A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 7. szám - A bírósági végrehajtókról - A főnök halálának hatálya a cégvezetési jogosultságra

A JOG. _'7 tekintve, hogy az imént megjelölt felfogásnak hibás volta még nevezetesen fokozódnék az esetben, ha a célzott törvényszegés, valamint az ennek foganatosítása végett véghezvitt egy vagy több cselekmény is büntetendő törvénysértést képeznek, azonban a célzott cselekmény büntethetősége megszűntnek mondatnék ki, s a tettes csupán a célzott cselekményben lenne bűnösnek kimondandó és ellenében egyedül ezen törvénysértés megállapítandó ; tekintve ugyanis, hogy ezen tétel mellett, a célul kitűzött — habár enyhébb minőségű és enyhébb büntetés alá eső cselekmény felemésztené a súlyosabb minőségű és súlyosabb büntetés alá eső azon büntetendő cselekményt, mely azon cél elérése végett vitetett véghez s igy megtörténnék, hogy a rablás céljából véghezvitt gyilkosság esetében nem a gyilkosság, hanem az ennél sokkal csekélyebb súlyú rablás jönne a büntető Ítéletben kifejezésre, valamint büntetés alá; tekintve, hogy a kiemelt tétel elfogadása mellett, a fen megjelölt helytelenségeken kívül, igen sok esetben még azon visszás következmény is származnék, hogy oly cselekmény, mely ha magában követtetik el, súlyos büntettet képezne, s fegyházzal, esetleg évekig tartó börtönnel lenne büntetendő, elveszítené súlyos jellegét és mint vétség esetleg kihágás jönne büntető megítélés és büntetés alá csupán azért, mert a tettes a büntettet képező törvényszegésen kívül még vétséget, illetőleg kihágást, tehát a bűntettnél többet követett el és igy bűnösségének béltartalmát nagyobbá, súlyosabbá tette, mintha csupán a bűntettet követte volna el; tekintve, hogy ezen eszme ellenkezik a i ü k. 1. §-ával, valamint a Btk.-ben a büntetendő cselekmények arányos és igazságos megbüntetésének alapjáúl elfogadott egész rendszerrel, különösen pedig a viszonylagosság elméletével; továbbá a Btk. 95. és 93. §-aiban nyíltan kifejezett elvi jelentőségű szabályival ép ugy, mint a Btk. számos helyén található azon rendelkezésekkel, melyeknek értelme abban összpontosul, hogy a törvény által egyenesen rendelt, vagy a törvényből származó absorptio esetében is kivétel nélkül csakis a súlvosabb cselekmény és a súlyosabb büntetés absorbeálhatja az enyhébbet, mig az ellenkező elvileg is föltétlenül ki van zárva. Mindezeknél fogva tévesnek, a Btk. egyenes rendelkezésével, elvével és rendszerével ellentétesnek nyilvánítandó azon tétel, mely szerint az esetben, ha a büntetendő cselekmény elkövetője az általa célba vett törvényszegés véghezvitele végett egy másik büntetendő törvényszegést is elkövetett: csupán egy törvényszegésben válik bűnössé és egy törvényszegés büntetésével bünte tendő ; valamint még inkább tévesnek nyilvánítandó azon felfogás, mely szerint az imént megjelölt esetben az Ítélet egyedül a cél- j zott törvényszegésben való bűnösség kimondására és az erre rendiéit büntetés megállapítására szorítandó. Tekintve továbbá, hogy a Btk. 95. és 95. §-ainak világos rendelkezései szerint mindazon esetekben, melyekben ugyanazon személy több büntetendő, de még nem büntetett törvényszegéssel terheltetik — a mennyiben a fentebb kiemelt esetek valamelyike nem forog fen — bűnhalmazat van megállapítva ; tekintve, hogy a kérdéses esetekre vonatkozólag csakis a bűnhalmazatról szóló rendelkezések teszik lehetővé az illető esetnek a megfelelő törvények alá való subsummálhatását, s a bűnösségnek az elkövetett j törvényszegéseknek megfelelő megállapítását, valamint az utóbbiaknak a cselekmény vagy a cselekmények minőségéhez és számához arányosított igazságos megbüntetését; tekintve, hogy ugyanazon tettes, a kinek cselekménye a Btk. 332. §-ában meghatározott magánlaksértés tényálladékát kimeríti, ha ezen fölül még a k. b. t. k. 120. §-ában meghatározott lopás kihágását is elköveti: mindenesetre két büntetendő törvénysértést követ et, habár a laksértés vétségét csupán azon célból követte légyen el, hogv az idegen lakban őrzött élelmi cikkekhez hozzájuthasson és azokat eltulajdoníthassa; tekintve, hogy ily esetben a két törvénysértés, habár mind- 1 egyike egy-egy külön büntetendő cselekmény tényálladékát kimeríti, még is egymással benső és oly elválaszthatlan összefüggés- I ben áll, hogy a lopás a laksértés nélkül egyáltalán nem lett volna véghezvihető ; tekintve, hogy ily esetben tényleges megvalósulásukat talál- | ván mindazon ismérvek, melyek a Btk. 95. §-ában, az eszmei bűnhalmazat létrejöttére nézve meg vannak határozva ; kimondja a kir. Curia büntető tanácsainak teljes-ülése, vo- j natkozólag a 818. és S^SS/'Ső. B. számok alatt felmerült elvi kérdésre: azon esetben, melyben a tettes a kbtk. 1*26. §-ábau meghatározott lopás elkövetése céljából, a magánlaksértés vétségét is elköveti — föltéve, hoiry mindkét törw!iy-.értés, idő é- vt-ir In-/ u b-li módozat tekintetében, elválaszthatatlan ö^zefüíiré-ben ull < ->mással, — a Btk.-ek két külön rendelkezésének, hab ír az • _'v>. •_' cél által összefoglalt megsértése forogván fi-n : a Ht's '.»•*>. |{-;ilt.in meghatározott eszmei bűnhalmazat állapítandó mag. Kelt Budapesten a kir. Curia büntető tanácsainak 1885. évi november hó 26-án tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett az ugyanazon évi december hó 24-én tartott teljes ülésben. 52. szám. Egyedül sértett fél indítványára indítható bűnvádi eljárás folytán a megidézett sértett félnek a végtárgyalásról elmaradása a vád visszavonásának tekíntendő-e még az esetben is, ha sértett fél előzőleg vádlottnak megbüntetését kérte, s a kir. ügyész e célból a végtárgyalás alkalmából indítványt is emelt f (g,ÓJOl8j. J,OI8. és j,4.oj-l8j. B. számokhoz.) Határozat: Tekintve, hogy azon büntetendő cselekményeket illetőleg, melyek miatt a bűnvádi eljárás csupán a sértett fél indítványa folytán indítható meg és indítványának visszavonása esetében már folyamatban levő bűnvádi eljárás megszüntetendő, a sértett fél indítványa nem csupán az eljárás megindításának, hanem a visszavonhatás eszméjében rejlő értelemnél fogva — egyszersmind az eljárás folytathatásának is lényeges föltétele; tekintve, hogy a sértett félnek a bűnvádi eljárás iránti indítványa csak az esetben tekintethetik fentartottnak, ha az, az eljárás folyamában mindazon lépéseket megteszi, melyeknek a sértett fél általi foganatosítása nélkül az eljárás nem folytatható ; tekintve, hogy ezen jogelv határozott kifejezését találja a kir. járásbíróságok előtti bűnvádi eljárásban követendő igazságügyminiszteri rendelet 25. §-ában is, mely szerint a sértett félnek »fellépése nem csupán az eljárás megindításához, hanem annak folytatásához is szükséges ;« tekintve, hogy a bűnvádi eljárás súlypontját a végtárgyalás képezvén s bebizonvitottnak rendszerint csak az fogadtatván el, a mi a végtárgyalás alkalmával, a fenálló szabályoknak megfelelő módon a felek és a bíróság közbenjöttével és jelenlétében kivett bizonyítékok alapján, mint megtörtént vagy meg nem történt dolog megállapittatott: tekintve, hogy a sértett fél a végtárgyalásra mindenkor megidézendő; tekintve, hogy a kellően megidézett, s ennek dacára a végtárgyaláson sem meg nem jelent, sem elmaradásának indokát nem adott sértett félről alapos azon vélelem, mely szerint az eljárás megindításának, valamint rendszerint folytatásának is mellőzhetlen föltételeit képező inditvánvátol elállott; tekintve, hogy az imént kifejezett eszme a járásbíróságok hatósági körébe utalt büntetendő cselekménvekre vonatkozólag, a m. kir. igazságügyminiszternek a törvényhozás általi felhatalmazás folytán 1880. évi augusztus hó 20-án 2,265. sz. alatt kiadott rendelete 35. §-ában is, mint föltétlen szabály van megállapítva ; tekintve, hogy a most említett rendelet csakis a járásbíróságok előtti eljárásra van korlátozva, mindazonáltal rendelkezése tárgyát a törvényszékek előtti eljárásban is egyaránt előforduló s külön jogi szempont alá nem eső alap képezvén: csakis azon jogi felfogásnak ád határozott kifejezést, a mely szerint a végtárgvalásra meg nem jelenő indítványozónak ezen mulasztása általánosan és elvileg megítélendő; tekintve, hogy a megjelölt rendelet törvényt pótló hatálylyal birván, tételes alakban erősiti meg azon fentebb kiemelt jogi vélelmet és jogszabályt, mely szerint a sértett fél indítványozásától és visszavonásától függő bűnvádi eljárás esetében az indítványozónak a végtárgyalásról indokolatlan elmaradása az indítvány visszavonásának tekintendő ; tekintve, ho^v az ország némely vidékein, az 1853. évi osztrák büntető perrendtartás fennálló, érvényben levő 222. §-a szerint is, a magánvádlónak a végtárgyalásnál jelen kell lennie, s a 232. §. második bekezdése szerint, »ha a megidézett magánvádló a végtárgyalásnál meo- nem jelenik, a nélkül, hogy előbb annak elnapolását kieszközölte volna : vagy ha vádját annál elő nem adja, ez a vádtóli elállásnak tekintendő ; tekintve, hogy a törvények és a joggvakorlat rendszerében nem csupán nem vélelmezhető, hanem a törvénv világosan ellenkező rendelkezésének nem létében határozottan visszautasítandó azon föltevés, mely szerint egy és ugyanazon esetre vonatkozólag ellentétes elveken alapuló és ellentétes eredményekre vezető szabályok lennének hatályban ; és ho°-y e szerint a mao-áninditványozónak a végtárgyalásra meg nem jelenése a járásbíróság