A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 50. szám - Önsegélyre képtelen személy kitétele vagy elhagyása

A JOG. 19.' V. István, S. Jakab, K. Mihály, J. Péter, P. János és U. Jakab tanuk hit alatti vallomásával igazolva lett, hogy V István a kassa-oderbergi vasúttársaságnál alkalmazott felvigyázó az erdővágásról értesülvén, nehogy az a vasúttársaság területére ki terjesztessék, H. Lipótnak előzetes értesítése után, az erdőben megjelent s miután H. Lipót, az értesítés dacára el nem jött, a kivágandó erdő és a kassa-oderbergi vasúttársaság területe közötti határvonalat, az azt jelző határkövek szerint és pedig a 104. sz. határkőtől a 106. számra irányított egyenes vonal mentén a munkásoknak megmutatta és a fákba eszközölt bevágásokkal meg is jelölte. S. Jakab, K. Mihály, P. János, J. Péter és U. Jakab tanuk vallomása által beigazoltatott továbbá, hogy nevezettek, mint H. Lipótnak a favágásra felfogadott napszámosai, az erdőt még azon nap, melyen V. a határokat kijelölte, a határokig levágván és midőn másnap az erdőbe jöttek, azon 104. sz. követ, melytől V. a határt az előző napon jelölte, már nem előbbi helyén, hanem a kassa-oderbergi vasut-társulat területére áthelyezve s előbbi helyén levő gödröt betöltve találván, erre, valamint hogy a V. által az előző napon jelzett határig az erdőt már is kivágták, H. Lipótot és Sch. Mihályt figyelmeztették, kik mindezek dacára a napszámosokat, kik a fákat levágni vonakodtak, részint munkabérük visszatartásának fenyegetésével, részint pedig Sch. Mihály mint vasúti pályaőr ezen állítására s ebből a határkijelöléshez való jogára hivatkozva rá bírták, hogy a Sch. által az elhelyezett keitől megjelölt határvonalig terjedő területen álló fákat, mint H. Lipót tulajdonát levágják és pedig lehetőleg a gyökérhez közel, minek eszközlése után H. Lipót és Sch. Mihály a fenmaradt törzseket földdel eltakarták és a vágás nyomát észrevehetlenekké tették. A kassa-oderbergi vasúttársaság feljelentésére megindított vizsgálat folyamán megejtett helyszíni szemlék alkalmával igazolva lett, hogy a v. n. 64. számú jegyzőkönyvhöz csatolt hiteles térrajzon a kassa-oderbergi vasúttársaság területének határait jelző kövek közül a 103. sz. kőnek felső része le volt törve s a 105. sz. kő hiányzott, a 104., 106. és 107. sz. határkövek pedig az ugyanazon térrajzon e. c. d. betűkkel jelzett pontokra lettek áthelyezve, mely áthelyezés folytán a nevezett társulat területe 800 • méterrel kiesbbnek lett feltüntetve. Minthogy azonban arra nézve, hogy a 103., 105., 106. és 107. sz. határkövek ugyanazon alkalommal, melyen a 104.-ik lettek volna áthelyezve, bizonyíték elő nem fekszik: azért csakis a 104. sz. határkő áthelyezése folytán beálló;t és a térrajzon b. e. f. betűkkel jelzett 70 • méternyi terület és az arról levágott s a károsult előadása szerint 1*5 köbmétert kitevő és a v. n. 87. sz. a. beszerzett érték és árszabály szerint, (A. 1. tétel 2. rovat) 5 frt 70 krnyi értékű 11 db. fenyőfa jöhetett tekintetbe. Tekintve azt, miszerint a 104. sz. határkőnek áthelyezése és az igy elfoglalt területen álló fáknak kivágása egyedül H. Lipót vádlott érdekében állott, mivel ő [. András és társaitól az erdőt nem törzsenként, hanem 100 frtnyi átalányozott áron vévén meg, a 11 darab fenyőfának értéke csak reá nézve képezett nyereséget s tekintve, hogy H. Lipót a favágásra felfogadott napszámosok által arról, hogy V. István az előző napon a határt már is megjelölte, hogy ezen határig az erdő levágatott s hogy a ll)4. sz. határkő nem előbbi helyen, hanem a kassa-oderbergi vasúttársaság területén áll, értesülvén, ezeknek figyelmeztetése dacára és tudva azt, hogy Sch. Mihály, mint V. Istvánnak alárendelt közege a felebbvalója által már kijelölt határnak megváltoztatására jogosítva nincsen, Sch. Mihályt az elhelyezett határkő szerinti határnak kijelölésére használta és általa a határjel áthelyezését mintegy jóváhagyatta s végül minthogy H. Lipót és Sch. Mihály által a munkásoknak adott abbeli utasítás, hogy a 74 • ölnyi elfoglalt területen levő fenyőfákat lehetőleg a törzsnél vágják le, valamint az, hogy ugyanők a vágás nyomait ismerhetlenekké tenni igyekeztek, rosszhiszeműségüket igazolja ; kétség nem lehet az iránt, hogy a 104. sz. határkövet H. Lipót, Sch. Mihály által vagy azzal egyetértve más által helyeztette át. Mindezeknél fogva vádlottat a btk. 407. §-ban kürülirt határjelhainisitás vétségében, valamint tekintettel arra, hogy a levágott 11 darab fának értéke 30 frton aluli, az 1879. évi XXXI. t.-c. 69., illetve 90. §§-aiban körülirt erdei kihágásban vétkesnek ismerni s a btk. 407. illetőleg az 1879. XXXI. t.-c. 90., 70. és 77. §§. szerint megállapított büntetésekkel fenyíteni kellett, stb. A budapesti kir. ítélő tábla (1886. március 15-én 648. sz.) tekintettel arra, hogy az erdei törvény 90. §-a alapján csak pénzbüntetés szabható ki a btk. 102. §-a értelmében a btk. 96. és 97. §§-ra való hivatkozás mellőztetik s az erdőtörvény 77. §-a értelmében vádlott esetleges fogházbüntetése 3 napi tartamban állapittatik s ezzel a változtatással stb. A ni. kir. Curia (1886. november 23. 4.599. sz.) mindkét .alsóbbfoku bíróság ítéletének részben való helybenhagyása, részben való megváltoztatásával H. Lipót vádlott a btk. 4o7. §Am ütköző és a szerint minősülő és büntetendő határjel hamisítás vétségében, valamint a btk. 313. §-ba ütköző a 3:J,4. §. szerint minősülő és a 339. §. értelmében büntetendő lopás vétségében mondatik ki vétkesnek és ezért az idézett §§-ok alapján, ugy nemkülönben a btk. 96., 97. §§. rendelkezéséhez képest, összbüntetésképen egy évi fogházra Ítéltetik stb. Indokok: A vizsgálat és tárgyalás során kiderített, az elsöI fokú bíróság Ítéletében részletesen előadott tényállás szerint H. Lipót I vádlott a kassa-oderbergi szabadalmazott vasúti társaságnak kisaI játitás utján tulajdonává vált és határkövekkel kijelelt területén, j az iratok közt fekvő térrajz szerint, a 104. sz. határkőnek kárositási szándékból való áthelyeztetése által a btk. 407. §-ba ütköző határjel hamisitás vétségét követvén el, e részben az alsóbbfoku bíróságok Ítélete az elsőbiróság ítéletében felhozott indokok alapján volt helybenhagyandó. Tekintve azonban, hogy a vaspálya területe a vaspályának alkatrészeit képezi s azon körülmény, hogy annak egyik vagy másik része a vaspálya üzem céljaira közvetlenül nem szolgálván, be van fásitva, illetőleg, hogy a vaspálya-test valamelyik része a j vaspálya céljaira eszközlött kisajátítás előtti befásitott állapotban ! hagyatott meg, nem teszi azon részt erdővé, hanem ellenkezőleg j annak az erdőhöz való tartozósága azonnal megszűnt, mihelyt a ! vaspálya céljaira kisajátittatván, a vaspálya-testtel egyesittetett s ] mint vaspálya test az ez iránti külön telekkönyvbe felvétetett. Mindezekből következik, hogy a fáknak a vaspá'ya-test egyik részén eszközölt jogellenes kivágása és eltulajdonítása nem | az 1879 : XXXI. t.-cikk alá eső erdei kihágást, hanem a B. T. K. ! alá eső lopást képez. E szerint vádlott H. Lipót a btk. 333. §-ba ütköző s az 1 értékhez képest a 334. §. szerint minősülő s a 309. §. értelmében büntetendő lopás vétségét követte el, erre vonatkozólag mindkét alsóbbfoku bíróság ítéletének megváltoztatásával vádlott nem az erdei kihágásban, hanem a lopás vétségében volt vétkesnek kimondandó. Végre tekintetbe véve a súlyosító körülményeket, hogy a cselekmény az állam különös oltalma alatt álló vasúti területen követtetett el, hogy a fáknak a lejtős területről való kivágása által, a vaspálya fentartási osztálymérnök M. Lőrincz tanuzása szerint, a forgalom biztonsága is annyiból veszélyezve lett. a mennyiben a hegyszakadás könnyebben beállhat, ha a lejtön lévő fák kivágatnak; végre, hogy bűnhalmazat forog fenn, vádlott büntetése, a fentebbi mérvben állapíttatott meg. A kártérítésnek megállapítása stb. Sajtó-ügyekben. A Btk. 258. §-ának azon kifejezése »a ki valakiről : c>aki;>zcmélyre vonatkozhatik, s minthogy a törvény a physicai é*. joris: ticai személy között különbséget nem tesz, ebből önkényt következik, | hogy a rágalmazás testületek ellen is elkövethető, mert a jogi | személy ellen elkövetett rágalmazás tulajdonkén azon physicai személyeket sérti, akikből a juri>ticai személy képeztetik; hogy a rágalmazás testületek ellen is elkövethető, a Btk. 282., 270. és 271. §-ának a hatóságok és bíróságok ellen elköretetl rágalmazás int s büntetése iráuti intézkedéséből kétségtelenül kitűnik. — A sérelmes pont a magánvádló kereshetőségi jogára vonatkozván, mint ilyen az esküdtszéki hatirozat meghozatala után semmiség! okul nem érvényesíthető. A m. kir. Curia: (18So. nov. 4. 8,i9i. sz. a A budaI pesti kir. tszék mint esküdtszéki sajtóbiróság előtt az illoki járási I részvénytakarékpénztár által sajtó utján elkövetett rágalmazás miatt vádolt (és elitéit! dr. P . . . István elleni sajtóvétség ügyében): Tekintve, hogy a Btk. 257. §-ának azon kifejezése »a ki valakiról« : ' csakis személyié vonatkozhatik s minthogy a törvény a phvsicai és juristicai személy között különbséget nem tesz, ebből önként következik, hogy a rágalmás testületek ellen is elkövethető, mert a jogi személy ellen elkövetett rágalmazás tulajdonképen azon physicai személyeket sérti, a kikből a juristicai személv képeztetik, de hogy a rágalmazás testületek ellen is elkövethető, a Btk. | 262., 270. és 271. § ának a hatóságok és bíróságok ellen eli követett rágalmazás megbüntetése iránti intézkedéséből kétségteI lenül kitűnik és így a vádlott semmiségi panaszában felhozott I azon körülmény, hogy testületek ellen a rágalmazás elkövethető