A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 37. szám - Meghatározandó-e az itéletben a javitóintézetben való elhelyezés időtartama. 1. r.

148 A JOG. jogosultnak látszik. Ama körülmény, hogy özv. M. N.-né a név­aláírás hamisításnak állításakor H. K.-t meg nem nevezte, a dolog lényegén mitsem változtat, mert a kifogásolt okirat felvétele az azt felvevő közjegyző személyével, illetve hivatalos működésével oly szoros és elválhatlan kapcsolatban áll, hogy az aláírás valódi­ságának kifogásolása az azt felvett hivatalos egyén becsület és törvény által közhitelességgel felruházott jellegét sérti. A m. kir. Curia: A kir. tábla végzése megváltoztatik és az eljárást megszüntető elsőbirósági végzés helybenhagyatik. Indokok: Vádlott a vizsgálat adatai szerint sem több személy előtti szóbeli nyilatkozataiban, sem Írásbeli kiadványaiban annál többet nem mondott, és nem állított, mint hogy a közte és K. Gy. között H. K. közjegyző előtt Pakson 1884. évi ápril 1-én létrejött adásvevési szerződést ő soha alá nem irta és hogy a rajta mégis előforduló neve aláírása hamisított; nevezetesen azt, hogy ezen hamisítást H. K. követte volna el, soha nem állította; ezzel sem H.-t, sem mást közvetlenül és határozottan nem vádolt; már pedig a btk. 258. §-ában körülirt rágalmazást csak az követi el, a ki valakiről, — tehát bizonyos és határozottan megjelölt személyről olyan tényt állit — a btkv. 260. §-ában körülirt rágal­mazást szintén csak az, aki más, tehát megint bizonyos megjelölt személy ellen hatóság előtt valótlan vádat emel. A rágalmazó állítás vagy vád tehát mindenkor bizonyos személy ellen kell hogy irányozva legyen. A hol ez az ismérv fenn nem forog, ott rágalmazás nem lé­tezik, mert a rágalmazás vétségének ezen leglényegesebb kellékét következtetés utján megállapítani egyáltalában nem lehet. íl88íJ. július 23. 5,276.) A ki a vizsgáló bírónak a hivatali eljárás befejezése után is pénzt küld, mí-gve-iztetretést követ el. (B. T. K. 470. §.) A karczafri kir. törvényszék: Szabó Mihály a B. T. K. 470. §-ába ütköző megvesztegetés vétségében bűnös s ugyanazon szakasz és a B. T. K. 91. §-a alapján elmarasztaltatik a jelen Ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó három napi fogház­büntetésre s a B. T. K. 27. §-ában meghatározott célokra 15 nap és végrehajtás terhe alatt fizetendő, behajthatlanság esetén egy napi fogházzal helyettesítendő tíz forint pénzbüntetéssel. A bűn­jelt képező 10 frtos bankjegy szintén a B. T. K. 27. §-ában meg­határozott célokra elkoboztatik. Indokok: A vizsgálat adataival egyezőleg vádlott mind a vizsgálat, mind a végtárgyalás folyamán beismerte, hogy mult évi október hó 20-án sógora B. Szabó Sándor által egy borítékba zárt s bűnjelként bemutatott levél kíséretében 10 frt összeget küldött Tömöry József kir. törvényszéki jegyző, mint vizsgáló bíróhoz, a ki Czakó József és több társai elleni bűnügyben, mely­nél vádlott is mint orgazdasággal terhelt egyén érdekelve volt, a vizsgálat megejtésével megbízva volt. Miután pedig vádlott a cselekményt saját beismerése sze­rint is az iránt való hálából, mert 8 napi letartóztatása után sza­badlábra helyeztetett, követte el, miután továbbá vádlottnak tudnia kellett, hogy az ily ajándék elfogadása a közhivatalnokot általában, különösen a vizsgáló birót némileg javára lekötelez­hette volna, s így azon védekezése vádlottnak, hogy a vizsgáló birot az által kedvezésre bírni célja nem volt, el nem fogadható, ugyanazért őt a B. T. K. 470. §-ába ütköző megvesztegetés vét­ségében bűnösnek kellett kimondani. A büntetés kimérésénél enyhitö körülményként volt veendő vádlottnak jó előélete és e tényre vonatkozó beismerése s ezeknek figyelembe vétele és a 9l. §-nak alkalmazásával volt a büntetés kiszabandó. A megvesztegetésre szánt összegnek a B. T. K. 27. §-ában meghatározott célokra leendő fordítása iránti intézkedés a B. T. K. 61. §-a rendelkezésén alapszik. (1885. június 23-án 2,436. sz.) A budapesti kir. itélö tábla: A kir. ítélő tábla a kir. tör­vényszék ítéletét megváltoztatja, Szabó Mihály vádlottat a B. T. K. 470. §-ába ütköző megvesztegetés vétségének vádja és következ­ményeinek terhe alól fölmenti, a lefoglalt 10 frtot pedig az ítélet jogerőre emelkedéséig letétileg kezelni rendeli. Indokok : Azon körülmény, hogy vádlott az ellene orgazda­ság miatt folyamatban lévő bűnügyben eljárt törvényszéki jegyző, mint a vizsgálattal megbízott köztisztviselőnek küldötte a 10 frt ajándékot, közeli gyanuokot képez ugyan arra nézve, miszerint az ügyben eljárt köztisztviselőt kötelességének megsértése végett szándékolta megajándékozni. Minthogy azonban a vizsgálatot tel­I jesitő jegyzőhöz intézett levélben azt irja, hogy háláját akarja leróni, önvallomásában szintén csak azzal indokolja cselekményét, ' miszerint a feletti örömében, hogy 8 nap alatt szabadult meg a vizsgálati fogságból, holott mások hónapokig szenvednek, az eljárt j biró gyors eljárását és fáradságát kivánta jutalmazni, egyszersmind I kijelenti, miszerint ö törvényellenességet nem kivánt, sőt eljárásá­: nak tiltott voltát sem ismerte, ezen védekezésével szemben pedig a vizsgálat oly adatokat elő nem állított, melyből vádlott azon eljárása tűnt volna ki, miszerint a törvényszéki jegyzőnek a végből | küldötte a 10 frtot, hogy ez kötelességét megszegje, de egyéb­ként is az ügy a megelőzési elv alapján illetékesség szempontjá­I ból a debreceni kir. törvényszékhez áttétetvén, a vizsgáló biró abban többé nem is folyhat be : mindezeknél fogva vádlott cse­lekményében a B, T. K. 470. í^-ának alkotó elemét bizonyítva a kir. itélö tábla nem látja, s ehhez képest vádlottat fel kellett menteni. A bűnjelt képező intézkedés a körülményben leli indo­kát. (1886. január 7-én 31,195 sz.j A kir. Curia: A vádlott által mentségére felhozottak, I beismerésével szemben, a cselekmény minősítésére befolyással nem lehetvén: a kir. itélö tábla Ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítélete, mindazonáltal a főbüntetésre nézve azon vál­toztatással, hogy a vádlottra kiszabott három napi fogházbüntetés I tizennégy napi tartamra felemeltetik, egyebekben annak indokai­nál fogva helybenhagyatik. (1886. június 21-én 2,522. sz.j A m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság elvi jelen­tőségű határozataiból. A kir. ügyészségekhez benyújtott oly beadványok, melyek' ben szerződéseknek avagy más okiratoknak a fogva levő egyé­nek érdekében, azok által való aláírás engedélyezése kérelmez­tetik : 50 kros bélyeggel látandók el. (1886. február 5. 5,44.1/1885. szám alatt.) 1 la a bírói árverésnek bíróilag történt megsemmisítése folytán, a birói letétként befizetett vételár letéti kamataival együtt az árverési vevőnek visszautalványoztatik: annak felvételéről j kiállított nyugta a Ií. fokozat szerint bélyegzendő. (1886. február j. 3,6jyli885. sz. a.) Az 1875. évi XXV. t.-c. hatálya alatt, kir. közjegyző köz­benföttével — ingatlanok átruházása iránt — létrejött jogügyle­teknél, a jogügylet után járó illeték kiszabásához szükséges adó­és értékbizonyítvány beadására: a jogügyletet kötő felek köte­lesek. (1885. december 51. 2,8oy. sz. a.j Az 1881. évi XXXIV- t.-c. hatálya alatt, kir. közjegyző közbenjöttével — ingatlanok átruházása iránt — létrejött jogügy­leteknél, a jogügylet után járó illeték kiszabásához szükséges adó- és értékbizonyítvány beadásának elmulasztásáért á kir. közjegyző felelős ; s ha a kir. közjegyző a kir. illetékszabási hivatal felhívására az adó- és értékbizonyítványt törvény szabta időben be nem mutatja, a törvényes bírságot a mulasztó kir. közjegyző fizeti. (1886. évi február 5 5,470/1885. sz. a.) Sommás biztosítási váltó-visszkeresetben hozott birói hatá­rozatok épen ugy nem esnek illeték alá: mint polgári peres el­járásban a biztosítási végrehajtás elrendelése iránti kérelem tár­gyában hozott birói határozatok. (1885. évi 1,781. sz. a) Kivonat a Budapesti Közlöny-ból. Csődök : Reisz K. e., a nyitrai tvszék, bej. nov. 2, félsz. nov. 6, csb. Sándor Géza, tmg. Holéczy Béla. — Welsz Jfór e., a kaposvári tör­vényszék, bej. nov. 15, félsz. decz. \?,, csb. Bogyay Kálmán, tmg. Matolai Sándor. Pályázatok : A kaposvári kir. torvényszéknél birói áll. szept. 17-ig. — A kisjenöi jrbiróságnál a 1 b i r ó i áll. szept. 20-ig. — A budapesti kir. ügyészségnél al ügyészi áll. szept. 21-ig. — A temesvári kir. tör­vényszéknél birói áll. szept. 21-ig.- A szt.-gotthárdi jrbiróságnál birói áll. szept. 21-ig. Nyomatott a »Pesti könyvnyomda-részvény-társaság *-nál. íHold-utcza 7. szám.)

Next

/
Thumbnails
Contents