A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 38. szám - A vaspályák kártéritési kötelezettsége személyi balesetek miatt. 6. r.

A JOG. 303 kér árverést, — ez gyanithatólag nem is fekszik sem az o, sem A érdekében; hisz ök a foglalással azért siettek, hogy mindenkit megelőzzenek, mert okoskodásuk szerint a későbbi hitelezőnek bizonynyal kedvét veszi az árveréstől, ha látja, hogy a kétszáz forintra becsült ingók az ő követelését előzőleg egy W 0 frtos követelés biztosítására már összeirvák. Minthogy tehát B. árverést nem kér, kénytelen azt C. tenni, melyen B. elsőbbségi igényt jelent be. Az elsőbbségi tárgyalás folytán C. kifogásaira B. igényével elutasittatik, mert a végr. törv. 223. §-a meg nem tartatván a foglalás általános érvényű joghatályt nem nyert, s mert a foglalás csak A.-val szemben áll meg, de nem C-vel szemben is. A kir. tábla viszont megállapítja B. elsőbbségi jogát, mert a foglalás jogérvénye már beállott, s mivel C-nek nincs joga e kérdéshez hozzászólani. — Ez ügy jelenleg a Curiánál van. Egy másik esetben X. szintén pereltetik Y. által. Egyezséget kötnek a tárgyaláskor, mely szerint alperes köteles a követelést részletekben fizetni, de az első részlet csak 20 nappal tárgyalás megtartása után válik esedékessé. Ez egyezségben alperes egyúttal engedélyt ad felperesnek a biztosításhoz. Y. még az nap biztosításért folyamodik, melyet a bíróság a le nem járt egyezség alapján a 233. i;. világos rendelkezése ellenére elrendelt, s a foglalás azonnal megejtetik, minek folytán X. 300 frtnyi vagyona Y. 500 frtnyi követelésének biztosítására összeiratik. Néhány nappal később jön Z., ki törvényesen elrendelt biztosítás utján felülfoglaltatja az Y. által lefoglalt ingókat; nz ingók elárvereztetése után a bíróság elsőbbségi tárgyalást rendel, melyen Z. megtámadja Y. zálogjogának általános érvényét s ekként elsőbbségi jogát. A bíróság mely az előbbi esetben a kifogásoknak helyt adott, most figyelmen kivül hagyja azokat, mert a korábbi foglalás jogérvénye megvitatás tárgyát többé nem képezheti sem a végrehajtást szenvedő, sem a felülfoglaltató részéről. Ezekből kétségbevonhatatlan, hogy ha A. és illetőleg X. a végr. törv. 232. §-ához képest felfolyamodást használ, a foglalás semmi körülmények között jogerős nem lesz. Ezt egyik sem tette; ne kutassuk, mily indokból ? Vájjon tájékozatlanság, közömbösség vagy tiltott érdekből ? denique felfolyamodás beadva nem lett. Minden természetesen a felülfoglaltató belévonása hozzájárulása és előzetes tudomása nélkül történik, ki ugy lehet e körülményekről csak az elsőbbségi tárgyalás alkalmával szerez tudomást. Méltán merül fel azon kérdés, vájjon a felülfoglaltató egyáltalán nem jogosult-e, nem illetékes-e hozzászólhatni az őt megelőző foglaltató által eszközölt foglalás jogérvényéhez ? A kir. táblai határozat, de Imi ing Konrád kir. táblai bíró ur »A végr. törv. magyarázata« czímű munkájában azt v itatják, hogy az elsőbbségi tárgyaláskor nem. Tehát mikor s mily uton ? Ennek tisztába hozatala nagyfontosságú annál is inkább, mert a jelen felhozott, valamint egyéb képzelhető esetekben a fenyítő uton való megtorlás semmi sikerrel nem kecsegtet. Feltételezni, sőt gyanítani lehet a visszaélés és összejátszás fenforgását, de azt bizonyítani sokszor lehetetlen. S ki teszi ki magát azon eshetőségnek, hogy vádját bizonyítani nem tudván — még ő essék az alaptalanul vádaskodás kelepcéjébe, azonfelül, hogy követelését elveszítette. Rosszlelkü visszaélés mindig lehetséges. S ha valaki magát egy más által bár koholt követelés alapján, de a törvényes alaki követelmények szigorú megtartásával exequáltatja: természetesen ha csak a fenyítő megtorlás célhoz nem vezet, polgári uton a foglalás és az elsőbbségi jog érvénye elvitázható nem lesz. De ha a végr. törv. előirt szabványai meg nem tartattak — akár igazságos a követelés, akár koholt, a jogérzettel össze nem egyeztethető, hogy a kétségtelenül törvénysértéssel kieszközölt s bár az illető felekre nézve hatályos birói cselekmények utján szerzett jogelőnyök oly általános érvény nyel birjanak, melyeket a később érdekeltté vált és beleavatkozott egyén -ne bántsd virág*-ként respektálni tartozzék. A végr. törv. sehol kifejezetten nem tiltja, hogy a felülfoglaltató az őt megelőző végrehajtató végr. zálogjogának érvényét kifogásolhassa, sőt több helyen világosan beleavatkozási jogot biztosit az összes érdekelteknek. Ha a kifogásolási jog sikeres gyakorlása ily esetekben megtagadtatik, akkor tárt kaput nyitunk a legnagyobb visszaéléseknek, ez pedig a törvényhozó szándékában nem állhatott. E kérdés szellőztetése általános és nagyfontosságú érdekkel bir, s megérdemli, hogy tüzetesebb megvitatás tárgyát képezze. y A vaspályák kártérítési kötelezettsége személyi balesetek miatt.* Irta: dr. DOBAI VIKTOR, budapesti ügyvéd. ^Z (Befejező közlemény.) A jelen törvény 8. §-a az alaki eljárásra vonatkozólag akként intézkedik, miszerint »több kárvallottnak kártérítési követelései, melyek a vaspálya üzemében történt ugyanazon eseményből származó sérülések és illetőleg halálesetek folytán támasztatnak, egy keresettel is érvényesíthetők. Ezen törvényszakasz intézkedése, különösen a megelőző §-ra való tekintettel, volt szükséges. Az említett 7. §-a ugyanis akként rendelkezik, hogy: »A jelen törvény értelmében támasztandó kártérítési perek, a zon e. f. kir. törvényszék előtt indítandó k, a melynek területén a kereset alapjául szolgáló baleset történt. Az eljárásnál az 1868 : LIV. t -c 144—151. §-ai követendőké, (vagyis a rendes jegyzőkönyvi tárgyalás szabályai szolgálnak irányadóul.) A közönséges peres eljárástól egy nevezetes részben tér el a tárgyalás alatti 1874: XVIII. t.-c.; mert ugyanis a polg. rdtts. bizonyítási szabályaitól eltéröleg — ha csak maga a haláleset, vagy testi sérülés igazolva van — az első bizonyítást (onus probandi) az alperesként perben álló vaspálya vállalatnak teszi kötelességévé.4 Ezt tanúsítja a szóban forgó kártérítési törvény 1. §-a, midőn rendeli, hogy »ha valamely vaspálya üzeménél valaki életét veszti, vagy testi sértést szenved, az ez által okozott károkért az illető vaspálya felelős, kivéve, ha a vállalat bizonyítja, hogy a halált vagy testi sértést stb. okozta.« Ezen §-ban azon természetes feltevés nyilatkozik, miszerint a balesetnek igen sok esetben alig lehet más tan uja, mint az érdekelt fél s illetve alkalmazottjainak vétsége által okoztatott épen tán a catastropha. Épen ezen körülményeket előre látva, nem volt s lehetett a törvénynek más intentiója, mint az, hogy eltéröleg a közönséges bizonyitási eljárástól, a károsító félre s nem pedig a megkárosultra rója az első bizonyítás terhét. Magának a vaspálya vállalatnak kell tehát magát a vád alól tisztázni s illetve az 1. §. értelmében beigazolni, hogv öt, noha vállalatuknál történt a baleset, mégis felelősség nem terheli (például hogy vis major, vagy egy harmadik személvnek olv * Az előző közleményeket lásd a »Jog« 24., 25., 28., 30. és 32. számaiban. 4 Ezúttal kiemeli szerző, miszerint a törvény ezen intentiója a gyakorlat terén még nem birt mélyebb gyökeret verni. Ennek tudható be, miszerint a már többször idézett 38,288^ >;jm alatt a budapesti kir. itélö tábla által hozott Ítélettel felperes kártérítési követelésével azért utasíttatott el, mert »a per során felperes azt, hogy a vasút építésnél alkalmazott mozdony kisiklása folytán történt lábának eltűrését az alperesek mulasztása vagy gondatlansága okozta volna, nem bizonyított a.« A törvény egész szigorának alkalmazását szerző az 5,876/885. sz. a. dozott curiai ítéletben >em képes felfedezni. Ezen ítéletben jelesül kimonhatik, miszerint a pályakorlát hiányos szerkerete folytán származott kárt (mely abból állt, hogy egy gazda ember fiát és két lovát a gözszekér elgázolta) a vasuttársulat megtéríteni nem tartozik, ha a pályakorlát szakértők által a szabványrajznak megfelelőnek találtatott és ellene a közigazgatási vonal bejárása alkalmával sem tétetett kifogás.*