a szent-gotthárdi járásbíróság gyakorlatából.) 1884. év végén 49,174. és 55,299. számok alatt a nagyméltóságú magy. kir. igazságügyminiszterhez két rendbeli kimutatást küldöttem be oly 20 darab peres ügyről, a melyeket 1875. év kezdetétől 1880. évig folyamatba tettem s melyek annak dacára, hogy 1875-ről 1. 1876-ról 1, 1877-ről 3, 1878-ról 1, 1879-ről 3 és 1882-ről 2 drb. igény, továbbá 1879-ről sommás visszahelyezési — és a mi a büntetőtörvény életbe lépte után valódi unikum — 1875., illetve 1877. években folyamatba tett hatalmaskodás és becsületsértési perek voltak, még 1884. évben elintézést nem nyertek, — a kimutatással kapcsolatosan előadván panaszomat, azt kérelmeztem, hogy a szent-gotthárdi járásbíróság azon birája ellen, kinek hanyagsága folytán egy évtizeden keresztül hevertek a kimutatásban felsorolt ügyek, a vizsgálat rendeltessék el. Ezen panaszomra a kezeim közt levő 29. és 181/1884. eln. számú, hivatkozással a nagyméltóságú m. kir. igazságügyminiszteriumnak 17,076/85 és 57,676/84. számú rendeleteire kiadott eredeti végzések szerint, azt a választ nyertem, hogy ügyeim el fognak intéztetni s addig, mig ez megtörténik, azok elintézésének bevárására utasíttatom. Igen köszönöm a nagyméltóságú minisztériumnak ezen bölcs intézkedését, de arra tekintettel, hogy a várakozás polgári jogom és szabadságom, annak felsőbb helyről leendő engedélyezését igénybe venni nem óhajtom. * Ezen rovatban, programmunkhoz hiven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlőitekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük ha kívántatik. Velünk azonban az mindig tudatandó. A szerkesztőség.