A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 6. szám - Az egyházi javak a magyar jog rendszerében. 4. r.

A JOG. 43 Az egyházi javak a magyar jog rendszerében/ Irta: di. DAEMPF SÁNDOR, pécsi ügyvéd. \^ (Negyedik közlemény.) Magyarországon minden fekvő birtok gyökere a korona volt: »Sicut ex mari eftluunt et in illud iterum refluunt aquae, ita ex jurisdictione S. Coronae in Cives patriae dimancnt jura possessionaria et vicissim relabuntur«. 1 Az egyházi fekvő javaknak szintén a korona volt a gyökere, akkor is, ha azok nem közvetlen királyi adományból, hanem magánfelek felvalló leveleiből vagy végrendeleteiből eredtek. S ez utóbbiak tekintetében azon címek, melyek alatt az átruházások történtek, a föntebbi elvet nem érintették, nem érinthették. Jus publicum pactis privatis mutari non potest. A nemesek birtokában volt királyi adományi javak ugyanis magszakadás vagy hűtlenség esetében a királyi koronára ismét visszaszállottak, a mikor is ennek e javak tekintetében teljesen szabad rendelkezési joga nyilt; s mely természetén e javaknak legkevesebbet sem változtatott azon körülmény, hogy a birtokos nemesnek haerede carente javairól oldalági rokonai mellőzésével szt. István-tói fogva egészen Nagy Lajos 1351. évi végzeményeig az egyház javára szabad rendelkezési joga volt. Mert már ugyancsak szt. István-tói fogva a haerede carens nemes, ha birtokairól oldalági rokonai hátrányára rendelkezhetett is, ezt a királyi korona sérelmére nem tehette; ennélfogva az egyházra jutott javak is csak addig maradhattak az egyháznál, a meddig az előbbi birtokos családra nézve a háramlás valamelyik esete be nem állott. Hogy tehát az egyházra jutott javak örök időkre az egyháznál maradhassanak, szükséges volt az átruházásra királyi jóváhagyást is kieszközölni, a mely megadatván, e javak végleg az egyháznál maradtak de j ure et de facto. Oklevéltáraink tele vannak olyan okiratokkal, melyek magánszemélyek, egyházak javára tett felvallásainak vagy végrendeleteinek királyi megerősítését tartalmazzák. Az árpádházi királyok egész korszaka alatt pedig a trónra jutott utód az egyházat szerzett birtokaiban általában is megerősíteni szokta. Világos mindezeknél fogva, hogy ha az egyházak fekvő javaikat nagy részben magánszemélyektől kapták is s kapták legyen azokat bárminő indokból, azok végelemzésben mégis a királyi korona kegyéből eredtek, királyi adományi javak voltak. S valamint a nemesi javak a kir. koronának fölöttük gyakorolt törvényhatóságánál s a velük egybekapcsolt közjogi kötelezettségeknél fogva közjogi jelentőséggel birtak s ennélfogva közjogi intézményt képeztek, azonképen az egyházi javak is ezen jogi természettel birtak, sőt ezek még inkább, mert maga az egyház is, mint formai intézmény, Magyarországon állami orgánumot képezett. Midőn tehát az 1790—91. évi XXIII. t.-c. kimondotta, hogy: »Majestas. Sacratissima ut supremus ecclesiarum patrónus ecclesias Dei in suis juribus conservabit et fundationes cuiuscunque nominis ad mentem fundatorum administrari faciet« ezzel nem az egyház által valaha kapott birtokadományok közjogi természete lett megváltoztatva, hanem egyszerűen az kimondva, hogy az alapítványok kezelőit az alapítók intenciója magán jogilag kötelezvén, ezen kötelezettség betartása felett való őrködés a király, mint legfőbb kegyúr gondjai közé tartozik; ugyanazon elv lett tehát 1790—91-ben törvényileg kimondva, melyet már a kir. Curia is korábban utraque tabu la, tehát döntvényileg kimondott, tudniillik, hogy: »Fisco regio contra praelatos illos, qui * Az előbbi közlemények a »Jog« 1., 2„ 4. számaiban. 1 Huszty Jurisprudentia practica (Tyrnavk« 1766.) II. k. 71. 1. — Kelemen Instit. juris priv. hung. (Pestini 1811.) I. kötet II. könyv 619. lap. pecunias fundationales curae et directioni suae concreditas talibus debitoribus incaute elocant, a quibus propter defectum fundi rehaberi non possunt, competit actio ad desumptionem eiusmodi fundationalis summae et interusurii, q u i a Suae Majestati qua Regi Apostolicoetsummo ecclesiarum patrono eminenter incnmbit prospicére ut fundationes conservantur et menti fundatorum satisfiat«.2 Az egyházi javaknak közjogi természetére a részletekben mindenekelőtt azon célok utalnak, a melyekre e javak összeségükben szolgálni hivatva voltak. Ezen célokat béke idején a vallás- és erkölcs érdekeinek ápolásai képezték. Háborús időkben azonban ezekhez már országos célok is járultak, még pedig a honvédelmi érdekek. A hadszervezet Horváth Mihály szerint2 »alkotmányunk épületének mindenkor egyik alkotó részét, sőt szögletkövét tettes ; s mint ilyen nemcsak a nemesi javaknak adott közjogi természetet, hanem az egyházi javaknak is. Már a legrégibb időkben az egyházi személyek ép ugy tartoztak az általuk kir. adományul birt egyházi javadalmakfejében az úgynevezett nemzeti ha d-ban személyesen megjelenni, mint a világi nemesek. Ezen kötelezettség fennállásához kétség nem fér. A mi controversia tárgyát képezi, az, tartoztak-e a nagyobb birtokokkal tehetős világi és egyházi főurak örökségi magán-jószágaik fejében és arányában még csapatokat is magukkal a táborba vinni ? Hajnik Imre azt mondja, hogy nem,3 Horváth Mihály azt, hogy igen. * Mi hajlandók volnánk ugyan a történeti nyomok alapján inkább ezen utóbbi nézethez csatlakozni, de miután a fölvetett kérdés tárgyunkat közelebbről nem érdekli, azzal nem foglalkozunk s csak az egyházi javakat, mint javadalmi jószágokat veszszük szemügyre. Az egyházi javadalmak után a birtokos egyházi személy a királyság fenállása óta mindig bizonyos számú fegyvereket tartozott magával a táborba vinni, épen ugy, mint azon világi főurak, kik jószágaikat úgynevezett bérbirtokul (ispánságul) örökletes módon nyerték a királytól. 5 Már Rogerius nagy-váradi kanonok felemlíti siralmas ének é-ben (XV. fej.), hogy midőn IV. B é 1 a a tatárok közeledéséről biztos hirt vett, »az érsekeket püspököket s az ország más nagyjait összehíván, folytonosan tanakodik vala, hogyan gondoskodhatnék ily nagy dologról, intvén és buzdítván őket gyakran, hogykiki tartsa készen zsoldos vitézeit«; ugyancsak ő megemlíti más helyütt (XXXVII. fej.), hogy midőn a tatárok az országba már betörtek volt, »Benedek váradi püspök a király parancsára maga részéről nagy sereget gyűjtves a király segítségére sietni akarva, megérté, hogy a tatárok Eger városát földúlták stb.« Ugyancsak így megemlékszik a főpapok csapatairól Tamás spalatói esperes is,6 ki azonban egyházjogi szempontból nézvén a dolgokat, a főpapok táborozásait hiú dicsvágyból eredetinek mondja. Az oklevelek közül említésre méltó II. vagy vak Bélának a szent-mártoni apátság részére 1137-ben kiadott adománylevele, melyben arra hivatkozik, hogy valamint elődei ugy ő is adományait az apátság részére »pro defensioneregni in pace et in bello* teszi.7 Az egyháziak táborozásai és csapatkiállifási kötelezettsége a felhozott adatok szerint az egész Árpád-korszakban fenállott s fenállott annak dacára, hogy a közjogi kötelezettség a kanonjog szabványaival élesen ellenkezett. A mi ismét 2 Plánum tabulare : De Act. fisci regii dec. 5. 3 A magy. honv. tört. vízi. (Székf. ért. a magy. tud. társ. Évk. VI. k. 29S. 1.) 4 Magy. alkotm. és jogt. (Pest, 1870.) III. f. 172—175. L 6 A magy. honv. tört. vázl. i. h. 311., 315. 1. és a kereszténység első századai Magyarországon 443. s k. 1. 6 Kálmán decr. lib. I. cap. 40. s több oklevél Horváth M.-nál a magy. honv. tört. című munkájában 308. 1. 7 História Salonita XXXVII. fej.